épp most

bukok meg gyereknevelésből. pedig istenbizony készültem, szinte csak erre készültem, hogy minden mást elbaltáztam ugyan, nem lettem se nagy tudós, se híres író, se felfedező, se semmi egyéb - de legalább a gyerekeim majd boldogok lesznek, mert majd annyit kacagunk, mindig kiállunk egymásért, játszunk rengeteget, beszélgetünk, én majd hagyom őket szabadon felnőni, semmi felesleges korlát, maximum védőháló, hogy hozzám majd mindig fordulhatnak - és persze akarnak is fordulni, hisz ki ne akarna egy ennyire jófej anyukához, majd irigylik őket mind a barátaik, hogy bárcsak nekik is legalább tizedennyire normálisak lennének a szüleik - de hát nálunk ez így természetes - mosolyogtam volna szerényen. de nem ez van, ajtócsapkodás van és üvöltözünk egymással Á.-val, mert el akarom vinni magammal három napra a balatonra, de őneki már elege van a felesleges és unalmas nyaralásokból, én meg nem engedek, mert nem maradhat itthon egyedül, de egyszer az életben hadd fürödjek már én is akkor a balatonban, amikor az meleg, és hadd egyek a fáról barackot, és hadd fecsegjek át egy éjszakát a barátnőmmel, akinek Á.-val egykorú fiai vannak, vagyis lenne focizni szerető társaság is, de Á. csak lamentál és olyan pofával trappol fel-alá a házban, mint akit kényszermunkára visznek, és én beígértem neki fűt-fát, fagyit, gyrost, halat, és nem kell fürdenie, ha nem akar, de mindenre csak húzza a száját és csapkod, úgyhogy legvégül már azt ígértem neki, hogy a fején töröm szét a hülye tabletjét, ha még egy hangot hallok.

katasztrófaturizmus

A fb-on része vagyok különféle csoportoknak - tudjátok, ilyen helyi hírek, szakmai oldalak, ilyesmik. Lehet venni termelői áron barackot, keresnek befőttesüvegeket tetővel, megkérdezik, ki a helyi szuperfodrász, kell-e valakinek kinőtt gyerekülés - szóval, az élet kisebb-nagyobb kérdéseit lehet feltenni és megválaszolni ezeken a fórumokon. Ha érdektelen (többnyire az), átugrom - de az jól jön, ha időben kiderül, hogy bezárták a gyógyszertárat egy hónapra.

Mostanában elharapódzott az a szokás, hogy amint valami szirénázik (és valami mindig szirénázik), valaki megkérdezi, mi történt - aztán jönnek a találgatások, meg a szemtanúk képei, hogy összeütköztek, meg hogy füstöl valami - és persze vannak állandó hiénák, akik minden ilyen hírhez hozzászólnak, okoskodnak, sopánkodnak, megállapítják a világ tragikus romlását, rémhíreket gerjesztenek és terjesztenek tucatszám.

Az utóbbi tíz percben ezt olvastam: "Iszonyatos robbantásokat hallok! Ki tudja, mi lehet?" "Valami felrobbant vagy lőnek! vigyázzatok! ne engedjétek a gyerekeket az utcára!" "Zárjátok be jól a házakat, lehet, hogy a menekültek törtek ki???" "Én is hallom a robanásokat! És tegnap egy szudáni telefonált mobilon a főutcán! már itt vannak, vigyázzatok az értékeitekre!"

Megmondjam, mi történik? Dörög az ég. Egy kiadós nyári eső lesz hamarosan, villámlással, dörgéssel. De komolyan, mindjárt azt is hallhatjátok, ahogy eldurran az agyam a sok hülyétől.

deklaráció

Szeretném most kijelenteni (nehogy később az a vád érhessen, hogy nem jól emlékszem), hogy én szeretem. Ezt a meleg nyarat fogom visszasírni akkor, amikor hideg lesz, köd, nyálka és eső. Amikor majd azt mondom, hogy bár lenne nyár, akkor abban a tudatban fogom tenni, hogy a nyár az ilyen, az meleg, az döglesztő, az fárasztó - de jó. Én sem szeretek persze úszni az izzadságban - de jobban szeretem, mint vacogni. Elviselném, sőt, nem bánnám, ha tíz fokkal kevesebb lenne - feltéve, hogy az élővizek hőmérséklete sem esne 28 fok alá - és még a húsz fokot is szeretni fogom. De a tizet, pláne az ötöt vagy a mínuszokat egyáltalán nem. És tudom, hogy magam vagyok a kivételezettség, mert kertes házban könnyű szeretni a nyarat (és pláne az volt a tengernél) - de én akkor is szerettem, amikor a belvárosban éltem. Tegnap úsztam egy jót - és igaz az is, hogy szívem szerint az egész napot a vízben tölteném. Mindezekkel együtt szeretem a nyarat. Nekem is kurva melegem van ám, ne higgyétek, hogy nem! De én mégis szeretem. Szeretem a nyarat! Nyár! Szeretlek téged! I love you!

