Úgy értem, ma nem a lovak ébresztettek, mert ők még javában húzták a lóbőrt, hanem A. egy kávéval. És azzal, hogy akkor ő indul Németországba. És hirtelen nagyon éber lettem, hogy akkor most egyedül kell helytállnom és fél nyolckor elindulni a reggelre mormotává avanzsált népséggel. Mert - mint tegnap elmondták, aki háromszor nem ér be háromnegyed nyolcra, azt nem is figyelmeztetik, hanem azonnal az igazgató elé viszik. Az ottani történésekre nem tér ki a fenyegetés, de nem szeretnék az általam késésre kényszerített gyerekek ügyében eljárni.
A reggeli gyors készülést nem nekem találták ki, vagy ha nekem, akkor üzenem, hogy rossz ajándék volt, nem örülök neki, én a komótos, nyújtózkodós, kétszer is kávézós reggeleket szeretem! De a muszáj nagy úr, szépen tágra nyitottam a szemeimet és levánszorogtam a konyhába, ahol előállítottam négy bögre kakaót, négy kis reggelit, elvitelre való limonádét és uzsonnákat. Aztán tálcára tettem a kakaókat és roppant meghatottan, hogy milyen jófej vagyok, ágyba vittem a gyerekeknek a kakaót. V. már ébren volt és boldogan odasúgta, hogy "még apát is láttam". A többiek viszont minden civilizált eszközzel ébreszthetetlennek bizonyultak, még szerencse, hogy a jó parlagfű segítségemre sietett, és segített néhány akkorát tüsszentenem, hogy erre mind riadtan ugrottak ki az ágyból.
Őszinte örömmel tölt el, hogy a nagyon-nagyon jól nevelt, rendes családból származó D. és N. is úgy mos fogat, hogy egy fél toboz fogkrémet felhabosítanak a szájukban, majd kívül - belül a csapra kenik - azt hittem, csak én nem vagyok képes megtanítani a gyerekeimet a fogmosás, az orrfújás, a wc lehúzás, a kézmosás, a fésülködés, az evőeszközzel evés, a ruhák levételét követő teendők - és egyéb fontos dolgok helyes alkalmazására. Bár úgy emlékszem, háromévesen még tudták.
Fél nyolckor rendben kiléptünk a kapun, bezsúfoltam őket az autóba, mert annyi plusz cuccot kellett egyensúlyozniuk, hogy szállítóeszköz nélkül nem tudtunk volna időben beérni. Kitettem őket, mire bezártam a kocsit, már eltűntek a szemem elől. Köszönni is megtanítottuk pedig őket!
Aztán hirtelen úgy döntöttem, hatékonyabb leszek ma, ha itthonról dolgozom és nem utazom másfél órát oda, majd ugyanennyit vissza is. Jól tettem, hogy hazajöttem dolgozni. Csak a kaput hagytuk tárva - nyitva, meg az ajtót záratlanul, meg a lámpát égve és a csapot nyitva. És még csak másodika van.
2011. szeptember 2., péntek
2011. szeptember 1., csütörtök
Szeptember elsejike
Lódobogásra ébredtünk a többszörösen is nevezetes napon. Háromnegyed hatkor. Olyankor még álmodik az ember, ha tud. A lovak hallhatóan a házban nyargalásztak. Sajnos nem tartunk itthon zabot. Igaz, lovat sem. Bár zabot igen, pelyhesítve. Szóval, lódobogásra lábdobogásra ébredtünk. Nyolc láb nyargalászott a lépcsőn, cseppet sem visszafogottan. Hatra sikerült úgy kinyitnom a szemem, hogy én is képes legyek gurulás nélkül földet érni a földszinten. Addigra az asztalnál ültek és reggeliztek. Vagyis Á. itta a tejes teáját (szívesen issza reggel, délben, este), a többiek nézték és a szavait itták. Mert Á. imád szónokolni. Csináltam a többieknek is kakaót, aztán szórtam eléjük egy kis abrakot a dabra. Ették, mesélték, hogy éjjel nem aludtak semennyit, legfeljebb két órát. Hahaha!
