2011. december 24., szombat
24.
Nagyon boldog, és valóban békés karácsonyt kívánok azoknak is, akik rendszeresen olvassák a blogot, és azoknak is, akik csak véletlenül tévedtek ide, és azoknak is, akiket valami fényes szél fújt hozzám épp ma, amikor a madár sem jár erre - legfeljebb az arany szárnyú és szívű angyalok.
2011. december 23., péntek
(ön)szórakoztató elektronika
Az én telefonom nem igényel sok törődést, jól eljátszik magában. Most épp azt játssza, hogy kiírja, hogy "töltés", és egy kis akkumulátorábrát hintáztat a képernyőn. Aztán egyszer csak azt írja ki boldog gőgicséléssel: "akkumulátor feltöltve". Mindeközben töltő, áramforrás még mutatóban sincs, nemhogy csatlakoztatva.
Persze, ha sikerülne a mutatványa, én megengedném neki, hogy okostelefon legyen és megtanítsa mindezt a többi háztartási eszközünknek is, sőt... De úgy látom, egyelőre nagyon kimeríti még a magányos játék.

Címkék:
"vicces világ",
csoda,
én,
sosem történik semmi,
tudomány
2011. december 22., csütörtök
Olcsó játék...
Mielőtt a gyerekeket száműztük elvittük a nagymamához, hogy mi végre kialudhassuk magunkat és moziba mehessünk elkezdhessünk készülni a karácsonyra - tudjátok: takarítás, takarítás, takarítás... vásárlás.... sütisütés... egyebek - szóval, mielőtt elvittük volna őket, mutattunk nekik egy nagyszerű játékot. És olcsót. És vicceset.
Az ötletet az adta, hogy Á. szerint A.-nak kevesebb lenne a munkája, ha géppel fordíttatná, amit nem géppel fordít, így több ideje jutna játszani vele. És majd ő feltelál egy olyan gépet, ami... Mondtuk, hogy a gépi fordítás nem egészen OK, és hogy prezentáljuk is, hogy mire gondolunk, bemutatót tartottunk. A metódus a következő:
Végy egy (ismert) szöveget! (mi vettük a Himnuszt, a Szózatot, a Nemzeti dalt, az Anyám tyúkját, A cinege cipőjét, és még sok mást)
Írd be egy fordítóprogramba! (mi a Google programját használtuk)
Fordíttasd le a programmal valamilyen nyelvre!
Majd a kapott szöveget fordíttasd le újra magyarra!
Tapasztalat 1.: nem az eredeti szöveg jön vissza, hanem annál sokkal viccesebb dolgok!
További javaslat: be lehet írni saját szöveget is!
Még további javaslat: lehet több közvetítőnyelvet is használni, mielőtt visszafordíttatnánk magyarra.
Tapasztalat 2.: a gyerekek figyelmét órákra le lehet kötni, a vidámságukat pedig a röhögőgörcsig lehet fokozni ezzel a nem túl költséges játékkal.
Zenei aláfestés, karácsony előtt:
kis karácsony, nagy karácsony,
kisült-e már a kalácsom
ha kisült már, ide véle,
hadd egyem meg melegébe
jaj de szép a karácsonyfa,
ragyog rajta a sok gyertya
itt egy szép gömb, ott egy labda
jaj de szép a karácsonyfa
kezem lábam jaj de fázik
csizmám sarkán jég szikrázik
ha szikrázik, hadd szikrázzon
fehéren szép a karácsony
olaszról:
Karácsonyi nagy karácsony,
a torta már lemerült
ha be van kapcsolva,
a vélemény itt, hadd egyen a hő
de jaj annak a gyönyörű karácsonyfa,
gyertyák fénye a sok
Itt van egy szép labdát, van egy labda
de jaj annak egy szép karácsonyfát
A lábam hideg, de ó,
Sajt, jég sarokban, de ragyog
ha ragyog, így szikrázzon
egy szép fehér karácsony
németről:
Karácsonyi nagy karácsony
terheletlen, hogy a torta
Ha már megjelent neki,
Hadd egyen a hő
de jaj annak a szép karácsonyfa fényei,
gyertyák a sok
Itt van egy szép lövés, van egy labda
de jaj annak egy szép karácsonyfát
Én hideg lábak, de ó,
Sarki jég csizma shine
ha ragyog szikrázzon, hadd
