Dolce vita

Ti mire gondolnátok, ha a gyerekek által olvasott (nem szakács-) könyvekben még bontatlan vaníliás cukros zacskókat találnátok?

Lebaszott

A mosdóba mentem épp (mert sokat iszom), amikor elkapott a folyosón a takarítónő, meg akart ölelni (???), vagy legalábbis nagyon közel jött, két kézzel kapadozott felém, és viccesnek szánt (???) ál -műfelháborodással azt üvöltözte nekem egy csomó ember előtt, hogy:

"megsértődök ám, ha észre sem veszi, hogy lemostam a szekrényajtót!"

Hát, basszus, egyrészt nagyon megijesztett, mert egyrészt épp el voltam merülve gondolatban abban, amivel épp foglalkozom, másrészt nem szoktam idegenekkel ölelkezni a folyosón (és máshol sem). Sőt, meglehetősen rossz néven veszem, ha idegenek hatolnak minden ok nélkül a személyes szférámba, utálom, ha idegenek hozzám érnek, a fülembe üvöltöznek, és egy kicsit sem tartom viccesnek.

Gondolom, ő sem tudta volna mire vélni az én humoromat, ha leüvöltöm a fejét azért, mert nem tűnt fel neki, hogy feldolgoztam és laikusok számára fogyaszthatóvá tettem néhány új törvényt és megírtam néhány új előadást.

Aztán mikor bejöttem, láttam meg az ellenfényben, hogy a szekrényajtó tényleg csúnyán össze van maszatolva. Ráadásul a szomszéd irodában nagytakarítást rendelhettek mára, mert reggel óta bosszant a porszívózúgás.

Rohanós

Reggel jól elaludtam, mert tegnap este még befestettem magam az oximoronommal, és csak éjfél után kerültem ágyba az új, jeges vadgesztenye, vagy milyen színű hajammal. Nos, ha nem tudtátok volna, a jeges vadgesztenye villanyfénynél enyhén rózsaszínes  vagy bordós árnyalatot kap, napfénynél kicsit vörösrezes, de összességében azt mondhatom, jobb minőségű a dobozban lévő festék, mint a dobozon lévő fordítás, ami mindenképpen jó hír, mert inkább festeni akartam vele, mint irodalmilag élvezni.

Mikor nagy nehezen magamhoz tértem negyed nyolckor, azonnal, még vakon és bénán kivágódtam az ágyból, hogy felkeltsem a gyerekeket. Felesleges volt sietnem, azt mondták, már reggel hat óta ébren vannak és olvasnak. Bónuszként már fel is voltak öltözve, sőt, kakaót is ittak. Az viszont nem jutott eszükbe, hogy minket felébresszenek. Különösen azért, mert így végre  nyugodtan tudtak olvasni. Amikor már alkalmas volt a szemem a látásra, megtapasztalhattam, mibe öltözött az olvasáshoz Á. Azt a farmernadrágját vette fel, amiből még tegnap délután kiszakadt a belső gombolhatós gumiszalag - és hogy hazáig mégse essen le róla, befűztem kívülre az övtartójába. Igazából örülhetek, hogy Á. lassan kezdi kiismerni a gondolkodásomat, mert mikor azt mondtam, hogy ezt azonnal cserélje át másik nadrágra, már nem kérdezte meg, hogy "de miért?", hanem azonnal felment a szobába. És nem tudom, mit csinált (gondolom, olvasott), de aztán csak fél nyolc után jött le, rutinosan, mert akkor már indulni kell és olyankor már nem szoktam  nagyon erősködni, hogy az ötéves korában megszokott és megszeretett kardigánját is cserélje ki azonnal, csak azt mondom, hogy vegyen végre búcsút tőle és legközelebb ne ezt vegye már fel. Jó - mondja erre rezignált türelemmel, de mindketten tudjuk, hogy nem gondolja komolyan.

