Egy tárgy

Nem árultam el korábban, hogy Á. milyen szakra jár az egyetemen - és most sem fogom. Inkább kis szak, mint nagy, ezért. Szóval, jár szépen az egyetemre, ahogy kell (online kell), a második vizsgaidőszakát abszolválja több-kevesebb lelkesedéssel. Nehéz úgy lelkesedni, ha az ember lassan másfél éve  pizsamában, ágyból nyomja az életét - de egész jó eredményeket ér el. És van egy (néhány) tárgy (mármint fizikailag létező tárgy, nem tantárgy), amire majd szüksége lesz ahhoz, hogy jó izébizé lehessen, ha végez. Egyet most kapott, mert - ha a covidisten is úgy akarja - idén nyáron többször is mennek majd szakmai terepgyakorlatokra. És ott kelleni fog ez az izé. Egy műszer. Vagy szerszám. Vagy bigyó. Amit itthon nem árulnak sehol, ezért külföldről kellett megrendelni. Jó drágáért. Nagyrészt fémből van, jó másfél kilós cucc. Tegnap megérkezett a futárral és este ünnepélyesen átadtuk Á.-nak a nagy bigyót. Átvette. És olyan szeretettel mosolygott erre az izére, úgy simogatta, úgy ölelte magához, mint ahogy - emlékeim szerint - az ötödik szülinapjára kapott buszt, vagy a tizenegyedikre kapott focilabdát dédelgette szeretettel. És akkor úgy gondoltam (azon kívül, hogy ej, de jó kis szülők vagyunk mi), hogy biztosan jó szakot választott magának Á., mert tényleg láthatóan szereti a szakhoz tartozó furcsa holmikat (is). Remélem, hamarosan lesz módja élesben kipróbálni, meg azt is remélem, hogy azért nem aludt együtt a nehéz fémtárggyal (mint anno a busszal vagy a focilabdával).