Tamkonak :)

A rabló, ha negyven

A rabló, ha negyven, csapatban grasszál,
a rabló, ha negyven, buszra aligha száll,
a rabló, ha negyven, más autókat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.

A rabló, ha negyven, megrángat nőket,
és férfiakat is, hisz fitneszezik,
ügyel nemek, korok egyvelegére,
és üvöltő társai körbeveszik

A rabló, ha negyven, már régen kileste ,
mikor jársz haza, veled harcol erőst,
még könnyeden ijeszt, megrémít este,
játssza az agyát, vagy egy ismerőst.

A rabló, ha negyven, már őszül a bajsza,
és rendezi ököllel környezetét,
már bomlik előtte börtön kusza rajza,
s múltjáról is egyre kitisztul a kép.

A rabló, ha negyven, tudja, mi fénylik,
vevő a fegyverre, és el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza csőbe se bomba, se cél.

A rabló, ha negyven, úgy végzi a dolgát,
semmi sem fékezi gondolatát,
inzultál sokszor téged vagy Ali babát
majd rendezi újra zilált csapatát.

A rabló, ha negyven, rád támad, s baj van,
körötte zörögnek tört bilincsei,
és úgy megy az utcán, mint penge a vajban,
nem rí, ha medve jön, azt is félrelöki..

Hetedíziglen ható átok

Közvetítsen a te konfliktusodban a magyar kormány!

Mindennek megvan a maga ideje

Én például fogok majd kapni egy szép kis színes naptárkönyvecskét A.-tól karácsonyra. Nem az ideire, a tavalyira - hogy már idén január 1-től használhassam is. Vagy legalábbis, ez volt a terv. Imádok ugyanis szép papírnaptárat használni. Nem csak azért, mert ódivatú vagyok, de akkor jegyzem meg igazán jól a dolgokat, ha felírom saját írásommal a saját naptáramba. És eléggé ragaszkodom a megszokásaimhoz abban is, hogy a naptár mekkora legyen, mit tartalmazzon (és miket ne) - így nem vettem egyik boltban sem másfélét (sem majdnem olyat, sem kicsit hasonlót, etc.), hanem inkább megrendeltük együtt a netről pont azt, ami tetszett nekem. Ingyenes házhoz szállítással. Decemberre. A karácsony elmúlt, a december is elmúlt, a naptáram mégsem érkezett meg. Felhívtam hát a netboltot, ahol azt mondták, majd január közepe után várhatom, mert a nagykerből nem hozták, mert nincs raktáron, hanem be kell gyűjteni máshonnan mindazt, ami megmaradt. Kicsit értetlenkedtem (különösen, hogy a neten három munkanapon belüli házhoz szállítás szerepelt, ami nekünk pont megfelelt, és amikor A. bepötyögte a bankkártyaadatokat, majd megnyomta a fizetek gombot, akkor senki (mármint a program) nem érezte szükségét annak, hogy szóljon, hogy gyerekek, nincs raktáron a naptár - sőt, direkt zölden villogott a kis pipa, hogy van) - szóval, kicsit értetlenkedtem, hogy ez meg hogy lehet, mire a webboltos ember azt mondta (tiszta őszinte jóindulattal), hogy legközelebb ne hagyjuk az utolsó percekre az ilyesmit (nem hagytuk), mert a nagykerek a szeptemberi (!) szállításokra vannak beállva (sic) és ilyenkorra már csak a resztli marad azoknak, akik hozzánk hasonlóan későn kapcsolnak. De majd ingyen bedobják (mert látja a címet és nem vagyunk túl messze), így nem kell várnunk még a postára is. Halleluja! Én amúgy a postára kicsit sem várok, a naptár viszont nagyon kéne, mert addig igaziból nem indul el az évem, míg nem tudtam abba mindenféléket átvezetni. Még jó, hogy a következő hetet is itthon töltöm majd, nagy bögre teákat iszogatva és hozzá egy újabb fajta antibiotikumot ropogtatva.

Néhány kevéssé közismert tény Haydn-ről

"Haydn 1750 tavaszán beköltözött első önálló bécsi lakhelyébe, egy padlásszobába. Itt találkozott Pietro Matestasioval, a híres librettoíróval."

