Non scholae, sed vitae discimus

De az iskola sok mindenre megpróbál megtanítani, ugye? Hazudni is, nyilván. Mert a hazugságok is részét képezik az életnek. Úgyhogy, noha minden érintett tudja, hogy péntek délután voltak a nyolc- és hatosztályos gimikbe a felvételik, és hogy a szülők egy része a felvételi napjának délelőttjén nem küldi iskolába a délután felvételizőt, a mi iskolánkból a felvételizők zöme rosszullét, betegség, hányinger és egyéb okok miatt volt kénytelen hiányozni. A többséggel persze nyilván nem itattak reggel keserűsót, hogy a rosszullét igaz legyen, viszont a szülők - az iskola elvárásainak megfelelően - beírják hétfőre a megfelelő helyre, hogy rosszullét, stb. És a gyerek is pontosan tudja, hogy ezt írták be. És azt is, hogy ez bizony nem igaz. A hiányzásra való igazi ok többféle is lehet - van olyan gyerek, akinek tényleg kell egy délelőttnyi stresszmentes rákészülés a kétszer 45 percnyi központi írásbelire. Á. hozzászokott a versenyekhez, képes egész nap gyűrődni, de neki is jólesett, hogy reggel hagytuk tovább aludni - ráadásul, mivel az új iskola a munkahelyem közelében van, hülye lettem volna bemenni, hazajönni, majd visszamenni Á.-val - akit így is - úgy is el kellett volna kérnem legkésőbb 11-kor. A teljes napi lógást választottuk neki - és örült. Én meg nem utazgattam ide-oda, így én is örültem.

Mi a családi okok fedőnevű akciót választottuk a hiányzás igazolására, mert olyan szerencsések vagyunk, hogy megvolt még mind a három napunk, amit hiányzásra eltapsolhatunk egy évben. És mert nem volt kedvem felvételi ürügyén feleslegesen hazugságra is tanítani Á.-t. Nyilván megteszem, ha már nincs a három napunk. De hogy ne maradjon ő sem ki az életszagú ismeretekből, azt azért elárultam neki, hogy lehetne ezt másképp is. Hogy az iskola tekinthetné ezt az alkalmat akár ingyenes képességmérésnek is, és akár szorgalmazhatná is, hogy minél többen írják meg a központi felvételit. Csak hogy tudják, hogy egy országosan összehasonlítható mérésen vajon hogyan szerepelnek az iskola diákjai. Egy okos iskola akár ösztönözhetné is a diákokat az indulásra azzal, hogy a pénteket szabadnappá teszi mindazok számára, akik vannak olyan bátrak és lelkesek, hogy elindulnak egy ilyen, számszerű, objektív eredménnyel kecsegtető megmérettetésen. A buta iskola pedig adminisztratív eszközökkel próbálja megfingatni a gyerekeket és a szülőket egyaránt. Ha úgy látszik, vulgárisra sikeredett az előző mondat, jól látszik, pont ezt a szót érzem ideillőnek, elég kicsinyes és elég ocsmány ahhoz, hogy jól jellemezze az iskola hozzáállását a dolgokhoz. A szülők többsége ugyanis elég pontosan fel tudja mérni, mi áll érdekében a gyerekének és mi őneki magának - és ha úgy gondolja, hogy jobb neki vagy a gyereknek, ha aznap a kölyök nem megy iskolába, nincs az a szűk szélső értékekkel korlátolt igazgató, aki adminisztratív eszközökkel meg tudná akadályozni, hogy a gyerekek otthon maradjanak. Egyébként épp ez a fajta, a logikus gondolkodást nem először nélkülöző gyakorlat az, ami miatt nem akarjuk, hogy 14 éves koráig itt maradjon (az empátiát már ide sem keverném, pedig...)

