Szög a zsákból

Beszélgetünk négyesben, többek közt szóba kerül, hogy Á. milyen jót játszott egy kutyával azoknál, akiknél V. táborozott. A. és én sietünk leszögezni, hogy bár őszintén és igazán örülünk, hogy Á. is és V. is jól kijönnek a különféle barátaik különféle kutyáival, nekünk nem lesz kutyánk.

Á.: Azért nem vesztek kutyát, mert azzal törődni is kéne?

A. és én: ... khm... hát, izé.... igen, tulajdonképpen pontosan ez a helyzet...

Á.: akkor hogyhogy vannak gyerekeitek?

A. és én: tényleg, hogyhogy???????

Törvénymódosítási javaslat

Alulírott martine azzal a kéréssel fordulok az országgyűléshez, hogy V. lányom tekintetében a nagykorúság határát szíveskedjenek a most érvényben lévő 18, azaz tizennyolc évről a sokkal méltányosabb 8, azaz nyolc évre leszállítani. Most azonnal.

Indoklás:

V. lányom már több, mint egy hónapja betöltötte a 8. életévét, és igencsak elégedetlen a neki jutott gyereksorssal, amely sirámai szerint azzal jár, hogy az anyja szól neki, hogy:

 - mínusz húsz fokban nem lesz elég egy ujjatlan póló kintre
 - plusz negyven fokban akkor sem célszerű lila kardigánt venni, ha történetesen lila szoknya van rajta
 - aki hosszú hajat szeret hordani, annak legalább minimális szinten meg kell ismerkednie a fésülködés rejtelmeivel és tudnia kell, merre talál fésűt hozzá
 - ne a leglengébb és legtündéresebb szoknyájában másszon fára
 - a kiszakadt szoknyák nagyon ritkán regenerálódnak maguktól egyetlen éjszaka alatt, szakadt szoknyát pedig csak tudatos szaggatás esetén szokás hordani
 - a (zsíros) piros foltoktól sem szabadulnak meg önállóan a ruhák, sőt, ugyanúgy elhárítják a segítséget, mint V. maga - és (maradi ízlésem szerint) a foltos ruha sem megfelelő viselet egy kislány számára
 - előbb kell fürdeni és fogat mosni, mint ahogy felékszereznénk és anyukánk parfümével megillatosítanánk magunkat
 - koszos lábbal akkor sem célszerű ágyba bújni, ha de facto már végeztünk aznap akár több fürdéssel is
 - ha elmegy egyedül (!) kismacskát nézni a barátnőjéhez és azt beszéljük meg, hogy fél 9-re hazaér, akkor nem én szeretnék fél 9 után érte menni (és pláne rosszallom, hogy ezután macskákkal a kezében vállat von és azt mondja: ja, elfelejtettem, most már mindegy! )


V. mindezeket az intelmeket olyan pillantásokkal fogadja, amilyenekkel én 16 éves korom előtt garantáltan nem rendelkeztem, és amely pillantások engem porba löknek, megsemmisítenek, így  feltehetően elegendőek számára az élet minden további gondjának negligálásához  vagy elhárításához is. V. az élet több területén bizonyította már önállóságát, akaraterejét, tántoríthatatlanságát és  - néhány egyedi esettől eltekintve, melyeket nyilván később, már mint szerződőképes felek, szabályozunk majd - láthatóan nem tart igényt további közreműködésünkre.

 Mindezeket mérlegelve én levettem a kezemet róla és a mai naptól engedélyeztem számára, hogy kócos legyen,  megsüljön vagy hőgutát kapjon a napi igénye szerint, ronda szokatlan ízléssel összeállított, szakadt, netán koszos ruhában járjon, elköltözzön otthonról, dolgozzon, magának vásároljon a saját pénzéből saját elképzelései szerint.

Vakáció 4.0 - jó emberek

Továbbra is nyár van, és ez nagyon jó. Semmiképp nem támogatnám a rövidített nyarakat, bár belátom, hogy sokan lehetnek, akiknek nem kis gondot jelent megoldani az iskolaszünet alatti gyerekfelügyeletet és azt is tudom, hogy sok gyerek nyárból sem profitál többet, mint a tanévből, és sok tekintetben még kevesebbet kap, mint a tanévben. Például ételt, felügyeletet, jó szót, programot, stb.

