Párhuzamos idősávokban élek

Buliba készülünk, szorít az idő. Sütni kell, főzni kell, fürdeni, öltözni - meg még ezer mást. Nézem a konyhai órát: 09.35 - húbasszus, ez késő... írnom kell egy sms-t. Kézbe veszem a telefont, a kijelző kezdőképén hatalmas számok: 08.24. Ez meg mi? A konyhai óra a tegnapi időt mutatja még? Megnézem, jól láttam. Vissza a telefonra: 08. 25. És a jobb felső sarok kis számsora? 08.59. Na ne! Egyszerre mutat két időt a mobilom! És a konyhai jár jól, mint csekkolom a szoba falióráján. Szaladok A.-hoz, mutatom neki a telefonomat: nézd! nézd mit csinál! Nézi. Semmit - mondja. De, az időket nézd! Nahát! Ezzel meg mi van? különböző időket mutat! Igen - mondom. Fényképezd le nekem! A blogra - kérem. Már reseteltem - mondja. Szóval, én párhuzamos idősávokban élek - és nem tudom képpel bizonyítani. De hogy A. egy másik, nagyon távoli bolygón, az tuti. És itt van rá a bizonyíték is.

A tolerancia ára

nem zavar a mások hite
ha van közben mákos pite

sziránó de berzserak

én gúnyomat kimagvalom, ha kell
de ha más tűri, azt nem mondom el

Kecskesajt

görögszénával és korianderrel.
Halálosan finom.
Az Aldiban*.


*amennyiben olvassák, hogy itt reklámozom őket, küldhetnének egy raklappal

Fura balesetek - nosztalgiaszekció

Tegnap sétáltam egy kicsit a belvárosban, többek közt a régi házunk mellett is - és bementem. Nyitva volt a nagykapu és az a kisebb is, amit alig huszonéve tettek zárhatóvá. Tárva-nyitva volt, a kiírás ellenére, hogy ne, mert bármiféle gyanús alakok besétálhatnak. Felszólításnak vettem, mintegy. És besétáltam, minden gyanúra okot adó küllememmel együtt. Fagyit nyalva (ez volt az ürügy a belvárosi sétára a végzendő dolgom előtt). A rút barnára lekent postaládán a lecsavarozott névjegytartóban máig apám neve áll (úristen, hogy utáltam, hogy mindenhová egyedül az ő neve volt kiírva! postaláda, ajtó - mintha mi nem is léteznénk - aztán később anyukámé is kikerült, filccel a fémre, a miénk soha) - és minden egykori lakóé kint van, bár mindenhol öntapadós címkékkel aktualizálva a ládikák tulajdonjoga. A liftet eszembe sem jutott lehívni, kulccsal működött egykor, az nekünk nem járt. Az elsőre nem is kellett. Felsétáltam a lépcsőn - negyvennégy fok. Máig ez a lapos, elnyújtott forma a kényelmes lépcsőméret. Egyszer leszökelltem rajta, karácsonyi vásárba indultunk volna a barátnőmmel. Az utolsó fokok egyikén kifordult a bokám, ráestem. Percek alatt dagadt háromszorosára. Anyukám a hátán cipelt át a sebészetre, hat hét gipsz, Krakkó járógipsszel a karácsonyi szünetben. Varrtunk rá egy régi  bélelt dzseki ujjából mosható, meleg vízhatlan cipőt. Kék külső okker béléssel. Fent az ajtó újrafestve - de újrafestve is ismerős. Még megvan a kulcsom, amit hétévesen kaptam hozzá. Persze biztosan volt zárcsere azóta. A postaládán biztosan nem. Megvan az a kulcs is. Elnyaltam a fagyit az emeleten nézelődve. Láttam a szomszéd Gézukát az ablakon át - régen mindig ő szaladgált odakint, mi meg bent hallgattuk, ahogy lármázott.

