Konyhatechnikai alapismeretek

Véletlenül beleborítottam a tűzhely alatti fiókba a darált mákot. A. azt mondta, szívesen kiszedi az egész fiókot és kiborítja belőle a mákot a kertbe, csak szabadítsuk meg a fiókot az eredeti tartalmától. Jogos, senki sem szeretne tálalókanalakat és egyéb vicces eszközöket szedegetni aztán a fűből. Mivel én épp nyakig ültem a lecsófőzésben meg a borsólevesbe szánt galuska tésztájában, megkértem a gyerekeket, pakoljanak ki ők. Kipakoltak. Á. szinte azonnal beleszeretett egy kis alumíniumcuccba.
Nekem ez kell! - mondta Á..
Mi az? - kérdezte V. - egy másik dolgot szorongatva.
Egy izé... - próbálkozott Á.
De mire való? - kérdezte V.
Valami reszelő lehet - tanakodott magában Á.
Reszelő? semmi éles nincs rajta! - mondtam én
Azt hiszem, egy kicsi diódaráló - így Á.
Daráló????? - kérdeztem megint meghökkenve
Nem inkább sajthoz való? - kérdezte a konyhatechnikában amúgy jártasabb V.
Fúj, dehogy! - fintorgott Á.
Akkor mi? - kérdezte V.
Hát, olyan diótörő szerkezet - vélte Á.
Elég nehéz lenne diót törni vele! - próbáltam segíteni
Nem inkább krumplihoz? - találgatott V.
Túl kicsi ez ahhoz! - mondtam én
Akkor mogyorót? - próbálkozott ismét rossz irányba Á.
Lehet, hogy fél csepp olaj préselhető vele, de nagy munka  lenne - mondtam

Szerintetek mit talált?

(V. szívét egy sárkányra hasonlító zöld műanyag spagettikiszedő dobogtatta meg, és egy színben hozzáillő sajtreszelő)

Azt hiszem, máskor is szervezek nekik ilyen élménydús konyhai kirándulást!

Az e-napló csodája

én: szia, Á.!
Á.: szia, mami!
én: láttam, hogy kaptál egy ötöst
Á.: tényleg? miből?
én: tesiből
Á.: és mire?
én: valami órai gyakorlat, ha jól emlékszem
Á.: akkor biztosan a futásra
én: lehet
Á.: jó hír!
én: az bizony!
Á.: nagyon örülök neki, hogy ezzel fogadtál ma!
én: én is nagyon örülök, hogy ezzel várhattalak!

Liftben

Az irodaház földszintjén a lift előtt két gusztustalanul tenyérbemászó képű öltönyös fiú áll nyeglén az épp érkező lift ajtajának támaszkodva:

- És volt valami érdekes tegnap?
- De volt ám!
- Na?! Valami komoly?
- Á, csak egy laza gyors menet
- Ismerem?
- Szerintem igen.
- Ki az, baszki?
- Tesóm nagy szerelme...
- Az a kis szőke csaj?
- Az... tesóm hajt már rá jó ideje, tudod, virágok, mozi, epekedés...
- És rámásztál, hernyó?
- Nem volt nehéz térdre nyomni
- Szopott?
- Azzal kezdtük...
- És tesód?
- Csak később jött le
- Nem sajnálod?
- Virágot vihet ezentúl is, nem?
- Geci vagy, hernyó!
- Ilyen az élet

(már akié)

Piros lámpa

Járok gyalog, járok autóval, járok busszal. Járok mással is, de vonaton, villamoson, trolin nem nézem a lámpákat. A kötött pálya bambulásra csábít. De a kötetlen utakon figyelek. Van néhány közlekedési lámpa az életemben, ami mindig piros, ha odaérek. Nem sokszor, nem többnyire, nem általában, hanem mindig. Na, az egyik ma zöld volt.

