Féléves ciklusok

Fél évvel ezelőtt írtam azt a bejegyzést, amiben arról kesergek, hogy utoljára fél éve javították/cserélték a mosógépünk forgótengelyét (vagy mit). Nos, ma ismét tönkrement a mosógép, már nagyon rutinosan tudom, hogy ha azt hallom, hogy egy Boing 747 száll le a fürdőszobánkban, akkor igaziból csak a mosógépünk leheli ki iszonytató hörgések közt a lelkét.

intervallum

Minden futárcég képes arra, hogy négy vagy annál kevesebb órában adja meg azt, hogy mettől meddig érkezhet a futár, plusz mindegyik szokott telefonszámot is megadni, hogy én felhívhassam őket, ha szükséges. Mindegyik, kivétel a Magyar Posta. Ők 8-17 óráig érkeznek. És a nyomkövetési lehetőség addig terjed, hogy a neten megnézhetem, hogy a kézbesítőnél van a csomagom.

Persze, ha arra gondolok, hogy a gyerekkoromban nem volt még net vagy mobil, sőt, az embererk többségének telefonja sem, meg hogy nem lehetett semmit házhoz rendelni, de hiába is lehetett volna, mert mindenhol pont ugyanazt a néhányféle dolgot lehetett venni, akkor muszáj elégedetten hátradőlnöm a fotelban a konyhában, ahol hajszárítás közben is hallom, ha a csöngetnek.

Amúgy pedig azért (és csak azért) örülök, hogy ma munkanap van, mert így még a kórház előtt megérkeznek az ajándékok és be tudom őket csomagolni, hogy akkor is felhőtlenül boldog karácsonya lehessen a gyerekeknek, ha én meghalok ne kelljen vele 24-én kapkodni.

Szerencsesüti

Megmondta az összes családtagom, barátnőm, kollégám és néhány beavatott ismerős, sőt idegen is, hogy no para, nem kell félnem, rutinműtét, bemegyek, elalszom, felébredek, a szövettan majd jó lesz, tényleg ne féljek már ennyire. Amúgy nem félek ennyire... csak nagyon. Nem akarom még itthagyni ezt az árnyékvilágot. Na, szóval mondta boldog - boldogtalan, én meg nyafogtam tovább, hogy jó, de mi lesz ha.

Aztán miközben köménymagot kerestem (és találtam) a kamraszekrényben, a kezembe akadt még valami: egy doboz kínai szerencsesüti. V. vette valamelyik multinál. Kivettem egyet, feltörtem, az ostyarésze nem is érdekelt, csak a felirat. Mert hirtelen az jutott eszembe, hogy majd a süti felirata megmondja, mi lesz. És félni kezdtem, hogy majd halált jósol. Úgyhogy azt mondtam magamnak, hogy helló, martine, nem vagy te babonás vénasszony, ki a fenét érdekel, hogy mit nyomtattak hibás magyarsággal egy pekingi pincehelyiségben egy cetlire? Na ugye, hogy senkit. Ezzel csak egy baj volt, hogy továbbra is úgy éreztem, hogy kihúztam a sorskártyámat, muszáj megnéznem és megismernem a sorsom. Látom már a jövőt (khm...), hogy hamarosan jósnőhöz megyek. Amúgy sok ismerősöm jár. Fel sem tudom fogni! A kínai cédulka bezzeg nekem is súg. Végül is megnéztem nagy bátran. Azt mondta az írás, hogy minden a lehető legjobban fog sikerülni. Megkönnyebbültem, kimágneseztem a hűtőre, azóta nem aggódom. Csak kezdek kételkedni az épelméjűségemben és a józan eszemben. De végül is mindegy, ha megőrülök, de nem halok bele, akkor végül is (van olyan szempont, ami szerint) nyertem, nem?

omg, nehéz ezt elhinnem magamról - bár, végül is... hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én

Miért nem hív már

vissza végre a kedves kiens, akinek e-mailben direkt megírtam  a telefonszámomat a TAJ számomat? Ja, ezért.

