Lehúzom a hetedik bőrt is

Megújult külsővel kapom ugyanazt az árnyalatot, vagyis a jeges gesztenyebarna oximoron megmaradt. Hála az égnek! Utálok folyton más színű hajjal járni. Akár 8 hétnyi ragyogás is várhat rám, ez megcsillagozva, hogy valamilyen feltételek teljesítése nyomán jár csak. Hogy milyenekkel, vagyis a csillag másik felét, azt nem látom a dobozon. De a fényes haj csillagozás nélkül is garantált. El is várom, hiszen úgy látom,  HI-SHINE complexszel dúsították a festéket, mely ezidáig is ultra-ellenálló festékrészeiről volt legendás. Vagy a balzsamot. Vagy mindkettőt. Azt írják, 16 éves korom előtt nem használhatnám, így örülök, hogy elmúltam már 16 éves. Mikor annyi voltam, jobbára csak az öregek festették a hajukat, meg a színésznők, esetleg még a kurvák. 16 évesen nem voltam sem öreg, sem színésznő, sem kurva. A dobozon írott zseléállagról nekem eddig más fogalmaim voltak, de gondolom ez csak azért lehet, mert nem hajfestéket, hanem zselés cukrot vettem 16 éves korom előtt a kevéske zsebpénzemen, az meg tök másmilyen zselé volt. Szerencsére Christophe Robin (remélem, ismeritek őt) megnyugtat, hogy noha ez az árnyalat a sötétebb tónusú nőknek  tökéletes igazán, jól illik a világosabb bőrszínhez is. Ez jó, mert idén lesültem ugyan, de bizonyára kifakulok sajnos előbb-utóbb. És a hajfesték kedvéért sem megyek szoláriumba. A kedves Christophe elárulta, hogy a képen látható (vadi új) nő Color Infallible márkájú szemhéjpúdert használ, pontosabban ennek a 002 Hourglass Beige változatát, valamint  a Color Riche rúzs 236-os árnyalatát viseli, de (noha van szemhéjam) a szemhéjamat nem púderezem és a rúzstól is tartózkodom.

És be kell vallanom, hogy nem végeztem el 48 órával korábban a fülfestést, mint ahogy kötelezően javasolják, de úgy tűnik, ezúttal is megmaradok, nem ütött ki sem  a fenilén-diamin, sem a rezorcin, sem pedig az ammónia vagy a hidrogénperoxid. A szempillámat és a szemöldökömet nem festettem be, sem a bajszomat, sem a szakállamat. Előbbiek maguktól is elég jók, utóbbiakat még titkolnám néhány évig, ha sikerül. Kicsit tanácstalan vagyok, vajon kellett volna-e értesítenem az orvosomat, mert a dobozon azt írják, ha hajfestés után bármikor, bármilyen reakciót észlelek, értesítsem a doktort. Bevallom, folyamatosan jönnek a jelek a külvilágból, fényeket és alakokat látok, hangokat hallok, van, amelyik kifejezetten hozzám szól,  érzek valami hőmérsékletet is, nem beszélve a tapintások sokféleségéről. És az ízek! Azok is vannak. De mit mondjak az orvosnak? És melyiknek? Örülök inkább, hogy a pénzemért színt és fényt kapok heteken át. Kicsit drágább lett, mint volt, de a képen lévő nő szebb és fiatalabb, mint a régi, így nyilván én is szebb és fiatalabb leszek, mint amilyenné korábban változtattam magam.

Azért is jó, hogy fiatalabb és így nyilván nyitottabb leszek a korábbinál, mert a festék és a többi cucc mellett az eddigi hagyományos fehértől eltérő kesztyűt találtam, fekete latexet. Ha legközelebb félhomályban festem a hajam, garantáltan halálra rémülök majd a tükörben meglátott fekete kesztyűs kezektől, amelyek a fejemhez közelítenek. Remélem, gyengéden nyúlnak majd hozzám. Ha már nem félek majd a bizarr kezeimtől, beszerzek egyéb fekete latexcuccokat is. Lehet, hogy ez indokolja a 16-os karikát.

Hőségnyilatkozat

Felülírott nagyszobai martine blogger szeretnék hűségnyilatkozatot tenni az idei nyár mellett. Épp ilyen nyarat szeretek, meleget, naposat, kevés esőset, épphogy szeleset, csak néha viharosat, hosszút, gyönyörűt, nyáriasan nyarasat, sokat nyaralósat, dinnyeérlelőset, meleg vizű folyósat, meleg tavasat, arany barokk felhőset, aranylóalkonyost, csillaghullósat, szentjánosbogarasat, éjjel kertben alvósat, utazósat, lengeruhásat, sokatfagyizósat, boldogan nevetőset.

