Elenyésző különbség

Más családok: elromlik időnként ez-az
Mi családunk: elromlik időnként ez-az*
Más apák: add ide, elviszem és megjavítom!
én apám: add ide, elviszem és megjavítom!
Más apák: nézd, kislányom, visszahoztam a megjavított mérlegedet!
én apám: nem adom vissza, magamnak javítottam meg, te úgyis kidobtad volna, mert nem tudod használni és vettél volna egy újat - vedd úgy, hogy így történt!


* például épp most a konyhai mérleg, mert belefolyt a víz (apám szerint citromlé - de arról tudnék)

Napi bolondok

Állok a buszmegállóban az új munkahelyem környékén. A buszok késnek, annyit, hogy a BKK oldala is megírja, egyre többen állnak a megállóban. Kezdetekben egy pufimellényes, fehér gyöngyfülbevalós, alacsony, vékony,  fekete nő állt csak, meg egy néni, aztán jöttem én, aztán egyre többen. A fekete (hajú, nem bőrű) nő aztán beljebb áll a napról a tető alá, ahol én is állok. Nem utálom a napot, csak nem látom úgy a telefont és épp nézni akartam. Odajön a nő, megáll tőlem jó méterre - ha kevesen lennénk, ez közel lenne, de így, hogy sokan vagyunk, komfortos távolság. Háttal áll. Ezeket persze csak utólag tudom, akkor épp csak telefonozok. Aztán a nő hirtelen megfordul és azt mondja: elnézését kérem, hogy háttal állok! Semmi gond - mondom. Mire folytatja: higgye el, nem így neveltek! Elhiszem - mondom - tényleg nem gond. Sajnos sosem tudom szó nélkül megállni, ha valaki szól hozzám. Mert nem úgy neveltek bolond vagyok én is. Innentől ömlik a nőből a szó: hogy a ház, ahol él, rettenetes, ő szokta takarítani, aztán körbemegy a lakók közt, hogy írják alá, hogy ő takarította, de mégis a gondnoknak fizetnek, a lakók is borzasztóak, nem nevelték meg őket gyerekkorukban, behurcolják az ágyi poloskát, senki sem mos fel, mindenki üvölt, elzárják a vizet, visszaadják a vizet, koszos víz jön, de mint a fekete iszap, lapáttal kellett kihordani, az orvos sem tud mit tenni, sem a rendőrség, el kéne költözni innen, de hogyan? de a legjobb mégis csak az lenne, ha felrobbantanák minden lakójával együtt ezeket a házakat. Mondom, hogy talán ez mégis túl radikális problémakezelés lenne, de azt mondja, higgyem el, hogy nincs más megoldás, mint a teljes likvidálás. Közben megérkezünk a végállomásra, szép napot kíván, elnézést kér megint, hogy eleinte háttal állt, higgyem el, hogy nem úgy nevelték. Búcsúzóul elhiszem megint, szép napot kívánok neki én is. Én csak azt nem értem, hogy hogy szúrnak ki engem mindig a bolondok, miből látszik rajtam, hogy birka vagyok és én  majd illedelmesen végighallgatom őket és a végén még mosolyogva szép napot is kívánok nekik?

Tiltott gyümölcs

én: betettem sülni a rakott krumplit, azt tudjátok majd ebédre enni. Az a fele Á.-é*, amelyik felén a tetején van néhány kolbász, légy szíves a másik felénél bontsd meg!
A.: pont a kolbászos felét nem ehetem meg?
én: minden része kolbászos, csak Á. részében nincs tojás... a tetején lévő kolbász mennyiségét tekintve jelentéktelen, kizárólag jelzőfunkciót lát el...
A.: szerinted tényleg ésszerű vonzóbbá tenni** az egyik felét, majd azt mondani, hogy ne azt kezdjem meg?


* Á. nem eszi a főtt tojást, úgyhogy a rakott krumpli egyik negyedéből azt kihagyom
** a nagyobbik részben ugyanannyi kolbász és sajt van, mint Á. részében, plusz még főtt tojás is, amit mindenki más szeret

Első benyomások

Mindenki dohányzik.