Szóval, elvittem Á.-t felvételizni a patinásba. Ha nem épp ide szeretnénk járatni Á.-t, patinás helyett egyenesen azt mondanám, a kopott és koszos iskolába. Ez mindenképp nagy változás lesz, ha bejut, a koszhoz nem vagyunk hozzászokva, a mostani iskola tiszta és szép. Nem, mintha Á.-t ez zavarná, nekem tűnt csak fel. Ő írt. A korábbi évek feladatainak itthoni megoldása azt mutatja, nem kell nagyon izgulnunk. Mert itthon 15-20 perc alatt képes volt 100%-os eredményt produkálni mindkét tárgyból. Azt minden esetre megtiltottam neki, hogy hamarabb kijöjjön, mint ahogy a 45 perc letelne. És azt be is tartotta. Így aztán volt ideje megfigyelni, hogy "mami! ez a tanár mindig hümmög! azt mondja: üljetek le... hümm... a padokhoz... hümm... tollal írjatok... hümm... csak úgy lesz elfogadható, hümm..." És izgulunk. Mármint én. Izgulok az eredmény miatt is, mert bárki ronthat, Á. is. Izgulok, mi lesz, ha felveszik. Mert messzi van. Mert utazni kell, átszállni, egyedül közlekedni a városban, Á. pedig csak a megszokott környezetében tűnik nagynak, a városi forgatagban bizony kicsinek és védtelennek látszik. Izgulok, hogy jól tesszük-e, ha átíratjuk, hogy fogják-e szeretni, hogy fogja-e ő szeretni az egészet. Hogy tényleg olyan könnyen megmaradnak-e az itt szerzett barátai, mint ahogy szeretnénk? Mert azzal nyugtatjuk, hogy simán...

Az új iskola a kövér szürke pormacskák és egyéb patinák ellenére rokonszenves. Nagyon korrekt ismertetőt tartottak a szülőknek is a felvételi várható menetéről, úgy tűnik, a kötelezőkön messze túlmenve segítik a felvételizőket (pld. mindenki, aki ebben az iskolában írta meg az írásbelit, eleve megkapja az eredményével együtt a javított, fénymásolt dolgozatait is, ingyen, minden különösebb különeljárás és különeljárási díj nélkül). Úgy látom, nagyon igyekeznek a javítással, ahhoz képest, hogy hogy hemzsegtek a gyerekek az írásbelin, nagyon hamar meglesznek az írásbelik eredményei - és amúgy is egy rokonszenves, kedves előadás volt - úgyhogy az izgulás mellé  bizakodom is, hogy jó helye lesz itt Á.-nak, sőőőőőőőőt, talán majd később V.-nek is.

ilarizáció

Egy volt csoporttársam, Ági órájára ültünk be A.-val. Ági vezetőtanár lett egy híres, régi iskolában. A kistanárok külön, mi A.-val a gyerekek közt foglaltunk helyet. Ági rövid farmernadrágot viselt, rózsaszín ujjatlan pólóval és rózsaszín combfixszel. Láttuk, hogy nagyon fiatalosan öltözködik, gondoltuk is, hogy jó tanár. Talán magyaróra lehetett, Ági kiosztotta a feladatot. Páros munka volt, én szerencsére A,-val alkottam egy párt. Minden páros kapott egy szót, azt a szót kellett megmagyarázni, de nem szavakkal, hanem valamilyen konkrét, kézzel fogható alkotás elkészítésével. A többiek által kapott szavakat nem ismerem, mi az "illarizál" "illarizáció" (esetleg "ilarizál" "ilarizáció") szót kaptuk. Hát, mit mondjak, gőzöm sem volt a jelentéséről. Nem úgy A,-nak, aki szerencsére mindent tud. A szavak jelentése: "delfint ábrázoló mintával lát el valamilyen felületet" illetve  "delfinekkel mintázott felület". Mint A.-tól megtudtam, a térben formázott delfinekre nem alkalmazható a szó, csak sík felületen, legfeljebb dombormű formájában ábrázolt delfinmintákra igaz. Pld. üvegbe vésett, kerámiába karcolt.

Nem kispályáztunk a feladatmegoldásnál, egy parkot álmodtunk, aminek vastag, homokfúvott üvegkerítésében fickándoznak a delfinek, csak úgy, mint a szökőkút káváján - természetesen a szökőkút főalakja is delfin volt, csak nem ilarizált, hanem szobor. Mivel nagyon hamar elkészültünk, kész volt a makett, a rajzok, a prezentáció, a telefonomon kezdtünk el filmeket nézni az iskola életéből. Tornaórán a gyerekek a szemközti falakat borító bordásfalakról ugráltak át falról falra, próbáltuk megtippelni, milyen széles lehet a tornaterem. Szerintem öt méter, ami siralmas. A. szerint nagyobb. Mivel túl vehemensen vitatkoztunk, Ági kiküldött az óráról, hogy igyunk addig egy kávét a büfében.

