török átok

legszívesebben kilőném őket a holdra. mivel ilyen opcióm nincs, halvány lila gőzöm sincs róla, mit csináljak. gyakorlatilag élhetetlenné tették a kertet és még a lakást is. nem a sajátjukat, ott elég invazív módon virulnak - a miénket.

van nekik két lányuk. mindkettő a szünet nélkül folyton sikítós fajta. vannak ők - anyuka is sikítórém, többnyire ilyesmiket süvölt: lillaaaaaaaaa! hagyd mááááár békében esztikét! esztikeeeeee! maradjatok már csendben! most már odamegyek, ha nem hagyjátok abba! ne üvölts! ha akarsz valamit gyere közelebb! (üvölti messziről mindezt), most szóltam utoljára! utoljára szóltam! nem szólok többször és odamegyek! most szóltam utoljára! utoljára szóltam! nem szólok többször és odamegyek! most szóltam utoljára! utoljára szóltam! nem szólok többször és odamegyek! most szóltam utoljára! utoljára szóltam! nem szólok többször és odamegyek! apuka is erősen hiszteroid, de nem sikít, hanem üvölt. eszter! lilla! meg-mond-tam-hogy-vége-le-gyen! jó katonásan üvölt, mert katona. van még két kutya. apuka ráadásul önjelölt ezermester - én nem tudom, a katonák mennyi szabadságot kapnak, de ezt folyton itt eszi a kertben a fene és szerel. kalapál, flexel - azt szinte mindennap, tüzet rak, éget, hegeszt, kurvabüdös festékkel fest, reszel, ás - ez még a legcsendesebb - de már felszerelt öt (öt, bazmeg!) kovácsolt vas állólámpát, amiket egész éjjel égetnek (igen, ők fizetik, de mi nem tudunk miatta csillagokat bámulni... meg aludni sem, csak behúzott függönnyel). a közös kerítésünk teljes hosszát (mondjuk 8-10 méter) beépítették játszótérré - az ő házuktól minden 15 méterre van, a miénktől háromra, és a teraszunktól fél méterre. sok vendéggyereket hívnak (ó, nagggyon jófejek! (nem)), így esztike és lilla mellett itt üvöltözik napi 16 órában zoé, cintike, mira, kira, grétike, hajnika, boglárka, boldika, zsoltika, jencike és fincike is. ja, meg a vendégkutyák. ja, meg a vendégszülők. és mind itt dohányoznak az ablakaink alatt. a szülők. a gyerekek csak permanens sikításban, bőgésben és nyávogásban vannak (nem mi építettük a házat ilyen közelre, így vettük, minimum 40 éve épült)

amikor hazajövők hét közben, vagy amikor itthon vagyok hétvégén, elég szívesen lennék kint a kertben és a teraszon is, például olvasnék, meghitten beszélgetnék, telefonálnék, felhőket bámulnék, gyöngyöt fűzögetnék, macskát simogatnék, fagyit nyalogatnék, sört iszogatnék, bámulnék ki a fejemből és hallgatnám a madarakat meg a fű növését a kertben. ehhez képest a saját hangomat sem hallom, ha telefonálok, többnyire kénytelen vagyok bemenni, mert fél méterről visítanak a fülembe. ma este tízig üvöltött versenyt hat gyerek, két kutya meg a szülők.

igen, már szóltam. tök szépen megkértem őket, hogy legalább a dolgok egy részét telepítsék a kert másik részébe, hogy ne napi 24 órában nálunk kulminálódjon a bulijuk. és hogy a kurva díszlámpáikat kapcsolják ki éjszakára, lécci. és hogy amikor a kutyák már másfél órája őrjöngenek a kerítést tépve, csak azért, mert hallják, hogy ott vagyunk a kertben (már nem látják, mert tettünk a kerítésre nádszövetet), akkor (de inkább már előbb) hívják el a kutyákat máshová. van egy utcafrontjuk, a másik oldalukon lakatlan ház van, hátrafelé házfal ablak nélkül - és az is messzebb, mint a miénk. de nekik joguk van élni a saját kertjükben. szerintem lenne nekem is. nem náluk, csak így itthon, szerényen.

ti mit csinálnátok addig, míg el nem költöznek innen? (sosem fognak, ez egyértelmű) én megőrülök - de nyilván nem ez a jó megoldás.

mi lesz még itt?

ma reggel egy sovány hangya mászott a fürdőkád peremén. nem apró, nem kicsi, nem szikár, hanem vézna, csupa csont és bőr, semmi izom, alig vonszolta magát, nem nézett jobbra sem balra, fájdalmasan vánszorgott a vízcseppek közt, két perc egy centiméteren

nem tudom, ki vagyok

Olvasok egy könyvet, és nem tudom, ki vagyok*, mármint hogy melyik szereplő. Semmi közöm az ügyhöz, szimplán annyi, hogy rólam szól (nincs miértje, 42). Köszönöm, Clara!