Aztán míg én megfürödtem, elkészültem, ők is felöltöztek szép ruhába, kopogós cipőbe (V.-é nem kopogós, de úgy képzeli, hogy az), iskolatáskába és elszaladtunk az iskolába. Á. első óta, vagyis negyedik éve ugyanazt az inget és rövid nadrágot viseli évnyitókon- és zárókon, gazdaságos gyerek, csak hosszában nő, a szélessége/vastagsága változatlan. Gyalog mentünk, mert egyrészt egész közel van az iskola, másrészt körülbelül olyan távolságban lett volna parkoló, mint amennyire lakunk, csak egy másik utcában, akkor meg minek. Pláne, hogy én úgysem kocsival akartam menni dolgozni. Aztán dolgoztam.
Háromkor hagytam abba a munkát, hogy fél ötre odaérjek értük, mert mint rádöbbentünk, nem hétfő van, hanem csütörtök, és csütörtök délutánonként A. telefonkonferencián vesz részt, így csak én tudok értük menni. Nagyon nehéz volt a táskájuk, és én hazafelé is gyalogoltattam őket. Szerencsére így is bírták szusszal, igyekeztem minimum négyfelé figyelni egyszerre, mert mindenhol van legalább egy új gyerek, új tantárgy, új tanító, és persze a szülőknek szóló millió feladat, amit azonnal el kellett mondaniuk. Törtünk közben diót. Ezért jó ilyenkor a mi utcáinkon sétálgatni, mert rengeteg a dió. Aztán hazaértünk.
Először is megkértem mindenkit, hogy mossanak kezet, arcot. Aztán Á.-t még vagy tízszer külön. Nem tudom, hogy abból a szép tiszta kisbabából, aki volt, hogyan válhatott a világ legkoszosabb gyerekévé, de az lett belőle. Ettek meggylevest. Aztán A.-val közösen káromkodva elláttuk áttetsző síkosítóval a füzeteket. Aztán A. azt mondta, hogy többet nem hajlandó tanszereket kötszerezni és abbahagyta. Miután megállapítottuk, hogy a könyvek áttetsző ragaccsal bevonva sem lesznek szebbek, viszont nehezebbekké válnak, valamint így is tovább tartanak a kelleténél, a könyvek kötözését megtagadtuk. Á. ujjongott - nem tudom, miért, mert számára a kötözés csak azzal a kellemetlenséggel járt, hogy azalatt szórakoztatnia kellett engem az iskolában aznap történtekkel. Aztán kitöltöttük a kitöltendőket, aláírtuk az aláírandókat és a teljes évnyi túlélőfelszerelésüket begyömöszöltük a táskájukba. És betettünk hozzá gyerekenként 2500 teljesen szabálytalan forintot wc papírra és egyebekre.
Arra való hivatkozással, hogy A. holnap hajnalban úgyis lelép Németországba, így felszabadul a gyereksereg uralma alól, este még rá hagytam a népet és elmentem futkosni. Annyira meleg van még, hogy ujjatlan trikóban is jó meleg volt este 8 után is. De döbbenetemre ma már a fák erősen sárgulnak és hullajtják a leveleiket. Tegnap még alig. És akkorákat villámlott kelet felől, hogy nem csodálnám, ha a jövő héten már pulóverben kéne elindulnunk és hazaérnünk.
Aztán míg én megfürödtem, elkészültem, ők is felöltöztek szép ruhába, kopogós cipőbe (V.-é nem kopogós, de úgy képzeli, hogy az), iskolatáskába és elszaladtunk az iskolába. Á. első óta, vagyis negyedik éve ugyanazt az inget és rövid nadrágot viseli évnyitókon- és zárókon, gazdaságos gyerek, csak hosszában nő, a szélessége/vastagsága változatlan. Gyalog mentünk, mert egyrészt egész közel van az iskola, másrészt körülbelül olyan távolságban lett volna parkoló, mint amennyire lakunk, csak egy másik utcában, akkor meg minek. Pláne, hogy én úgysem kocsival akartam menni dolgozni. Aztán dolgoztam.
