kétforma

szomorú - dühös

Rajzoltam azóta vidámabbakat is - de megbolondult a tabletem és nem tudom átmásolni a gépre, úgyhogy... most majd biztosan dühös dolgokat fogok rajzolni (de, lenne más dolgom is, az a legkevesebb, hogy itt ülök egy irdatlan kupi tetején, de mindjárt itt a vizsgaidőszak és egy csomó beadandót kéne megírnom a hétvégén)

Minden irodalmi értéket nélkülöző nagyon komoly kérdés

Mióta beállt ez a GDPR-őrület (tegnap óta) nem küld értesítést a blogger - vagy legalábbis én nem kapom meg a levelet - arról, hogy valaki kommentet írt hozzám (egyéb levelek jönnek). Én nem állítom, hogy ezt a problémát semmiképp nem tudom túlélni, de ha nem szeretném az elmúlt nyolc év (húbazmeg!) minden posztját minden nap végigolvasni, akkor nem tudom, hogyan vegyem így észre, ha valaki hozzám szól (márpedig az a lételemeim egyike a levegőn, a tiszta vízen és a csokin túl). Nektek sem küld? Ha nektek küld, ti mit tettetek érte? Kit kell lefizetni Mit kell átállítani? Help!

(ugyanitt: a már korán reggel kertipartira siető tomboló kamaszlányok haragjától az ég óvjon meg benneteket (is), én a felkelés utáni tíz, és V. kiviharzását követő két percben erős késztetést éreztem arra, hogy a frissen kijött kávémat egyenest a nagyszoba közepén hagyott karatecuccos táskájába borítsam (mert tudom, hogy az fájna neki) - és komolyan mondom, hogy nem a V.-vel való együttérzésem, hanem a kávé iránti olthatatlan szenvedélyem akadályozott csak meg abban, hogy ezt ténylegesen meg is tegyem. Úgyhogy megittam a kávét, ennek szerencsés folyományaként felére esett a reggel V. miatt hirtelen magamra kapott magasra szabott vérnyomásom - most meg már a billentyűket is le tudom ütni kézremegés nélkül)

pizsamás sztorik

Kedvet kaptam creusa-tól a pizsamás sztorikhoz. Oké, más talán nem nevezné sztorinak őket - attól én még leírom.

A kedvenc pizsamám fehér volt, piros szegéllyel. Másodikban kaptam (8 évesen), mikor kivették a vakbelemet a László (?) kórházban. Most Bethesda. Ezt pedig onnan tudom, mert arra emlékszem, hogy látni lehetett a vécé ablakából a hullámvasutat. A pizsama legfőbb erényei abban rejletetk, hogy a) nagyon vékony textilből volt, ami nyáron is kellemes volt b) egészen felnőttnek éreztem magam benne. A kabátján piros szegélyes zseb is volt, a nadrág részét szerintem legalább négy-öt évig hordtam.

Amikor megvettük (és még jó néhány évig) tiszai házunkban nem volt víz, a kútra jártunk vízért. Nem volt messze a kút, talán 50-100 méterre, de azért egy-egy húszkilós kannával megszenvedtünk. Persze nagyon büszke is voltam, mennyit bírok. Amikor az oviban megismert legjobb barátnőmmel (csak mondom, hogy bv fia a lányának az osztálytársa) 13 évesen a Tiszán nyaraltunk kettesben két hétig (esténként többek közt pulóverkötéssel ütve el az időt) - szóval, ha este vettük észre, hogy elfogyott a víz, már nem hoztunk újat, hanem pizsamában kisétáltunk és ott mostunk fogat. Csak úgy villogott a holdfényben a habzó szánk, miközben kacagtunk!

Aztán amikor építették az Árpád hidat, egyszer éjjel átmentünk rajta egy másik barátnőmmel. Nem pizsama volt rajtunk, de majdnem: a szülei köntöseit vettük magunkra. A tiszta habtestünkre. És mezítláb elmentünk éjjel megnézni az épülő hidat. Valamelyik buszt játszottuk. Mentünk, a megállókban (azok helyén) megálltunk, leültünk a földre, csöngettünk, továbbhaladtunk. Az építőmunkások éjjel is dolgoztak - míg meg nem láttak minket.

A gyerekeink két-három éves korukban nemigen szerettek fürdés után felöltözni, pucéran szaladgáltak a lakásban. A. azt találta ki (és ez szinte mindig bevált!), hogy fogta a pizsamájukat (egyikét, majd másikét, külön-külön) és a ruhákat a karjaiknál foga lebegtetni kezdte: táncol a pizsama! táncol a pizsama! - énekelte. És a táncoló pizsamákba a gyerekek önként és dalolva bújtak bele, mert immár nagyon akartak azokba belebújni.