Ígérem, hogy vágyam és hűségem a hőséges nyár iránt megmarad mindörökké.

Megint könyv

Vettem egy könyvet megint. Mert mindenki magasztalta, mert a Madárka réges rég nekem is tetszett, mert úgy gondoltam, pont ez a könyv kell most nekem. William Warthon: Apa

De nem volt jó! Egyáltalán nem. Túl darabos, túl direkt, túl mesterséges, túlontúl, de még annál is jobban amerikai. Olyan könyv, amihez semmi közöm, még akkor sem, ha néhány jó mondatot persze találtam benne, de összességében olyan volt, mintha Elvis Presleyt hallgattatna velem valaki óraszámra. Hamar megutáltam, végezni akartam már vele. Biztosan vannak ilyen emberek is, mint a könyv szereplői, de én inkább másfélékkel barátkoznék. Jaj, nagyon örülök, hogy kivégeztem, befejeztem, elfelejthetem. Be kéne cserélni valami jobbra., de sajnos hajfestés közben is ezt olvastam.

Folyamattervezés

Nálunk alszik ma V. barátnője, N., úgyhogy megkértem a gyerekeket, hozzák fel az emeletre a lenti nagyszoba foteljából a matracokat, hogy ha mégis túl melegen lennének a lányok egy ágyban, vagy túlzottan rugdalnák egymást, legyen hová lemászni és továbbaludni. A. épp melegszendvicset süt a gyerekeknek, Á. pedig azt kérte, hadd hozzák fel a matracokat csak vacsora után. OK! - egyeztem bele első szóra, hiszen van nekem szívem, ne éhesen cipekedjenek - én majd addig megágyazok odafent... és neki is indultam a lepedővel, takaróval a gyerekszobába. A lendületben az hozta a megtorpanást, mikor rádöbbentem, hogy a matracok felkerülte előtt sajnos ez nem lesz lehetséges.

Nem tudom eldönteni

hogy vajon kora hajnalban mezítláb kiszökve, csak míg fő a kávé, jobb-e csipegetni az édes, hűvös szőlőszemeket
vagy délben, amikor a melegben szétfolyik minden, jobb-e a napmeleg, édes, sárga szőlőt szemezgetni.

Igen, ilyen édes semmiségekkel foglalkozom, bár lenne több ilyen!

Átváltozástalanság

Elkezdett cseperegni az eső, így kimentem az erkélyre, hogy beszedjem a száraz ruhákat a fregoliról. Ahogy szedegettem őket, átnéztem az erkély alatti szomszéd kertbe, oda, ahol a szomszédok azt a cseresznyefájukat tartják, amin minden évben rajtarohasztják a feketére érett cseresznyeszemeket. És a cseresznyefa helyén nem a cseresznyefa, hanem egy szilvafa állt. Hogyan??? - nyitottam tágabbra a szememet. És tényleg, én láttam rosszul. Persze, hogy a cseresznyefa volt az továbbra is, csak a szárazságól összepöndörödött levelekkel. Így játszanak velem az érzékszerveim a nyár végi kánikulában.

sosem jutok a nirvánába

mert folyton vágyom valamire. nem, ez nem igaz. én folyton egy csomó valamire vágyom. sok-sok valamire. most például gyömbéres sajt fagylaltra, azzal a fenntartással, hogy szerintem igazából nem kéne a mascarpone típusú dolgokat sajtnak nevezni. és bár hú, de vágyom, ez csak a vágyaim kilógó csücske, egy látható picike darabja. de ez legalább nem teljesen elérhetetlen.

Világot látunk

Volt itt ez a háromnapos hétvége, és én rábeszéltem A.-t, hogy menjünk el egy kis szabad levegőt szívni külföldre nyaralni, mert én még idén egyszer sem voltam külföldön, márpedig az nekem hiányzik (csak a magam mentegetésére mondom, hogy nem vagyok túl nagyigényű, simán elfogadok külföldi nyaralásként egy "átmentünk Párkányba meginni egy sört" típusú élményt is, bár a hosszabbaknak hosszabban örülök). És mondtam A.-nak, hogy hiányoznak a külföldön élő rokonaim is, nemcsak azok, akik Olaszországban élnek, hanem azok is, akik Ausztriában, meg persze a többi is, de Ausztriára tudtam a legjobban rábeszélni A.-t, mert azzal érveltem, hogy az sokkal közelebb van, mint minden más, ahol rokonaim élnek, és néhány (csak elnagyoltan definiált) óra alatt odaérünk, és az ugye mégsem természetes, hogy Á. és V. két éve egyetlen délutánra látta utoljára az egyébként velük nagyjából egykorú unokatesókat, és én is akkor láttam a velem nagyjából egykorú unokatesómat, akivel én persze jókat fecsegek a neten, de közben született még egy babája, aki már mindjárt kétéves, és még csak képen láttuk, és A.-nak ugyan nincsenek unokatestvérei, úgyhogy nem igazán tudja saját tapasztalatból átérezni, hogy nekem miért van szükségem ilyesmikre, de azt nagyon át tudja érezni saját tapasztalatból, hogyha egyszer komolyan a fejembe veszem a külföldi nyaralást vagy a családlátogatást, akkor teljesen felesleges ellenállnia, mert csak neki lesz hosszadalmasabb a rokonaimig vezető út. Amúgy persze szereti őket, csak nem érti, hogy nekem miért kell ehhez közel mennem hozzájuk, és pláne nem érti, hogy nem ehhez kell hozzájuk közelebb mennem, hanem épp ezért.