Kint jutott eszembe, ahogy kiléptem a kapun, hogy állt épp a ház előtt egy dupla telefonfülke. Ott álltam épp és telefonáltam, amikor beleszaladt a fülkébe egy autó. Iszonyút csattant, kiesett a kagyló a kezemből. Az ajtó fémkerete kinyithatatlanra nyomódott. A vezető kiszállt a kocsiból, körbejárta az autót, káromkodott a sérülést látva, aztán visszaszállt és elhajtott. Engem a járókelők szabadítottak ki az ideiglenes zárkából. Onnantól kezdve igyekeztem a másik oldalon álló fülkét választani, távolabb az érkező forgalomtól.

szenzitív

Ha nem tudnám, hogy nem vagyok terhes, simán azt hinném, hogy terhes vagyok. Utazunk a négyeshatoson anyukámmal, nézzük a házak homlokzatát. Milyen szépek! milyen ritkán nézem így őket - mondja. Kicsivel ezelőtt épp ebédeltünk egy kerthelyiségben, kávéztunk is, sütött ránk a nap, ez elég boldog dolog. Ülünk tehát egymással szemben, amikor egyszer csak kurva nagyot fékez a villamos. Aztán megszólal a hangszóróból a villamosvezető - történetesen kellemes fiatal lány hangon. Elnézést kérek a hirtelen fékezésért, balesetet hárítottam el, kérem, ha valaki megsérült, most jelezze! - mondja. Ennyi. Nem jeleznek, vagyis úgy tűnik, nem sérült meg senki, a villamos folytatja útját a Blaha felé. Én meg előkotrom a papírzsebkendőmet (tudom, hogy nem egy szó, még a gép is jelzi, de szerintem egybe kéne írni), és megtörlöm a szememet. Könnyezik, mint állat. A megindultságtól (vagy mitől). Hogy fékezett. Hogy elhárította a balesetet. Hogy bemondta. Hogy elnézést kért. Hogy szerencsére nem sérült meg senki. Hogy nézzük a százéves homlokzatokat. Hogy azokat mind emberkéz alkotta. Emberagy tervezte. Hogy még állnak. Hogy süt ránk a nap. Hogy együtt utazunk anyukámmal a négyeshatoson. Mert semmi extra nem történik, de ez így mind elég boldog dolog.

Kinéztem

egy szandált magamnak. Egészen addig, míg az árát is meg nem pillantottam, úgy éreztem, veszek egy ilyet magamnak. De mégsem.

Szörpök

A múltkor anyukám kertjében szedtem néhány mázsa bodzát és akácot - külön-külön annyi. Hogy majd én szörpöt gyártok. Vagyis valami innivalót, mert úgy gondoltam, cukrot nem teszek hozzá, legfeljebb a folyamat legvégén. Beáztattam tehát egy-egy hatalmas befőttesüvegbe a virágokat, felvágtam melléjük másfél - másfél citromot, kipakoltam a teljes hűtőt, hogy beférjenek az összes kajánk helyére a nagy dromedár üvegek, aztán napokig kerülgettem és bámultam őket (és kerestem minden másnak a helyét a hűtőben, meg azon kívül is, mert ugyan elég nagy a hűtőnk, de olyan végtelenül ostoba elrendezésű, hogy kábé tíz éve várom, hogy romoljon már el a francba, hogy kicserélhessük). Aztán ma úgy gondoltam, megértek az italok, ideje leszűrni őket. Az akác, némi mézzel finom lett. Akácízű, az nekem elég. A bodza viszont valahogy fura, mintha megbuggyant volna. Nem nagyon, de szerintem már nem tökéletes. Nem is adtam hozzá mézet, legszívesebben le se szűrtem volna már. De A. azt mondta, semmi baja, ő majd megissza. Régen olyan könnyű volt ilyen szörpöket gyártani! A befőzésnek már neki sem merek kezdeni, ha nem sikerül, úgyis csak félbehagynám. Meg hát talán el is kezdek dolgozni (talán meg nem), arra sem lesz időm. Az az igazság, hogy a folyton fecsegő, csúf öreg felszínem alatt egy szorongó, remegő kismajom vagyok, aki egyáltalán nem tudja, hogy lesz tovább az élet. Mondjuk egyáltalán nem erről akartam írni (erről egyáltalán nem akarok írni), hanem a szörpökről. Hogy még az sem sikerül nekem, nemhogy komolyabb dolgok. Gondolom, az életre úgysincs receptetek. Szörpök jöhetnek. Az a féle, ami eltehető télire, a rideg időkre, emlékül a nyárból, hogy volt valaha szebb világ.