Mi szerencsések vagyunk: van (sok) munkánk, van némi szabadságunk, vannak ötleteink arra, hogy hogyan töltsék a gyerekeink a nyarat, van valamennyi pénzünk is rá, hogy finanszírozzuk az ötleteink egy részét. És vannak körülöttünk jó emberek.

Á. kétheti távollét után végre itthon van. A mozaikokból kimaradt, de az én első balatoni napomon a strandon az ölembe ült, majd hevert és úgy beszélgettünk a világot mozgató nagy kérdésekről, pld. arról, hogy micsoda a kísértés, miért kell neki ellenállni, vagy hogy kell-e egyáltalán a kísértésnek ellenállni. Nem oldottuk meg a dilemmákat, továbbra sem tudom, hogy hogyan kell egyértelműen megkülönböztetni egymástól azokat a kísértéseket, amelyeknek szabad engedni azoktól, amelyeknek nem. És ha tudjuk, hogy ellen kell állni valamelyiknek, akkor azt hogyan kell csinálni. De azt hiszem, ha egy majdnem tíz éves kisfiú ezeket a fontos dolgokat az anyukájával beszéli meg, nyilvános helyen annak az ölében ücsörögve, akkor talán mégiscsak hiányzott neki kicsit az anyukája a közel két hét távollét alatt.

V. pedig táborban van. A tábor napközis jellegű: reggel visszük, délután hozzuk el. Mindenki visz ebédet a saját gyerekének, innivalót, gyümölcsöt, fagyit a másokénak is. A táborban kézműveskednek: varrtak, festettek, tűzzománcoztak, karcoltak, vágtak, ragasztottak, sógyurmáztak, sütiket sütöttek, rajzoltak, mintáztak. Meg fagyiztak, medencéztek, mesét olvastak, hallgattak, aki akart, még írt is. Labdáztak egymással, játszottak a kutyákkal, a macskákkal. Holnap, a búcsúnapon saját bábokkal és háttérrel fognak előadni egy kisebb darabot (malacok és farkas mindenképp lesznek benne) és pizzát sütnek majd.

A tábort Anna anyukája csinálja, saját két lányának, és még öt vendéggyereknek, akik a lányai osztálytársai. Két hatodikos nagylány, meg öt V. korú. A tábor ingyenes. Bizony, Anna anyukája ingyen, szeretetből csinálja, otthon, a házukban, a kertjükben. Mert úgyis otthon van, és mert szeret ilyesmiket csinálni - nem mellesleg lelkes, jószívű, nagyon tehetséges, kézügyes és kedves.

És mert igazán ilyen, a gyerekek már most könyörögnek neki, hogy legyen tábor máskor is, mert ilyen jól még sosem érezték magukat. El is hiszem, szívem szerint ott táboroznék velük én is!

Bizarr...

...álmom volt. Nagyon. És nyomasztó. Azt álmodtam, hogy valami titkos buliba hívnak régi barátok, akikkel évek óta nem találkoztam. Eleinte csak azt mondták, menjünk ki a Duna partra, egy olyan igazi ártéri erdős területre, ahol vagy amilyenen annak idején sokat jártunk vízitúrák és egyéb kirándulások alkalmával is. Gondoltam, viszem a gyerekeket is, mert egy ilyen hely mindig izgi. A barátok - azt hiszem - azt mondták, hogy ne vigyek gyereket... vagy azt, hogy igen... nem tudom már.

Hamarosan kiderült, hogy a titkos buli sokkal inkább titkos, mint amennyire buli, a rendőrségtől és egyéb hatóságoktól kellett tartanunk. Mert kiderült, hogy meghalt valaki, nem tudtam, ki és mi azt akarjuk titokban az iszapba temetni. Nekem kicsit ijesztőnek tűnt a dolog, hogy kimossa majd a víz, meg hogy a halak megeszik, meg egyáltalán - kétkedésemnek, mellyel az ötletet illettem, hangot is adtam. A barátok megrökönyödtek. Hogy hát én ismertem a legjobban B.-t, ő nem bírja az olyan kötöttségeket, mint a temető, neki holtában is szabadságra van szüksége. Akkor derült ki, hogy a halott B. B. a leggázabb, legrosszabb emlékű, legmegnyomorítóbb expasim. Nem csak álmomban, igazából is. Na, mondtam, hogy én erre a temetésre nem megyek, sem B.-t nem akarom többé látni, éltében sem, holtában az iszapban végképp nem, sem tilos dolgokba keveredni, miatta végképp nem. De erre jöttek azzal, hogy B. nyomorúságos körülmények közt egyedül halt meg (ez nem teljesen irreális ötlet, hogy így fog történni...), és hogy egyetlen utolsó kívánsága volt, hogy én kísérjem ki a dunai iszapba. És hát - így a haverok - a holtak utolsó kívánságát teljesíteni kell. Meggyőzésül előkapták a halott B.-t valahonnan, és megmutatták, hogy ugye, tényleg milyen rosszul néz ki, az iszap, sem a halak nem sokat fognak neki ártani, de így a lelke szabadon fog szárnyalni és engem sem fog kísérteni. Mert különben meg igen.