Amikor ideköltöztünk a faluba, V. az ötödik születésnapjára azt kérte ajándékba, hogy menjünk ki pizsamában az utcára és úgy sétálgassunk ott. A sötétet nem, de a szürkületet megvártuk, aztán kézen fogva, kettesben sétáltunk egy kis kört (1,5 - 2 km) a környező utcákban. Ha láttatok még boldog kislányt! Hát V. nagyon boldog volt - és én is vele.

Ha rohanok a vonathoz, A. nagyon gyakran most is pizsamában ül autóba, hogy levigyen. Én is vittem már V-t távolabbi buszmegállókig neglizsében.

A pizsamasztorik mára véget érnek (nem is tudom hirtelen, van-e több más ilyen), aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát, gyerekek!

ez annyira jó volt, hogy majdnem feledteti velem, hogy ez az idei első

- kommenteltem volna lucia blogjához, ha a WP gondolatrendőrsége nem akart volna azonnal igazoltatni és meztelenül megmotozni egyszerre (a meztelen nem ő, hanem én, minden titkos adatommal) - úgyhogy bízva abban, hogy lucia ez egyszer, időnként, pont most, mindig olvas engem, ide kommentelek magamhoz*, bár itt nyilván semmiféle releváns értelemmel nem bír ez a (címben kiemelt) kósza félmondat

* így aztán nem érheti szó a ház elejét, hiszen saját portámon hányok össze ezt-azt

Tájékoztatás

Az alábbi felhívás:

"Az Európai Unió törvényei előírják*, hogy a blogodon tájékoztasd az Európai Unióból érkező látogatókat arról, hogy milyen cookie-kat használsz, és milyen adatokat gyűjtesz. A jogszabályok sok esetben azt is előírják, hogy a beleegyezésüket kérd. 

Segítségképpen elhelyeztünk egy értesítést a blogodon arról, hogy a Google miként használ egyes Blogger- és Google-cookie-kat (például Google Analytics- és AdSense-cookie-kat), illetve milyen adatokat gyűjt. 

Te tartozol felelősséggel azért, hogy ez az értesítés valóban működjön és megjelenjen a blogodon. Ha más cookie-kat (például harmadik fél által fejlesztett funkciókat) is használsz, előfordulhat, hogy ez az értesítést nem megfelelő számodra, hiszen lehet, hogy további adatokat is begyűjtesz a felhasználóktól."

értelmében tájékoztatom minden kedves és kedvetlen állandó, eseti és - praktikusan minden létező helyzetre felkészülve - soha ide sem látogató olvasómat a következőkről:

időnként babapiskótát, szimpla és dupla csokis amerikai kekszet (Aldiból)  veszek vagy a gyerekeim által készített gyömbéres-fahéjas kekszet fogyasztom (a recepttulajdonos Findusz és az Öregember ráutaló hozzájárulásával). A többi népszerű bolti vagy cukrászdai keksz (pilóta, oreo, kókuszos, vajas, stb) számomra nem jelentenek élvezeti értéket, ezért azok fogyasztásától lehetőségeimhez mérten tartózkodom.

Az olvasókról semmilyen adatot nem gyűjtök (van enélkül is épp elég felesleges holmim), ellenben kommenteket, dicséreteket, oldalmegnyitásokat, ételrecepteket,  lájkokat , valamint a blog tetején aranyló Donate varázsgombommal adományként pénzt igenis gyűjtök. Ezeket mindig kizárólag saját magam számára hasznosítom, tovább nem adom, másokkal meg nem osztom (istenem, megéltem ezt is, végre egyszer előnyömre válik az, hogy zsigerből irigy vagyok!).

Az értesítést - felelős bloghasználóként - kézhezvétele után azonnal megjelentetem a blogomon (sej, a mi blogomónkat fényes sellők sújtják).

Legyetek szívesek, tanulmányozzátok (kicsit kevesebbszer a tájékoztatást és kicsit többször majd a blogot), értsétek meg és a leírtak szerint cselekedjetek, vagyis ne osszátok meg meggondolatlanul személyes és egyéb érzékeny adataitokat veletek összekapcsolható módokon (NAV és OEP adatbázist ne linkeljetek, ügyfélkaputok belépési adatait ne (ismétlem: lécci NE! adjátok meg)) itt nálam, mert nem győzöm majd portörölgetni a képernyőt!