V. szerencsére nemcsak öltözködni tud egyedül, de az így nyert idővel is ügyesen gazdálkodik: kiszaladt a kisközértbe kifliért - ezzel pedig kivívta A. elismerését, aki viszonzásul összerakta V. karateholmiját, mert az minden szerdán és pénteken reggel mint a kínzások netovábbja jelenik meg V. előtt - nem értem, miért. Nem a karate, azt szereti. Hanem betenni a hátizsákba a karateruhákat. Ha lassan csinálja is, egy perc. De inkább rendszeresen sóhajtozik felette egy órát. A.-nak a ruhapakolást követően volt még annyi ideje, hogy megkínozza a macskát - naponta kétszer kell csepegtetni a szegény állat fülébe. Mert fülrühöt szedett össze. A macska persze utálja a fülcseppeket, ebben rettenetesen hasonlít a gyerekekre, akik visítva menekülnek minden csepegtetés elől. A macska nem visít, viszont napok óta erősen gyanakodva jön be enni, és minden alkalommal úgy távozik, mintha soha többé nem szeretne hozzánk visszajönni.

Én eközben megfőztem a kávét. Elsőre nem jött össze: cukrot lapátoltam a kávé helyére, de szerencsére észrevettem, még mielőtt felszolgáltam volna a forró cukorszirupot magunknak. Aztán megnyugtattam telefonon a főnökömet, hogy a nyomtatás nem nem-specifikus, egy férfi is elboldogul vele, ha kicsit összeszedi magát, így nem ment tönkre a mai napja amiatt, hogy azokat a dokumentumokat, amiket ma magával kell vinnie, nem nyomtam tegnap a kezébe papírformában, hanem csak átküldtem neki e-mailben. Mert tegnap, nem sokkal azelőtt, hogy beértem volna az irodába, rám telefonáltak az iskolából, hogy V.-nek feldagadt az arca, fáj a foga és sír. Úgyhogy visszafordultam megmenteni őt, ezért otthonról dolgoztam. Szerencsére V.-vel semmi gond, csak egy maradandó foga jön ilyen agresszíven, délutánra már kutya baja sem volt.

Annak, hogy otthon voltam egy hétköznap napközben, megvolt az az előnye, hogy hallottam, rigók is élnek felénk, nemcsak fűnyírók. A kert pedig teli van ibolyával, sárga és lila krókusszal, és van már egy egészen aprócska tulipánbimbónk is.

Az Abel-díj és családunk jövője

Megnéztük Á.-val az interneten, ahogy Szemerédi Endre megkapta az Abel-díjat, többek közt Erdős Pál és Turán Pál sejtésének igazolásáért. A díj átvételekor a kitüntetett matematikus  köszönetet mondott feleségének, Kepes Annának a hosszú éveken át tartó türelmes támogatásért. Ezzel megcáfolta Á. egy sejtését,  mely szerint egy híres tudósnak semmiképp sincs szüksége feleségre. Köszönöm!

Valóra válás

Azt szerencsére nem mondhatom, hogy minden álmom valóra válik, mert láthatjátok, tényleg tiszta rettegés lenne az életem. De egy éber gondolatom valóra vált ma, alig hittem el.

Ahol évek óta dolgozom, ott elég lepusztult a wc és a mosdó - erről írtam már. Papír többnyire van, de kezet mosni csak hideg vízzel lehet, ezt különösen télen viselem nehezen, továbbá gyanítom, hogy az irodaház üzemeltetője egyszer beszerzett valahonnan olcsón néhány raklapnyi békebeli húszas égőt, ezért csak azokat alkalmazza a női mosdóban is, így az, hogy a tükör homályos, mit sem számít. De ezeken túltettem magam. Amin nehezen bírtam átlendülni, az az, hogy a mosdóban nincs szemetes. Ami ugye, időnként szükséges. Mert ki a fene szeret véres cuccokkal a kezében a folyosón mászkálni, még ha azokat nagyon kulturáltan be is csomagolja? És kidobni a saját papírkosaramba, a csupa férfikollégám szeme láttára? Én ugyan nem. Nem mintha a kollégáim nagyon figyelnék, mit dobok a szemetesbe, de akkor sem. Néhány napja (épp hétfőn) azt gondoltam, elég a kis csomagok rejtegetéséből, veszek én magam egy kis műanyag szemetest a közös wc-be, csak kiüríti azt is a takarítónő, ha nem is szerepel tételesen a munkaköri leírásában. De még nem jártam műanyagbolt felé azóta, így nem vettem. Erre ma mi történt? Egy kis műanyag szemetes volt a wc mellett. Pont olyan, mint amilyet venni gondoltam. Tudom, elég silány a hírértéke a sztorinak, de higgyétek el, nekem feldobta a délelőttömet.