Minden esetre pénteken némi rábeszélés után megegyeztünk beletörődött, hogy külföldre megyünk nyaralni három napra K.-ékhoz. Beütöttem a googlemapsbe a címet, ahogy kell, ki is jött háromszáznál nem sokkal több kilométer, meg a google által saccolt időtartam is, ami alatt szerinte odaérünk, de persze a google sosem kérdezi, milyen autóval megyünk, mert ha tudná, ő maga is hozzáírna még vagy húsz százaléknyi plusz időt. Mondtam azt is A.-nak, hogy ne csak a rokonokat látogassuk meg, hanem odafelé nézzünk egy kis külföldet is, és A. jobb híján azonnal beleegyezett ebbe a tervembe is, még úgy is, hogy előre tudta, hogy így némileg le kell majd térni a tök egyenes útról, ami a rokonaimhoz vezet, sőt, még talán több kilométert is teszünk majd így meg, de ezt is prímán alátámasztottam érvekkel, hogy miért szükséges. Például azért, hogy ő is jól érezze magát (ezen máris meghatódott), aztán azért is, hogy Á. a hosszabb úton jobban tudja gyakorolni a német nyelvet, mintha azonnal odaérnénk a magyarul is jól beszélő rokonokhoz, és utolsó érvként azt hoztam fel, hogy már évek óta (pontosan hét) nem jártam a Tátra közelében sem, holott tudja, hogy én igen szeretek arra járni, így azt most pótolhatjuk ezzel a másik heggyel. A neve Schneeberg. És van kisvasút, meg nagyvonat, meg 2000 méter feletti magasság, ami ugye a gyerekek tanulmányaihoz is fontos adalék, a hóhatár, meg a hegyvidéki növényzet miatt, és ugye mindez németül... egy szó mint száz, egyszerűen lyukat beszéltem A. hasába, és ő inkább mindenbe beleegyezett már, csak hagyjam végre aludni (igen, péntek este döntöttünk minderről, szerinte alvásidőben). A. még abba is beleegyezett, hogy majd ő kijelöli az útvonalat és az indulás időpontját és odavisz engem bennünket.

Persze, végül a gyerekekkel is tudattuk, hogy elmegyünk világot látni. És ezt egy 2000 méteres heggyel kezdjük, a rokonokkal folytatjuk, majd hazajövünk. Á. nem volt túl lelkes, de hát sosem az, V. viszont nagyon édesen lelkes volt, de hát ő meg többnyire ilyen, még Á. holmiját is összerakta. Fogkefét nem tett, mert azt hitte, arról azért Á. fog gondoskodni. (miiii???? miért tettem volna én???? - kérdezte később Á., persze már odaérve. Aztán ugyanezt kérdezte a fürdőgatyáról is.)

