Mindenki ültet valamit

kezdődik! - káosz a köbön

Nem tudom, mivel kezdjem. Talán azzal, hogy itt van ez a szakdolgozatügy, amit fogok a pitbullpofámban és nem bírom elengedni - de megugrani sem. Úgy volt, hogy a múlt előtti hétvégén megírom. De apám kórházba került, anyukám pedig magára maradt otthon a kegyetlen Alzheimerrel - szóval, menni kellett főzni, beszélgetni, megnézni. Meg apámhoz is a kórházba, hogy meghallgassam, mit csinálhatnék máshogy. De voltaképp örült. Anyukám is, így a tervezett villámlátogatás teljes napnyira nőtt, aztán vasárnap meg valami más dolgom volt - úgyhogy a szakdolgozatot napoltam, van még időm jeligére. Aztán a múlt hétvégén ugye iskolában voltam (mint minden másodikon), vasárnapra pedig úgy meghaltam, hogy muszáj volt pihenni a hétfői feltámadáshoz. Hét közben minden nap lubickolok a munkában - de éjjel muszáj aludnom, hogy bírjam a lubickolást - öregszem, már nem bírok ki több órát napot alvás nélkül. Pedig ez a hét ideálisnak látszott: A. külföldön, a gyerekek a szobáikban a gépeikkel szimbiózisban - de végül egyetlen estén sem futotta többre, mint bekapcsolni a gépet, aztán anélkül elaludni, hogy blogolvasáson* kívül mást is tennék. Úgyhogy megegyeztem a gyerekekkel (és magammal is) abban, hogy szombat-vasárnap bezárkózom a szobámba, ők főznek, mosnak, takarítanak, engem élelmeznek és ellátnak kávéval, míg én ontom magamból a szakdolgozat-sorokat. Kicsit bezavart, hogy A. ma délután jön haza - de úgy gondoltam, plusz 24 órát ő is kibír köszönés érintés nélkül. Pénteken rövidebb a munkaidő, siettem haza. A tervem a következő volt: péntek délután patyolat rendet rakok, előkészítem a terepet a hétvégi munkához. Korán lefekszem, jól kialszom magam. Reggel időben kelek és semmi más dolgom nem lesz, mint nekiállni és megírni a szakdogát.

Na, ahogy ezt Móricka elképzeli - azt hiszem, nagymamám ilyesmit mondott hasonló esetekre.

Még hazafelé vezettem, amikor V. felhívott. Kihangosítottam a waze mögül és beleüvöltöztem a légtérbe, hogy vezetek, hívjon később. Jó - kiabálta ő - de csak azt akarja mondani, hogy az osztálytársaival elmenne a kutatók éjszakájára és nem jönne haza. A kutatók éjszakája nagy mézesmadzag nekem, duzzad a keblem, ha okosnak látom a gyerekeimet, azt mondtam, oké, de otthonról még felhívom, hogy pontosan hová, melyik programra, mettől meddig - és több efféle hiábavaló ostobaság. Oké - mondta és letette. Hazaértem, hívtam, nem vette fel. Nézem a nyomkövetőjét**, nincs bekapcsolva. Írok sms-t, hogy hahó. Egy játszótéren vannak, ne aggódjak. Nem aggódok, csak érdekel a következő órák programterve. Végre elérem telefonon - nem mennek mégsem, mert nincs egy jó program sem***, de majd sétálnak, aztán egy barátnőjénél**** alszik. Aztán megint nem jelentkezett, úgyhogy megint ráírtam, hogy merre jár. Sétálnak a Duna parton. Felvetésemre, mely szerint a Duna elég hosszú, ebből nem tudom, merre jár egy mosolypofa volt a válasz - hogy díjazza a humoromat, de eszébe sincs közelebbit mondani. Nem mintha esélyem lenne egy órán belül megközelíteni a Dunát. Aztán le is ültek a Dunánál - és ugyan nagyon határozottan kértem, hogy este tízre vagy nálunk, vagy a kis áspisnál barátnőjénél legyenek otthon, a fél tízkor feltett kérdésemre, mely szerint elindultak-e már, az írta, hogy nem. Mondtam, hogy már fél tíz. Most jó ez így - jött a válasz. De persze kurvára egyáltalán nem volt úgy jó. Aztán arra, hogy azt mondtam, kicsit aggódok, hogy tizenöt évesen kettecskén kóborolnak, még az is kiderült, hogy "csupa felnőttel" vannak - vagyis vagy tíz tizenkettedikessel, akik már elmúltak 18 évesek, úgyhogy oké minden. Mármint szerinte. Szerintem nagyon nem. Tízkor felhívtam Áspis anyukáját, hogy ő meddig engedte el a lányát. Kiderült, hogy ő nem tud vele érintkezni, mert a lánya folyton kinyomja, amikor telefonálni próbál neki. Úgyhogy ismét felhívtam V.-t (és hálát adtam az égnek, hogy ő legalább felveszi a telefont, ha hívom - mg magamnak, hogy nem üvöltöttem le telefonon át a haját, mert akkor nyilván nem venné fel többé) és megkértem, hogy most_azonnal_ induljanak haza, és mondtam, hogy _semmiképp_ nem mehetnek be a koncertre, ahová a nagyok mennek. Így aztán tizenegy után nem sokkal V. felhívott, hogy végül hazaértek Áspisékhoz. Ahol kaptak némi fejmosást - részleteket nem tudok. Ez idő alatt sem a takarítással, sem a szakdolgozattal nem haladtam. Sőt, szorongásoldóként benyomtam négy szelet libazsíros kenyeret is hagymával, aztán aludni tértem.

