Dolgozni csak (pontosan,) szépen

Őszi zsongás

Képzeljétek, egy állást ajánlottak nekem. Nem akarom azt mondani, hogy bármi legyen is az, bármilyen feltételek közt, megyek - mert ez így azért nem igaz (de majdnem). De ha netán azt ajánlják (és esélyes), hogy normális emberek közt végezhetek érdekes munkát (az érdekes munka most is megvan, illetve amikor nem kényszerítenek adminisztratív tevékenységre mások után, akkor a munkámat többnyire kifejezetten élvezem és szeretem - viszont ha egy normális főnököm lehetne... hát, azt azért karácsonyi főnyereménynek érezném...) - nyilván az sem lenne egy nagyon jól fizetett állás (erről azért vannak sejtéseim) - de ez a mostani sem az... és ha a mostani munkám jóféle részét lehetne csinálni továbbra is.... jaj, bezsongtam :)

Működik az agy csodálatos egyszerűsítő mechanizmusa

Ezt írták: A menekültválsággal mentheti meg Putyin a szír diktátort

Ezt olvastam: menekültváltság menti meg Putyint,  szatírt
(és mivel tudok mindent, többet is, mint amennyit akarok, minek olvassam tovább?)

Így főzök én, a sátán

Mesélem valakinek, hogy újítottam a mákos gubán, mert beleöntöttem a masszába (nálunk a mákos guba egy masszán alapul) egy üveg magozott meggybefőttet is. Hát, az egyáltalán nem autentikus - mondja a valaki (néprajzkutató amúgy, de basszus) - és hogy ő is szereti a mákos gubát (nyilván csak az autentikusat), de nagyon sokára gyűlik össze annyi száraz kifli, hogy csináljon. Elkövetem a második hibát: jót nevetek. Nálunk az elmúlthúszévben körülbelül most először lenne mákos guba, ha arra várnék, hogy tíz (pláne esetleg tizenkét) önhibánkból ránk maradt száraz kifli összegyűljön. Akkor miből csinálsz mákos gubát? - néz rám (mint ön- és közveszélyes elmeháborodottra) Hát, veszek friss kiflit - vallom be. Aztán ha nagyon megcsúszom az idővel, akkor tényleg száraz kifliből csinálom én is, de amúgy frissből is pont olyan jó, ki van próbálva. Kiakad: De hát az egy böjtös étel! A szegényeké! Akik a szarból is aranyat maradékból is ehető ételt varázsoltak az éhezők asztalára! És hamarosan a fejemhez vágatik, hogy nemcsak az ősi autentikát dobtam sutba, hanem eszetlenül pazarlok is. Friss kifliből mákos gubát! Hallatlan! Példátlan! Autentikátlan, népmegcsúfoló gasztrorombolás!

Amúgy jó ám, a hozzám hasonlóan igénytelen barmoknak, akik bármi vackot megennének, és akiknek semmi sem szent, szívesen ajánlom, mert hamar kész van és finom.

szülőire mentem, vacsora a tűzhelyen

a hűtőben további nyolc napra hidegélelem.

angyalka néni egy angyal, a szó valódi nagybetűs értelmében, bájos, mosolygós, megértő. az angyalok tanárok karából kirí azzal a különleges tulajdonságával, hogy papír nélkül beszél a szülőin, fejből mond teljes mondatokat, nem dadog, nem motyog, hangos és érthető. és érthető! mert még drámaszakos is a technika meg a természetismeret mellett. angyalka néni maga lenne a főnyeremény - ha tanítani is tudna. vagy ha akarna. mert valahogy úgy érzem, hogy ezekkel a képességekkel és képzettségekkel tudnia kell, nem? de nem tud. V. utálja a természetismeretet - és amit a természetből ismer, azt valójában tőlünk tudja, így a természet ismeretét az úgynevezett "tis" órákkal nemigen köti össze fejben. én sem tenném. mert a "tisórán" úgy tanulnak, hogy előveszik a könyvet, aztán szép sorban minden gyerek felolvas belőle két mondatot hangosan, majd továbbadja a stafétát (sic). azt hiszem, nehéz lenne olyan jó szöveget találni - és pláne olyan válogatottan szórakoztató társaságot, akikkel ez a feladat jó móka lenne. és amikor elolvastátok? - szegeztem a kérdést V.-nek - akkor megbeszélitek? nem, akkor angyalka néni ministrál adminisztrál, mi meg csendben elolvassuk még többször magunkban. ó, jaj, omg, wtf... én nem kérek senkin számon pedagógusi vénát, de ugye, ez szerintetek is ultragáz? lécci, ne mondjátok, hogy nem, mert aki azt mondja, azt én nem tekintem többé olvasómnak (én szóltam előre)