Piac

A reggeli fogászat után hazafelé beugrottam a piacra. Régen voltam, mert bár kifejezetten szeretek piacra járni, tartózkodom a zsúfolt helyek látogatásától, különösen mostanában. Viszont az az egyetlen hely, ahol lehet reszelt káposztát kapni, márpedig a pirított káposztát reszelt káposztából szokás csinálni. Egy nagyobb mennyiségű káposzta lereszelésétől is erősen ódzkodom - viszont imádom a káposztás rétest, a káposztás tésztát és a pirított káposztát kanálszámra enni magában (vagy köretként kábé bármihez). Szóval, muszáj volt reszelt káposztát vennem. És a piacon nincs öregsáv, vagyis akkor is be tudtam ugrani, amikor visszafelé jöttem a fogászatról. Hiába van hétköznap, covid, a boltokban pedig idősáv, a piac annyira teli volt, mint a legszebb covidmentes nyári szombatokokon szokott. És az emberek nagy része úgy hordja a maszkját, hogy legalább az orra teljesen kilóg, de van, akinek a szája is, csak az állán fityeg mutatóba a maszk.

Gyorsan vettem négy kiló reszelt káposztát, egy kiló tököt kaporral és három zacskó kockatésztát, aztán menekültem is ki. A négy kiló káposztát aztán két részletben pirítottam meg egy nagy tepsiben a sütőben - isteni lett és nem kellett ott állni, kevergetni, csak félóránként egyszer. Kis só, olaj és bors került rá (mármint én raktam rá mindezeket). Lesz belőle káposztás tészta és rétes is, ha addig el nem fogy teljesen (mert gyorsan fogy ám!)

Holnap megyek a műtéti megbeszélésre, nagyon izgulok. Ma pedig voltam a fogászaton, ahol a műtéthez muszáj gyorsbeavatkozást megkaptam - aztán mehetek januártól négy alkalommal, hogy teljesen rendbe tegyék. Nem ilyen évnyitásról álmodtam - bár ha ez lesz a legmacerásabb része, kiegyezem vele könnyedén.

Konyhatündér

Ez ezért másképp hangzik, ugye? De végül is ugyanaz. Mindegy is, ez a hétvégi kisszínes kategória.

Állok a tűzhely mellett, hagymát vágok, beleteszem a lábasba, megsózom, kevergetem. A. odajön, megölelget és azt mondja: te egy igazi szakértő vagy a konyhában is! Ez nagy dicséret, akit ő szakértőnek nevez, az valamihez biztosan ért - nem használja gyakran senkire. Kihúzom magam, kevergetek tovább. Átölel és azt mondja, hogy senki sem főz ilyen jól. Jólesik, hozzábújok - de persze közben keverem a hagymát. Igazi profi vagy - súgja a fülembe. Elandalodok. De azért - profi szakértőhöz méltón - belepillantok a lábasba is, nehogy odaégjen a hagyma. Nem égett oda - ahhoz ugyanis alá kellett volna gyújtani. Dőlök a röhögéstől. A. eleinte nem ért semmit. Aztán elneveti magát ő is. Biztosít feltétlen imádatáról, akár tűzön főzök, akár hideg platnin.

Konyhalány

Ez vagyok én. Alig van nap, hogy minimum másfél-két órát ne kellene a konyhában eltöltenem. Aki azt állítja, hogy a karanténos otthon tanulásos, home office-os időkben nem tölt jóval több időt a háztartással, mint korábban, az valószínűleg férfi - illetve árulja el, hogy hogyan csinálja.

Nyilván én is dolgozom - plusz négy felnőtt emberre főzni sok idő, különösen, hogy senki sem jár szinte sehová és mindenki folyton legalább naponta kétszer eszik. Esélytelen, hogy mindennapra normális ételt rendeljünk, sajnos a menzaminőségben nem bízom, a tényleg finom éttermi kaja viszont ilyen mennyiségben nem megfizethető. Szóval, lóg a telefon a fülemen, míg az ügyfelekkel beszélgetek és közben hámozok, keverek, sózok, szeletelek, stb.

V. indított egy körkérdést a barátnői körében, hogy ők miket esznek, hogy bővítse a - szerinte már-már unalmassá válóan megszokott - repertoáromat. A cél nyilván a nagyon finom, nagyon egészséges és baromi gyorsan elkészíthető ebéd- és vacsoraötletek gyűjtése volt, de eredménytelennek bizonyult. Sajnos hamar kiderült, hogy a barátnők családja nálam sokkalta egyhangúbban főz - vagyis nem nyertünk új infókat.