Nem mondhatom nyugodalmasnak az alvásomat sem, konkrétan azt rémálmodtam, hogy egy házibuliban vagyunk, ahol valaki sorra eszi meg a többieket. Sokszor felriadtam remegve, de mindannyiszor vissza is kábultam az álomba - ahol folytatódott minden és továbbra sem tudtam soha, hogy épp álmodom. Végül úgy menekültem meg a félelemből, hogy egy mikroébredést kihasználva magamra gyújtottam a  házat fejem fölé szerelt kislámpát fél három körül és úgy maradta megvakulva ébren. Aztán ismét elaludtam - immár teljes díszkivilágításban - és ugyan nem a házibuli folytatódott, de a továbbiakban is valami hatósági kalamajkába keveredtem a munkám során - az sem volt túl jó (bár a házibuli kannibáljához képest sokkal jobb volt)

Aztán V. dél után kicsivel hazaért. Jó két óra hosszát beszélgettünk beszéltem hozzá*****. Megkértem, hogy takarítsa ki a konyhát (nem büntetésként, eredetileg is az volt a terv). Azt mondta, hogy jó - azóta viszont telefonnal a fülén fényképeket szortíroz a szobájában. Természetesen Áspiskával társalog. Csütörtökön voltam fodrásznál, de szerintem éveket őszültem a festék alatt.

* és még a blogolvasásal is elmaradtam a korábbi teljesítményemhez képest, hogy az írásról már ne is szóljak

** life360, mindannyian hárman feltelepítettük (Á. megtagadta), így pld. én láttam azt is, hogy A. merre jár külföldön, vagyis nem kell folyton egymást hívogatni, hogy hol jársz, mikor érsz haza - természetesen kikapcsolható és V. ki is kapcsolta, arra való hivatkozással, hogy csak lemeríti a telefont és semmi haszna nincs

*** majd megpusztultam, hogy elmehessek, legalább tíz programot néztem ki magamnak, de ugye a szakdolgozat miatt nem mehettem

**** nem nevezhetem másképp a kis áspiskígyót, különben V. megsejti, mennyire utálom, hogy vele barátkozik és még szorosabbra fűződik kettejük közt a póráz kapcsolat

***** fiúk, lányok, szex, drog, alkohol, erőszak, terhesség, megbízhatóság, barátság, nemet mondás  képességének elsajátítása (a kortársaknak - mert nekem nagyon jól tud), jó szex, kölcsönös öröm, egymásra vigyázás, szabadság, szabadosság, saját életből vett rémisztő tételek példaként, stb témakör - nagyon jófej voltam, de tényleg, V. többnyire mosolygott, aztán hozzámbújt - de arról korántsem vagyok meggyőződve, hogy a jövő héten nem kell-e ugyanezeket a köröket lefutnom.

Néhány mondat (amelyekben a zsarnokságot egyáltalán nem hozom szóba*)

Én olyan fáradt vagyok! Nem az az ólmos, rosszféle fáradtság - vagyis örülhetek és örülök is. Viszont nagyon várom a hétvégét. Az új munkám egyelőre nagyon érdekes, nagyon izgi - de mivel sok új dolgot hallok, sokfelé járok, sok új emberrel találkozom, igencsak kimerítő. Hogy tetézzem egy képzavarral az állapotot: a fejem felett lebeg mindeközben egy el nem készített szakdolgozat. Vagy legalábbis annak a réme. A hétvégén mostmáraztánténylegigazán neki kell állnom. De ha a szívemre hallgatnék, igazából heverészni szeretnék egy meleg vizes medencében, miközben filmeket nézek egy hatalmas kivetítővásznon. És vannak további ötleteim is. Az amúgy szükségesen ellátandó köztisztasági feladatok nem tartoznak ide. Főzni amúgy majdnem mindennap főzök így is, mert a galád kölykeim nem esznek semmit, ha nem teszem előrágva a csőrükbe a falatot találnak ínyükre való kész ételeket a hűtőben. Én meg - a műveltség átka - olvastam A tudós macskája című Arany alapművet, szóval nem merem kockáztatni, hogy csak a tudománynak éljek. Közben ugye kéthetente hétvégén iskola. Azt is szeretem, csak nem tudom, hogy fogok tudni ébren maradni. De mindezeket már elpanaszkodtam egy előző posztban, ugye?

