A csukott ajtón illik kopogni...

de a lecsukott tetejű szennyesláda NEM jelenti azt, hogy nem szabad felnyitni és beledobni a szennyest, amikor csak eszetekbe jut! A lecsukott tetejű szennyesláda semmit nem jelent - azon túl, hogy arra jártam és észleltem a rendetlenséget és egyedül megszüntettem azt. OMG!

Maga okozta magának a bajt

Írt V.-nek egy e-mailt, csakhogy V. immár két hete nem hajlandó válaszolni rá. Hogy kinek? Hát Danielkának. És hogy mit csinált rosszul? Nem írt semmit V.-nek, csak azt kérdezte meg, hogy érheti el V.-t a fb-on. Csakhogy V.-nek nincs fb profilja, hiszen még csak tizenkét éves lesz. A fb-n pedig csak tizenhárom éves kor felett lehet szabályosan regisztrálni. Tudom, tudom, sokaknak van korábban oldaluk. De én azt mondtam V.-nek, hogy én nem csinálnék magamnak hamis szülinappal, hiszen szeretem a szülinapomat. Igen, az évet is. Így szegény V. most vívódik. Nem válaszol Danielkának, mert nem akarja bevallani, hogy nincs fb regisztrációja. Nem, megtiltani nem tiltottuk meg. Én azt javasoltam, írjon Danielkának választ, küldjön magáról képet és tegyen úgy, mintha az fb-s kérdés nem is létezne. De V. ezen még hezitál. Közben pedig láthatóan dühös Danielkára, hogy miért hozta őt ilyen kellemetlen helyzetbe. Mert hogy ezt a kínos szitut Danielka hozta létre a tapintatlanságával, az V. számára világosabb, mint a Nap.

Szomorú, szomorú civilizáció

Halat sütök, hát halszag van. A macska berobban a kertből az ablakon át, dörgölőzik, nyávog, két lábra állva toporzékol, nyújtogatja felfelé az elülső mancsait, olyan hosszúra nyújtja magát, hogy majdnem a pult széléig felér, még a bordái is kilátszanak, pedig jól táplált jószág amúgy. Nyitogatja a mohó kis szájacskáját, villognak a hegyes macskafogak, a cicus keservesen rí, de mint akit hónapok óta tartanak vízen és száraz zsemlén. Nemrég evett meg ugyan egy teljes tasakot vadhússal (és nyers hamuval, ami a macskaeledelek felirata alapján a macskák kedvenc ízkomponense lehet), de hát kőből lenne a szívem, ha most nem szánnám meg. Levagdosok neki a még kicsit fagyos halból, még mielőtt megsóznám, pláne paníroznám vagy sütném, és beteszem a darabokat a tányérjába. A kezemet félrelökve mohón ront az ételre.

Aztán visszahőköl. Keservesen nyávog. Toporog tovább körülöttem. De nem kéri a halat.

További tippek a nehéz napokra

Remélem, nem a menstruációtok miatt vagytok itt! (Ha mégis, akkor javaslataim a következők: használjatok betétet vagy tampont, tegyetek finom melegítőpárnát a hasatokra, igyatok egy kis házi meggylikőrt valódi meggyből - vagy egyebet, amit szerettek, akár forró tea vagy kakaó is lehet -, bújjatok be a paplan alá vagy nyáron az árnyas fák alá egy jó könyvvel, jó zenével - vagy egy jó pasival)