a sok baromság mellett (ó, ti, boldog népek, akik még vagy már nem álltok semmiféle kapcsolatban a klikkel!) még felszólaltak anyukák is, hogy most már aztán elég, részben a matekházikból (szerintem is sok, V. másfél óra alatt végzett vele - a többség háromnál is több (???) - és ez egyik sima napról a másik sima napra virradóan történt - hát vannak itt más tantárgyak is, kérem) (mondjuk, szerintem V. kurva lassan csinál mindent. tényleg alapos, meg néha precíz, de főleg azért lassú). és akkor felszólalt egy anyuka, hogy renátót tegyük (sic!) át másik iskolába. vagy tettessük át mással, nem lehet-e szólni az igazgatónak? egy másik iskolában jobb lenne renátónak, ebben a többség bőszen egyetért. mert ugye eleve másik iskolából jött - mit jött, rúgták. és mi most nem tudjuk, azért-e, mert megkéselt valakit. ezen angyalka néni is égbe röpítette azért a szemöldökét, hogy egyesek fantáziája mennyire...  khm... előítéletesen szárnyal. nem, nem késelt. azért a zöm nyugtalankodik, mert renátótól egyaránt féltik a fiaikat és a lányaikat is. jövök haza, kérdezem V.-t, hogy mi a gond renátóval. azt mondja, neki sem rokonszenves, mert tesiórán direkt csoszog. és egyéb? faggatom V.-t.  meghúzta zselyke copfját? szívet rajzolt evetke fenekére? mi baj van vele más? V. elkomorodik. azt hallotta, hogy azért rúgták át hozzánk őt önkormányzatilag, mert ez a gaz(dag?) renátó megvesztegetett valakit. és az mit jelent? kérdem V.-t. tudom, csak épp nem tudom most elmondani - forgatja a szemét (épp úgy, mint akinek gőze sincs a dologról, csak nem akarja bevallani). itt lép közbe Á. és definiál egy szabályosat: a veszteget azt jelenti, hogy pénzért jogtalan előnyhöz juttat valakit. megerősítem, immár V. is tudja. ezt tette volna renátó a másik iskolában? (jelenlegi hatodikosokról, tavalyi ötödikesekről beszélünk, részben a klik mindenfennhatósága alatt állnak, részben erkölcstani oktatásban részesülnek szeptember óta) meg hát egyébként is - a vesztegetés mint fogalom az ötödikes renátó és a klik által felügyelt általános iskola viszonylatában mégis hogyan lehetne értelmezhető?

Á.-val megpróbálkozunk a lehetetlennel - vesztegetési sztorikat kreálunk, el is játsszuk őket. Á. azt mondja, hogy mondjuk adott renátó egy százast a tanárnak, hogy adjon neki ötöst. ez a történet a definíciónak megfelelne - de egyrészt nem nagyon életszerű (ennyi pénzért tudod, ki adna ötöst!) - másrészt meg nem a tanárt rúgták át hozzánk, hanem renátót. Á. tiltakozik, náluk épp ez megy. befizetnek egy ezrest a versenyre, aztán aki elindul, már hullik is az égből az ötöse. de talán renátó nem indul a versenyeken (tudtunkkal nem). Á. meg később folyton megszolgálja a potyaötösöket holmi versenyeredményekkel. persze, megtehetné, hogy csak befizet és ott meg lazsál. az a baj, hogy Á.-t olyan fából faragták, aki nem szeret nem nyerni - szóval, inkább odateszi magát.