Kimentünk a partra, megnézni a helyet. Még nappal és csak a haverokkal, B. nélkül. A part - B.-vel szemben, aki valóban elég vacakul kinéző halott volt - igazán szép volt, békés, boldog hely. A barátok nyomására már majdnem beleegyeztem, hogy elmegyek a temetésre, mikor a buszvégállomáson hallottam, hogy teljesen idegenek beszélik, hogy mekkora happening lesz, titkos temetés, fáklyás felvonulás, ha jönnek a rendőrök, közelharc és menekülés... Aztán mások is suttogták...

Szerencsére felébredtem, még mielőtt mindezek megtörténtek volna.

Mérlegigazság

Reggel, mikor ráálltam a mérlegre, azt írta ki: Lo. Eszem zabpelyhet reggelire.

Balatoni mozaik

Nem valami ötletes a cím, de nem jut most jobb eszembe a diribdarabokból összerakott, néhol hiányos kép megnevezésére, márpedig itt most az lesz.


A táskám
Úgy kezdődött, hogy én beteg voltam (mint később szakértő közreműködésével kiderítettem, középfülgyulladás), fáztam, reszkettem, fejfájtam, így V. csomagolt magának és Á.-nak is - tökéletesen. Én csomagoltam magamnak - szintén tökéletesen, abban az esetben, ha egy téli túlélőtúrára indultam volna az Északi sarkra. De mire a Balatonra értem, inkább meleg volt és napsütés. Ehhez képest a táskámban találtam 3 pulóvert, egy sapkát, zoknikat, zárt cipőt, hosszúnadrágokat, téli pizsamát, három sálat/kendőt - és igen, volt benne egy szandál és két rövid ujjú póló, meg fürdőruha is.

Természettudományi tagozat
A. - a volt biológiatagozatos - még aznap este, mikor leutaztam, felhívott telefonon valamiért, így volt alkalmam megkérni, hogy öntözze meg a paradicsomokat. Másnap azt mondta, megöntözte mindegyiket, amin volt paradicsom. Mindegyiken van - így én. Nem, van egy satnya - így ő. Van rajta, csak jobban meg kell nézned! - én. Nincs rajta! - ő. Melyik cserépben nem találod a paradicsomokat? A kerítéstől számított ötödiken nincs egy szem sem!  Ötödik? Dús, zöldellő, illatos? - kérdem. Igen, levelei vannak épp... de kisebb, mint a többi paradicsom! És nincs rajta termés! Aha, azon tényleg furcsállnám - az ugyanis bazsalikom. És nem satnya!


Konkurenciaharc: ember vs. mókus
Eddig a látencia szakában voltak az érdekellentétek, a Balatonon legalábbis. Mi mindig üdvrivalgással fogadtuk őket, a kertben lévő legalább harminc
mogyoróbokor eltartott mindannyiunkat. Hogy ők szerettek-e bennünket, nem tudom, de nyílt támadást eddig nem intéztek ellenünk.

No, nyíltnak most sem nevezném, inkább gúnyosnak, de egyértelműnek. A kertben a barackfa alatt hatalmas - és jó ökölnyi, érett, pirossárga barackokat képzeljetek - , első ránézésre épnek tűnő, de szinte megskalpolt barackok hevertek, agyvelejük magjuk kitépve, ők maguk megcsúfoltan ott hagyva.

A nagymama természetesen az unokákat gyanúsította: pazarlás, rosszalkodás, javak elkótyavetyélése  a pillanatnyi élvezetért... az unokák váltig tagadnak, nem, nem, nem ők voltak - és valljuk be, valóban kevés élvezetet okozhat csak a magjáért felmászni a fára, a magját kiszedni, eltüntetni, barackot földre dobni -  fárasztó ez akkor, ha valaki nem akar barackot enni.