Háromkor hagytam abba a munkát, hogy fél ötre odaérjek értük, mert mint rádöbbentünk, nem hétfő van, hanem csütörtök, és csütörtök délutánonként A. telefonkonferencián vesz részt, így csak én tudok értük menni. Nagyon nehéz volt a táskájuk, és én hazafelé is gyalogoltattam őket. Szerencsére így is bírták szusszal, igyekeztem minimum négyfelé figyelni egyszerre, mert mindenhol van legalább egy új gyerek, új tantárgy, új tanító, és persze a szülőknek szóló millió feladat, amit azonnal el kellett mondaniuk. Törtünk közben diót. Ezért jó ilyenkor a mi utcáinkon sétálgatni, mert rengeteg a dió. Aztán hazaértünk.
Először is megkértem mindenkit, hogy mossanak kezet, arcot. Aztán Á.-t még vagy tízszer külön. Nem tudom, hogy abból a szép tiszta kisbabából, aki volt, hogyan válhatott a világ legkoszosabb gyerekévé, de az lett belőle. Ettek meggylevest. Aztán A.-val közösen káromkodva elláttuk áttetsző síkosítóval a füzeteket. Aztán A. azt mondta, hogy többet nem hajlandó tanszereket kötszerezni és abbahagyta. Miután megállapítottuk, hogy a könyvek áttetsző ragaccsal bevonva sem lesznek szebbek, viszont nehezebbekké válnak, valamint így is tovább tartanak a kelleténél, a könyvek kötözését megtagadtuk. Á. ujjongott - nem tudom, miért, mert számára a kötözés csak azzal a kellemetlenséggel járt, hogy azalatt szórakoztatnia kellett engem az iskolában aznap történtekkel. Aztán kitöltöttük a kitöltendőket, aláírtuk az aláírandókat és a teljes évnyi túlélőfelszerelésüket begyömöszöltük a táskájukba. És betettünk hozzá gyerekenként 2500 teljesen szabálytalan forintot wc papírra és egyebekre.
Arra való hivatkozással, hogy A. holnap hajnalban úgyis lelép Németországba, így felszabadul a gyereksereg uralma alól, este még rá hagytam a népet és elmentem futkosni. Annyira meleg van még, hogy ujjatlan trikóban is jó meleg volt este 8 után is. De döbbenetemre ma már a fák erősen sárgulnak és hullajtják a leveleiket. Tegnap még alig. És akkorákat villámlott kelet felől, hogy nem csodálnám, ha a jövő héten már pulóverben kéne elindulnunk és hazaérnünk.
2011. augusztus 31., szerda
Záróra - Szent Imentális oltalmával
21.00
Négy gyerek alszik kotyog és viháncol a lámpaoltott gyerekszobában. Két, immár másodikos kislány és két, immár negyedikes nagyfiú. A nyár eleji vendéggyerekeket, N.-t és D.-t kaptuk kölcsön megint egy hétre, mert elutaztak a szüleik. És mi örömmel kaptunk utánuk, mert jófejek, kedvesek - és bár kétségtelenül fárasztó - nagyon vidám is négy gyerekkel a világ. És mert a mieink is boldogok velük, mert izgalmas dolog együtt lakni kicsit barátokkal.
Este még kimentünk a térre focizni meg pingpongozni, tisztára olyan volt, mint az igazi nyáron, mikor másnap is kedvünkre folytathattuk a mozgalmas semmittevést. De már ott lóg a négy ünneplőruha a lépcsőkorláton meg a könyvszekrényeken, sorakozik a négy táska tolltartóval, bizonyítvánnyal, ünneplés utáni játszós ruhával. Első nap lévén még nem felejtettem el holnapra uzsonnát készíteni, így ma éjjel nem kell pánikszerűen nekiállnom sütni. A vacsorára főzött meggyleves forró maradt, így eltevődött holnapra. D. és N. szörnyülködtek egy sort, hogy Á. tejes teát iszik vacsorára, mindannyian jót kacarásztak egymás pizsamáján. Aztán hangosan csodálkoztak, hogy hogy elment a nyár. Nem nyom nélkül ugyan, szerencsére nagyon nem, de nagyon gyorsan. Pedig gyerekkorban még olyan klassz hosszúak a nyarak, az idő (nálam legalábbis) az életkorral gyorsul.