én találok jó példát, hogy gyereket vesztegethessen meg renátó. megkér valakit egy százasért, hogy mondja azt, ott van az órán. jön a tanár, kérdezi: hol van renátó? itt van - mondja a megvesztegetett. á, hülyének nézik akkor, semmi kézzel fogható eredmény - mondja Á. na de - szövöm tovább a csel fonalát - mi van, ha mindenkit lefizet? amikor kérdi a tanár, hol van renátó, mindenki egyként állítja, hogy de hát itt áll, tanár úr, velünk, mi látjuk őt, tessék, nézze! akkor már nem a gyerekeket, a tanárt nézik hülyének - legyünk nagyvonalúak az álmodozásban és a sztorizásban - Á. belemegy, hogy ez lehetett a valós verzió. V. már egy órája fetrengve röhög rajtunk, remélem, most megjegyezte, mi is az a megvesztegetés. holnapra köveket kell vinni, ásványokat vagy kristályokat. okos, sót már tett el a drága rózsaszín himalájasómból. A. hágában várja, hogy egy nap végre hazarepülhessen, majd tovább koppenhágába. nemcsak -hága végződésű városokba jár, októberben london lesz a soros. irigylem, ő meg engem.

A diétás étlap

A héten megint ebédbefizetés van, valahogy pont olyan érzés, mintha minden héten lenne,  én pedig már olyan éhes vagyok, hogy bánatomban az iskolai menza heti ajánlatát nézegetem gondoltam, csak megnézem, mit eszik a gyerek a héten. Látom, hogy szépen fel van töltve a honlapra a heti étrend, nem úgy, mint a múlt héten, amikor még a májusit nézegethettem. A rendes, megszokott étlap alatt azonban van most más letölthető dolog is: diétás étlap. Éhes disznó makkal álmodik, minél éheseb, annál több makkal - szóval megnyitottam azt is. A diétás étrendben vannak ugyanolyan ételek, mint a "normálban" és vannak másfélék is, ez okénak tűnik. És látom, hogy oda van biggyesztve az egyes napok mellé valami megjegyzés is, hogy "gluténmentes", meg hogy "cukormentes", meg hogy "tejmentes" - de nincs ám ott minden nap mellett minden - és nincs külön "gluténmentes", "cukormentes", meg "tejmentes" diéta sem - egy diétás étlap van, ami hol ilyenmentes, hol olyanmentes. És ezt most nem tudom, hogy képzeljem el a gyakorlatban. Hétfőn mondjuk a gluténmentes diétát tartók esznek, kedden meg a laktóz- vagy tejfehérjeérzékenyek? Szerdára jól kiéheznek, így ehetnek végre a cukorbetegek, csütörtökön meg akár két diétás csoport is? Vagy azt mondjuk, hogy egy gyerek ma laktózdiétát tart, másnap cukormenteset, harmadnap húst nem eszik? Értem én persze, hogy nem könnyű ennyifelé főzni, meg hogy szegény ember vízzel... hát, ki mit főzött, egye meg.

(Úgy tűnhet, hogy mi minden posztban eszünk - de nem, ez így, ilyen formában nem igaz - bár amúgy szívesen megtennénk, különösen a szomorú és éhes posztkat vidítanánk fel ilyesmivel)

A rendről és a rendetlenségről

1.
Nyilván könnyebb volt régen rendet tartani, mert egyrészt a ház körül (környékén) dolgozott a többség, másrészt ezredennyi holmijuk sem volt. Szerintem ükanyáim sem boldogulnának sokkal jobban ilyen kevés idővel és ennyi cuccal, sőt, inkább őszintén felnéznének rám, hogy ilyen profin uralom a káoszt.

2.
Nem vagyok én állat, hogy pontosan csak annyi holmim legyen, amennyire szükségem van.

3.
Ettől én még lehetek rendetlenebb az átlagnál, de legalább nyugodtan alszom a kupleráj tetején, mert vannak logikusnak (jól) hangzó indokaim a létezésére.

Ilyen virágcsokrot adott nekem anyukám

Nem tudok betelni a szépségével!

