Cuccok

Négy nagy csomagom van és három kisebb. A holmik egy jelentős része pusztán ahhoz kell, hogy egyáltalán valahogy túléljem a nyaralást*, a másik jelentős része ruha. Ezeken kívül még viszek papírt, tollat, könyvet, krétákat, kaját**

* gyógyszerek, vitaminok és étrendkiegészítők, ragtapaszok, kenőcsök, pótszemüveg, pipereholmik, tisztálkodó cuccok, naptejek, segédeszközök (bokavédő, térdvédő, deréktámasz, nyakpárna, etc.), nordic walking botok (hogy leírni is tereh)

** és biztos vagyok abban, hogy néhány holmit itthon felejtek

A szúnyog

régen idegesítő, de komótos állat volt, odacsaptam, leütöttem. Csak sok volt belőlük. Ezek most elillannak. Vagy akkor csapom le, amikor már megszívtam megszívta magát - vagy soha. Vagy én lassultam le teljesen - az tragikus volna. De nem elképzelhetetlen, úgy mozgok, mint egy végelgyengülésben azonnal lassan kimúlni készülő lajhár.

Minek jött vissza?

Visszanyitottam a blogot - erre nem írok. Ez meg mi? Simán megmondom, hullafáradtság - egyelőre hullafoltok nélkül. Amikor hosszabb, intenzív csoportom van, akkor csak halni hálni jár belém a lélek. Amint hazaérek beájulok az ágyba. Még két nap. Aztán pedig nyaralni megyek , először négy napra Henivel, aztán Heni hazajön, de érkezik A,. onnantól úgy nyaralok. Hogy mit várok leginkább? A hűs Balatont, a beszélgetéseket, a sok olvasást, némi finom falatot - de igyekszem beérni kevéssel.

Vettem egy új, piros, semmitől sem védő lélegzős maszkot.  Nagyon ambivalensen viszonyulok a nagy újranyitáshoz, én tartok a második hullámtól, de közben annyira jó kiszabadulni. 

Öregszem

Elég volt két nap, és már örömmel várom az elsötétedő ég nyomán érkező hűvös szelet, a derűre a borút. Kevésbé bánnám a meleget, ha - mint rég - kakukkfű illatot izzadnék, de frissen kelő kenyértésztaszagot* árasztok a melegtől. Jöhetne a hűvösebb idő. Az esőt csak mérsékelten vágyom, ápp amennyi a cserepes növényeknek kell, mert különben a szemem láttára száradnak el egyik napról a másikra. Öntözök néha, de ritkábban jut eszembe, mint ahogy esik. Most akkor túl ritkán gondolok a növényeimre vagy túl gyakran esik?

* persze még mindig jobb, mint a mocsári varangyosbékaszag

A kenyérsütés misztériuma

Voltak korábbi próbálkozásaim, de igazán a karantén utolsó napjaiban tanultam meg kenyeret sütni - féltem, hogy lemaradok, ha elmúlik. Jól tettem, hogy belevetettem magam, mert minden kenyeremnél az a jellegű büszkeség fog el, mint amikor a gyerekek megszülettek. Korántsem annyira intenzíven és elsöprően persze, de ugyanúgy megvan benne a teremtés egyediségének gyönyörűsége. Azt hiszem, a saját kenyérnél érzi át az ember igazán azt a lassan feledésbe merülő szokást (mondást), hogy nem dobunk ki kenyeret és hogy a földre esett darabot megcsókolva kérünk bocsánatot amiatt, hogy engedtük bepiszkolódni őt. A bolti kenyerek lehetnek alienek, klónok vagy robotok, de a házi kenyér maga a tiszta, szűzies, egyedi, isteni csoda.

Szerelmes vagyok a kenyereimbe, nem holmi ételként, hanem éltető és gyógyító teremtményként szeretem és tisztelem őket.

A gatyarohasztó meleg kapcsán elmélkedek

Amikor hamvas barack koromban ott aludtam a fiúmnál, nagyon rosszul esett, amikor egyszer meghallottam a szülei beszélgetését - akikkel amúgy kifejezetten kedveltük egymást - hogy sosem tudják előre, mikor jövök és alszom ott és ez gátolja abban a srác apját, hogy kedvére, akár száras alsógatyában vagy pizsamában slattyogjon ki a konyhába a napi első kávéért. Megdöbbentett a dolog - hát ki a francot érdekel, hogy miben van apuka? Nem miatta vagyok ott, engem nem zavar, ha rövidgatyában látom. Azt a következtetést vontam le belőle, hogy mégsem kedvelnek annyira. 

Helytelen következtetés volt, de el kellett telnie némi időnek, míg felfogtam. V.-hez korábban gyakran jártak ittalvós barátnők, akár többen is, nem volt gond, ha kócosan főztem nekik kakaót. De amikor itt alszik V. fiúja, én sem szívesen sétálok hálóingben, bugyi+pólóban - hogy az ennél lengébb cuccokról már gondolatban se beszéljünk. Örülök, hogy itt van, mert V. szereti őt és ő is szereti V.-t, kedvesek egymáshoz, jól megvannak - sőt, mi is kedveljük, rokonszenvbes srác. De nagyon erősen korlátozza az itthonlét amúgy meglévő szabadságát - például a fürdőszoba és a wc használatát. Vagy hogy mennyire lazán hagyom ott vagy sem a mosogatót este. Az a baj - jöttem rá - hogy V. fiújával egy gyakorlatilag felnőtt korú idegen férfit kell kerülgetnem a házban. Hiába öröm, de pláne reggelenként, amíg nem bújnék ki a puha, selymes komfortzónámból, nagyon nem könnyű.