"Később, sikereit követően Haydn új lakásba költözött, de egyik távolléte alatt betörtek hozzá és mindenét elvitték

V.: És képzeld, majdnem ugyanúgy hívták a feleségét, mint az anyját!
én: tényleg? hogyan?
V.: az anyja Anne Marie Koller, a felesége pedig Marie Anne Theresia Keller volt
én: aha! Koller és Keller! nagyon jó! és mi volt a gyilkosa neve?
V.: miért? megölték?
én: minden bizonnyal Killer 

(V. szerencsére vevő a vicceimre - úgyhogy ezen is nevettünk) 


Egyébként viszont katasztrófának tartom, hogy V. gyakorlatilag minden itthon töltött idejében az iskolai leckéit írja, tanulja. Igaz, ezt a feladatot (minimum egy oldalnyi kézzel írott szöveg Haydn életéről) még a szünet előtt kapták - de ő épp az Operában volt hátrányos sorsú szegény gyerek, így csak ma tudta meg (persze, meg kellett volna kérdeznie, hogy van-e énekből lecke és minek mi az) - szóval, miért? miért jó az, hogy kiír a netről két és fél oldalt (V. nem szeret alulteljesíteni, a feladat amúgy egy oldalnyiról szólt), de amikor megkérdezem, meghallgatott-e bármit is Haydn-től, akkor azt mondja, hogy arra nem gondolt, mert így is sok a dolga (és kötve hiszem, hogy a többi sok gyerek Haydn-t hallgatva írta volna a leckét) - miért muszáj énekből leckét adni, miért muszáj mindenből leckét adni, miért kell egy tizenkét és fél éves kislánynak az iskolából való hazajövetele után egész délután tanulnia? (igaz, ez most több napi dolog volt, mert a mai az egyetlen szabad délutánja, a többin különórák vannak - hogy legyen valami olyan dolog is a napjaiban, amit szeret. Mert az iskolát nem) Pedig V. az osztály egyik legfényesebb éke-dísze, a jó tanuló, a kötelességtudó, a szorgalmas, az okos, a tájékozott, a széles látókörű, a művelt, az érdeklődő - de rendszeresen este 10 körül fekszik le, hogy elkészüljön mindig mindennel. 30 órája van egy héten. Komolyan, mindjárt sírok. Legszívesebben azt mondanám neki, ne írjon itthon semmit, olvasson, játsszon, macskázzon, mosogasson, beszélgessen - de azt nem lehet, mert a felvételibe beleszámít minden jegy. Nincs lazítás, mert nem fér bele - és ha nem veszik fel, még két évig nem lesz... szóval, remélem, felveszik. A gimikben nincs ez az iszonyatos nyomás.

Családi forródrót

én: minden rendben ment a reptéren?
apám: igen, anyád kapott tolószéket
én: mit kapott?
apám: hát, jött egy ember a kerekes székkel, beleült, már vitték is
én: hogyhogy vitték is? hová vitték?
apám: hát a repülőre
én: de hogyhogy? miért?
apám: hát, nagyon okos volt, magával vitte az orvosi igazolását
én: ööö.... miről?
apám: hogy bordatörése van
én: miért, bordatörése van?
apám: persze, tudod, ahogy leesett az ágyról
én: azt tudtam, hogy leesett, de hogy bordatörése van???
apám: biztosan nem akarta, hogy aggódjál, tudod, milyen
én: tudom, azért egy kicsit aggódtam is... és ezentúl majd még sokkal jobban fogok
apám: nem kell aggódnod, foglalkozz csak saját magatokkal... örülök, hogy te jól vagy
én: hát, remélem, már a jövő héten tudok menni dolgozni
apám: nagyon rossz a hangod... köhögsz is?
én: csak ha fekszem vagy beszélek
apám: hát, ne is beszélj többet, csak vigyázz magadra!
én: vigyázok... és te? veled minden oké?
apám: a kutyaharapást leszámítva
én: a mit leszámítva??
apám: nem mondtam? megharapott egy rotweiler
én: jaj, ne már
apám: nem nagy ügy, csak a kezembe kapott bele, egyszerű hámsérülés
én: de azért látta orvos? nem kell veszettség elleni oltás?
apám: persze, ellátták, holnap megyek varratszedésre
én: öhm... hámsérülést nem szoktak varrni
apám: csak a biztonság kedvéért... a tesódról tudsz valamit?
én: nem... és nem is akarok, úgy látszik, ma csak beteg és sérült családtagokról esik szó