ennyi felesleges időt így kibaszni az ablakon

szélről a legelés
a fának nem menés
mert ha mégis
feje koppan
szillik út, szannyik út
szentan drásis obrik út

bó bitabó bita táncol
körbena zany gyallo küllnek
békaha dakkfuvoll áznak
sáskaha dakkheged üllnek
bó bitabó bita jácik
szárnyati géz a malacra
ráüli gér nekkics ókot
röp teti és kika cagja
bó bitabó bitaé pít
haj nyaliköd fala vára
ter meiben sokka vend ég
tőr pekki, rájfija lánya
bó bitabó bitaál mos
el pihenő szilevé len
kéccsigaőr ziazál mát
szu nyadazág sürüj ében

kiskecel ányom
feh érbeva gyon
feh éraró zsak
ezzébev agyon
mondommondom
fordujjide
mát kámasz szony
mondommondom
fordujjide
mát kámasz szony

Üzenet a sosem látott bloggertársnak - sorry!

énviszont
még egy kicsit
módosítanék
a találkánkon
úgy tűnik, elúsztam az időmmel
úgy tudtam, ma megyek fodrászhoz
de tegnap kellett volna
és most a fodrász nagyon lebaszott
nyilván igaza van
én viszont iszonyú ronda vagyok már
úgyhogy kértem mihamarabbra új időpontot
és szentül megígértem, hogy oda is megyek, nem úgy, mint tegnap
péntek 8.30-at mondott
az eddigi tapasztalatok alapján 10.30-ra fog velem végezni
utána vagy halott leszek vagy nagyon szép
előbbi esetben nem forszíroznám a találkát, de
az utóbbiban 11 körül érnék a megbeszélt helyre
de hogy ne kelljen várakoznod, írnék egy sms-t akkor, amikor indulok
jó ez így?
remélem, nem utálsz meg még a találkozó előtt
remélem, utána sem

jaj, most meg mi lesz a nyárral?

segítség, fel akarnak venni dolgozni! tetszene, bár kevés pénz, de elég érdekesnek tűnik, viszont hová lesz így a szép, szabad nyaram? jaj-jaj-jaj, én mindig szabad nyarakról álmodtam (és ezt az álmomat többnyire meg is valósítottam) most meg mi lesz velem? köbnyavalygásszor köbnyavalygás az életem, jaj-jaj-jaj nekem!

Ez elment vadászni...

Olyan jólesett volna együtt menni. Meg is ígérték, mert kértem. De végül az egyiknek angol leckét kell írnia, a másiknak számítógépeznie kell, mert ma még nem abszolválta a kötelező napi 24 órás minimumot, a harmadik meg nem olyan hőzöngő fajta, ezt tudhatnám. Tudom. És én akkor is elmegyek, egyedül az ezredikre is. Utálom. Igen, utálom, unom. Volt, amikor szerettem. Mondjuk tizenévesen. Jó buli volt. És fényes szelek fújtak és előttem volt az elképzelt jövő. Nem ilyen volt. Kurvára nem. Korántsem. És hát lenne más dolgom is. Fáradt vagyok (tudom, egy munkanélküli csak ne legyen fáradt, amikor ingyenes rendezvényen szórakozhat), öreg vagyok, csalódott vagyok. De akkor is elmegyek tüntetni, mert úgy érzem, szembe köpném magam azzal, ha nem mennék. De végtelenül megkönnyebbülnék, boldog lennék és felszabadult, ha nem lenne muszáj menni. Ó, bárcsak maradhatnék itthon lábat áztatva kötögetni!

És ti mennyit kerestek?

Jól olvastátok, igen, erre lennék kíváncsi. Sejtem én is, hogy ez az adat a legtitkosabb magánügyeitek egyike, úgyhogy névtelen hozzászólóként mondjátok el. Kb. mennyi idősen, melyik szektorban, milyen területen, mennyi tapasztalattal és felelősséggel, (teljes vagy részmunkaidő, minden kis apró specifikum érdekel) mennyit kaptok havonta, meg ha van, az egyéb extrák is jöhetnek.

A puszta, de oldalkilyuggatós kíváncsiságomon kívül az van, hogy meg kéne mondanom holnap, mennyit szeretnék keresni - de gőzöm sincs róla. Vagyis de, van olyan összeg, ami felett már bármi jó. Szerintem egyébként úgy lenne korrekt a cégektől, ha ők mondanák meg, hogy mennyit kínálnak adott pozícióra, hiszen ők tudják, hogy náluk mi az általános, mi az átlag, mi mennyit ér - de addig is, árasszatok el infókkal, ha lehet! Köszi előre is!