A tudomány szép

V. kacag. Hangosan, csengő-bongón, édesen, boldogan, bájosan.
Min nevetsz? - kérdezem
Matekozunk apával! -  csilingeli

A folyomány folyománya

Hát mint mondjak? Mindenem ronggyá ázott. A képernyőm. A gépem. A billentyűzet. Az iratok, nagyjából négy polc hosszúságban. Meg amit az asztalomon hagytam. Meg persze a pótolhatatlanok is. Meg a tollaim. És a ceruzák. A színesek is, amiket a gyerekek kedvéért tartok itt. A parafatábla a falon az emlékeztetőkkel.  A teáim. Négy teljes és egy fél doboznyi. Roibos, csalán, zsálya, menta, mályva, meg a fehér teám. A gabonakávém. A kekszek, amiket ebéd helyettre tartogatok, amikor nincs időm ebédelni.  A napokban beüzemelt pillangós dobozos százas papír zsebkendő. Az öltözőszekrény híján biztonsági tartalékként az írószeres fiókomban tartott tamponok és betétek. Pedig nagyon diszkréten zacskóban és kis dobozkában voltak, leghátul. A teás- és a kávésbögrémben is állt a víz. Nem ivó, fűtő. És feljött a parketta több helyen is. Máshol meg púpos. És nincs fűtés. Jéghidegek a radiátorok. Persze elázott a nagy pulóverem is, amit a permanens hideg miatt tartok itt. Takarítok és fázom. Pótolok és fázom. Teát innék, vagy kávét, mert fázom. Szerintetek is ártalmas a lehet a fűtés a nedves holmikkal teli irodában? Másutt ugyanis fűtenek.

Megdöbbentően triviális

Ha valaki alapvetően nem volt túl rokonszenves (márpedig nem volt az), ha sosem tudtunk együtt nevetni (nem tudtunk, legfeljebb kínunkban néha), és ha közös érdeklődés és hasonló ízlés vagy értékrend híján korábban nem tudtunk igazán jót beszélgetni (márpedig sem közös érdeklődés, sem hasonló ízlés vagy értékrend, sem jó beszélgetések nem voltak), akkor pusztán attól, hogy gyereke született, továbbra sem lesz túl rokonszenves, továbbra sem lesz közös vagy hasonló az érdeklődésünk az ízlésünk és az értékrendünk, és továbbra sem fogunk nagyokat beszélgetni, sem jókat nevetni együtt. Annyira egyértelmű. Mégis úgy megdöbbentem.

Egy vízszintes levél

Vidéken voltam két napig. Csodálatosan jó volt, több szempontból is. Az őszi Balaton gyönyörű, de hát sokszor járok arra. Kivételesen most nem dolgoztam, vagyis dolgoztam, de nem pont úgy, vagyis eléggé úgy, de nem csak azokkal, vagyis... nagyon jó volt, na. Nem vittem magammal gépet és nem olvastam leveleket. Ezt jól is tettem. Hazaérve és az internet folyamát megnyitva az alábbi levél várt, feladó a munkahelyem:

(martine!)

kár, hogy nem itt kezdtél. Ma csináltak próbafűtést, és fél tíz körül szóltak az illetékeseknek az alattatok lévők, hogy csöpög a víz a plafonból. Kiderült, hogy a mögötted lévő radiátor szelepe megrepedt, ezért gejzírként spriccelte a vizet szanaszét. Úgyhogy nem sok minden maradt szárazon a környéken (lehet, hogy a fiókokba is ment), még a jó messzi ülő kolléga néhány papírja is kapott az áldásból. Többnyire szétpakoltam száradni, de hogy mi menthető? Csak lelkileg akartalak felkészíteni a látványra és a kárra.

(titkárnő)

Máris úgy érzem, hogy nagyon nincs kedvem holnap bemenni.

Kecsegtetés

Valaki megkecsegtetett valamivel. Elég halvány dolog még, meg teljesen bizonytalan is, és azt sem tudom, ha már határozottabb dologgá válna és bizonyosabbá, akkor vajon jó lenne-e nekem, de most olyan izgalmas és pozitív reménysugárszerű fényecskének tűnik itt a reménytelenül sötét és zord bányaalagút fenekén ücsörögve.