Macskahűség

Állítólag a macskák a gazdáikhoz nemhogy nem ragaszkodnak (hanem csak a házhoz, amiben élnek), de egyenesen utálják is a velük élő embereket. Mutatták ki a brittudósok. Mondjuk nálunk még sosem jártak macskát vizsgálni.

Mi egy macskával lakunk együtt és szeretjük őt. Annyira, hogy amikor elmentünk nyaralni, az ikerszomszédnál hagytunk egy hónapra elegendő macskaeledelt - hogy akkor is legyen mit ennie a cicusnak, ha esetleg afeletti bánatában is enni akarna, hogy mi elmentünk. A házat persze itt hagytuk neki végső mentsvárként.

Aztán elutaztunk - és ugyan mindennap gondoltunk a cicusra, hogy hogy lehet, vajon hiányzunk-e neki - de alapvetően jól nyaraltunk és nem árnyékolta be a napjainkat, hogy nincs velünk a macsek. A szüleim jártak a házban kétszer is, először nem találkoztak a cicával, sőt, a szomszéd néni elmondása szerint ő sem - pedig akkor már majdnem egy hete távol voltunk. Másodjára látták ugyan, de nem jött a közelükbe. A szomszéd néni pedig panaszkodott, hogy nem fogad el tőle se vizet, se ételt (pedig máskor el szokta fogadni)

Amikor hazajöttünk, a cicus két percen belül itt termett. V. megjegyezte, hogy soványka  szegény - de nem látszott haragudni ránk: folyamatosan a lábunk alatt mászkált, bukfencezett, dorombolt, nyávogott - és egy ültő helyében, egy szempillantás alatt befalt jó negyed kiló nyers csirkemájat.

Én ma beszéltem először a szomszéd nénivel - visszaadta szinte az összes kaját, amit nála hagytunk. Azt mondta, még azzal is próbálkoztak, hogy egyenként csempésszék a száraz eledelt valahogy a cicához - de nem evett semmit, sőt, még a kitett vizet sem fogadta el. De szinte nem is látták soha (pedig nagyon figyelték, mert ők is szeretik, jobban is, mint a sajátjukat)

Mióta itthon vagyunk, a cica minden reggel ott ül az ablakban - mint hat-hét éve mindig. A napi két tasak mellé megeszi a napi húsadagját is (tudom, mások meg éheznek - de én szoktam neki igazi húst és májat adni, nemcsak a macskakaját, mert abban igazából nem hiszek - csak kényelmes), megiszik napi két deci tejet. A szőre kifényesedett, a cica visszagömbölyödött - és még mindig láthatóan boldog attól, hogy itthon vagyunk.

Szóval, ne higgyétek el ezt a marhaságot a macskáról meg a házról, meg arról, hogy a macska ne ismerné meg és ne szeretné (vagy legalábbis ne kezelné kitüntetett figyelemmel) a babacica kora óta őt gondozó embereket.

Aki nem eszik, az ne is dolgozzék!

- szia!
- szia!
- ettél?
- nem
- hogyhogy?
- nem voltam éhes
- és összegyűjtötted a szemetet?
- nem
- pedig megkértelek...
- de elfelejtettem
- ó, a mosogatót kipakoltad? köszi!
- nem te raktad ki reggel?
- ja, de... na, mindegy... van nálad koszos edény?
- rengeteg, mindjárt hozom!
 (hozza)
- atyaég! mit csináltál ma ennyi edénnyel?
- ittam... azt mondtad, igyak sokat
- de azt nem, hogy minden kortyot új pohárból kell
- nem is úgy ittam
- látom
- ebből kávét ittam... meg ebből is... ebből limonádét... a kancsóból is... ezekből vizet...ebből citromos vizet... ebből nem tudom, mit... ebből ettem gyümölcsrizst...
- teli van a mosogatógép! reggel semmi koszos edényt nem hagytam itt!
- hát, igen, de te mondtad, hogy igyak sokat és talán egyek is
- én mondtam
- és enni végül alig ettem
- tíz kiskanál... hat nagy... négy villa... még jó, hogy nem ettél semmit! én meg pakolhatok
- igen... mert aki nem eszik, az ne is dolgozzék

Vakkomondor

Szerintem felkerült itten most az í-re a korona, a most legyilkolt Dagály gyógyfürdő helyén a két év múlva rendezendő vizes vébé kabalaállata a vakkomondor, minden idők legmagyarabb állata. A vébé jelmondata minden bizonnyal a "Kéz és lábtörést, ess át rajta!" lesz. Csak a testemen keresztül - feleli majd acsarogva a törzsökös vakkomondor.

Kéz és lábtörést, ess át rajta!

szavak

azt nem tudják vállalni, varázsütésre eltüntetni a migránsokat, de a kormányzat mindent megtesz, hogy csökkentsék az illegális bevándorlók jelenlétét a kijelölt tranzitzónákon kívül

 (szegény, szegény, szégyenletesen, embertelenül összeválogatott, rettenetes uszításra kényszerített szavak)