Azért csak azt, mert egy jó órával dél után eszembe jutott, hogy elfelejtettem lemenni megetetni az utca által közösen eltartott éhenkórász parkolóórát. És a gazdája ilyenkor biztosan haragszik. Lerohantam, de már késő volt: megkaptam életem első autós büntetését a lejárt parkolójegyem miatt. A mai munkanapom úgy négyezerbe fájt így. Benzin nélkül. Nem szoktam kocsival járni az irodába, de ma cipekednem kellett, ezért mentem azzal.

Hogy a történet kerek legyen és visszatérjek a wc-hez. Délutánra beállítottam a telefonomat, hogy csörögjön, mielőtt lejár az újonnan vett parkolócédulám. Csörgött, mindent kikapcsoltam, és szélsebesen rohantam le az autóhoz. Ezúttal sikeresen szintidőn belül teljesítettem - csak pisilni felejtettem el indulás előtt. Viszont megittam odabenn minimum két liter teát és vizet. Nem tudom, próbáltatok-e már összeszorított combokkal vezetni - nem ajánlom, egy intenzívebb fékezés is nagy gondot okozott volna. Általában is szeretek hazaérni, de ez most maga volt a megváltás.

böjti álmok

Nem, még nem kezdtem újra, mert A. még mindig teljesen beteg. Ez persze rossz kifogás (mint minden kifogás), de egyszerűen nagyon kimerít maga a helyzet, és képtelen vagyok koncentrálni - igazából ezért nem kezdtem még újra. Mert képtelen vagyok magamra koncentrálni. De végre leírtam a múltkori álmokat.

1. Anyukám jött hozzánk egy nagy hátizsákkal és rengeteg kaját hozott: sonkákat, kolbászt, medvehagymát, valami levest, almás pitét, szóval, iszonyú sok mindent. és mondta, hogy terítsek meg, mert most ünnepelni fogunk. Mondtam, hogy böjtölök, nem akarok most sonkát szagolgatni. Anyukám kifakadt, hogy attól még a gyerekeknek enniük kell. Mondtam, hogy persze, de terítsenek ők, én odébb megyek. Anyukám viszont ragaszkodott hozzá, hogy üljek én is asztalhoz, mert ő különben hiába dolgozott. A kertben voltunk valami szép lugasban.  Akkor én őt ellöktem, és ahogy ott feküdt a földön, ráültem a combjára, kéz kézzel megfogtam az arcát, és úgy kiabáltam vele, hogy értse már meg, hogy nem akarok enni, nem akarok ételekkel foglalkozni, és hogy ne hozzon már kérdezés vagy egyeztetés nélkül folyton dolgokat, mert nincs rá szükségünk, és addig fel nem kelek róla, míg meg nem érti.

 2. Bevásárolni mentem autóval. bepakoltam a kocsiba a sok holmit, aztán amíg visszatoltam a bevásárlókocsit, az autómat ellopták. Eléggé kiakadtam, hogy ezzel mennyi időmet is elloptak, amit a vásárlásra fordítottam. Felhívtam A.-t, aki letolt, hogy miért épp ott vásároltam. Hívtam a rendőrséget is, a rendőrség azt mondta, biztosan nyitva hagytam, ez női szokás, megérdemlem, így ki sem jöttek. Kétségbeesésemben a taxisoktól kértem segítséget, a rendszám mellett gondosan elmondtam azt is, hogy van rajta egy "vigyázz rám" matrica, és hogy ramaty kerekei vannak, és felajánlottam az amúgy kerekekre szánt 100 ezer Ft-ot a megtalálónak. Aztán azon gondolkodtam, nincs is annyi pénzem, és hogy hogy fogok ebből kijönni, ha valaki megtalálná. De nem lett meg. Másnap reggel viszont ott állt a ház előtt. Zárva volt, de a benzint kifogyasztották belőle. Mikor A. meglátta, azt mondta, felesleges volt hisztiznem, biztosan csak álmodtam, hogy ellopták.