Holnap szeptember elseje. Izgulnak az új osztálytársak miatt - azt biztosan tudjuk, hogy lesznek, meg kíváncsiak, hogy mi van a régiekkel. Á. gondolatban már a versenyekre is készül, V. a rajzszakkörre, és a németórára nagyon.
Nagyon, nagyon-nagyon szeretném, ha hosszú, boldog életük lenne, és ha úgy gondolhatnának vissza a gyerekkorukra, hogy az jó volt. Hogy szerettük őket, és hogy sikerült őket okosan és jól szeretni, hogy nem kellett félniük semmitől, hogy biztonságban voltak, hogy tudtunk mutatni nekik olyan dolgokat, amik érdekesek voltak számukra és előre vitték őket az életben, hogy tanultak tőlünk, hogy jó volt együtt. Szeretném, ha a 100 éves Á. és a 100 éves V. majd így gondolná.
Négy gyerek
Este még kimentünk a térre focizni meg pingpongozni, tisztára olyan volt, mint az igazi nyáron, mikor másnap is kedvünkre folytathattuk a mozgalmas semmittevést. De már ott lóg a négy ünneplőruha a lépcsőkorláton meg a könyvszekrényeken, sorakozik a négy táska tolltartóval, bizonyítvánnyal, ünneplés utáni játszós ruhával. Első nap lévén még nem felejtettem el holnapra uzsonnát készíteni, így ma éjjel nem kell pánikszerűen nekiállnom sütni. A vacsorára főzött meggyleves forró maradt, így eltevődött holnapra. D. és N. szörnyülködtek egy sort, hogy Á. tejes teát iszik vacsorára, mindannyian jót kacarásztak egymás pizsamáján. Aztán hangosan csodálkoztak, hogy hogy elment a nyár. Nem nyom nélkül ugyan, szerencsére nagyon nem, de nagyon gyorsan. Pedig gyerekkorban még olyan klassz hosszúak a nyarak, az idő (nálam legalábbis) az életkorral gyorsul.
Holnap szeptember elseje. Izgulnak az új osztálytársak miatt - azt biztosan tudjuk, hogy lesznek, meg kíváncsiak, hogy mi van a régiekkel. Á. gondolatban már a versenyekre is készül, V. a rajzszakkörre, és a németórára nagyon.
Nagyon, nagyon-nagyon szeretném, ha hosszú, boldog életük lenne, és ha úgy gondolhatnának vissza a gyerekkorukra, hogy az jó volt. Hogy szerettük őket, és hogy sikerült őket okosan és jól szeretni, hogy nem kellett félniük semmitől, hogy biztonságban voltak, hogy tudtunk mutatni nekik olyan dolgokat, amik érdekesek voltak számukra és előre vitték őket az életben, hogy tanultak tőlünk, hogy jó volt együtt. Szeretném, ha a 100 éves Á. és a 100 éves V. majd így gondolná.
Vadászidény
Megkezdődött az őszi vadászati szezon. A mai éjjel gazdag zsákmányt hozott, a szorgos éjszakai munka eredményeként fővadászunk a következő értékes vadakkal látta el családunkat: egy mezei egér, egy cickány és egy zöld gyík feküdt reggelre a lábtörlőnkön. A fővadász illedelmesen kivárta, míg megszemléljük az elejtetteket, majd jól megérdemelt fizetségéért a konyhába szaladt.
2011. augusztus 30., kedd
Állóvízmozgatás, teljes erőből, feleslegesen
Nem volt ma jobb dolgom, minthogy megmozgassam az állóvizeket. Ha már nem tehettem ezt szívem vágya szerint a Balatonban, egyéb tóban vagy medencében (a Tiszáról, mint folyóvízről maradt az álmodozás), az iskolába dobtam be egy kavicsot, rajta a következő kérdéscsoporttal:
Vajon igaz-e, hogy a mi iskolánkban nem lehet iskolakezdési utalvánnyal fizetni a tankönyvekért? IGEN NEM NEM TUDOM
Ha az előző kérdésre a "nem tudom" választ jelölte meg, én nem Önnel akartam beszélni. Kérem, haladéktalanul kapcsolja az illetékest!
