Ipari kémeink becses figyelmébe

Mint mindnyájan biztos forrásból tudjuk, Magyarország már most is a létező világok legeslegjobbika, és még mindig tudja fokozni az iramot, még mindig egyre jobban és jobban teljesít - félő viszont, hogy kiváló ipari kémeink lassan elveszítik a munkájukat - pedig a világ legjobb ipari kémeit termeli ki a magyar nép kreatív spermakészletének és a világ legösztönösebben gondoskodó petesejtjeinek találkozása (pergő tűzijáték kíséretében) - de hát ugyan mit kéne kikémlelni egy ilyen nép kémjeinek? Szinte semmit, na ugye. De én most megtaláltam azt a picurka piaci rést, ahová még érdemes a magyar ipari kémek krémjének beférkőznie. Nem messze tőlünk, az úgynevezett nyugaton ugyanis létezik olyan befőttesüveg címke, ami áztatás hatására drótkefe nélkül is levakarható az üvegről, mi több, egyben leszedhető arról - annak ellenére is, hogy a szándékos eltávolítási kísérleteket leszámítva szinte örök időkig olvashatóan tapad az üvegre. Nem nagy kérés, ugye, kedves kémnénik és kémbácsik? Csak annyit kéne tennetek, hogy valamilyen fondorlattal, csellel, de akár kínzással is, mit bánom én, megszerzitek annak a ragacsos papírnak a receptjét, ami üvegeken így viselkedik. Cserébe szeretnék felajánlani elfekvő készleteimből némi befőttet és/vagy lekvárt - egyelőre tipikusan magyar feliratozással, szóval, vagy az van benne, vagy legalábbis valamikor az volt benne, mint ami rá van írva, hacsak le nem esett a felirat magától - de egy kémnek is kell néha egy kis édes meglepetés.

Túl sok itt az egybeesés

Az egyazon megállóban megálló és nagyjából azonos útvonalon ugyanoda tartó, azonos és különböző számozású, valamint azonos és eltérő típusú járművek egészen pontosan egy időben érkeznek meg a megállóba. Aztán tíz perc néma csend. Nem kegyeleti, inkább kegyetlen.

közúton

A.: nézd azt a mézgagézát a sportkocsijában!
én: a sportkocsijában? akkor az a huffnágelpisti lesz

A tegnapi migrénről

Olyan karcosan húzta-vonta a szél a görcsbe rántott platánleveleket az aszfalton, hogy először csak a fülem sajdult bele, de később az egész fejem is, aztán én magam is belefájdultam a száraz súrlódásba, abba a fülsértő recsegésbe, amit a szél okozott a gyors fel-feltámadásaival, meg abba a sarkvidéki hidegbe, amivel a homlokomat magához szorította és nem engedte el, hanem hömpölygetni akarta volna azt is, mint a leveleket, és megvakíttatni a nappal az üvegszilánkokat könnyező szemem, de akkor én még behúztam a nyakamat a két vállam közé, amivel aztán behúzódott a fájós fejem is, és lehunytam és szorítottam erősen a szememet, hogy kimenjen belőle az a szúrós fény, és dacosan ellenállni akartam volna a szélnek is, de a szél röhögve rámlehelt és megfagyasztotta a kezemet, az arcomat a szívemet és így a dacomat is, mert az a szívemben lakott, én meg úgy mentem tovább, olyan törékenyen és ostobán, mint egy vak jégszobor, vagy mint egy csontszobor, vagy egy vasszobor, olyan durva és érzéketlen voltam minden léptemmel, mint egy robot (jégrobot, csontrobot, vasrobot), akit csak a lépésekre készítettek fel, de arra nem, hogy hová lépjen vagy merre menjen, a gondolatok nem belémfagytak, hanem kifagytak belőlem, a helyüket a sikító, gyilkosan doboló, zsibbasztó fejfájás vette át, és nagyon úgy tűnt, hogy örökre.

Majd ha fagy!

No, akkor most állhatok neki ezer, korábban meg nem csinált dolognak, mert a telefonom ma hajnalban -5 (mínusz öt)! fokot mutatott. Szerintem erről nem volt szó.

Pánik

A legeslegoptimistább verzió szerint is mindjárt a felénél leszek - de inkább már rég túl vagyok rajta. És még nem csináltam semmi fontosat. Legalább már azt kéne tudnom, mi fontos és mi nem. Vagy belenyugodni, hogy nem mindenki lesz híres alkot maradandót, aki megszületik. Belehalok, hogy semmi sem vagyok. Abszurd.

Mantra

három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap, három nap, csak három nap*

*aki elég kitartóan mondogatja, annak csökkenni fog kettőre, majd egyre... és megint itt lesz, házunkba érkezik villámlátogatásra egy hétvége, amin behozhatjuk mindazt, ami nem fért bele a háromba, kettőbe, egybe, aztán jön a mantra megint, ezúttal és általában öttől visszafelé (valószínűleg ott rontottam el, hogy imádtam gyerekkoromban mókuskerekezni, az volt a legtutibb játék minden játszótéren - aztán úgy látszik, megnyertem az eszközt egy életre)

Mikor jó egy film?