A büfében nagy zacskó színes kristálycukrokat árultak főleg, néhány süteményt, színes pillecukorból épített papagájokat, és ilyesmiket. Volt kávé is, de mint megtudtuk, hiába vagyunk valójában felnőttek, ha gyerekminőségben vettünk részt az órán, akkor meg kell várnunk az óra végét, míg ismét valódi felnőttnek számítunk, addig sajnos nem szolgálnak ki kávéval. A. bánatában vett egy zacskó narancssárga kristálycukrot, én a papagájokat nézegettem, amikor jött két macska, egy nagyon kócos, loncsos fekete, és egy kék alapon fehér tűpettyes, rőtes barna bundával szegett hosszú szőrű. Innentől nagyon gyorsan történt minden, nem is tudom, mi, de a vége az lett, hogy a macskák valahogy kitörték a pult üvegét (keresztülugrottak rajta? mi dobtuk őket keresztül?) - minden esetre a macskák az üvegcserepek miatt kezelésre szorultak. Szerencsére nálam mindig van jódampulla, tetanuszinjekció, sérülésre való cseppek, kenőcsök és tabletták, természetesen macskák számára, így ez nem volt gond... csak a pontos adagolást felejtettem el, de azt láttam, hogy csak egy macska számára van elegendő készlet. Úgy döntöttem - nagyon józanul - hogy azt fogom kezelni, amelyik hagyja magát megfogni. Egyik sem adta magát könnyen. Aztán visszajött a büfés, mondta, hogy a fekete az ő macskája, majd ő kezeli, mi mehetünk.

Egy vidéki városka főutcája mellett találtuk magunkat, ahol a szemben lévő házat kritizáltuk építészetileg. Főleg a teraszt és a tetőt, bár csak alulról láttuk őket - de nagyon összetákoltnak tűntek. Egy hatalmas, neonsárga gömblabda gurulászott ide-oda a teraszon, nagy szél volt. Egyszer csak a nagy labda kiszabadult, felrepült a magasba, akkor láttuk, hogy ez egy léghajó ballonja. Ebben a pillanatban felrobbant, maró folyadék spriccelt szét és a folyadékkal átitatott anyagok, a ballon vászna, zuhantak körénk. Bebújtunk egy bokor alá, ahol láttam, hogy noha még nincs május, és a gyöngyvirág sem nyílik, rengeteg névtelen virág virágzik már a fűben. Rettentő igazságtalannak éreztem, hogy noha jóval korábban nyílnak, mint a híres gyöngyvirág, nincs nevük és a kutya sem ismeri őket. Valami jó néven gondolkodtam számukra. Közben A. bebújt a bokrok alján talált kékre mázolt vas öltözőszekrénybe a viharos szél elől, de rá kellett jönnünk, hogy ezek az iskolai tornaöltöző szekrényei voltak, lyukacsosra tervezték őket, hogy tudjanak szellőzni, így sajnos épp szél ellen nem védenek.

Demagóg dumák

Én meg mit dumálok? Értek én mindenhez?
Hát, sajnos nem.
Tudok mindent, amit tudnom kéne?
Nem, sajnos korántsem.
Haladok-e a korral?
Igyekszem, de a kor tényleg gyorsabban halad. Meg nem is mindig arra megyek, mint ő. És  ennek csak egy része tudatos.

Ki vagyok-e mégis akadva mások - szerintem alapvető -  hiányosságain?
Hajjajj! Nagyon is.

Mentségek:
Könnyebb másik szemében a szálkát észrevennem, mint a magaméban a gerendát. Mondjuk, nincs is benne gerenda. Szálka sincs, azt érezném...
Bagoly mondom verébnek, hogy nagy fejű. Mert ugye, a körülményeket is vizsgálni kell.