Megrágalmazva

Hogy a versenyre készüljenek, ma hozzánk jöttek a fiúk, A. foglalkozott velük. Készült egész délelőtt a délutánra lelkiismeretesen és szeretettel. Sejtettük, hogy lesz idétlenkedés, volt is. Kértük Á.-t néhányszor még mielőtt a vendégek megérkeztek volna, hogy ne arcoskodjon a haverok előtt, ne vigye ő a prímet idétlenségben, mint ahogy egyébként a házigazdagyerekek szokták. Például? - kérdezte Á. A. mondott neki néhány vicces példát. Á. nevetett. És persze azt mondta, ő dehogy. Mert ő a jó szereplésre hajt. A szünetekre készítettem büfét, kölesgolyóval, szeletelt almával, csokival, kekszekkel, innivalókkal. Megjöttek a fiúk, elkezdődött a munka. Az első húsz percben, míg nem akklimatizálódtak, rendesen dolgoztak a feladatsoron. Aztán Á. elkezdett papírrepülőt hajtogatni. A többiek meg poénkodni, gusztustalan és kevésbé gusztustalan dolgokon. A. szólt néhányszor, hogy saját érdekük, hogy jól dolgozzanak. Nagyon hamar elkészültek, leszaladtak a büfébe, aztán ki a kertbe palánkra dobálni. Negyed óra múlva jött A. a kijavított feladatsorral, mondta, hogy siralmasra sikerült. A fiúk nevettek. Kérte, hogy menjenek, szedjék össze magukat és írják a következőt. Á. fennhangon reklamált, hogy most már a focizás következik. A többiek nevettek. A. kérte, hogy induljanak be. A többiek elindultak, Á. tovább dobált, nem úgy, mintha a fülén ült volna, hanem úgy, mint aki pontosan hallotta a kérést, de csakazértse tesz úgy. Pimaszul, na. Á. meglegyintette a vállát, hogy induljon már. Nem ütötte meg. A. sosem ütötte meg egyiküket sem. Én már kétszer megcsaptam Á.-t és egyszer V.-t is. Mélységesen szégyellem magam miatta azóta is. Á. sértődötten futott a többiek után. A második feladatsort úgy oldották meg, hogy A.-t kiküldték, azt mondták, jobban tudnak dolgozni nélküle. Akkor ment csak vissza, amikor a fiúk az utolsó feladatnál tartottak. A fiúk letódultak enni, inni, A. javított. A második feladatsor még gyászosabb eredménnyel zárult. Valószínűleg egyénileg jobbat tud mindegyik, Á. biztosan. De itt elvitte a a jó megoldások lehetőségét a hangulat. Az mondjuk jó volt, úgy láttuk. Aztán jöttek a fiúkért a szülők. Mindegyik bejött egy percre beszélgetni, mi volt, hogy sikerült a közös munka. Meg hogy ismerkedjünk kicsit, hisz van, akivel most találkoztunk először. Az utolsó anyuka épp ilyen volt. Bemutatkoztunk egymásnak, és míg a kisfia öltözött, az előszobában váltottunk pár szót. Kihívtuk elköszönni Á.-t is. Aki a beszélgetést hallgatva egyszer csak azt mondta az anyukának: azért volt ilyen rossz, mert apa vert közben és üvöltözött. Megpofozott és orron vágott. És mindennap ezt csinálja. Az anyuka sürgősen elköszönt és siettek el a kisfiával. Mi meg álltunk döbbenten. Cáfolni? Védekezni? Mivel? Minek? Minden védekezés magyarázkodásnak, szánalmas mentegetőzésnek tűnt volna csak. Minden döbbent számonkérés Á. felé bizonyíték arra, hogy élni sem hagyjuk a gyereket. Á. később azt mondta, sajnálja, csak dühös volt A.-ra amiatt, ahogy beküldte őt a kertből. Szerintem nem jönnek többé a fiúk, én sem vinném olyan helyre a gyerekeimet, ahol a szülők verik a sajátjukat. Egy hónap telt el a nyolc évből. Nyolc évig leszünk mi a gyerekverő szülők. Vagy még utána is. Köszi, Á.! Nagyszerű élmény lesz megtapasztalni végre a másik oldalról is, hogy hogyan néznek a civilizált népek a vadállatokra.