Gőzöm sincs róla. Ma este például megnéztük ezt és tetszett. Csak azt sajnálom - mondtam a végén A.-nak - hogy engem senki sem tanított meg hangtompítós pisztolyokkal halálpontosan célozni. És jól torkon rúgni sem valakit - mondta ő. Ilyen hendikeppel indultunk neki mindketten az életnek. De A. már karatézik, és egyre jobb. Én meg írogatok.

és a krumplitermesztés sem lesz kenyerem

Júliusban ültettem el a kis krumplikat, hatalmas cserépbe, ma kiszedtem, nehogy elfagyjon a termés*. Egy nagyon szűk kis adag lett, féladagnak sem mondanám jó szívvel (hacsak nem hangya az illető). Petrezselyem több van (másik cserépben), ha netán petrezselymes krumplit akarnék. Nem sok az sem, de az van egy teljes adagra való is. Eddig csak a málna jött be így novemberben, a négynapos hétvége során már van húsz szemet szedtem, plusz két szem epret is - tiszta bio nálunk minden, szóval a málnáért akár kétszáz forintot is kaszálhattam volna, ha eladom. Inkább befaltam. Nem tudom, egy év alatt majd ki tudok-e kupálódni annyira, hogy meg tudjak élni valamiből önállóan** is, ha úgy hozná a sors, mint szeszély.

Teljes, korlátlan alkalmatlanságom tudatában vagyok. Nem aprózom el, mint mások, hogy alkalmatlan erre, arra, vagy valami másra - én egyenesen mindenre.

*nincs rá bizonyíték, csak az emlékezetem - de többet ültettem, mint amennyit most kikapartam a földből

** hipotetikus a dolog, egyelőre A. nem mondta, hogy egyedül kéne boldogulnom

Az óraátállításról

Szerencsére az elmúlt két napban magamtól felébredek fél öt és öt közt, így rengeteg időt nyerek reggelenként elvégezhetem a hogyan főzzünk néma csendben kávét elnevezésű gyakorlatot, hogy legalább azok ne ébredjenek fel, akik éjjel háromig tableteztek még alszanak. Viszont este délután hatkor már úgy érzem, olyan mély körülöttem a sötétség, hogy azt csak alvással enyhíthetem. Nagyjából másnap hajnali fél ötig.

Törvénymódosítás

És azt már mondtam, hogy a múltkoriban tettem egy apró módosítást az egyik törvény egyik paragrafusának mellékletéhez (nos, igen, kétségtelenül aprócska - de fontos! - részlet), amit a bizottság támogat, így talán szavaznak is majd róla? Lex martine egészen nyilvánvalóan nem lesz belőle - de azért mégiscsak érzek némi büszkeséget (természetesen a javaslattal a világ igazságosabbá tételéhez járulnék hozzá, nem mások leigázásához, ezt muszáj hozzátennem)

Válogassuk meg jól a rokonainkat!

Ja, nem lehet? Hát, akkor válogassunk közülük. Búza, ocsú, búza, ocsú, búza, búza...

bulvárszemüveg

alkalmas arra, hogy elmerüljünk vele a sikamlós szennyben anélkül, hogy az csípné a szemet - "Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek." -  írja az ajánló, és például azt hallottam, válik a hajtűpúder - sapkakacsa hp - jó, oké, ki a szart érdekel, de vajon lesz-e erről is szó?

Egy kirándulás képei

Mottó:
M.: azért vagyunk ilyen sikeresek, mert minden kanyart levágtunk
én: jó, akkor most már következzen egy disznó

... és a végén kiderült, hogy - ha disznót nem is vágtunk ugyan, de - a tesómék kocsijának csomagtartójában ott lapult egy hatalmas lábas libamelles, rizses káposzta, amit (ember feletti önuralomról téve tanúbizonyságot) nem faltunk fel ott rögtön puszta kézzel, hanem szépen visszamentünk a szüleinkhez, ott megterítettünk, megmelegítettük a káposztát (meg a húslevest, a töltött paprikát és gombás natúrszeletet) és majdnem mindent meg is ettünk - ami pedig nem fogyott el akkor, azt hazahoztuk.

múltjövő

M.: a mához legközelebbi szombaton lesz meccsünk
V.: ma mi van? vasárnap? ... ööö... akkor tegnap?

Az öt az új hat

És én persze így ma ötkor keltem, mert régi vagyok beidegződésekkel sem működöm. Kirándulni fogunk menni. Fel a hegyre, meg le a hegyről. Ígéretet tettünk rá magunknak. Kedv hozzá korlátozott hozzáféréssel van csak. Négynapos szabadság az van. Volt. Egy már elveszett - nem történt semmi pihentem semmit.  Élénk szél, az is van. Hidegmeleg időjárási front is van. Második napja ébredek úgy, hogy széthasad a fejem valahol a homlok középvonalánál és leginkább csak hányni van kedvem tudnék, mást semmit. Éljen a magyar szabadság, éljen a négy nap!