Rossznak lenni jó

Na jó, elég kicsiben kezdtem a dolgot, talán még a legegyszerűbb csintalansági küszöböt is alig éri el: ma pattogatott kukoricát ebédeltem. Mert már elég jól vagyok ahhoz, hogy dél körül éhes legyek. Remélem, nem fogom kihányni, mert ahhoz még nem vagyok elég jól, hogy sünt pattogatott kukoricát hányjak. És odakint nagyon szépen esik ugyan a hó, de nincs egyetlen olyan gyógyulófázisban lévő porcikám sem, ami kivágyna oda. Olyan porcikám sincs, ami ma a főzést választaná. Így maradt a kivi (nem szeretem, de a napi vitaminszükséglet kipipálása érdekében ettem kettőt) és az itthon a kamrában megtalálható, elkészítendő ebédek listáján a leggyorsabb tétel a pattogatott kukorica volt, amiért szintén nem rajongok különösebben, inkább csak megkívánom időnként. Mindig későn. Mert mindig akkor, amikor a gyerekeim pattogatott kukoricát készítenek és felszáll ide hozzám a pattogatás szaga. És én akkor le szoktam menni, hogy adjanak nekem is néhány szemet, de addigra odalent sincs már soha a kukoricából. Most végre jutott. Hozzá zsályatea. Tudok élni, na! Ámbár 2016-ra még mindig nem koccintottunk semmiféle alkohollal.

csak nyafog

Annyi nagyszerű dolgot csinálhatnék: egy hét itthon az ünnepek után, amikor már nem kell ajándékok után rohangálni, nem kell sütni-főzni (amúgy de), nem kell semmit dugdosni  - például íróasztalt a szobámban (nemcsak ő nem vette észre, mi is elfeledkeztünk róla, úgyhogy utólag kapta meg) lehetne olvasni, rajzolni, rendezkedni, varrni, sétálni, filmet nézni...

ha

nem a puszta életben maradásomért kéne küzdenem.

Aztán mire életben maradok majd végre nagy nehezen (tudom, ez a poén lelövése, de érzem, hogy így lesz, hogy kihúzkodom a kétszáz mázsa nehéz ködöt a fejemből, új, friss, rózsaszín nyálkahártyákat növesztek, visszaszerzem a kiköpött tüdőmet, és nem utolsó sorban a hangom is visszavált a béna kis ovis gyerekhangra a most használt öreg, részeges matróz hangja helyett), addigra már mehetek is dolgozni, pedig teljesen kialvatlan vagyok.

2016-os trend és trendetlenség

Arra kényszerültem ma, hogy utazgassak. Csak az orvosig meg haza - ez normál esetben 90-120 percből megvan oda-vissza, ma közel öt óra volt úgy, hogy a dokinál nem kellett egy percet sem várnom, mert tudták, hogy megyek és ők vártak rám (még csokit is kaptam). Mindez (nem a csoki, hanem az utazás hossza) annak volt köszönhető, hogy váratlanul január negyedikén leesett 3-5 cm hó. És ilyen hülye hó esik idén, hogy nem olvad el vagy lényegül át nyári szivárvánnyá azonmód, hanem ottmarad az úton akadálynak. 3-5 centiről beszélünk, nem 30-50-ről. Szóval, nem járt a vonat, csak 40-70 perces késésekkel - én egy középutassal mentem, 56 percet vártam rá iszonyúan dagadt dilis bohócnak öltözve - amely öltözék mindenképp megérte, mert csak akkor kezdtem fázni, amire megérkezett a vonat. Hazafelé busszal próbálkoztam - sem oda, sem visszafelé nem láttam egyetlen főutat sem (a nagykörútat is beleértve), ahonnan el lett volna takarítva a hó (sem a járdáról, sem az úttestről), nem láttam egyetlen takarított busz- vagy villamosmegállót sem - és a házak előtt is ott volt a hó vagy a csúszós, vastag latyak - gyalogosforgalomtól függően). És a busz is órákig jött (amúgy szinte üres utakon). Szóval, nem divat ma már a hótakarítás, ez jött le nekem... vagy az, hogy a hólapátolásra alkalmas emberek már mind elhagyták az országot, az utolsó pedig stílusosan egy hóbucka alá rejtette a hólapátját - majd eloltotta az itt maradó emberek fejében a fényt.

Szerintetek skarlátom van?

a) igen
b) persze
c) nyilván
d) természetesen
e) biztosan
f) egészen tuti
g) miért, mit vártál?
h) mi más lenne?


Mindegyik (úgy értem, bármelyik) válasszal és bármely válaszok tetszőleges kombinációival is nyerni tudtatok, örüljetek!

Hurrá! Ez az én napom!