De én nem erről akartam írni, hanem a fogyókúrás napokról. Ma bread and butter napom van - ha nem tudnátok - de úgy gondoltam, a család megérdemel egy jó forró húslevest is sok zöldséggel (talán nekem is marad vasárnapra). Vettem hát hozzá csirkeaprólékot és kacsa far-hátat (még tegnap, abban a szörnyű tülöngésben - komolyan, én már nemhogy nem szeretek vásárolni, de egyenesen gyűlöletet érzek a vásárlós napokon, mert vágyam az volna rá, békében, nyugodtan nézelődve, de az a nyolcvanas évekre emlékeztető fíling, hogy mindenki egymást tapossa, elfogy a tej, a kenyér, üvöltöznek egymással vevők és eladók, a vásárlók nem restek egymás lábára gurítani a túlélési ösztön jegyében telirámolt bevásárlókocsijaikat, gyerekek sírnak a kocsik rácsaiba akadt lábacskáikat fájlalva, férfiak okítják feleségüket a helyes bolti irányokról, mármint hogy mikor merre kell fordulni és menni - asszonyaik mind ezidáig persze rosszul csinálták. Visszavágásként a nők a férfiak számára értelmezhetetlen mennyiségeket kérnek tőlük, például a citromból három-öt darabot kell hozniuk, de vajon mitől függhet, hogy akkor egzaktul mennyit, a zellerből egy közepeset - csak melyik lehet az a zeller és mekkora belőle a kicsi vagy a nagy? - nincs más fegyverük, mint leüvölteni a gyereket, de ezt már az idegen vásárlók sem nézhetik ölbe zsebre dugott kézzel, szólnak, hogy hátrább az agarakkal, kisbarátom, mire az összerántja a szemöldökét, és... nem folytatom, el nem tudom képzelni, hogy másutt máshogy alakultak volna a családbarátságok)

Szóval megvettem és hazahoztam az olcsó csirkebelet kacsa far-hátat, és míg raktam a fazékba, hogy jól bezöldségeljem, az jutott eszembe, hogy a levesbe senkinek nem kell a kacsazsír, azt ki szoktam önteni... ellenben bezzeg a kacsazsíros kenyér lila hagymával igen cool eledel, úgyhogy a kacsa far-hátakról (egy doboz 369 forint) lenyestem a zsíros bőrt (vagyis mintegy a csomag felét kitevő részt) és azt lábasban kisütöttem. Kisütöttem a zsírját - és ha nem is volt több egy akónál, de azért jó két deci lett belőle, meg egy marék töpörtyű. Amikor a zsírt leszűrtem róla (csak szólok, hogy ti már műanyag szűrővel ne próbálkozzatok, én megtettem, nem működő megoldás, úgy olvasztotta szét, hogy csak a karima maradt - mentségemül szóljon, hogy még mindig vastag vattával van kitömve a fejem az agyam helyén, például a hangok alig hatolnak át rajta, a gondolatok meg meg sem fogannak ezen a talajon). Az a töpörtyű! hát, azért érdemes elkárhozni kicsinykét! A szegelszívó tette a dolgát, nem lett minden tömény zsírszag, mint gyerekkorom gangos házának összes zugában (nagyon finom illatok terjengtek ám a gangon! Valahogy mindig lehetett sejteni, melyik honnan jön és nem ütötték ki egymást, szépen összesimultak és étvágyat gerjesztettek a fáradtan hazatérőkben), a legvégén megsóztam és még egy pici tejet is öntöttem rá a pörkösödés végett... ó, mennyei volt! A breadandbutter még nem készült el, majd beszámolok - holnap lesz mg mindennek a böjtje, holnap lesz gyümölcsnap.

bread and butter pudding

Az angoltanulás nem várt gasztronómiai előnyökkel is jár - én eddig folyton azt hallottam, hogy az angol konyha úgy rossz, ahogy van. És - nem elsősorban emiatt - de tényleg soha, de soha nem vágytam Angliába. Most már elmennék. És angol gasztrovideókat is nézek néha. A bread and butter puddingot az angoltanárom magasztalta egekig, hogy milyen finom, majd lefordíttatott velem egy receptet. Tegnap megvettem a hozzávalókat (végül is a kalács volt az, amit venni kellett - a magyar szeletelt kenyerekben én nem bízom - a többi fehér kenyér meg nem igazán szeletelhető - szóval, kalácsot vettem hozzá)

És megnéztem még egy videót, hogy biztosan jól emlékszem-e az összetevőkre:

 egyik 

Jól emlékeztem - de aztán továbbtekert a youtube egy következő breadandbutter videóra - végignéztem hát azt is:


másik

Hát, komolyan, oktatóvideónak fogom használni a kettőt a "hogyan tupírozzuk fel a semmit" valamint a "hogyan  használjunk fel rövid idő alatt minél több konyhai eszközt" kurzusomon.