Én viszont képes vagyok megújulni - mint azt a finomfőzelékes poszt is mutatja.

A hétvégén volt sütőtökkrémleves és pizzát is sütöttük (egyik nap hagyományos paradicsomos alap, mozzarella, hagyma, sonka, másik nap tejfölös marharaguval és brokkolival), a maradék tésztából pedig tegnap sütöttem hagymás kenyeret (az aldis sült hagymát használtam fel hozzá) - isteni lett. A mai ebéd paradicsomos káposzta (nem szoktam sem berántani, sem cukrozni) volt csirkemell párizsiasan feltéttel, amit a finomfőzelék alá posztolt egy kedves olvasó. Elég hamar kiderült, hogy nem tudom, hogyan kell párizsiasan sütni - először egy tojás-liszt-só alkotta sűrű palacsintatésztába mártogattam a hússzeleteket, majd mikor ez a kulimász elfogyott, a besúzott húsokat lisztbe, majd sima tojásba mártottam, mint a bundás kenyeret. Nem lett rossz. Azért Á. megkérdezte: ebből a rántott húsból nem felejtettél ki valamit véletlenül? De végül is mindenkinek ízlett.

Magamnak csináltam orosz céklasalátát (főtt vagy sült célka felkockázvam, sőtt krumpli és főtt sárgarépa szintén kockázva, kovászos fermentált kapros  uborka - most, hogy télen is tudok csinálni, szoktam, nagyon jó lett), savanyú káposzta, nagy csokor friss kapor, kis olaj, só - isteni. Langyosan is jó a frissen főtt zöldségekkel, de néhány napig el is áll és összeérik - az is finom.

Holnapra kapros husi lesz rizzsel, ezt is megfőztem ma (a rizst nem - és remélem, a húst senki sem falja fel még ma vacsora gyanánt) - ez az egyik leggyorsabb standard kajánk, ilyet minimum havonta egyszer csinálok, de ezt pont nem unja senki. Igazából egyik ételt sem unja senki, csak szeretnének újabb és még újabb ízeket. A karanténok alatt többnyire írtam, melyik nap mit főztem - pont, hogy elkerüljem a túl gyakori ismétlődéseket - majd egy évvégi posztban összefoglalom mind, feltehetően úgysem lesz jobb dolgom.

Amit elterveztem még a hétre: tárkonyos krumplikrémleves, hortobágyi palacsinta, paradicsomleves, piskótakocka csokiöntettel, tejszínes gomba gnocchival.

Kezdenek megérkezni a karácsonyi rendeléseim - egyetlen nagyobb boltba sem vagyok hajlandó idén betenni a lábam, rendeltem könyveket, néhány ruhafélét, társasjátékot - és a kajákat is rendelni fogom, állítólag már az aldiból is lehet. És nem megyünk vendégségbe és nem jönnek hozzánk sem, legfeljebb egy-egy téli sétát teszünk a szüleinkkel, szigorúan csak kültéren.

Mikulás

Ma rövid, de élvezetes sétát tettünk a veresegyházi tóvilágban - tudtam, hogy vannak arrafelé tavak, de még sosem láttuk őket. A medvefarmon már jártunk, a termálfürdőben is - de azok most mind zárva vannak, csak úgy, mint a számtalan étterem, kocsma, halásztanya és egyéb hely, amelyeket ott találtunk. Ha meleg nem is volt, de kellemesen langyos volt az idő, egyáltalán nem tűnt olyannak, hogy a Mikulás bármikor megjelenhet. Nálunk még az éjjel járt  és megszórt minket mindenféle finomsággal. Annyira azért szerencsére nem vagyok Barbapapa-szerű, mint a képen A. mellett ülve, de azért jobb, hogy én főként (friss és aszalt) gyümölcsöket kaptam. A többieknek csokikat meg magvakat is hozott, a macskának pedig halas és vadas tasakokat meg macskajutalmat. Unalmas poszt? Az - de ennél rosszabb napjaink sose legyenek!