Hurrá! Esik a hó! Na jó, igazából azért annyira nem vagyok boldog, hogy a szünet utáni első tanítási (és munka-) napon elkezdett esni a hó (bár biztosan szép lesz, ha még esik egy kicsit) - annak örülök inkább, hogy szavahihető maradtam és nem kell lehajtott fejjel szégyenkeznem, míg V. fintorogva korhol, hogy igazán elmehetett volna a szakadt textil edzőcipőjében (magas szárú az is, nem?), hiszen ma sem esett a hó (mert már egy hete ígérem, és látom, hogy úgysincs belőle semmi), és nem fogja azt mondani, hogy teljesen felesleges (és ciki) volt térdig érő bundás csizmát, meg sapkát meg sálat venni. De most! ez az én napom! V. este fog hazaérni, már sötétben (ne csodálkozzatok, V. már hatodikos, simán vállalhat két műszakot) és átöleli majd a nyakamat, a hideg arcát majd az én (forró) arcomhoz nyomja és azt mondja, hogy hú, mamikám, olyan jó ötlet volt a csizma (meg a sapka meg a sál meg a kesztyű)!

És ma el fogok jutni az orvoshoz is antibiotikumért, és az bizony nagyon időszerű lesz (csak ne egy órányira rendelne tőlünk!), és talán ma Á. is hajlandó lesz kibékülni velem.

Ezért nincs időm takarítani

Már előre bocsátottam (és ez nem változott): egyik most olvasott könyv sem volt felejthetetlen klasszis (de némelyiknél már azzal is megelégedtem volna, ha nemcsak drága, hanem klassz is - oké, szar poén volt, ilyenek jutnak eszembe naponta százszor, örüljetek, hogy nem írom ide mindet - már így is én vagyok a leggrafománabb blogger)

Naszóval:

Volt az, amiért egy ország lázban égett idén karácsony előtt. Megvettem másnak és megkaptam mástól én is. Rosszabb, mint feledhető, egyszerűen nem tudtam lapról lapra elolvasni, csak lapozgattam és olvasgattam - és nem volt benne egyetlen olyan oldal sem, ami megfogott volna folyamatos továbbolvasásra. Sajnálom. A sztori - különösen valóságként átélni, vagy ha áttételesen is, de szereplője lenni - nyilván fantasztikus. Minden család vágyik ilyen nagyon romantikus, nagyon egyedi, nagyon életigenlős történetekre. De ahogy leíródott? Az is lehet, hogy nem lehet jobban vagy giccsmentesebben leírni - engem nem vettek fel anno magyar szakra, így rendes műkritikát sem tanultam meg soha írni (és ez már nyilván így is marad), szóval, bocs - és még egy bocs, én tudom, hogy a többségnek tetszik - de szerintem igénytelen (a szövegét tekintve) és még unalmas is volt.

Ettől lehet, hogy csak teljesen mást vártam - mert teljesen mást vártam - és ezért nem tetszett. Érdekes volt, de nem tudtam eléggé elképzelni a munkafolyamatot (mármint a beszélgetéseket), ahogyan készült, ettől pedig kicsit hiteltelenné vált. De azt hiszem, majd elolvasom megint.

Aztán volt egy Mozartos, ami tök jó ötlet, én mindig Petőfivel szoktam elképzelni (úgy látszik, egy kicsit mégis magyar vagyok), kicsit vicces volt, nagyon olvasmányos (értsd: könnyű gyorsan végigolvasni még álmosan és fáradtan is), van benne némi tudománytörténet, meg egy kis zenetörténet, meg egy kis ilyen-olyan tudomány, és vannak benne nagyon szép részek, szóval, nem volt rossz, de még valahogy kicsit egyenetlen... és lehetett volna jobb is (de nem tudom, hogyan - ugye, a magyar szak hiánya itt is megjelenik)

Aztán volt még egy könyv a norvég szerelmemtől - de korántsem volt katarzisos, sőt... jól ír, nagyon jól olvasható, még csak nem is unalmas... csak... zúzott lélek leöntve sziruppal... nyaff

Elolvastam a Rosie könyv második kötetét - úgy látszik, a terhességről, szülésről, egyebekről túl határozott (és nagyon eltérő) véleménnyel vagyok, ez a kötet nem jött be annyira, mint az első.

+1: megkaptam és el is kezdtem olvasni Dragomán fehér királyát (aztán megfeledkeztem róla) - szóval, az első két novellán vagyok túl (én nem tudom, ezt mitől nevezik regénynek, ez inkább tematikus novellafüzér, nem?) - eddig tetszik, bár kétségtelenül nem vidám

Most ezeket olvasom (nincs hozzá link): Fritz B. Simon Bevezetés a konfliktus rendszerszemléletébe és a konfliktusmegoldásba és ezt van hozzá link, továbbá ezt is: szintén van link az első kettőben sok újdonságot eddig nem találtam (de még nem végeztem velük), a harmadik kifejezetten szórakoztató (egyelőre - ezzel sem végeztem még)


Megkaptam még, de nem olvastam ezt és ezt, meg egy ideig azt hittem, hogy megkaptam Esterházy új könyvét is, de azt csak a kavarodásban hihettem, mert másé volt és csak megmutatta.