* mondjuk, ha így haladunk, már nem sokáig, szóval készülhettek a fellélegzésre, amikor már nem parancsol nekünk az UNIJÓ és nem kell ilyen adatvédelmi szarságokkal foglalkoznunk, hanem a KGB és az AVH gyűjt és tárol majd mindent, ami az interneten elhangzik - már akinek lesz engedélye internetezni, ugyebár

Spoiler

A régi olvasók bizonyára emlékeznek minden korábbi szavamra arra, hogy nagy Jo Nesbo rajongó vagyok. Aki még ezt sem tudja, az jobban teszi, ha visszaolvas. Még Doktor Proktor pukiporával indult a rajongásom, amit a cím ellenére megvettem az akkor még zsenge korú gyerekeimnek, aztán velük együtt végigröhögtem mind a három kötetet. Aztán jött a Harry Hole sorozat, körülbelül tíz nap alatt végeztem a tíz kötettel - nem mind egyformán jó, de még a gyengébb kötetek is magasabb minőséget képviselnek, mint a krimik többsége. Szóval, amikor megláttam, hogy Nesbo kijött Machbet címmel egy Shakespeare remekkel remake-kel, annak ellenére is megvettem, hogy nincs pénzem felesleges hülyeségekre. És hát nagyon nyögve nyelős. Először a fordítóra próbáltam kenni a nagyon béna mondatokat, de ugyanaz fordította, mint aki a korábbi köteteket és azokkal többnyire elégedett voltam. Ami változott, hogy más kiadó adta ki, ezt a Kossuth - na, de attól persze még helyesírási hibának, elütésnek nem szabadna lenni benne (van, már nem egyet találtam) - és hát a mondatok sutasága... alig jutok szóhoz... szóval, lehet, hogy valami archaizált nyelven íródott angolul is, nem tudom, de magyarul időnként béna művi és régieskedő kifejezések hivatottak emlékeztetni arra (?), hogy egy Shakespeare mű újrakárpitozott csontvázát olvassuk. Úgyhogy a tartalmat tekintve nem tudom lelőni a poént, csak azoknál, akiket elkerült az eredeti, de a könyv megvételéről még lebeszélhetlek benneteket. Hátbasszus, egész meghökkentően silány. Szóval: ne!

M'ért van kifogásod ennyi? munka van, csak fel kell venni!

Ja, nem.

Ma elküldtem az ötvenedik álláspályázatomat április eleje óta. Excel táblában vezetem. Várok vagy tíz visszahívásra. Mind egy héten belülre ígérte. A legtöbbnek már több hete. A többire, a még régebbiekre már nem várok. Attól persze még hívhatnak.

Az ismerősök elképedt kommentjei: nem kell aggódnod, mostanában mindenki talál munkát, iszonyatos munkaerőhiány van. Az nem létezik, hogy pont te nem találsz semmit! A te tapasztalataiddal/végzettségeiddel nem lehet semmi gond! Lasszóval fogják az embereket és bárkit felvesznek. Ukrajnából hozzák a magyarul sem tudó vendégmunkásokat!

Köszönöm, úgy tűnik, eddig nem értékeltem eléggé alul magam. Mostantól a küszöb alatt sem tudok becsúszni. Hiszen bárkit felvennének bárhová, de én mégsem kellek. Ha nincs gond a kereslettel, nincs gond a diplomáimmal, akkor nyilván velem van baj. Ellenszenvesebb vagyok más jelentkezőknél, csúnya és öreg. Szép karrier ez is. Persze lehet, hogy az is baj, hogy eddig nem próbálkoztam azokkal az állásokkal, ahová a nyelvet sem beszélő, alapfokú végzettséggel rendelkező ukránokat mind felveszik. Az nem lehet baj, hogy nem megyek el ingyér' is dolgozni, mert a legtöbb mélyen az igényeim alatti fizetésre is rábólintottam (tudom, dagadt* hernyó vagyok - de rajtam már ez sem ront)

Miért nem élem az eltartott feleségek boldog életét? Más boldog lenne így! Én nem, mert még ahhoz is hülye vagyok, hogy élvezzem az életet. Frusztrál, hogy élősködő vagyok, hogy kénytelen vagyok orvosokhoz járni (drága sok pénzért), kell folyton mindenféle (BKV bérlet, meg sampon, meg tampon) és hogy ehhez egyedül A. keresi a pénzt. Már turkálóba sem merek saját célra bemenni, kizárólag olyan vásárlásokat bonyolítok, ami az összcsaládi érdekeknek megfelel. Szerencsére V.-nek szülinapja lesz, neki turkálhatok egy kicsit.

Miért nem vállalkozol? - jön a végső tőrdöfés. Azért bazdmeg, mert a vállalkozáshoz önbizalom kell, tartás, fényes tekintet, célok, kitartás, határozottság, hit, remény. Nekem pillanatnyilag annyi sincs mindebből - pedig ezekre együttesen lenne szükség bármilyen önálló lépés megtételéhez - mint egy minden tárgyból minden évben megbukott diáknak. Ma elküldtem az ötvenedik álláspályázatomat április eleje óta. Excel táblában vezetem. Várok vagy tíz visszahívásra. Mind egy héten belülre ígérte. A legtöbbnek már több hete. A többire, a még régebbiekre már nem várok. Attól persze még hívhatnak. Vagy ezt már mondtam?