*ezzel szemben azt, hogy hogy vagyok, azt nagyon pontosan tudom: amint csak egy pillanatra is kibújok a könyvből, haldoklom**

** holnap vizsgázni fogok és nem kortárs irodalomból - de az van, hogy nincs kedvem mást olvasni, sőt, semmi mást tenni sincs kedvem, mint ezt olvasni

***

*** talán észrevettétek, hogy mostanában sok *-ot használok - ez nem véletlen: körülbelül húsz évnyi számítógép-használat után már nemcsak véletlenül, hanem tudatosan, amikor csak akarom, megtalálom a csillaggombot - és látjátok: mindig akarom****

****amikor először vittem cirkuszba***** a gyerekeket, V. kétéves sem volt még - kicsit izgultam, kibírja-e a hosszú előadást - mindegy, legfeljebb korábban eljövünk, gondoltam. de V. nemcsak bírta, hanem végig is tapsolta a két órát. A szünetben (kb. egy óra elteltével) mondtam neki, hogy nem kell mindig tapsolni, csak amikor tetszik (mert azt hittem, félreértette a szitut) - mire V. azt felelte áhítatos arccal, csillogó szemekkel és rajongva: de nekem mindig tetszik

***** világ életemben utáltam a cirkuszt - de ahogy a gyerekek szerették, különösen, ahogy V. szerette, azért hetente többször is hajlandó lettem volna odamenni

Jó az, ha az ember számíthat a családjára

Ma reggel nem aludtam el. Ez annak ellenére történt így, hogy az ébresztéssel megbízott rádió nem szólalt meg. Vagyis annak köszönhetően, hogy fekve egyáltalán nem kapok levegőt és hangosan hörgök. Köszönöm, bedugult orrom! Köszönöm, torokfájás! Szóval a rádió csendben lapított, míg én megfürödtem, felöltöztem, stb. Hát, mi tagadás, nem vettem észre azonnal* a csendet - de aztán utánanéztem, mi történhetett. Az történt, hogy valaki leállította. Még mielőtt megszólalhatott volna. Jóval előtte. Mint kiderült, tegnap, miután elmentem itthonról. Te mondtad mindig, hogy nagyon utálod, hogy minden reggel erre a sivalkodó baromságra kell ébredned, nem? De, én mondtam. És azt is mondtam, hogy... (nem mondom el, hogy még mi mindent mondtam a gyerekeknek a vakáció első napjaiban arról, hogy mit szeretnék, hogy hogyan (ne) várjanak engem, amikor az egész napos munkától meggyötörve hazavonszolom fáradt, nehéz testemet főzni, meg mosni, meg...)**


*amikor már másfél órája szólnia kellett volna, vagyis ébrenlétem harmadik órájában
** tegnap csak lázasan olvastam

A mai eredményekről

38,6 lázcsillapító nélkül - 37,7 a lázcsillapító bevétele után 90 perccel és túl körülbelül két liter ijesztően meleg teán

Továbbiak:
izzadok, mint egy túlhajszolt ló
a hangom, mint Leonard Cohené
a torkomat életlen, rozsdás bicskák szaggatják
a fejem akkora, mint egy hőballon
a fülem is fáj

Summázat: ennél pocsékabbul rég voltam, ennél rondább soha

Hogy mi történt?
rám eresztettek néhány napok óta éheztetett, vérszomjas légkondit
és én hülye még ittam is egy hideg jégkását (esküszöm, soha többé, csak most még 50 évig hadd maradjak életben!)

Az álláskeresőkről

Csak néhány dolgot mondanék:

fent van a neten elérhetően az önéletrajza, de jobb esetben már nem aktuális, rosszabb esetben azt sem tudja, miről beszélek (aztán rájön, de már nem aktuális)

megad egy hétjegyű telefonszámot - nem, nem fogom végigpróbálgatni, hogy mi lehetett az eleje

rossz telefonszámot ad meg (felveszik, de vagy tíz éve másé)

semmilyen telefonszámot nem ad meg

e-mail címet sem

e-mail címe cukinyuszkófarkinca@uze.net

beírja, hogy van egyetemi végzettsége - az időtartam, amit megjelöl, hogy mikor járt oda maximum két (kettő) év

nincs szakmai tapasztalata, nulla gyakorlata van, de kizárólag vezetői állás érdekli

nincs szakmai tapasztalata, nulla gyakorlata van, de bruttó 650.000 Ft a megadott minimális kereset

évek óta regisztrált álláskereső, de bruttó 650.000 Ft a megadott minimális kereset

képes ilyet beírni: "már kiskoromtól nagyon szerettem nyüzsögni, szervezkedni és segíteni anyukámnak"

Mindjárt én is felmondok (és léccike* ne haragudjatok, de senkinek nem mondok többet az állásról, mert blogolvasó munkatársat nem keresek, mert nem bírnék olyan emberrel dolgozni, aki nekem tök idegen, ő viszont minden titkos álmomat ismeri**)

* agyhalott lettem a munkanap végére***
** már amire emlékszem
*** ebben F.-nek (ismét, mint mindig) komoly szerepe van

Bárkinek kikaparom a szemét!