A felnőttségről és annak hiányáról

(igen, tovább veszekedtem - nincs a teremtésben vesztes, csak én)

én: itt él két felnőtt és két majdnem felnőtt ember, nem tartanád igazságosnak, hogy végre négyfelé...
Á.: hogyhogy felnőtt? milyen felnőtt? én nem vagyok felnőtt
én: hát, mi vagy? felnőtt igényeid vannak
Á.: nincsenek felnőtt igényeim, nem vagyok felnőtt
én: elmúltál tizennégy éves, 180 centi magas vagy, erős vagy, sokszor annyit eszel, mint két felnőtt, magad osztod be az idődet, magad döntöd el, mivel akarsz foglalkozni és mivel nem, hát minek neveznéd ezt, ha nem felnőttségnek?
Á.: természetesnek

Lesz itt sírás holnap!

Délelőtt tizenegykor még egyedül én voltam ébren. Mostanára némi zörgéssel felvertem a többieket is. A. kávét is kapott (mert elvitt koncertre és mert haza is hozott onnan), Á. és V. nem kaptak semmit, mert nem csináltak semmit (holott megkértem, hogy a mosogatógépet, a szemetet, a mosógépet...)

én: Á.!
Á.: khgrkmghr
én:jól aludtál?
Á.: khgrkmghrkhgrkmghr
én: nem pakoltad ki tegnap a mosogatógépet!
Á.: szerintem kipakoltam
én: akkor visszamásztak
Á.: mi van??? khgrkmghr
én: teli van a mosogatógép
Á.: biztosan apa bepakolta
én: igen, és mielőtt elmentünk, azt kértem, hogy pakold ki, ha lejárt
Á.: azt nem hallottam, fürödtem éppen, akkor semmit sem hallok
én: jó, akkor megkérlek kétmilliomodjára is, hogy ha tele van tiszta edénnyel, pakold ki
Á.: khgrkmghr... szólás nélkül? khgrkmghr... úgy érted?
én: pontosan
Á.: de honnan kellet volna tudnom, hogy ezt akarod?
én: mindig ezt akarom... és már legalább tízezerszer elmondtam
Á.: jó, de akkor máskor szólj, hogy most pont azt akarod, hogy szólás nélkül kipakoljam
én: nem tudok szólni azért, hogy szólás nélkül csinálj meg valamit
Á.: jó, csak akkor számíts rá, hogy nem is fogom megcsinálni
én: én arra szeretnék számítani, hogy magadtól is észreveszed, mire van szükség
Á.: reggelire
én: ez jó ötlet!
Á.: akkor szóljak V.-nek, hogy csináljon reggelit?

Gyorsjelentés a nyugdíjasklub ma esti performanszáról

Az éjszakába nyúló nyugdíjastalálkozó jól sikerült, sokan ropták a táncot a régi dallamokra, egy buzgón ropó nő leöntötte a nadrágomat vörösborral, egy másik pedig a vállamat sörrel, a magasak továbbra is az eső sorokba állnak, működik itt is a színház-effetus, mely szerint akik legelőről, középről nézik a műsort, azok veszik ki elsőként a ruhatárban a holmijaikat - na de tényleg, én élveztem mindezekkel együtt vagy mindezek ellenére is.

A gyerekek pedig életükben először itthon maradtak egyedül egy fél éjszakára (persze, telefonra kötve, persze, a szomszédok beizzítva, hogy esetleg hívásuk érkezik (ha baj van) - de nem történt semmi, azon kívül, hogy mint a koncertek általában jó órás késéssel indult és az általam elképzelt tíz óra helyett éjfél után lett vége (mondjuk aki csocsóbajnokságot rendez a koncertek szünetében a táncparketten, az nem normális - ki is fütyülték, ahogy kellett, ennek ellenére volt csocsózás, noha tényleg a kutya nem igényelte)) - én nagyon szívesen ettem volna valami street foodot, ha már a Gozsdu udvar mellett jártunk - de a kései befejezés miatt inkább haza jöttünk már (és itthon nem volt semmi street food kaja, így habos kakaót ittam)

Most pedig megpróbálok aludni (a torkom és a teljes szám olyan, mintha forró olajjal mosták volna ki - vörös és csípi minden, fáj az egész - mehetek hétfőn antibiotikumért a dokihoz, jaj)