De most komolyan. Szerintetek nem kiakasztó, hogy valaki, aki még nincs 30 éves, kb. tíz éve érettségizett, gondolom, történelemből is, néhány éven belül szerzett humánnak nevezett diplomája van és a szakmájában dolgozik, úgynevezett emberekkel, hogy az tényleg megengedheti magának, hogy ne ismerje a példának okáért "vájár" szót? Olyan szinten nem, hogy még soha nem is hallotta? Én sem származom egy bányászdinasztiából, de... izé... ezt a szót a gyerekeim is ismerik. Nem, apai ágon sincsenek bányász felmenőik. És szerintetek nem kéne forgatnom a szememet (csak magamban forgattam, alig látszott!) arra, hogy amikor szóba kerülnek a "Ratkó-gyerekek", mint a jelenben is ható társadalmi jelenség (és mint a szóban forgó személy szülei), akkor a (többek közt az egykori Ratkó-gyerekek problémáival is foglalkozni hivatott) fiatal friss diplomás tágra nyílt szemekkel azt kérdezi: milyen gyerekek? Ratkó? És az mi? És mikor elmondjuk úgy nagy vonalakban, mintegy emlékeztetőül, hogy leánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség, akkor azt mondja, hogy ne haragudjatok, én ezt még mindig nem értem, miről beszéltek? És akkor bennem tényleg felágaskodik a teljes kiakadás, hogy basszus, te komolyan nem tanultál történelmet sosem? Ki engedte, hogy leérettségizz? Nem beszélgettél még nálad idősebbekkel? És hogy jutottál be az egyetemre? És hogy a fenébe végezted el, (tudom, ritével), de hogyan????? És a helyesírása pocsék (ha netán szól neki valaki, hogy az "egy" szót gy-vel és nem ggy-vel írják, azt mondja, látta már leírni  így is, úgy is), a matematika saját bevallása szerint is mindig távol állt tőle, a természettudományos műveltségemet csodálattal figyeli (például: a káposzta ke-resz-tesvirágú? tényleg? a mészkövet oldja az ecet? komolyan? a selyemszálat tényleg, igazából hernyók csinálják? az nem gusztustalan? te honnan tudsz ilyeneket???)- pedig tudom, bőven van mit szégyellnem az abban tátongó hiányosságokon. Olvasni nem olvas, még szakirodalmat is csak akkor, ha valaki kötelezi rá. Diplomás. Ún. elit diplomája van. Ő a jövő reménysége, vagy mije. Mit fognak tőle tanulni a gyerekei?


Tudom, tudom, sepregethetnék a magam háza táján is. Van mit pótolnom nekem is. De olyan nagyon kulturáltan, szemrebbenés nélkül szoktam fogadni ezeket a kérdéseket, hogy valahol muszáj volt már kiadnom a sok lenyelt húbazdmeget. Csak hogy legyen hely majd az elkövetkezőknek. Az akaszt ki a leginkább, hogy igénye nincs a fejlődésre, morzsányi sem.

Sapkák

Szerdán hosszú nap volt, jó sok minden (mások számára teljesen érdektelen) dolog történt, napokig írhatom őket.

