9

Kilenc éve indult a blog - nem napra pontosan, de így februárban. 3659 tényleges bejegyzést olvashattatok eddig (már aki, mert úgy tűnik, volt azóta cserélődés az olvasók közt bőven) - és van 580 (!) piszkozatban. Magam is kíváncsi vagyok, mi mindent írtam meg úgy, hogy aztán mégsem posztoltam.

Hétértékelő

A.: milyen mozgalmas volt ez a hét!

én: mire gondolsz?

A.: voltunk színházban is, moziban is, hangversenyen is

én: jaaa! igen, nagyon örültem, hogy végre volt egy normális hetünk

(februárban egyébként voltunk külföldön is (Brüsszel, Oostende, Brugge), külföldön mindig megyünk múzeumokba, kiállításokra is, jóval gyakrabban, mint itthon, és voltunk étteremben, Belgiumban és itthon is többször is)

Megkísértem kicsit a sorsot

és hangversenyre megyek. A fülem még fáj - remélem, a fülbemászó lágy muzsika gyógyító hatással lesz rá. És azt is, hogy a műértő közönség nem köhög össze újabb vírusokkal és bacikkal. Ha békén hagynak és nem eresztenek rám újabb ellenfeleket, a régiekkel talán már elbánok. Figyelmen kívül hagyom az egyre ernyedtebb torokkaparászást, nem dőlök be a száraz szemeknek, érzékeny hajamnak tudományos munkákból idézek, mely szerint a szív és a haj nem fáj, ez csak népköltés vagy süket duma. A süketről persze megint a fülem jut eszembe - az még fáj (mint már írtam) Ennyi.

Nyelvgyökvonás

Az van, hogy egy olyan betegségem lett mára, hogy valakik vattával tömték ki a fejemet, egy kicsit sem zavartatva magukat attól, hogy amúgy is volt már benne más - szóval egyrészt zsibbad, meg viccesen recseg-ropog az egész szerkezet, ha mozgatom a számat, másrészt viszont nem nagyon mozgatom a számat, mert ha viszonylag kicsire nyitom is ki, máris nagyon fáj, mintha szét lenne szerelve az állkapcsom, és mintha az összeszereléshez szükséges csavarok a számban görögnének, de mintha ott is kisebb lenne a hely a szokásosnál, mert például megnőtt belül a szájnyálkahártyám (???) és a nyelvem is, azt is fáj mozgatni, de nemcsak mozgatni, hanem enni-inni is, mert csípi bármi, amit a számba veszek. Még az aszalt szilva és a fertőtlenítő cukorka is, sőt, a melegen elfogyasztani akart kamillatea is. Beszélni sem esik jól - még szerencse, hogy blogom és nem vlogom van, mert azt most szüneteltetnem kéne. Van még torokfájás, végtagfájás, ízületi kopások keserű nyekergése, kopogó szemszárazsággal egybekötött időnkénti maró könnyezés (magam sem hittem ilyesminek a létezésében) - és néha vacogok, máskor viszont csak úgy dobálom le magamról a ruhákat meg a takarókat, mert ha nem csinálom elég gyorsan, bizton kigyulladok.

Könyvben is nagyon szerettem, a sorozat is nagyon behúzott* - még valamikor az ősszel előfizettem a HBO-ra, de sosem volt időm filmet nézni - ezt a hiátust fogom most kitölteni (és nem, csak azért sem takarítok, bár nagyon nagy szükség lenne rá)

* az első rész kissé vontatott, ne az alapján ítéljetek!