Semmi, semmi, csak az egy hónapja szedett kovaföld dicsérete... bár... ha meggondolom... akad rá időnként egy-egy indirekt jelentkező... jelöljük őket F.-fel...

él, hal, él, hal, él, hal, él, hal, él, hal, él

Láttam egy embert a buszon. Tulajdonképpen nem hasonlított, talán egy apró tört mozdulata emlékeztetett rá, vagy a tekintete, vagy inkább csak a tekintetéből egy szemvillanásnyi - vagy semmi. Nem tudom, csak azt tudom, hogy eszembe jutott és már nyúltam volna a telefonomért, hogy felhívjam, hogy képzeld, láttam itt egy embert, akiről azonnal te jutottál eszembe, és hogy felugorhatnék-e. Nem nyúlok a telefonért. Csönd.

éveket zártunk be és buszon utazom

Jöjjön először a busz (az általában úgyis később jöna kelleténél):
a busz belső kis tévéjén nem megy semmilyen izgi film, de még reklám sem, az van kiírva, végállomás. Nagyszerű az ötlet, pozitív jövőt sugall, nevezetesen azt, hogy remélhetőleg csak a végállomás az, a közbülső állomások pedig nem olyanok, ahol kitárt ajtókkal akár tíz percet is állna a busz (megjegyzem, az égszakadásos esőkben a múlt héten ez nem volt jellemző - vagyis a busz, benne a buszvezetővel, zárt ajtókkal parkolt a végállomás előtt három méterrel és olyan magától értetődően pattintott le bőrig ázott öregasszonyt, csurom vizes babakocsis anyukát derékig a lavórban babakocsiban ülő gyerekkel, valamint sáros latyakkal átitatott bloggert, mintha kifejezetten ezekért fizetné őt a bkv)

Szóval áll a busz, a képernyőn meg az világít, hogy végállomás - köszönjük, de minket, hülye népeket jóval inkább érdekelne, mikor indul. Mert van másik busz is hasonló útvonallal, sokaknak jó lenne az is. Csakhogy galádul felállított korlátok miatt az száz-kétszáz méter gyaloglást jelent (korlátok nélkül mondjuk tíz méter lenne) - és a vezető is csak morran, hogy ott a fénytábla, ő nem információs pult, neki pihenőideje van. Sajnos simán elindul a busszal, míg én a fénytábla felé caplatok vagy onnnan vissza - mert nem a busznál áll az sem, hanem jócskán elöl - kár, hogy az utazóközönség zöme a busz vége felől közelít.

Szóval, le kell tenni a voksunkat előre, látatlanba, hogy melyikre szállunk és tartani magunkat hozzá, ha szívás is - mert ha nem tartjuk, azzal is csak rosszul járhatunk. Olyan magyarpolitika színezete van (de ez már tényleg nemnormális, hogy nekem mindenről ez jut eszembe - bár a szex jutna inkább!)

Évzárás:
1.
Voltunk ballagáson,ahol az igazgató hosszú és unalmas gyászbeszédet tartott, mégis megérte, mert V. barátnője V. láthatóan nagyon boldog volt, hogy ott voltunk. Azért mi annak ellenére is hazajöttünk éjszakára, hogy siettemben másnap reggel fél kilencig sikerült parkolójegyet vennem az iskola előtti kukák mellé.

2.
Á. két négyessel* és ugyanennyi dicsérettel abszolválta az évet, két országos versenyhelyezésért nyílt színi oklevelet is kapott - vagyis elégedett volt (mi is). Arra a kérdésre, hogy mik a nyári tervei, egyértelműen elkeserítő választ adott: bezárkózom a szobámba és tabletezni fogok. Eddig hű az elképzeléséhez, csak meccset nézni jön le (azért én legalább kétnaponta el fogom zavarni fürdeni is)

3.
V. szokásához híven kitűnővel zárt - de a félévihez képest jóval kevesebb, csak öt tantárgyi dicséretet kapott - elnézzük neki, mert elég húzós félév van mögötte sok versennyel, meg pláne a felvételivel.

4.
Megtörtént az új iskolában az első szülői értekezlet - most gőzerővel leendő barátnőket keresek V.-nek, hogy ne szeptember elsején kelljen látatlanban döntenie arról, ki mellé ül majd.**

*a többi ötös, mielőtt mást képzelnétek
** én anno rosszul választottam, mert nem ismertem senkit, meg mert hely sem volt másutt - és aztán nagyon nehéz volt váltani