Az új munkatársak közül egyedül engem ítéltek továbbképzésre, a többiek végzettsége mind megfelel a rendeletben előírtnak - ehhez képest az újak közül eddig egyedül én tudtam érdemi hozzászólásokat tenni.

Amúgy kedvesek.

Estére (és ma reggelre is) úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger - pedig effektív munka maximum gy órányi volt (délelőtt szünetelt az áramszolgáltatás is az eső miatt)

BÚÉK!

Boldog új évet mindenkinek, akinek igazából mindig is a szeptember elseje jelentette az év kezdetét!

Álommeló

Azt álmodtam, hogy bementem az első munkanapra.

Közvetlen főnököm, akit már láttam a tévében, épp iratokkal foglalkozik, így csak elharsogom neki a nevem kézfogás nélkül. Int, hogy a belső szobában üljek le. A belső szoba egy ebédlő, kockás abroszos asztalokkal és lehúzott redőnyökkel, erős félhomály van, szinte vaksötét. Leülök, majd kis idő múltán izgalmamban előkapom a magammal hozott dobozkámat a paradicsomos káposztámmal és enni kezdek. Lassan szállingózik a többi kolléga is, akik már ismerik egymást, hiszen őket időben értesítették, nem úgy, mint engem, így részt tudtak venni az ismerkedőbulin is. A többiek álldogálnak, vagy halkan beszélgetnek, egy sem veszi elő az ebédjét. Megrettenek. Remélem, hogy a sötétben nem veszik észre, hogy eszem. De sajnos érzem én is: a paradicsomos káposzta átható szaga elárul. Ránézek az órámra: még tíz óra sincs. Ultraciki. Jön valaki, aki mondja, hogy menjünk át a tárgyalóba. Két összetolt asztal, székek - de nincs elegendő. Húszan lehetünk. Leülök egy székre, de kényelmetlen. Szabadkozva a z asztalszomszédom előtt, hogy nem miatta, de átülök máshová. A többiek lassan jönnek át, elhelyezkedem. Erősen bedugul, majd folyni kezd az orrom. A kurva allergia. Előkapom a hatalmas asztali zsebkendős dobozt (tenger világa dizájn) a hátizsákomból, kiteszem az asztalra. Belenyúlok - a kurva életbe! Nem zsebkendőket hoztam, hanem cippzáros fagyasztózacskókat! Kiveszek egyet, belefújom az orrom. Valahová muszáj, nem ülhetek csöpögő orral, mint egy óvodás. Nem túl komfortos - a nejlonzacskó nem itatja fel a vízszerű orrfolyást. Körülnézek: még sokan hiányoznak. Felállok, hogy kimenjek a mosdóba, ott biztosan van papír, muszáj orrot fújnom. Közben néhány perc alatt vagy tíz-húsz nejlonzacskót használok el. Már biztosan észrevették. Kimegyek. A vécében alaposan kifújom az orromat a papírba - de persze egy tekercs vécépapírral nem állíthatok vissza. A papírtörölközőkből veszek néhányat - kemény, zöld lepedő és furapapír-szagú. De legalább papír. Visszamegyek, már mindenki ül - az én helyemet is elfoglalták, pedig otthagytam a mappámat. A mappa az ablakpárkányra került. nincs több hely, a fűtőtestre kéne ülnöm. Más is ül már rajta, de én félek, hogy alattam leszakad és ezzel újabb vállalhatatlan dolgot művelek. Félfenékkel támaszkodom - nem merek ránehézkedni és nem tudok így jegyzetelni sem. Hogy a vérbe' kell most asszertívnak lenni? A többiek halkan beszélgetnek,próbálok rámosolyogni egyikre-másikra - de folyik az orrom, izzad a kezem, amiben a vécéből elemelt papírtörlőket szorongatom. Felébredek - basszus, jön anyósom ebédre, de még semmit sem csináltam. Leülök blogot írni - ez a legfőbb mentsváram.

(visszaállítottam a kommentlehetőséget - én nem bírok úgy írni, hogy ne lehessen megspammelni reagálni rá)