egy szép fehér karácsony
vietnamiról:
Karácsonyi nagy karácsony
hulladékot egy kerekes
ha már a kórházat vele,
Hadd meleg étel
de jaj annak a gyönyörű karácsonyfa,
gyertya ragyog keresztül több
ez egy szép labdát, a labda
de jaj annak egy szép karácsonyfát
Én hideg lábak, de ó,
Sarki jég csillogó indul
ha ragyog, legyen szikrazzon
egy szép fehér karácsony
görögről:
Karácsonyi nagy karácsony
Enyhítette, hogy a torta
már lejárt, azt mondta,
Hadd egyen a meleget
de sajnos a szép karácsonyfa,
átragyog a sok gyertya
Itt van egy szép labda a labda
de jaj annak egy szép karácsonyfát
Én hideg láb, de az OH
sarki jég csizma shine
ha ragyog, legyen szikrázzon
egy szép fehér karácsony
arabról:
Nyaralás Gála a Birth Születési nagy
Jött ki, hogy a torta
Ha már kijött, azt,
Hadd egyen a meleget
De jaj annak a Holiday fa születése szép,
Shine a sok gyertya
Szép foci ide, és van a labda
De jaj, gyönyörű fa Nyaralás születése
Én hideg lábak, de én
Sarki jég cipőtisztító
Ha szikra, legyen szikrázzon
Gyönyörű fehér Üdülési születése
baszkról:
A Karácsony
tortát mentesül a
már lemerült,
Eszem a meleg
de jaj, gyönyörű karácsonyfa
a sok gyertya fényét
Itt van egy szép labdát, a labda nem
de jaj, gyönyörű karácsonyfa
Én hideg lábak, de ó,
Adjuk hozzá a szikrázó jég az Északi-sarkon
Ha szikra, legyen szikrázzon
egy szép fehér karácsony
törökről:
Nagy karácsonyi és szilveszteri
lemerült a tortát
már lemerült tőle,
eszem a hőmérséklet
de bánat a gyönyörű karácsonyfa,
Sok gyertya ragyog
Itt van egy szép labdát, egy labda
de jaj annak egy szép karácsonyfát
Attól tartok, de van ah
Sarki jég szikrázik csizma
világos, legyen szikrázzon
egy szép fehér karácsony
héberről:
Karácsony a
Megjelent a tortán
Ha már laza, Lou,
Hadd már a meleget
De sajnos, a szép karácsonyfa,
Sok gyertya ragyog át
Itt egy szép labdát, egy labda
De jaj annak egy szép karácsonyfát
Én hideg lábak, de ó,
Shining csizma sarki jég
Ha szikra, legyen szikrázzon
Gyönyörű fehér karácsony
... és így tovább... abszolút szó szerint véve, hogy vég nélkül...

játék,
karácsony,
sosem történik semmi,
vicces világ
2011. december 20., kedd
Egy pasi lapul a szekrényemben
Igen, jobb híján oda tuszkoltam be. Mert nem volt más ötletem, hogy hová is tüntethetném el hirtelen azt a kék szemű, világos barna hajú, egészségesen napsütötte barna bőrű fiatalembert, akit a karácsonyi vásárlás során csíptem fel ma a városban. A szűk farmernadrágon át látszott, hogy vonzóan keskeny a csípője, hosszú, vékony, izmos lábai vannak, izmos felsőteste is átsejlett a kockás ingen. Nem volt libabőrös a nyárias öltözék ellenére sem, látszott, hogy jól bírja a hideget. Jól megnéztem, és azt kell mondanom, jóképűbb egy átlagos járókelőnél. Lehet, hogy csak egy üresfejű szépfiú, de bizony az átlagos járókelőnél nem is tűnt sokkal butábbnak. Beszélgetni ugyan még nem volt módom vele, de a mosolya szédítő. Egy keveset sajnos fizetnem kellett azért, hogy velem jöhessen, de ennyit muszáj volt áldoznom rá. Amikor hazaérkeztem, bejöttem, mintha nem történt volna semmi, nem szóltam róla senkinek (naná, majd szólok...), ő meg egy szó nélkül kint várt a kocsiban. Vacsora után csempésztem fel a szobámba, míg a család többi tagja a fürdőszobában volt. Aztán belöktem a szekrénybe, és most ott lapul némán. Szerintem gőze sincs arról, mi fog történni vele...
Csak V. meg ne lássa!!!
Csak V. meg ne lássa!!!