Hazafelé bementem a plázába, hogy sapkának való nemmackós anyagot nézzek magamnak. A fogyasztói társadalom csodájaként azonban épp téli leárazás van, ami azt jelenti, hogy teljesen kész sapkákat (is) árulnak körülbelül annyiért, horribile dictu, jóval kevesebbért, mint amennyibe az amúgy szintén filléres polár anyag kerülne. Mivel a méteráru boltig el sem jutottam, nem tudok egzakt összehasonlításokat tenni, mi mennyi lett volna, ha..., mert csak fejben végeztem el egy gyors hatékonysági vizsgálatot, ami arról szólt, hogy ha elmegyek a boltig, sem biztos, hogy van olyan anyag, amilyet szeretnék. Ha van, kérdéses az ára - de leginkább az kérdéses, hogy vajon milyen sapka válik belőle - bár a hétvégi próbálkozásaim meglehetősen pozitívan zárultak: varrtam sapkát, a sapka jópofa lett és hordható - csak túl vékony, mert egyrétegű, és annyira nyilvánvalóan gyereksapka, hogy V.-nek ajándékoztam. Örömmel alszik benne. És szépeket álmodik. Szóval, vagy ringatom magam a teljes bizonytalanságban, hogy milyen sapkát tudok sikeríteni legközelebb, vagy körülnézek a sapkapiacon... körülnéztem. Sok, nagyon sok sapka van. Jó néhányat közülük fel is próbáltam. Elég rondák voltak, de ez műfaji kötöttség. Viszont kényelmetlenek is. Mentem tovább, és tovább. Egyszer csak bekeveredtem egy nagyon sale! boltba, ahol első látásra nem is volt sapka. A másodikra találtam egy halom kendőt. Imádom a színes, szálló, könnyű kendőket. Aztán a harmadik szempillantásra megláttam a sapkákat. Volt egy izgalmasan nagyon rusnya darab: belül bundás, kívül bőrhatású, olyan kinézetű, mint azoké első világháborús pilótáké, akik az ellenség vizuális elrettentését is célul tűzték ki.. Nagyon ronda. Felpróbáltam, csak viccből. Puha volt és meleg. Döntöttem: a sapka jön, legfeljebb veszek hozzá később egy régi repülőt is és azzal járok, ha mégsem merek emberek közé menni benne. Elindultam a pénztár felé. És akkor megpillantottam még egyet, egy kötöttet. Első látásra szerelem, mert gyönyörű a színe: barnák, drappok, pirosak és bordók keverednek benne - harmonikusan. Felpróbáltam. És - noha a termék műfaja sapka - jól állt! Vagyis egyszerű kis sapka létére legyőzte a lehetetlent. Vérszemet kaptam. Betettem a kosárba a hozzá tartozó sálat is. Az utcán vettem észre, hogy a gyönyörű sapka tartozékaként öt újabb pomponnal is gazdagodtam. És a teljes halom nem volt sokkal drágább, mintha anyagot vettem volna.

Itthon V.-nek mutattam meg először a szerzeményeket: gyönyörű vagy benne, mamikám! - lelkesedett a kötött sapkás énemért. És ez? - kérdeztem a pilótaviseletre. Nagyon szép! Olyan vagy benne, mint egy kedves eszkimó! - mondta V. De hát V.-től ez természetes.

Mentem A.-hoz, aki sosem nézi meg, mit veszek fel. Megnézte. Szerinte is szép. A pilótasapka is. És végigkérdezte, mennyibe kerültek! Darabonként! Válság van.

Az internet veszélyei

Az elmúlt szűk két hétben legalább háromszor olvastam az internet különböző, egymástól teljesen független zugaiban az itthon nyílt valódi francia pékségről, ahol a bagettek, a kenyerek, a sütemények, a szendvicsek, az illatok, a hangulat, a kiszolgálók, a pék, a minden, de minden annyira, de annyira francia, hogy olyan igazából csak Franciaországban létezhet. Így aztán ma, amikor épp arra esett dolgom, felkerestem a helyet.

Vonzott, mert Franciaországról, az ottani ételeket, italokat is beleértve nagyon kellemes emlékeim vannak. Sajnos csak egyszer jártam ott, de akkor öt hétig autóztunk keresztül-kasul az országon, és egy-két napot minden nagyobb tájegységen töltöttünk. Mindenhol kevesebbet annál, mint ami elég lett volna, de mindenütt helybéliek vendégeként, akik nagyon-nagyon kitettek magukért, és annyi, de annyi érdekes, meg gyönyörű, meg jellegzetes helyen jártunk a segítségükkel, sokszor olyan helyeken is, ahová a turisták maguktól általában nem jutnak el. És főztek nekünk, és éttermekbe vittek, úgyhogy végigettük Franciaországot. És Franciaország emlékezetesen nagyon finom ország! Úgyhogy muszáj volt azt  gondolnom, hogyha ilyen rövid időn belül ilyen gyakran belebotlom véletlenül az interneten az a' table nevű hely dicséretébe, akkor az nem lehet véletlen, mert nekem oda el kell mennem, mert ott a helyem.

