A sötétítő szemüvegekről

Mondjuk mi magunk közt csak napszemüvegnek hívjuk, de ma a boltban új értelmet nyert a neve és a funkciója is. Bementem tehát ma a boltba (nevesítem: Rossmann) és berámoltam a kosaramba egy csomóféle cuccot (Segafredo nevű kávé, különféle hosszúságú és vastagságú betétek, tampon, elveszettség elleni védelemmel felruházott tartós szemceruzák (kettő), 300 darab tízesével csomagolt papírzsebkendő színes képekkel, egy másfél literes ásványvíz, különlegesen finomított zabpehely) - de telhetetlenségeben (és az afeletti örömömben, hogy végre van multifokális kontaktlencsém) még egy napszemüveget is kinéztem magamnak. Feltettem, belevigyorogtam a tükörbe, tetszett, amit láttam nem sokat láttam - úgyhogy arra gondoltam, megvenném a napszemüveget, ha. Ha látnám, hogy milyen UV védelmet nyújt (mert a fene sem akar tágra nyílt pupillákkal belefulladni a napba egy kormozott üvegen keresztül) - de a napszemüveg címkéjén nem sikerült egészen eligazodnom. Volt rajta ár (1599 Ft - ez egyértelmű volt) és volt rajta egy helyes kis táblázatba foglalt kategóriarendszer egytől négyig számozva, kb így:
1.: enyhe színezésű üveg, a napsugarak 80-100%-át engedi át
2: közepesen sötét üveg, 60-80%-os fényáteresztéssel
3: még sötétebb
4: iszonyú sötét, 3%-nyi napot enged be, autót vezetni tilos benne

Ugyanez le volt írva szövegesen is a másfél centiszer másfél centinyi cédulkára - én lelkiismeretes vásárló vagyok, azt is kiolvastam - bár a bolhányi betűk sajnos hamar kifognak rajtam (heveny öregségi bolhaundor) - így egy ott dolgozótól (köpenyén Rossmann felirat) kértem segítséget ahhoz, hogy hol található a szemüvegen a besorolás, hogy melyik kategóriába tartozik. Szóval, megkérdeztem, mire ő:
- ez nincs leárazva, itt van az ára!
- köszönöm, nem az árát kérdeztem, hanem a kategória-besorolást
- nálunk csak ár szerinti besorolás van
- köszönöm, az árát tudom... itt van ez a táblázat...
- igen, ide van írva, hogy ez egyes! egyes kategória! ide van írva!
- ööö... igen, ez egy táblázat, egytől négyig számozzák a lehetőségeket
- ez egyes!
- ezt hol jelöli valami?
- ide van írva
- szóval ez egy enyhén színezett szemüveg?
- igen, nézze (és mutatja a keret halványabbik részét)
- ide viszont az van írva, hogy iszonyú sötét (mutatok a négyesre) - akkor ez?
- ez a felső részre vonatkozik (mutatja azt a részt, ahol fekete a keret)
- azt hiszem, nem erről van szó... itt megadják a négy kategóriát
- nálunk csak két árkategória van
- és valahol kéne lennie egy jelölésnek, hogy ezt hová sorolják
- teljes áras a sötétítő szemüveg
- igen, értem... de milyen védelmet nyújt?
- uv védelmet
- nos, igen - de hogy ez mennyire színezett üvegnek számít?
- ez egy teljes árú sötétítő szemüveg
- köszönöm, látom, csak a négy közül melyik... hol jelölik (vizet! levegőt!)
- értse meg nincs jelölés!
- de kéne lennie
- nincs... én csak tudom, hiszen ezek közt a sötétítő szemüvegek közt dolgozom
- köszönöm... már értem...  ezek szerint a szemüvegek nemcsak a viselőjükre hatnak, hanem a tágabb környezetüket is sötétítik... viszlát


A. szerint direkt kínzom a boltosokat - de nem. Mondjuk az tény, hogy teljesen feleslegesen - akit egyszer a szemüvegek besötétítettek, annak annyi. Pedig tényleg érdekelt volna a dolog és meg is vettem volna a hatalmas napcsiszemcsit, ha találok vagy kapok választ a kérdésemre.