RailJet

A railjeten minden olyan szép. Az ülések kényelmesek, a léptek puhák, a hangulat kellemes. Még azt is elfelejtem, hogy az előző vonat bunkó kalauza nem csak hogy nem volt hajlandó nekem jegyet adni a railjetre, holott mások mindig szoktak, hanem még taplón be is szólt, hogy mit képzelek én - a többi utas is teljesen meghökkenve bámulta. Miután odábbállt, az utasok közül többen is biztosítottak róla, hogy eddig ők is tudtak jegyet venni más vonatra is, de ha már valami miatt esetleg nem lehet, akkor is mondhatta volna szépen is. Az állomáson az elsőként megtalált jegyautomata rossz volt, így kerestem egy másikat - de végül is meglett a jegyem helyjeggyel együtt, felszálltam a railjetre és onnantól gördülékenyen mentek, mondhatni, sínen voltak a dolgok. Úgy éreztem, a railjet jó és megjavítja maga körül a világot. Aranylóan sütött rám a nap, az emberek halkan duruzsoltak, a német egyetemisták a reggeli időszakhoz mérten kicsit hangosan viháncoltak, de friss, üde csermelycsobogás volt a nevetésük, cseppet sem zavaró.

A másik sorban épp mellettem fehér hajú, szemüveges úr foglalt helyet, könyvet vett elő. Szép versek 2015. Úristen, ilyen még létezik? - csodálkoztam rá a könyvére. Mert a szüleimnek megvoltak a hatvanas, a hetvenes meg a nyolcvanas évek szép versei, még tán én is vettem a kilencvenes években, mert úgy éreztem, minden kiművelt emberfő könyvespolcán ott kell porosodnia virítania a a sorban a szép versek mindenkori legfrissebb antológiájának is - de hogy 2015-ben ez még létezik könyvalakban? És valaki megveszi? (szégyellem, tök ciki, de én a neten olvasok verset, esetleg újságban, folyóiratban - de verses könyvet, pláne többszerzőset a gyerekekén kívül nem is tudom, mikor vettem utoljára) Pedig már a szó maga is: antológia - fennkölt - és igen, végül is railjethez illő. Örültem, hogy a fehér hajú úr ezt hozta magával. Kinyitotta, maga elé tette az asztalra és finom, apró szájmozgásokkal kísérve magát olvasni kezdte a verseket. Vajon milyen versek lehetnek benne? Kinek a versei? És vajon mit mondanak a 2015-ös versek az öregúrnak? Biztosan irodalmár, egyetemi tanár, más aligha lehet - szavaztam magamban bizalmat neki.

A railjet száznegyvennel suhant, a kalauz halk volt és udvarias (igaz, nem akartam tőle jegyet venni), az utasok visszafogottan csevegtek, nevetgéltek. A fehér hajú úrral szemben ülő negyvenes - és joggal mondom: nagyon-nagyon kövér - hölgy az ablaknak dőlve aludt és olyan édesen mosolygott, hogy még a beépített műanyag asztalok is meglágyultak a gyönyörű, édes mosolyától. Erre is rácsodálkoztam, hogy egy ennyire kövér középkorú nő hogyan képes ennyire ellazult, boldog mosolyra? Úgy mosolygott, hogy bármelyik facér királyfi azonnal beleszeretett volna, ha épp arra jár. Ha királyfiak nem is (vagy csak álruhában, vagy csak nem facérok) jártak arra, volt némi jövés-menés - mint kis idő múltán konstatáltam, az épp előttünk futó büfékocsi miatt. Még sosem ültem büfékocsiban. Valahogy annyira bennem van, hogy drága és felesleges, de különösen az, hogy megfizethetetlenül drága, hogy a vágyaimban is csak oly módon szerepel (ó jaj, hát megint a vágyak!), hogy majd ha egyszer gazdag leszek, akkor az Orient Expresszen (vagy a transzszibériai vasúton, vagy egyenesen mindkettőn) fogom beutazni a világot (tudom, ez sokaknak fura, de szerintem vonaton utazni maga a boldogság, vagy legalábbis az a boldogságnak egy válfaja) - és akkor majd kipróbálom az étkezőkocsit is, kis asztali lámpával... jaj... majd egyszer...