* és további négy kilót híztam április eleje óta. Nem vagyok büszke rá, csak konstatálom. Nem, nem vagyok erre (sem) hatással**

**
- nem félsz, hogy A. kiszeret belőled és elhagy?
- nem, a lufigyűjteményébe jól beleillek
- ??? A. gyűjti a lufikat?
- ja, nem... akkor most már ettől is félek***

*** A. persze megbízhatóbb, kiszámíthatóbb és jobb fej magánál a mindenhatónál is - csak abban bízhatok, hogy tényleg nincsenek határai

Ne menjetek ki papírtáskával az esőbe!

Bár semmivel nem nagyobb hülyeség, mint smirglivel esni a térdeteknek, sőt. Van rá magyarázatom, ha mentségnek kevés is. A nagyon hasznos ráolvasás, mint technika helyett összeragasztóztam a térdemet színes gyógycsíkokkal minden különösebb szakszerűség nélkül (bár némi józan logikát nyilván követve), ami legalább a lélektani határát növelte az általam a hétvégén megtehető lépésszámnak. Közbeszúrom, hogy van lépésszámláló a telefonomon, eddig senki sem szólt, hogy létezik ilyen, de most örülök, hogy feltelepítettem (két hete? amikor Tamkonál vacsoráztunk) - bár még jobban örülnék, ha olyan időszakomat mérné, amikor ténylegesen tudok járni. Na, szóval az előre tervezetten kirándulásokkal töltendő hétvégére tartogattam a színes térdszalagokat - ma viszont megyek a térdgyógyászhoz és nem akarom azzal égetni magam, hogy magamra ügyetlenkedtem egy komplett májusfát, meg talán a vizsgálatot is akadályozná - szóval, tegnap este eljött az ideje, hogy leszedjem. Némi nyígás kíséretében letéphető volt mind - na, de ott maradtak a nyomai. Először úgy terveztem, hogy míg a meleg vízben ázom a kádban, kíméletesen leszedegetem, de a leégetésből visszamaradt sebeim nem tesznek még lehetővé ülőfürdőt, így csak zuhanyoztam. A ragasztócsíkok fekete nyomai pedig alig-alig bizonyultak leszedhetőnek. Untam és álmos voltam, hiányzott a kedvem a lassú folyamathoz. Van viszont saroksmirglim - gondoltam, rásegítek vele. Gyors és hatékony megoldásnak tűnt. És tulajdonképpen gyorsnak és hatékonynak is bizonyult, mindössze a megoldás szót kell nélkülöznöm a leíráskor. Ugyanis nagyon szépen leszedte, néhány perces súrolással alig maradt fekete ragacs a térdemen. De mint a törülközés során megtapasztaltam, bőr sem sokkal több. Igen, igen, bődületes marhaságomban lesikáltam magamról a bőrt. A térdgyógyász nyilván a) látni fogja b) nyomkodni és tekergetni is fogja. Tűzoltásként bekentem némi panthenollal még az este - de... hát... mit mondjak? Nem gyógyult még meg teljesen.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve

(na, azért nem mindennel, példának okáért a térdem akár működhetne is, de nem, így a kirándulások egy részét csak fejben-lélekben abszolváltam, így a Csóványosra ténylegesen nem jutottam fel, helyette virágkompozíciókat és tűvel tömörített gyapjúnőt készítettem (nem vudubaba!) ugyanakkor az ipolytarnóci tanösvényt meg a lombkorona-sétányt végigjártam, ha nem is mindig kacagva, valamint scrabbleztünk is sokat, és én egyáltalán nem tudom, hogy maradhatott ki eddig szinte teljesen ez a vidék az életemből (persze járművel át már mentem rajta meg dolgozni is voltam errefelé), de én teljesen el vagyok varázsolódva ettől a sok Nógrád megyei csodától - alig egy köpésnyi Budapesttől és máris a szívemig hatol, olyan megejtően, megkapóan szép.... kirándulni akarok a lábaimon!)

annyira szép volt minden, hogy nem nagyon jutott eszembe fényképezni, így csak néhány apró momentumot tudok megmutogatni:

(bárhányszor elrebegem, hogy gyönyörű, és nagyon olcsók a szállások és mennek tönkre kihasználatlanság miatt - szóval, menjetek a Börzsönybe, az Ipoly völgyébe, a Cserhátba... irány Nógrád!)