Szinte hihetetlen, de így igaz

Vannak nagyon-nagyon jónak tűnő pályázók is! Most azon agyalok, hogyan tudnánk mindkettőt felvenni - mert igenis léteznek olyan emberek, akikkel még én is szívesen dolgoznék.

tesztjáték

Teszteltem magam egy kicsit: belenéztem ma a német-franciába, meg a múltkor is valami másikba. Nem nagyon érdekel a foci, azt továbbra is bátran állíthatom. De nem is idegesít olyan rettenetesen, mint amikor a magyaremberek magyarfocisták játszanak - szóval az utálatos érzelmeim nem a játéknak szólnak, az szimplán hidegen hagy - hanem a magyarfocinak, vagyis a magyarfocit szorosan ölelő körítésnek.

Úgy lehet ez, hogy én valószínűleg nem utálnám Alexandrát, aki (most már csak volt) V. osztálytársa. Mert lehet, hogy aranyos kislány. Csak nincs lehetősége ezt megmutatni. Mert Alexandra egy szem késői gyereke a buta (ámde nagyravágyó) szüleinek, és nekik nem elég az, hogy Alexandra jó átlagos képességű. Nekik csak a kitűnő elég jó. És hajlandóak ezért bármit beáldozni. Első óta heti 3-5 magántanár - legyen. De ha Szandicskának valamelyik dolgozata vagy felelete nem ötös, akkor bevonulnak a szülők egy hízott libával némi ajándékokkal és ráveszik a tanerőket, hogy legyen új dolgozat (mindenkinek), vagy Szandicska javíthasson egyedül a tanáriban - és nincs az a pénz, amit meg ne adnának érte - és van az a tanerő, aki megíratja újból a dolgozatot, felelteti újra, 4,1-es átlaggal lezárja ötösre - vannak ilyenek. Úgyhogy Szandicska első óta szinte kitűnő tanuló - és érdemtelenül az. Vagy legalábbis nem láttunk még rá példát, hogy a maga erejéből harcolta volna ki a jó jegyeit, a folytonos szereplést, az odafigyelést, az osztálytitkárságot. Lehet, hogy képes lenne rá - de nem tudjuk, mit tudna akkor, ha ugyanazokkal a feltételekkel játszotta volna végig az elmúlt hat évet, mint a többiek. A szülők állandó nyomulásától már mindenki elhányja magát - és a gyerekek sem szeretik Szandicskát. Persze, azért mindig vannak, akik némi oldalfényért cserébe elmennek a szülinapjára és barátnőjüknek nevezik. De inkább udvarhölgyek, akiknek csurran-cseppen a családi jóból. Igazából nem őt utálom ám, hanem a környezetét, akik merő jóindulatból (khm... izé... mondjuk, hogy jót akartak neki) egy mindenki* által lenézett kis békává változtatták, butuska, affekta kis majommá. Az eredményeket, amiket elér, olyan kivételezett és megtámogatott környezetben éri el, ami nem teszi őt összehasonlíthatóvá az osztálytársaival. Sem a nála jobbakkal, sem a rosszabbakkal. Szandicska csak saját, protekciós kategóriájában indulhatna érvényesen. Ha jobban belegondolok, sajnálnom kéne inkább - de nem tudom igazán mégsem sajnálni, mert egyre inkább ugyanolyan arrogáns és törtető, mint a szülei (akik csak jót akarnak neki... nos, hát a maguk primitív módján)

Szóval, ez a fő baj a focival.

*mindenki, aki számít

retro

Ma reggel mézes-gyömbéres csirkét* készítettem az itthon maradóknak ebédre (ők még szegények alszanak, meg hát főzni sem tudnak akarnak, meg ugye vakáció van, amikor egyenesen tilos bármi hasznosat is végezniük a tíz év feletti gyerekeknek), és míg a mosogatógépet raktam ki (erre persze képesek lennének, de nem érdekli őket), a konyhaszekrényben az egyik tányéron találtam egy negyed bolti pizzát. Mire a kávé mellé szóltam A.-nak, hogy ne tartsanak már kolbászos pizzát a szekrényben. Mire azt mondta, nem ő tette oda, de én is szoktam ezt-azt a tányérokra tenni a szekrénybe. És ez igaz. De én nem kolbászos pizzát teszek oda, mert attól az egész szekrényben kolbászos pizza szag lesz, hanem édes, pld. vaníliás vagy meggyes, stb. süteményt (néha), mert attól nem lesz semmilyen szag, legfeljebb enyhe, finom  sütiillat, ami lágyan, vágyakat keltve lengi be a szekrényt - és az pont olyan, mint amikor a nagymamám a kredencből a tiszta tányérok tetejéről vette elő a süteményt (nem, kolbászos pizzát sosem), és végül is semmi lényegi különbség nincs a mi jelenlegi üvegezett konyhaszekrényünk meg a régi kredenc közt (az igaz, hogy ennek főként addig volt nálunk itthon jelentősége, míg magasságban Á. fölé tudtam kerekedni, mert falánkságban viszont ő tudott bármelyikünk fölé és akkor még nagyon jó volt, hogy még nem látott be a magas szekrénybe és nem is érte fel azt, és így az oda dugott süteményrész megmaradt annak, aki még nem evett belőle - mostanára viszont Á. lett a legmagasabb közülünk, és továbbra is bárki elől felfal bármit, aztán csodálkozik, hogy ez miért baj** - lehet, hogy valami alsó fiókba kéne ezentúl dugni a másra várakozó süteményadagokat... mondjuk a szemetesvödör mellé, mert oda magától sosem néz be).