Szóval, volt egy kis járkálás, nem nagyon figyeltem meg a jövőmenőket, de egy férfi feltűnt mégis. A büfékocsiból jött és egy porcelán csészét hozott csészealjjal együtt, benne pedig forró kávét. Eléggé megviseli a szaglásomat ez a betegség, de nagyon intenzív illatú kávé volt, úgyhogy felkaptam a fejem. A pólós srác (vagy férfi, végül is nézőpont kérdése, úgy 35 körül lehetett) vitte a kávét - úgy tűnt, valakinek. Már ez is olyan meghatóan railjetes volt - de kisvártatva ismét feltűnt (megint csak akkor vettem észre, amikor a büfékocsi felől jött), kezében hatalmas szögletes porcelán tányér, rajta császárzsömlék, tojásrántotta - és még nem tudom, mi minden lehetett, mert ahogy elhaladt köztem és a finom fehér úr közt, két kezében féltőn a tányért egyensúlyozva, az úr hirtelen jóval kijjebb tolta a lábát, kétséget nem hagyva afelől, hogy a fiúnak tette keresztbe szándékosan és azt mondta - ezúttal jól hallhatóan: anyád picsáját, a bús picsába járkálsz itt anyádba! A fiú megbillent ugyan egy kicsit, de -  talán nem is hallva a gonosz öreg káromkodását - egy pillanat alatt visszaszerezve saját egyensúlyát és a tányérét is továbbsietett a valaki által (nyilván) várva várt reggelivel. A trágár vénember visszavette maga elé 2015 szép verseit és motyogva bámulta tovább.

Én hamarosan leszálláshoz készülődtem, a railjetbuborék szétpattant. Mégsem javít meg mindenkit.

F(ájdalomtól)ordítva a lovon

Úgy fáj a torkom, hogy legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól. Ja, azt nem, mert ha csak gondolni is próbálok arra, hogy megszólalok, éles kések döfködik a torkomat belülről. Nemhogy ordítani, beszélni sem bírok, annyira fáj. És ebben az sem tud megakadályozni, hogy holnap egész napos előadást fogok tartani. Vidéken. Hogy jó okom legyen ötkor kelni.

Államilag kalkulált éhbér

A fizetendő összeg bruttó 10.000 Ft/hallgató. A hallgató(k) gyakorlati kötelezettsége 30 óra/félév. Az enyém lelkes volt és én is az voltam, így körülbelül ötven órát töltöttünk el együtt, és én még plusz néhányat azzal, hogy elolvastam a gyakorlati félévéről írott beszámolóját és megírtam az ő féléves gyakorlatáról szóló értékelésemet (elég lágyszívűen, de jelest adtam)

Ha csak a kötelezően előírt órákat számolom, bruttó 333 Ft-ot kerestem óránként. Elég szép botrányos óradíj, azt hiszem. Persze az adatkérő levélben azt is megírták az egyetemről, hogy nyugodtan lemondhatok erről az összegről, akkor a lemondásról szóló nyilatkozatomat juttassam el nekik az adataim mellett.

És akkor most mi van? Tényleg nekem kéne úgy éreznem, hogy ilyen szégyenletes összegért nem adom az óráimat, inkább azt mondom, ingyen tanítgattam a lánykát? Vagy fogadjam el nyugodtan az alamizsnát, szégyellje magát az, aki ezt az összeget kikalkulálta - végül is egy-egy fagyi kijön belőle a gyerekeknek a nyári táborokban (nyugi, kapnak hozzá kiegészítést, nem küldöm el őket pénz nélkül táborozni) Továbbá: ha most elkérem a munkámért járó összeget ezt a kis fagyipénzt, legközelebb nem küldenek hallgatót, mert sokba vagyok nekik? Ha viszont lemondok a fizetségről, jöhet félévente akár tíz növendék is? Én igazából szeretem, ha jönnek, mert szeretek tanítani - de egy állami felsőoktatási intézménynek nem akarok mégsem szeretetből dolgozni. Amikor azt akarom tenni, akkor önkénteskedek (például mostanában is), nem hallgatókat fogadok.