Készülünk a karácsonyra
Hogy hogyan? A gyerekeket már szeptemberben elküldtem diót gyűjteni a környék utcáiba. Örömmel mentek, az egyedül mászkálás izgalmával, és a többszöri elmászkálás eredményeként gyűjtöttek is vagy 4-5 kiló diót. Sajnos héjastul. A diókat először napozni tettük ki a teraszra, nehogy penészedni kezdjenek, majd miután megszáradtak, fedett helyre vittük őket. Aztán most szombaton A. és Á. kiültek a ház elé télikabátban, egy-egy bögre forró teával és közel másfél órányi küzdelemben szétzúzták az ellenség a diók első védvonalát. Az immár összetört diók további felügyeletét én vállaltam: gondoltam, megnézek egy jó filmet, miközben szaporán szedegetem ki a dióbelet a héjakból, a film végére meg is lesz a bejglibe, meg a diós kiflibe való, és karácsonykor boldogan emlékezhetünk, hogy mikor, s hogyan szedték, törték, tisztítottam, sütöttük...
Filmet a munka várható terjedelméhez választottam, nem kispályáztam: a Doktor Zsivágóra esett a választásom. Láttam már egyszer régen moziban (utóbb konstatáltam: nem ezt - mert ismerős volt a történet, de nem voltak azok a képek - mint kiderült, nem véletlenül, hanem mert újraforgatták más szereplőkkel). 224 perc aktív dióhámozás elteltével ott ültem körülbelül 20 dkg (nem, nem írtam el!) dióbéllel, az eredeti diómennyiség háromnegyede még mindig a héjában kucorgott, viszont a kezem ezer sebből vérzett már. Mert a száraz későnyár és a hosszú ősz kiszárította a diókat, vagyis beleszárította őket gyakorlatilag nedvesség mentesen a héjukba. Instant dió. Nincs penész, nincs kukac - de a diók a héjakból kibányászhatatlanok. Énekelni kellett volna inkább, hogy dióbiga gyere ki? Egyetlen olyan szemet találtam, amiből egyben tudtam kiszedni a cseppnyi dióagyat, az összes többinél kést kellett használnom, meg az ujjaimat, sőt, még káromkodnom is kellett, most nem részletezendő módokon - és még az sem segített kellőképpen. Szóval, van már egy kis diónk, mákunk is van. Liszt is. De semmi más, mert vásárolni még nem volt időm. Semmit. Viszont már volt egy kis időm takarítani. Sajnos még diótisztítás előtt, és épp a diótisztítás későbbi helyszínén.
Mától pedig szabadságon vagyok. Hogy ez mit jelent? Hogy.... kicsit később megyek be dolgozni. Mert feltétlenül postára kell adnom a V. által készített, beborítékolt és megcímzett karácsonyi kártyákat. Mert ő még igazán, testben is, nemcsak szívvel-lélekkel készül a karácsonyra. És úgy tervezem, ma hamarabb le is lépek. Jótanácsként csak annyit mondhatok, ne írjatok olyan pályázatot januárban, aminek az szerepel a kiírásában, hogy júniusban kötnek szerződést a nyertesekkel, mert tegnap!!!!! küldték ki a szerződést, amit nyolc napon belül kell visszaküldeni egy olyan költségvetési táblázat, ütemterv és egyebek társaságában, ami nyomokban sem feleltethető meg a pályázat leadásakor kötelezően csatolandó, a pályázat elbírálásához elengedhetetlen költségvetési tervnek, ütemtervnek, és egyebeknek, amiket természetesen már januárban elkészítettem, csatoltam, és ennek alapján nyertünk. Mit mondjak? Pirruszi győzelem volt. És még 8 nap szabadságom van. Majd fejben játszom le.
Elolvastam a rég elkezdett Francia hagyatékot - szép volt, érdekes volt, nekem mégis hiányzott belőle az, amit a kritikák alapján vártam tőle. Most Kompország katonáival billegtetem magam a kompon, meg Hamvas Béla láthatatlan történetével (hurcolni azt hurcolom, mert vékonyabb). Szomorú párhuzamokat és aktualitásokat vizionálok mindkettő kapcsán időnként.
De készülünk a karácsonyra! Megírtuk a rajzos leveleket, kiragasztottuk őket az ajtókra. Már van egy közösen feltöltött szép listánk "karácsonyi étkek" címmel, hogy miket fogunk sütni, miket főzni, és ehhez miket kell majd venni. És vannak terveink a nagy közös társasozásokra, bár Á. azt mondja, ha megkapja azokat a könyveket, amikre vágyik, akkor nem lesz ideje társasjátékozni velünk. És vannak ötleteink a két ünnep közöttre is. A lista mind a négyünknél úgy kezdődik: alszunk, ameddig csak bírunk...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)