A kredenc szóról eszembe jutott a gyerekkori konyhánk, kredenccel, a gangra nyíló üveges ajtóval, a díszes kovácsolt vas korláttal, a melegben is hűvös vörös márvány függőfolyosóval, ahová titokban mezítláb is kijártam,  az ajtó elé kitett kovászos uborkákkal (bár a nap alig-alig sütött be egy kis időre), meg a lecsó- és töltött paprika illattal, ami a ház illata volt maga, meg a porolóval az udvar, meg a nagy vörös macska... meg minden más is. Szerettem ezeket a dolgokat magam körül.

*eredetileg csirkeszárnyból készül és finomabb is abból szerintem, de A. megvétózta, így alsócombból - szóval be kell tenni egy nagy lábasba sok húst némi olajra, megsózni, kifehéríteni, majd rászeletelni egy nagy fej (nem gerezd, fej) fokhagymát, egy kisebb kézfejnyi gyömbért, önteni rá mézet, ahogy a csövön kifér mondjuk egy közepes pohárnyit, plusz én most tettem rá csecsuáni borsot is, de azt amúgy nem szoktam - és ezt az egészet kezdetben fedő alatt, majd amikor puha és szinte kész, akkor fedő nélkül tovább főzni, pirítani (a végén marad rajta egy ragacsos massza, de semmiképp nem marad rajta lé) - rizst tud főzni a család itthon ebédelő része is

** örülj, hogy eszem! mondja - de én eléggé természetesnek tartom, hogy aki éhes, az eszik, aki meg nem, az nem és ez már kiskorukban is így volt, és sosem nyaggattam őket ilyesmivel - ettek is szépen maguktól (vagy éppen nem)

A pályázó

(kihagyásokkal idézett) részletek az önéletrajzból:

Képzettségek
nyelvi képzés: angol nyelv
végzettségek: ... és ... és ...
egyéb végzettségek: EU pályázatíró
                                 tanácsadó
                                 programvezető
                                 projektmenedzser
                                 cégvezető menedzser
                                 vezetőtanár/magántanár