mai rövid: szúr, vág

vívóedzés
késnyeremény

így kompenzálok én

alacsony a környezeti hőmérséklet? majd csinálok én bent meleget magamnak! 37,8

csak mondom

hogy az irodámban a hőmérséklet nem éri el a húsz fokot sem. kabátban ülök, sálban ülök, szétfagyok. igen, főztem már magamnak teát a teljesen szabálytalanul itt tartott vízforralómmal, azt szorongatom, hogy ne gémberedjenek el teljesen az ujjaim. sajnos nem tartok itt teljesen szabálytalanul hősugárzót, sem féllegálisan pokrócot. kint állítólag 28 fok is lesz ma. ez itt az északi oldal, ez itt az északi fény, ez itt az északi sark.

burn out

utálom az embereket, a fiatalokat, az öregeket, a szépeket, a csúnyákat, a nőket, a férfiakat, a jókedvűeket és a szomorúakat, a kedveseket és a bunkókat. igen, ez szörnyű, a kedveseket is. magamat is, persze, én is ember vagyok. még kedves sem.

ma reggel fél órát bőgtem, mielőtt elindultam dolgozni. utálok itt dolgozni. nem merek felmondani, mert nagyjából borítékolható, hogy soha többé az életben nem lenne munkahelyem. nem mintha hiányozna, nem hiányzik, el tudom foglalni magam mással. ó, ennél csak klasszabb dolgokkal foglalnám el magam! csak a pénz hiányozna. nem az a köpetnyi, amit itt kapok, hanem az, amit pluszba be kéne fizetnem még magam után, hogy legalább biztosított legyek. bár lehet, hogy ha nem dolgoznék itt (ha nem ezen a rettenetes helyen kéne dolgoznom), akkor nem is lennék többé beteg. itt nem meghalni nincs időm, egyszerűen életben maradni nincs időm itt.

meg is írták már, hogy bizony

Autokratanya

Egyszerűen megtiltottam, hogy kinyúlt focistapólóban jöjjön holnap este színházba.

Ennek folyományaként az a megdöbbentő felfedezés ért (mindannyiunkat), hogy A. ingei jók rá.

Amire én kicsit szomorúan megjegyeztem, hogy nagyon sajnálom, hogy A. nem (és természetesen Á. sem) hord nyakkendőt, mert baromi szép (igazából nem tudom,valóban szépek voltak-e, nekem minden esetre nagyon tetszettek) nyakkendőket láttam a turkálóban 100 forintért darabját. Volt kézzel festett valódi selyem is. Akartam venni. Csak visszafogtam magam, hogy minek az a sok sosem használt lom. De már tudom, hogy minek, úgyhogy legközelebb veszek, és be fogom keretezni őket és kiteszem a falra.

Mire A. azt mondta, hogy már senki nem hord nyakkendőt, még a miniszterelnök sem.

Mire én azt kértem (bakker, jó, hogy nem rögtön a patkányokat említi hivatkozásként), hogy inkább porszívózzon ki. Ő meg (hálaazégnek) simán elindult a porszívó felé. Jobb is, mert én nem tudom, most épp hol van. És megkérdeztem Á.-t, akarja-e, hogy letörjük a szarvait. Vagy vesz önként inget. Önként fog venni. A miniszterelnök hozzánk nálunk nem jön be.

Javaslom tallózásra

V. pedig a szemhéjfestést gyakorolja. Saját festékkészletével (nem tőlem kapta). A hullasztikus vámpíros már megy, a holnapi előadásra annál valamivel szolidabbat javasoltam. Halljátok? Javasoltam. (mondjuk Á. nagyon hangosan röhögött, ami nyilvánvaló bunkóság, ugyanakkor van visszatartó ereje. Komolyan, néha úgy viselkedik, mint valami tapló eurázsiai miniszterelnök)