Hát, helyem végül nem volt ott, mert iciri-piciri a hely, és úgy látszik, mások is olvassák az internetes zugokat. De ezen a pici helyen tényleg annyi csodálatosan gyönyörű édesség és sósság és franciaság van felsorakoztatva, és annyira méltatta mindenki a mindennél tökéletesebb ízeket, hogy elvitelre azért kóstolkodtam. Egy lazacos-spenótos valamit, mert a lazac is meg a spenót külön-külön is a gyengém, együtt egyenesen ellenállhatatlanok. Meg vettem egy édes mazsolás csigát, mert azt gondoltam, hogy azt nagyon konkrétan össze tudom hasonlítani azzal, ami általában itthon kapható és nem francia. Már tudom, hogy nem érdemes hasonlítgatni amúgy, mert égbekiáltóan egyértelmű a sorrend.

Mert igen, szerintem is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni azokról az ízekről. Mennyei volt mindkét kóstoló. És persze drága, nagyon drága, így ha mostantól mindennap arra kanyarodnék, akkor sem engedhetném meg magamnak, hogy mindennap megkóstoljak valamit. Így aztán nem is kanyarodom arra ezentúl sem naponta... de vágyakozom.  Nagyon. És már ki is néztem, mikor kell feltétlenül arra járnom megint. Köszi, internet, megint annyi az önmegtartóztatásnak!

Szemüveg

Csodálkozva kérdeztem a velem szemben úgy három méterre ülő kollégámat: te mióta vagy szemüveges?
Ő csodálkozva visszakérdezett: miért lennék szemüveges?
Én csodálkozva láttam, hogy amiről hirtelen úgy véltem, hogy egy vastag szemüvegkeret, az a mindennap viselt szokványos szemöldöke.

Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés: vajon én miért nem hordok szemüveget?

Megfejtések:
a) hordok, most is rajtam van
b) most nem hordok, mert kontaktlencse van rajtam

Amikor épp sem az a) sem a b) válasz nem igaz, akkor alszom.

Felmerülhetne még néhány kérdés, például hogy vajon tényleg aludtam-e a munkahelyemen. Valamint az a kérdés is, hogy vajon miért álmodtam épp a szemben ülő kollégámra szemüveget. De ezek a kérdések mégsem merültek fel.

Nyomok

Azon a lejtős - régen egyenesen meredeknek tűnő -  utcán megyek le reggelente a vonathoz, amelyiknek a fenti végén álló kőtemplomtól indítottuk havas teleken a szánkót gyerekkoromban. Mostanság nem lehet már ezen az utcán szánkózni - pedig ma van hó - a sűrű keresztirányú autóforgalom miatt.

Ma van hó. És a hóban mindenféle érdekes nyomok.

Nyoma van a hóban az autónak. Nyoma van a hóban a szánkónak. Nyoma van a hóban a kutyának. Nyoma van a hóban a macskának. Nyoma van a hóban a cinkének. Nyoma van a hóban a tűsarkú csizmának. Nyoma van a hóban a hótaposónak. Nyoma van a hóban minden havat taposónak. Nyoma van a hóban a leesett kesztyűnek. Nyoma van a hóban a kukásautóig húzott kukának.

Nincs nyoma a hóban a tavasznak. Nyoma sincs a hóban nyárnak.

A gyermekkori nyelvújítás mélylélektani vonatkozásai

V.: elmondhatom neked a tartalmat?
én: persze, hallgatom
V.: volt egyszer egy gazdag ember, annak két fia, blalabla, elmentek a vásárba, blablabla... és vettek maguknak nyalámságot... blabla...
én: mit? mit vettek maguknak???
V.: nyalámságot
én: ???? nya-lám-sá-got?????
V.: igen
én: azt nem így mondják... azt nem így írják... muti a könyvet!
V.: tudom, hogy írják, úgy írják, hogy nyalánkság
én: akkor?? te??? hogyhogy???? miért?????
V.: mert úgy olyan gusztustalan
én: aha... értem...

Am legger

Sákosz tniresz metnemeb legger zoh-Á. Lezze ttodagof:

Á.: Ilegger! Ilegger!
né: Tim szrék?
Á.: Tsájot. Tsájotröküt.
né: Tanyáh?
Á.: tamráh. Sé terenyek.
né: Metré. Tsám?
Á.: somortic táet.
né: Tsom?
Á.: negi, eszrep.
né: ko! djam kolósz...


sik ődi avlúm...


né: eregy! szék a sájot!
Á.: kegyem, kegyem!