részletek az interjúból (ahonnan késett):
én: üdvözlöm!
ő: elnézést, de német nyelvtanfolyamról jövök
én: semmi gond... ha jól látom, angolul is beszél
ő: nem, németet tanultam régebben, azt folytatom most
én: milyen szinten áll németből?
ő: ma volt az első órám
én: és előtte milyen szinten állt?
ő: ó, már mindent elfelejtettem... most frissítek
én: és az angol? ami az önéletrajzában szerepel?
ő: egyszerre nem tudok két nyelvi képzést végezni
én: ezt megértem... és milyen szinten áll angolból?
ő: semmilyenen, majd az lesz a következő
én: ööö...értem (nem értem)...képes pályázati kiírást értelmezni és megírni angolul?
ő: nem, lovári nyelvvizsgám van
én: hát, sajnos lovari nyelven ritkán írnak ki pályázatokat...
ő: ööö...
én: oké... milyen pályázatokat írt és valósított már meg?
ő: Budapesten még nem írtam
én: és a Bp-re költözése előtt?
ő: hát, 2006-ban, úgy emlékszem, volt egy...
én: és annál frissebb tapasztalat?
ő: nem, nemigen
én: és milyen projektekben van tapasztalata?
ő: először jön a pályázat, aztán a projekt
én: ????
ő: minden projekt előtt kell lennie pályázatnak... mondtam, hogy 2006-ban...
én: ezek szerint nincs frissebb...nézzük a képzettségeket... az önéletrajzából nem derül ki egészen pontosan, milyen diplomákkal is rendelkezik
ő: még nincs meg a papírom, mert ahhoz két nyelvvizsga kell
én: értem... és önnek a lovari van csak meg
ő: igen, de azért járok most németre
(.... itt én mondom el, nekünk milyen ember kell, arra válaszolgat)
én: bizonyára látta a kiírásban, hogy mi milyen egyetemi végzettségekkel keresünk munkatársat
ő: láttam
én: és azt írja, rendelkezik ezek valamelyikével
ő: igen, de én úgy gondoltam, hogy ez nem olyan fontos
én: nem?
ő: nem, mert a tapasztalat többet ér... magántanár is voltam... edző is
én: magántanár és vezetőtanár, mint írja
ő: igen
én: diploma nélkül?
ő: igen, de mindig pontosan megmondták, mit kell leadni
én: leadni?
ő: igen, az anyagot
én: hát, nekünk más elképzeléseink vannak
ő: nagyon korrekt cég volt
én: minden bizonnyal
ő: de eljöttem... 26 év munkatapasztalatom van, 170-ért nem állok oda
én: ha már szóba hozta, mi az a fizetési szint, amivel elégedett lenne?
ő: négyötventől már jó
én: hogy érti a négyötvenet?
ő: az lehet bruttó, ha elég magas a kafetéria... megértheti, hogy 26 évnyi munkával a hátam mögött nem adom magam ingyen
én: természetesen megértem... de ha jól értem, se tapasztalata, se végzettsége nincs arra a területre, amire mi keresünk embert
ő: tíz ujjal gépelek... 300 betű/perc... ezt nem mindenki tudja... kettőötvenes nettóért már elvállalom, fenn kell tartanom magam...megmondják, mit kell csinálni
én: értem... mihez ért igazán? mire mondaná azt, hogy ebben tényleg jó vagyok?
ő: nem fogok kávét főzni... nem hagyom megtaposni magam... a diploma küszöbén nem fogok egész nap adminisztrálgatni... a sok papírozásra vegyen fel pályakezdőt, aki akar, kevés pénzért...én azrt nem csinálom már
én: hát,  igazán köszönjük, hogy befáradt
ő: délelőtt ne hívjanak, mert tanfolyamon vagyok
én: nem fogjuk délelőtt hívni
ő: és fenntartom a jogot magamnak, hogy nemet mondjak
én: értem... ez bármelyikünknek jogában áll
ő: várom a hívást... a kávéjuk jó volt (megkínáltuk)
én: viszontlátásra

(és ez a nő nem a bolond volt, mert az a délelőtti pasi egzaktul bolond volt... ez szimplán hülye (mesélt a válásról, a volt férjről, előző hülye főnökökről)... vagy én nem érzékelem jól a munkaerőpiaci viszonyokat és trendeket... ez is előfordulhat)

(nos, igen... szóval, megvan a jelöltünk, de gondoltam, hogy hátha beesik még valaki, hogy ősztől további egy embert is felvehessünk, ha úgy alakulnak a dolgok... de attól tartok, ilyen merítésből nem fog menni)

Alapszintű matematika ebédre

Mára túl vagyok két bolondon - vagyis az egyik echte bolond volt (és állást akart nálunk, bár már lezártuk, visszavontuk, töröltük - de hát tudjuk, az internet nem fejelt), a másik meg F., a gonosz pszichopata. Úgyhogy leugrottam ebédért a boltba. Vettem 67,5 dkg (magamnak szedtem ki egy kezemre húzott zacskóval) cseresznyét és gondoltam, hogy egy túrórudival is megtolom az önnyugtató mechanizmusom működését. De túrórudi csak ötösével csomagolva volt ajándék olimpiai matricával vagy mivel - de az is ki volt írva, hogy túrórudi 120.- amiből arra következtettem, hogy vagy egyesével is eladó, vagy iszonyúan lement az ára. Arra jött egy eladó (de nem a múltkori cseresznyés, hanem egy másik):

én: megbontható a csomag, ugye?
ő: igen, persze
én: a matrica miatt kérdem - de ezek szerint nem akadály
ő: nem, nem, már bontom is!
(és kibontotta)
én: köszönöm!
ő: elég lesz egy csomaggal? vagy többet vinne?
én: öööööööööö*.... izé**... háááááááát***... köszönöm, elég lesz, igen!