3. Elmentem a gyerekekkel a Balatonra, hogy a márciusi hosszú hétvégét jól kihasználjuk. Az egész egy barlangrendszerben volt, kb. olyan, mint a miskolc-tapolcai tavas barlang - és nagyon hideg volt a vize, nagyon fáztam. Mondtam a gyerekeknek, a fejüket ne tegyék be a víz alá. Persze, betették. Aztán V. nem volt sehol, Á.-val elindultunk megkeresni, azt hittük, előreúszott. Egy kis idő múlva a hátunk mögül hallottunk nagy fröcskölést és kiabálást. Egy férfi volt ott, egy kisfiúval a nyakában, előtte a kezében V. prüszkölt és rúgkapált. Azt hittem, megmentette V.-t, hogy most húzta ki a víz alól, meg akartam köszönni neki, bár csodálkoztam, hogy a nagyon jól úszó V. egy mellkasig érő vízben miért süllyedt el. De V. azt mondta, menjünk innen nagyon gyorsan, mert ez az ember lenyomta őt a víz alá, mert vízbe akarta fojtani. Hiába hittem neki, az embert mégsem lehetett feljelenteni, mert mindenki látta, hogy ez egy apuka a kisfiával, aki nem tehetett ilyet. A történtek ellenére maradtunk a barlangban úszkálni, bár hideg is volt, sötét is, és cseppet sem vonzó. Mászkáltunk a járatokban, volt hidegebb és melegebb víz is, egyszer csak egy vonatállomásra értünk, a sínek is vízben álltak, és ki volt írva, hogy vigyázzunk, ha jön a vonat, mert a vízben nem tud jól fékezni. Aztán a gyerekek szomjasak lettek, mondtam, hogy maradjanak egy öbölszerű helyen, hozok nekik inni (sosem hagynám így ott őket), és elmentem megkeresni a büfét, gondoltam, ha van vonatállomás, van büfé is. Nem találtam, és a gyerekekhez sem találtam vissza. A lépcsőkön zuhogott le a víz, hideg volt és csúszott minden, cseppköveken próbáltam meg felmászni, de elbillentek, letörtek. Fejfájással ébredtem.

Az önmérséklet magasiskolája

Csodálatosan szerény vagyok, így nem árulom el, hogy milyen versenyen milyen eredményt ért el Á.

Nálunk a spenót nem olyan

Persze van olyan is, és én azt is szeretem. Mert persze az is finomabb. De van másképp is, és azt még A. is szereti, aki amúgy ősellenség, mert sóskarajongó. És V.-t is rávette!

A másmilyen spenóthoz persze nem szabad fagyasztott parajpürét venni (az amúgy is csak muszájból jó - muszájból viszont igenis jó), hanem levelek kellenek hozzá. A spenót ugyanis alapesetben finom sötétzöld levelekből áll, és sok esetben jobb ezt úgy is hagyni. Létezik fagyasztott leveles spenót is, de a legjobb a friss. Egy komoly érv szól az ellen, hogy levélformában vegyünk spenótot, az pedig az, hogy körülbelül úgy kell mosni, mintha aranyat mosna az ember, szemenként kell kiszedni belőle a homokot. Szerencsés, aki recsegve is szereti, és sajnos nem.

De ha már tiszta a spenót, akkor nyert ügyünk van!

Van nálunk olyan spenót, amit leveles tésztában vagy rétestésztában sütök meg enyhén sózott túróval, vagy ricottával vagy juhtúróval. A leveleket nyersen teszem bele, mire megsül a tészta, megpárolódik az is.

