Ebédet főzök épp (semmi extra, zellerkrém leves és túrógombóc), de nagyon lassan készül. Nem forr fel a víz, nem készültek még el sem a gombócok (a prézli morzsa már igen), sem a leves nem forrt egyet a pirított liszt és a tejföl belekeverését követően. Amúgy is meg vagyok zavarodva emiatt a rettenetes, borzasztó, elviselhetetlen buszbaleset miatt (járnak oda ismerősök - de ha nem járnának is megviselne, ami történt, nyilván ugyanilyen korú gyerekekkel, ugyanilyen potenciális programokkal még érzékenyebb vagyok, mint amúgy lennék - de az lennék amúgy is), iszonyú feszült lettem, délelőtt Á.-val össze is vesztem (ő volt a hülyébb, de nekem kéne jobban észnél lennem) - már szívesen kérnék bocsánatot, de egyrészt belealudt a mérgébe, másrészt úgyis azt mondaná, hogy nincs bocsánat - szóval nem kérek. És a bűnbánatomat meg a feszültségemet belefőzném a gombócokba meg a levesbe - de az istennek sem akar forrni. Aha - villan belém. Amikor ilyen kurva hideg van, akkor mindig így van, így volt gyerekkoromban is, hát persze, hígítják a gázt. Mennék A.-hoz, hogy panaszoljam a dolgot - bár nyilván ő sem tehet semmit, de legalább megölelget. Aztán félútról visszafordulok. Nem tudhatom, tényleg hígítják-e a gázt. Nekünk ugyanis már tíz éve villanytűzhelyünk van.
Ps.: Á. felébredése után kölcsönös bocsánatkéréssel rendeződött az ügyünk - tudom, hogy nem reális kívánság, de nagyon őszintén kívánom, hogy soha, de soha ennél nagyobb baja senkinek ne legyen.
Ps.: Á. felébredése után kölcsönös bocsánatkéréssel rendeződött az ügyünk - tudom, hogy nem reális kívánság, de nagyon őszintén kívánom, hogy soha, de soha ennél nagyobb baja senkinek ne legyen.