Zsigeri

Vettem vécé papírt is jócskán - bár talán ha kevesebbet eszünk, abból sem fogy majd annyi. Tészta már nem volt, csak eperlevél meg csiga - ott azért még nem tartunk. Tarhonyából megszereztem az utolsó négyet. Mellé két kuszkuszt. Az olaj amúgy is elfogyott itthon, úgyhogy abból ötöt vettem. Igen, ötöt. Az majd hosszan kitart, ha kell a kalória. Az olajjal biztosra megyek, mert az nem romlik el, mint a krumpli, az alma, a káposzta, a hagyma, a répa. Húst nem vettem, majd kihasítunk az elhullott lovakból. Ja, nem. Mindegy, hús nem kell a túléléshez. Liszt igen, valamennyi van még. Figyelem a többi kosarat. Vannak azok, akik nem olvasnak híreket (jó nekik), vagy egyszerűen fatalisták. Én magam előtt látom V. törékeny testét, Á. beesett arcát, én nem tehetem meg, hogy nem táplálom őket, míg én élek. Mazsolát és csokit is vettem. Tojást nem, mert már nem fért sehová. Babot, lencsét sem, mert nem volt. Mi még (mármint a korosztályom) első kézből tudjuk, mi az a háború. A cipőtalpat is megeszi az ember, ha rá van kényszerítve. Mi majd paradicsompürés tarhonyával indítunk - aztán meglátjuk. Röhögök magamon, meg szörnyülködök is (szintén magamon). Látom, amit a kívülállók látnak: megy a potrohos, kövér nő, tolja a szekerét, mint Kurázsi mama, át a harcmezőn. Tejtermék nem kell, legfeljebb néhány keményebb sajt, édességet nem veszek, kakaót, teát igen. Kávét nem, mert tej nélkül nem jó, tej pedig már nincsen.Alkoholt sem, abból komoly készleteink vannak, eddig sem fogyott el. Cserealapnak jó lesz. Majd elássuk, ha jönnek az oroszok. Vettem még vécétisztítót is - a bemenet és a kimenet, a kezdet s a vég. A macskát is megmentettem egy időre, de csak száraz tápot kapott. A vitaminpótlás kérdéses, de ha jön a tavasz, majd elszórok ezt-azt a kertben. Felásom (vagy majd a gyerekek, úgyis bezár az iskola) és befőttesüvegek alá palántázok. Vannak mindenféle biomagvak csírának - inkább felnevelem őket. Brokkoli, retek, hagyma, zsázsa. És persze ehető az ibolya, a pitypang és a tyúkhúr. Vettem egy csomó rajzlapot és krétákat - függetlenül a vírustól, de látom, jól jön majd ez is a nyáron, meg varrni is tudok majd az itthon töltött hónapok alatt. Egy oldal szalonna viszont kell még.

Egy kissé már idejétmúlt, de avíttságában is hasznos videó

(egyhetes)

Felkerül az i-re a korona?

Kell-e a pánik? A félelem? Az aggodalom? Az óvatosság? Mi történjék a tervezett utazásokkal? V. Szicíliába készül Fridericához, hamarosan megérkezik hozzánk Adele, a francia tini, Á. és barátnője  nyáron Berlinbe repülnének (de jegyet most kéne venni), a szüleim Nápoly környékére utaznának, én pedig erre is, arra is. Nem beszélve arról, hogy a leglájtosabb munkanapomon is minimum 20-30 emberrel találkozom - és ebben nincs benne a tömegközlekedés, az utca, az esetleges mozi, színház, utca. Szomorú vagyok, hogy folyton van valami, ami miatt aggódni kell. Mármint folyton megjelennek új aggodalmak - és nemigen szűnnek a régebbiek sem (klíma, háborúk, szélsőséges társadalmak és időjárások). Igyekszem józan lenni. De nagyon-nagyon sajnálom, hogy a gyerekeim és a többi most kamaszok ennyi félelemtől sújtva kénytelenek felnőni.

24

Tegnap megünnepeltük, hogy 24 éve ismerkedtünk meg egymással és koccintottunk újabb 24 - vagy több - évre.

Elfogyasztottunk egy erősen felejthető minőségű vacsorát Újpesten a Központ étteremben (A. hamburgert evett, ezt vállalhatónak mondta - de nem különösnek, én borjú bécsit rendeltem, ami viszont alatta volt a vállalhatónak: icipici, vékonyka, száraz és sótlan hús akkora égett bundában, hogy egy medve is megirigyelhette volna. Krumplisaláta volt hozzá zellerrel - de minden más (só, bors, ecet, stb nélkül). Én pina coladat ittam - amúgy szeretem, ezért is kértem azt, de eléggé szappan íze volt, A. a tequilás koktéljára azt mondta, nem érdemes megkóstolnom - és nem irigységből. Desszertként A. somlóit evett, én mangópürés chiapudingot - ezeket is nagyságrendekkel jobban készítem - de tényleg.) Hát, nem a vacsora miatt* lesz emlékezetes ez a nap - viszont nagyon hálás vagyok azért, hogy 24 éve együtt vagyunk és hogy megengedhetjük magunknak, hogy ünnepeljünk - és kedvünk is van ünnepelni.

Vacsora után pedig megnéztük Pintér Béla Szutyok című darabját - ami viszont tényleg jó volt, és kitűztük célul a teljes Pintér Béla életmű mihamarabbi megtekintését. Már kettőnél tartunk és van jegyünk egy harmadikra - és képzeljétek, a tegnapit ismét úgy találtuk, hogy most szombaton elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mivel ünnepeljünk, mondtam, hogy inkább színház, mint mozi,  akkor A. megnyitotta a jegy.hu-t, azt kérdezte, hogy Pintér Béla jó lesz-e, mondtam, hogy persze, csak ahhoz korábban kell kelni, de mondta, hogy van jegy - és ismét (pont úgy, mint a múltkor) volt még pont két jegy pont előre sor közepére, megvettük, elmentünk - ilyen egyszerű ez nekünk.

* ehhez képest a vacsoráról írtam részletesen, semmi másról nem - innen is látszik, hogy sajnos valódi haspók vagyok