Nos, ma megjött az értesítés, hogy nyári pályázgatásomnak és interjúkon való szereplésemnek hála, beválogattak a nemzeti tizenegybe egy listára, ami azt adja nekem, hogy dolgozhatok még máshol is, szerintem jelentősebb összegekért is, mint amennyit most keresek. Időnként. Másodállásban - vagy hogy hívják az ilyesmit. És nem, nem utasítottam vissza. Szerencsére ez csak azt követően indul majd, hogy én már leadtam a kész szakdolgozatot és megkaptam a diplomámat és soha többé nem kell foglalkoznom ezzel. Vagyis egy hónap múlva. Azt hiszem, jobb, ha most elmegyek aludni.

 * ha megtenném, ide kéne csillagoznom egy költőnevet

munkaerő

Szia érdekelne másodálás, k.orvosiba is én vok .írjon privaldba ha szügség van rám

Ültetés

Kissé elmaradtam a bloggal - és most sem fogom pótolni.

Dolgozom - még mindig tetszik. De már azt is látom, hogy nem mindenkinek tetszik egyformán.

Iskolába járok. A mostani hétvége nagyon jó volt - leszámítva a pénteki  Miss Picsát első előadót, aki nagyon vicces idegesítő volt. Elkéstem, mert dolgoztam - vagyis nem késtem, csak később mentem, 13.00 helyett 15.30-ra értem oda - értitek, ide csupa felnőtt ember jár a többedik diplomáját összeszedni, senkit sem ostorral kergettek el a felvételire majd a beiratkozásra, vagyis érdekel minket ez a képzés - viszont vannak olyan alkalmak, amikor az emberek egy része nem tud pénteken déltől ott lenni. Átküldjük egymásnak a jegyzeteket, aláírjuk egymásnak a jelenléti ívet - de a tanulmányi osztályon is szépen segítő tündérbogarak dolgoznak, szóval, mindenki elégedett. Erre a pénteki MP úgy felvonta a szemöldökét, amikor beléptem, hogy az a feje tetejéig szaladt, közölte, hogy személyes sértésnek veszi a késésemet és bár most még hajlandó ideadni a jelenléti ívet, írjam fel rá, hogy mikor érkeztem, mert ez nonszensz, hogy valaki csak úgy, előadás közben... Megkaptam a jelenléti ívet és láttam, hogy utolsóként már szerepel rajta a nevem (mert felírtak), így nem írtam rá semmit, inkább jegyzetelni kezdtem. Nem annyira a tananyagot, mint a benyomásaimat MP-ról, aki épp azon vekengett, hogy ő pszichoterapeutaként mennyire kurva jó arc, míg mi senkit vagyunk - úgy általában is, de hozzá képest pláne nagyon. Aztán pedig elkezdte alázni a kollégáit is, ami egy idő után oda futott ki, hogy sok pszichoterapeuta sem ismeri jól önmagát, azok irigyek, kompenzálóak meg még ki tudja, milyenek, de higgyük el, hogy ha valaki az életben még nagyon hülye, az a terápiás szobában sem lesz jobb - de ezt úgyis hiába mondja nekünk, mert nincs mit tenni, aki ilyen, az még nem áll az önismeret azon fokán, hogy ezt felismerje magában, visszajelezni  viszont ki lehetne alkalmas számukra - mert a páciensek ugye, nyilván nem. Úgyhogy én elhatároztam, hogy a félév végén visszajelzek neki, mert láthatóan tényleg vannak még olyan vak területek is számára, amelyek konkrétan a szakmája hiteles gyakorlásában akadályozzák. Aztán kábé fél órával az óra vége előtt befutott még egy csoporttársunk - történetesen egy hatvanon felüli elég jó nevű pszichológus - MP szemrebbenés nélkül őt is szénné alázta a csoport előtt, hogy hogy van pofája elkésni és majd megnézi a vizsgán*, hogy vajon mit tud. A szombat szuper volt, jó és egyben  empatikus előadókkal.

Szóval, mára a szakdolgozat lett volna, de. De A. elutazott egy hétre konferenciázni. V. barátnője péntek óta nálunk dekkol, mert összeveszett az anyukájával. Mondtam neki, hogy én sem vagyok mindig kedves - és ha V. miatta nem tud hajlandó tanulni**, nagyon nem leszek az. Szóval, főztem, mostam, takarítottam, hajat mostam - és kertészkedtem, vagyis minden magról (gumóról) kinőtt növényemet el- és szétültettem, a bentieket is áttettem nagyobb cserépbe, mert ha jön a hideg (és állítólag holnap jön), akkor nem lesz mód ilyesmire, viszont be kell hoznom őket (karcsú pomelócskáim és izmos, de még nem virágzó kurkumáim vannak).

Az őszre való tekintettel beszereztem a kimcsi-tartozékokat és még ma elrakok egy üveggel, hogy októberben a bográcsozáskor vagy szalonnasütéskor legyen mivel megkínálnom bv-t.

* MP állítólag tavaly több embert is megvágott

** ezt a kislány főleg az alvás érdekli és a vásárlás, vagy az egyiket csinálja, vagy a másikat. Most épp vásárolnak V.-vel - illetve pénz híján csak nézi, miket kéne akarnak venni.