*+**+*** ezek mindegyike már szinte szavam járása lett - de higgyétek el, csak a döbbenet

boldog

Megérkezett az új iskolából e-mailben a jövő évi kötelező olvasmányok listája helyett a jókívánság, hogy inkább élvezzék a szép nyarat, és hogy majd várják őket szeptemberben - de aki nagyon stréber akar lenni, annak a Harry Potter összest érdemes forgatnia. V. (aki legalább háromszor-négyszer túl van mind a hét köteten) láthatóan felszabadultan és boldogan mondogatta: egész mondatokat tudok idézni bármelyik kötetből!

(volt osztálytársai pedig épp A kőszívű ember fiain nem gyötrik át magukat, mert nekik bezzeg kötelező nyáron elolvasni - én amúgy pont szerettem azt a regényt (de én minimum harminc (!) Jókai regényt olvastam anno - a többség nem is sejti, hogy egyáltalán létezik annyi) - de sajnos többüknek a bármilyen öt sornál hosszabb szöveg elolvasásával is technikai nehézségeik vannak, így a könyv várható megértése Makó-Jeruzsálem viszonylatban definiálható - és hát vélhetőleg nem ez a regény fogja közelebb penderíteni őket az olvasás szeretetéhez)

a vak pincér esete egy kisfiúval

én: kérünk szépen egy habos epertortát, egy marcipános csokitortát és egy kávét
pincér: és még?
én: köszönöm, ennyi
pincér: és az úr?
én: ez kettőnké, köszönöm
pincér: egy kávét? vagy teát? esetleg valami alkoholosat?
én: ööö... kávé... ööö... alkohol... ööö... izé.... egy kisgyereknek? köszönjük, nem

olvasóimnak*

ma különösképpen Clarának, de magamnak és a többieknek is mind: ezt most találtam

*nem mintha bárki másnak is érdemes lenne írnom

egyedi divatékszer

- hány éves is most a lányod?
- 13
- nyugi, akkor már nem tart túl soká
- mi?
- ez az alkotási láz
- ???
- hihihi... észre sem vetted!
- mit?
- magadon felejtetted a karkötőt!
- én nem felejtettem...
- emlékszem, hányszor hordtam a gyerek által összekézműveskedett cuccokat, nehogy megsértődjön...
- ööö
- csak arra kell figyelni, hogy bent ne felejtsd el levenni, aztán mielőtt hazaérsz, fel
- nem akartam levenni
- nem?
- én csináltam magamnak
- te?
- igen... és nagyon elégedett vagyok vele... kifejezetten tetszik
- ööö... izé... nem gondoltam... azt hittem... hogy... ööö...


elhangzott a napokban, vonatkozott a szuperdizájnolt, egyedi, gyönyörűséges, nyári karkötőmre, a szakvéleményt adta egy nembarátnőm

(nem mutatom meg, mert aztán felismertek a villamoson)

titkos vágyaim köréből

Szeretném végignézni egyszer, hogy vajon hogyan mosdik meg alaposan, szappannal a saját tervezésű uszodai zuhanyozóban annak tervezője.

csak súgni merem

de alig várom, hogy a gyerekeim végre elhúzzanak itthonról táborba utazzanak néhány napra hétre - és nagyon fognak hiányozni és sokat gondolok majd rájuk és aggódni is fogok értük - és a nyaralásuk végeztével kisimult idegekkel várom majd őket és állatira fogok örülni, amikor végre megint megjönnek - de most már utazzanak el egy kicsit, mert rettentő fárasztó két unottan tespedő kamasz napi 24 órás jelenléte*


* éjfélkor fekszenek, dél körül kelnek, egymással veszekszenek és verekszenek is, folyton morognak, folyton vinnyognak, sosem jó nekik semmi, vagy mindent megesznek három napra előre - vagy mindent hagynak megromlani, mert nem éhesek (ezt sosem lehet előre tudni), bármit kérek, undok szájhúzás a válasz - tudom, én is voltam kamasz, még náluk rosszabb kamasz is voltam, de az én anyukám egy szent türelmével volt megáldva, én meg sima emberből vagyok

Fűűűűűűűűűnyírásos jóóóóóóreggelt!

Mit henyéltek? Hasatokra süt a nap! Millllllyen vasárnap? Mi van? Kit? Szarom le!

(by szomszéd)