Aztán van olyan is, hogy csak megmosom a friss leveleket és összekeverem narancsgerezd darabokkal. Gyönyörű is, finom is.

Aztán van még vajon párolt friss spenót icipici fokhagymával és sóval. Magában is finom, de lazac mellé (bármilyen sült hal, hús, sajt mellé) isteni!

Legújabban pedig van (olíva)olajon futtatott hagymán párolt spenót, amihez jól jön némi zöldpaprika és paradicsom is. Ezt kell leszűrni, lé nélkül tepsibe rakni és sajtot sütni a tetejére. Köretnek is jó, de jó mellé valamilyen köret is.

A török éttermekben van még joghurtos spenót is - az is nagyon finom!


P.S.: A kísérleti ecetes tojásunk reggelre nagyon szépen meghámozódott ám!

Apai tanácsok

ne bolondozz már, fiam, hová rohansz, ez nem elég kemény még... és figyelj oda, a lyukat célozd meg! jaj, fiam!  már ezerszer mondtam és mutattam is, hogy nem szárazon kell beledöfni! úgy csak megsérted, kiszakadhat! nedvesítsd meg... jó lesz egy kis nyállal... ne úgy köpj már oda, mint valami paraszt, az ujjaddal segíts... az túl kevés... ha már érzed, hogy nedves, akkor óvatosan vezesd be... lassan.... lassabban, fiam, nem kell úgy rohanni sehová... arra figyelj, amit csinálsz! Jó.... ha érzed, hogy stabilan bent van, tartsd ott, és finoman elkezdheted pumpálni.... finoman!!!!!!.... lassan, fiam, érzéssel, mert ha eszetlenül csinálod, tönkre teszed! És ha készen vagy, legyen még annyi időd,  hogy eltedd azt a pumpát a helyére!

Tervezett kísérleteket is folytatunk

Tegnap a hegyen a gyerekek köveket gyűjtöttek. (hazavihetjük????) A mészkőről azt mondtam nekik, hogy azt az ecet oldja (Ez komoly, mami?????), ezért nem célszerű például ecetes tisztítószerrel márványpadlót mosni.  Mert a márvány is mészkő. (tééényleg??) Megígértem, hogy itthon kipróbálhatják. (ennyi kő elég lesz?? de van otthon ecet??)

Ma reggel Á. szekrényéből, a koszos hegymászónadrág zsebéből előkerült a kísérleti célra hazahurcolt kő. (nem, én már nem csodálkozom, hogy a koszos cuccait a szekrénybe teszi, boldog vagyok, ha elrakja valahová) És megcsináltuk a kísérletet. (Ez a pohár jó lesz? Nem, inkább befőttesüvegre gondoltam. Ez jó? Jó. Almaecetet öntsek rá? Jaj, ne azt, van sima is. Hol? Melyik az ecet? Ez? Jó. Megkóstolhatom? Töményen nem. Salátán. Úgy nem szeretem. Önthetem????)

Nem, előbb kísérletbiztonsági oktatás következik. Nézzétek, itt van ráírva: ez 20%-os ecet. Sav. Mar. Beleszagolni tilos. Az orrhártyát is szétmarja, a szemet megkönnyezteti, veszélyes. Kipróbáljuk a szabályos szaglászást. Büdööööös! Önthetem már?

Öntheted! Az üveg fölé ne hajolj, ugyanúgy mar, mint a palackjából kiszabadulva!

Hadd nézzem! Hadd lássam már!!!! Mi történik????

Semmi. Semmi!  De, nézd, pezseg. Csak ennyire???? Ez csak ennyire pezseg??? Hát, izé.... nem pezsgőtabletta. Hibásan szocializáltuk őket. Kit érdekel egy alig-alig bugyborékoló kövecske, amikor a pezsgőtabletta ehhez képest tűzijáték?

Most a hosszú távú kísérlet folyik: meg fogjuk figyelni, mi történik néhány óra múlva.

Bónuszként teszek nekik egy tojást is ecetbe, hátha az meghatja őket is.