Ha az előző kérdésre igennel felelt, kérem, válaszoljon saját szavaival a következő kérdésre is!
Miért????
Ha Ön az előző kérdésre nem tudott válaszolni, kérem, haladéktalanul kapcsolja az illetékest! Vagy adja meg az illetékes nevét, elérhetőségét!
Igen, aztán az önkormányzatot is szívesen felhívom.
Nem, nincs időm korlátlanul. Csak veszettül kíváncsi vagyok.
Az iskolának és az önkormányzatnak is becsületére váljék, hogy mindkettő képviselője kedvesen és gyorsan visszahívott, és tájékoztatott arról, amit megtudott.
Az önkormányzat infója után az Apáczai kiadót hívtam - mert az ő könyveikből kénytelenek tanulni a gyerekeim. Nem rajtam múlik, ha rajtam múlna, ez lenne az utolsó kiadó, ahonnan vásárolnék. És ez független az utalványosditól. Igénytelen, csúf, buta és szakmai hibáktól is hemzsegő kiadványaik vannak. Egy szó, mint száz, eddig is rühelltem őket, még abból az időből, mikor gyerekeim sem voltak, csak tanítottam.
A kiadónál egy unott pasi vette fel a telefont és azt mondta, nem áll szándékukban a jövőben sem szerződést kötni az utalványkiadó céggel, amúgy meg nem izgatja a dolog, költsem másra.
Igen, szívem szerint kizárólag másra költeném, mint apáczais könyvekre. Sajnos kénytelen leszek pénzt kiadni az általuk összetákolt szeméthegyre. És nagyon, de nagyon felháborítónak tartom, hogy egy (ne feszegessük, milyen áron piacvezető) tankönyvkiadó megengedheti magának azt, hogy nem veszi figyelembe azt, hogy milyen támogatásokat kap a nép az iskolakezdésre - mert neki mindegy. Mert a vacakságait így is, úgy is meg kell vennem. Mert az iskolák egy része megvehető aprópénzen. A miénk is.
És sajnos korántsem fogok tudni úgy örülni az új farmeromnak, amit megveszek az iskolakezdési utalványon, mint amennyire akkor örülnék, ha valóban lenne pénzem megvenni.
Vajon igaz-e, hogy a mi iskolánkban nem lehet iskolakezdési utalvánnyal fizetni a tankönyvekért? IGEN NEM NEM TUDOM
Ha az előző kérdésre a "nem tudom" választ jelölte meg, én nem Önnel akartam beszélni. Kérem, haladéktalanul kapcsolja az illetékest!
Ha az előző kérdésre igennel felelt, kérem, válaszoljon saját szavaival a következő kérdésre is!
Miért????
Ha Ön az előző kérdésre nem tudott válaszolni, kérem, haladéktalanul kapcsolja az illetékest! Vagy adja meg az illetékes nevét, elérhetőségét!
Igen, aztán az önkormányzatot is szívesen felhívom.
Nem, nincs időm korlátlanul. Csak veszettül kíváncsi vagyok.
Az iskolának és az önkormányzatnak is becsületére váljék, hogy mindkettő képviselője kedvesen és gyorsan visszahívott, és tájékoztatott arról, amit megtudott.
Az önkormányzat infója után az Apáczai kiadót hívtam - mert az ő könyveikből kénytelenek tanulni a gyerekeim. Nem rajtam múlik, ha rajtam múlna, ez lenne az utolsó kiadó, ahonnan vásárolnék. És ez független az utalványosditól. Igénytelen, csúf, buta és szakmai hibáktól is hemzsegő kiadványaik vannak. Egy szó, mint száz, eddig is rühelltem őket, még abból az időből, mikor gyerekeim sem voltak, csak tanítottam.
A kiadónál egy unott pasi vette fel a telefont és azt mondta, nem áll szándékukban a jövőben sem szerződést kötni az utalványkiadó céggel, amúgy meg nem izgatja a dolog, költsem másra.