Szóval, bepakoltunk néhány holmit, tényleg csak a bugyi-póló-fogkefe hármasságot, hiszen meleg van, és csak egy rövidke hétvégére megyünk, A. beállította a gps-t, hogy vezessen minket Schneebergbe, könnyes-csirkemájas búcsút vettünk a macskától, és elindultunk. A határig úgy ment minden, mint a karikacsapás (természetesen mint a hivatásos karikacsapóknak), a határ előtt néhány méterrel megálltunk pisilni, meg matricát venni, és ezzel a külföld máris kivívta a gyerekek őszinte és leplezetlen csodálatát: "ott ragasztós matrica van? komolyan? igazi matrica?", majd átléptük a határt. Bécsig nincs semmi különös, már az út sem volt sokkal jobb és az útmente sem sokkal tisztább, mint itthon (bár később mindkettő jelentősen változott), aztán megcsodáltuk a bécsi kőolajfinomító vagy micsoda hatalmas és impozánsan ronda telephelyét, aztán csak követtük a gps által javasolt utat, és ilyeneket mondogattunk: "hát, igen, ez nem olaszország/románia/magyarország, itt a gps tévedhetetlenül tájékozódik, hiszen itt rendben mennek a dolgok" és rendben mentünk mi is. Eljutottunk például Wachauba, ami egy szépséges Duna parti szakasz, szőlőültetvényekkel, komppal, napsütéssel, bicikliutakkal, majd megindultunk felfelé a hegyen. És mondtuk a gyerekeknek, hogy mindjárt kibukkan a nagy hegy, mindjárt meglátják a havat, csak legyenek türelemmel, és mi is azzal voltunk. A reggelire vitt zsemlék elfogytak, a frissítőként vitt víz megközelítette a kézmosásra alkalmas vizek legfelső hőfokát, és egyre fogyott a gps-ből a betáplált kilométer, és egy darabig biztatóan nőtt a hozzárendelt magasság is, de aztán az úgy 850 méter körül abbamaradt, és hiába néztünk jobbra, balra (és igen, még előre is), magas hegyeknek nyoma sem volt, márpedig azok nem rejtőznek el csak úgy a völgyekben. De a gps azt mondta, hogy hamarosan elérjük a célunkat, és noha mi kételkedtünk, egyszer csak diadalmasan közölte, hogy elértük célunkat - és tényleg Schneebergben álltunk egy pajta mögött valami szelíd lankájú dombság közepén, étlen, szomjan, melegben és eltévedve. Szép volt, és a cseresznyefák az őszre gondolva szórták az útra vörös leveleiket. De hó persze nem volt. És hegyek sem.

Amit látnunk kellett volna, az ez:

  vagy ez:

És amit ezek helyett láttunk, az körülbelül ez:

A. azt mondta, örüljek, mert olyan helyre vitt, ahol még tán sosem jártak magyarok, és ez valóban így lehet.

Hogy hová menjetek akkor, ha gyűlölitek a tömeget és ha megelégszetek a lankás dombok látványával? Menjetek nyugodtan Schneebergbe. De ha magas hegyre vágytok és nem zavar, hogy más is jár a környéken, akkor a gps-eteknek inkább a Puchberg am Schneeberg nevet áruljátok el. A két hely közt úgy 150-200 km a távolság, úttól függően, mint később az internetről kiderítettük, de ott, akkor persze szó sem lehetett arról, hogy visszamenjünk és előről kezdjük a játékot.

Vigaszdíjként kaptam egy rövid melki katedrálisnézést, de nem tudott egyikünk sem szívből örülni az új úti célnak, úgyhogy egy épphogy órányi városnézést követően feladtuk és elindultunk K.-ékhoz, hogy ha a grillezésre már nem is, de legalább a tortára és a köszöntésre odaérjünk, ami sikerült is, mert K.-ék kedvesek és megvártak vele.

Az ottlét jól telt: a nagyobb gyerekek alig-alig jöttek ki a szobáikból, ahol gépeztek és kártyáztak, persze, magyarul. A kisebb gyerekek szórakoztattak bennünket németül és magyarul vegyesen, mi K.-val két mondóka közé mindig beiktattunk egy-két felnőtt mondatot is, a fiúk pedig a telefonjaikat simogatták elmélyülten magukban, hiszen miről is beszélhetne egymással egy németül csak kicsit beszélő magyar és egy magyarul csak kicsit beszélő osztrák, fiú, akiket a véletlen  egy családba sodort? Ja, angolul persze mindketten jól beszélnek... és szerintem a szakmájuk is hasonló... csak épp egyikük sem volt olyan bátor, hogy megszólítsa a másikat.

Az ottlétünk alatt teljesült egy régi vágyam: a második este egy japán étteremben vacsoráztunk, ahol kipróbálhattam végre a szusit (finom) is a híres osztrák tenger gyümölcseivel gazdagon ellátott japán svédasztalról, a gyerekek pedig megtehették, hogy a büféasztal kínálatából az autentikus kólás gumicukrot válasszák. Választották, bánta kánya, legalább örült mind. Nagy dolog ám ez hat gyerek esetében!

A hazaút eseménytelenül telt, még a tűzijáték tetejéből is láttunk egy-két centit. A macska epekedve várt, és nem hiába, mert hoztunk neki igazi külföldi macskamarhakonzervet, ami nagy szó, mert amúgy magunknak alig találtunk valami hazahozható különleges finomságot, mert minden van már itthon is, leszámítva azt a finom szabad levegőt, ami úgy áramlik a tüdőnkbe észrevétlen, hogy közben sem meg nem karistol, sem meg nem köhögtet.