A fészbuklájkokról

Túl sokat lájkolunk felelőtlenül és feleslegesen - ér a vád sokszor minket... izé.... embereket - és ellaposodnak az emberi kapcsolatok és tönkremennek a házasságok és mind belehalunk a magányba. Más nevében én nem védekeznék, mindenki úgy lájkol, ahogy saját vérmérséklete diktálja. Én csak azt szeretném mondani, hogy én akkor koppintok a lájkgombra, ha valami tetszik. Ha egy régi ismerősömnek írni akarok, annak a lájkok (vagy azok teljes hiánya) mellett is írni fogok, vagy felhívom őt vagy találkozom vele - szóval, a lájkok nálam nem helyettesítenek vagy váltanak ki élő kapcsolatokat. Viszont - úgy látom /és nálam - élővé tesznek olyanokat is, amelyek enélkül (talán) sosem teljesülnének be vagy erősödnének meg annyira, hogy abból bármi is legyen.

Mondok egy példát. Én nagyon sok (de ezt úgy értsétek, hogy tényleg kurvasok) emberrel találkozom egy évben, összeakadunk egymással egy-két-három napra, akkor nagyon intenzíven dolgozunk együtt - aztán lehet, hogy többé sosem látjuk egymást. Vannak persze olyanok is, akikkel hetekig, hónapokig vagy évekig dolgozom együtt - de az más kategória. A nagyon sok emberből a legtöbb magánemberként egyáltalán nem érdekel, vagyis nem akarok velük barátkozni, nem jegyzem meg őket (ha a fb-on bejelölnek, akkor talán visszaigazolom - majd egy (számomra) alkalmas, kicsit távolabbi időpontban negligálom őket - ezt többnyire észre sem veszik, így azt kell hinnem, hogy nekik sem én vagyok életük szerelme) - de vannak olyanok is, akik rokonszenvesebbek vagy sokkal rokonszenvesebbek az átlagnál. Az ő fényképeiket megnézem, a bejegyzéseiket szívesen elolvasom, ha tetszik, lájkolom - aztán előbb-utóbb kommenteket is fűzünk egymás dolgaihoz, aztán megnyitjuk a fb-csetet - és ha nem is tartunk még ott, hogy barátok legyünk, de mindenesetre elég alapot építünk ahhoz, hogy már megkereshessük egymást levélben, telefonon vagy akár személyesen is. Képzeljétek, hogy van olyan ismerősöm, akivel egyetlen fél napra találkoztam csak élőben, de aztán a fb-on annyira összehaverkodtunk, hogy már érik egy (munkától teljesen független) személyes találkozás is.

Lengőteke és büféhangulat

Hú, nagyon király napot csaptunk ma! A gyerekeket itthon hagytuk - egy másik olvasatban a gyerekeknek mi felajánlottuk, hogy jöjjenek, de ők az itthonlétet választották inkább hála az égnek, így A.-val kettesben elmentünk a melegvizes szuperstrandunkra (ő most járt ott először, eddig csak a gyerekekkel és a szüleimmel voltunk), boldogan libegtünk-lebegtünk a finomságos meleg vizekben (nagymedence, kismedence, gyógymedence), süttettük az arcunkat a nappal, kimentünk a partra pacalt és süt kolbászt enni (két hétig tartottam a vegán kúrát, de a jövő héten nem tudom megoldani semmiképp - úgyhogy egy tál lencséért pacalért eladva a lelki üdvömet előre hoztam a feloldást), aztán hazafelé beugrottunk anyukámhoz, aki temérdek gyümölcsöt és virágot szedett le nekünk, plusz még finom ebédet is főzött - amit összecsomagolt és mi nagyon készségesen hazahoztunk a gyerekeknek, így négy körül ők is ebédhez jutottak (de napközben sütöttek maguknak melegszendvicset és főztek karamellát) - és ez így nagyon jó volt. Itthonlétük alatt mostak és teregettek (három adagot), kipakolták a mosogatógépet - cserébe mi egy szóval sem mondtuk meg, hogy mivel kell még ezen kívül tölteniük a napjukat (csak vigyázzanak magukra, egymásra és a házra) - azt hiszem, mindenki nagyon kisimult és elégedett ma a családból. A címszereplő szavakat csak az úton láttuk okkertáblára festve feketével, a kerítéskapun lakat, a kerítésen túl méteres növényzet (a gazoknak tekintett típusokból), de nem átverés mégsem, mert szerintem nagyon szépen leírják, hogy tulajdonképpen mintegy  harminc évet csúsztunk vissza az időben és ott töltöttük a boldog vasárnapunkat.