Igen, szívem szerint kizárólag másra költeném, mint apáczais könyvekre. Sajnos kénytelen leszek pénzt kiadni az általuk összetákolt szeméthegyre. És nagyon, de nagyon felháborítónak tartom, hogy egy (ne feszegessük, milyen áron piacvezető) tankönyvkiadó megengedheti magának azt, hogy nem veszi figyelembe azt, hogy milyen támogatásokat kap a nép az iskolakezdésre - mert neki mindegy. Mert a vacakságait így is, úgy is meg kell vennem. Mert az iskolák egy része megvehető aprópénzen. A miénk is.
És sajnos korántsem fogok tudni úgy örülni az új farmeromnak, amit megveszek az iskolakezdési utalványon, mint amennyire akkor örülnék, ha valóban lenne pénzem megvenni.
Nem panasz
Mi tanévkezdéskor is szoktunk reggelizni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk ebédelni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk vacsorázni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk tisztálkodni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk tisztítani.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk uszodába járni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk internetezni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk telefonálni.
Mi főleg tanévkezdéskor szoktunk tandíjakat fizetni.
Karatéra.
Focira.
Sakkra.
Úszásra.
Rajzoktatásra.
Mi kizárólag tanévkezdéskor veszünk tankönyveket.
Mi nem pont tanévkezdésre szaggatjuk el a ruháinkat.
Mi nem pont tanévkezdésre nőjük ki a cipőnket.
Mi nem pont tanévkezdésre fogyunk ki az írószerekből.
Mi nem pont tanévkezdésre használjuk el a rajzeszközeinket.
Mi nem pont tanévkezdésre maradunk olvasatlan könyvek nélkül.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük élelmiszerre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük iskolai étkezésre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tisztálkodószerekre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tisztítószerekre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük uszodabérletre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tandíjakra.
Sem karatéra,
sem focira,
sem sakkra,
sem úszásra,
sem rajzoktatásra.
Végül, de nem utolsósorban:
Az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tankönyvekre.
És nem akarunk most cipőt venni.
És nem akarunk most ruhát venni.
És nem akarunk most könyveket venni.
Nyugalom! Kéretik a nyugalmakat megőrizni! Nincs ok nyugalomvesztésre!
El fogjuk tudni költeni határidőre!!! Mert nem ez a gond. Hanem az, hogy épp abban nem segít, amire hivatott lenne: csökkenteni a közvetlenül az iskolakezdéskor jelentkező plusz kiadások terhét.
Idén október 31-ig megveszem a karácsonyi ajándékokat.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk ebédelni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk vacsorázni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk tisztálkodni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk tisztítani.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk uszodába járni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk internetezni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk telefonálni.
Mi főleg tanévkezdéskor szoktunk tandíjakat fizetni.
Karatéra.
Focira.
Sakkra.
Úszásra.
Rajzoktatásra.
Mi kizárólag tanévkezdéskor veszünk tankönyveket.
Mi nem pont tanévkezdésre szaggatjuk el a ruháinkat.
Mi nem pont tanévkezdésre nőjük ki a cipőnket.
Mi nem pont tanévkezdésre fogyunk ki az írószerekből.
Mi nem pont tanévkezdésre használjuk el a rajzeszközeinket.
Mi nem pont tanévkezdésre maradunk olvasatlan könyvek nélkül.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük élelmiszerre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük iskolai étkezésre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tisztálkodószerekre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tisztítószerekre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük uszodabérletre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tandíjakra.
Sem karatéra,
sem focira,
sem sakkra,
sem úszásra,
sem rajzoktatásra.
Végül, de nem utolsósorban:
Az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tankönyvekre.
És nem akarunk most cipőt venni.
És nem akarunk most ruhát venni.
És nem akarunk most könyveket venni.
Nyugalom! Kéretik a nyugalmakat megőrizni! Nincs ok nyugalomvesztésre!
El fogjuk tudni költeni határidőre!!! Mert nem ez a gond. Hanem az, hogy épp abban nem segít, amire hivatott lenne: csökkenteni a közvetlenül az iskolakezdéskor jelentkező plusz kiadások terhét.
Idén október 31-ig megveszem a karácsonyi ajándékokat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)