Aztán egy reggel meglátták: mókuska (mókuska) felmászott a fára - a barack leesett a sárba, de már mag nélkül, mert a mókusnak csak az kell az édes, finom gyümölcsből.


Telefon
Én szeretek telefonálni. Nem mindig, nem mindenkivel, de többnyire igen. Számomra a mobiltelefon az élet egyik nagy ajándéka. Szerettem volna, ha van már gimis koromban is! És kényszeresen felveszem. Sajnos erről még nem tudtam leszokni. Anyukám akkor telefonál, amikor csak akar. Anyukám csak akkor telefonál, amikor akar. Kikapcsolja, lehalkítja, elássa, ott hagyja. Szerintem csak azért nem betonozza be valahová a mobilját, mert még nem találta meg azt a remek helyet, ahonnan soha többé nem kerülne elő. Elérhetetlen - ezzel okozott már fennakadásokat a családi kommunikációs rendszerben nem egyszer. Elfogadom, bár meg nem értem. De azt nagyon nehezen viselem, ha ezt akkor csinálja, mikor a gyerekek nála vannak. Beszélünk telefonon délután 3 körül - ő hív, mert én elérhető vagyok. Hirtelen azt mondja: jaj, megnézem, hol van Á., mert rég nem láttam... leteszi. És onnantól kezdve elérhetetlen este tízig. Én egy hiszteroid majom aggódós anyuka vagyok, hívom... és a sógornőmet is, aki még velük van.... és hívom... és írok sms-t... egyikük sem veszi fel. Hátamon a szőr feláll, a hideg futkos, vért és könnyeket verítékezek itthon... Este tízkor a sógornőm felveszi. Cirkuszban voltak. Anyukám nem vette még észre azóta sem a telefonján a száz hívást...

Hal
Rajongok a halakért. Főleg Csak az ehető halakért. A hekket is szeretem, de szívesebben eszem pontyot. Vagy harcsát. A Balatonnál balatonit, a Tiszánál tiszait, stb. A legtöbb helyen más hal nincs, csak hekk. Aztán valahol találok pontyot is. Balatoni? - kérdem. Honnan tudnánk? - kérdezi az eladó. Később kiderült, hortobágyi. Finom volt. A Hortobágy is szép hely. De bakker....!!!!!!!

Hogyan támogatják gyerekeim a nagy kozmetikai cégeket?

Mert hogy támogatják, az nem kérdéses. Az ellentételezési formákról még nincs tudomásom, de biztosan ígértek valamit nekik a cégek, mert nagyon következetes hajthatatlansággal teszik, amit tesznek.

A papír zsebkenőket kibontás nélkül koszolják, főleg Á.

A fogkrémükre sosem csavarják fel a kupakot, így az rendszeresen ki/beszárad, minimum dupla annyit használnak, mint kéne. Szintén a fogkrémfogyasztást elősegítendő, méteres krémadagot nyomnak mindig a csapba vagy a földre is.

A fogkeféjüket rendszeresen
a) szétrágják
b) elveszítik (ehhez nem kell elhagyniuk a házat!)
c) a wc-be, de legalábbis a wc mellé ejtik.

 A kád szélén álló szappanadagolót szappankilövőként használják.

A tusfürdőjüket család összes tusfürdőjét nyitott kupakkal fürdetik a nagy kád vizekben, mert
a) azok hajók
b) csak lemosni szerették volna alaposan kívülről a flakonokat
c) biztosan beleestek, ők nem vették észre, hogy a fürdőkádban a két gyerek mellett 53 különféle flakon is úszkál - a vízbekerüléskor még tusfürdőkkel teli!

A fiam ruháit a mindennapi szerinte rendes használat után, a lányoméit a szinte mindennapos kreatív alkotások létrehozása nyomán kell minimum kétszer mosni. Üzenem a nagy cégeknek, hogy ne erőlködjenek, mert öblítőt semmiképp sem fogok használni és a mosások nagy része is dióval zajlik!!!!!

Nagyon kreatívvá válok én is, és át fogok térni a fogmosómogyoróra, amit mezei zsurlóval lehet majd felvinni a fogakra, a szőlőléfürdetőre, a lapulevél zsebkendőre...

A cégekkel így elintéződnek a dolgok, azt hiszem. De hogy mit tegyek az ellen, hogy az imént a hajfestékemben szárított ibolyacsokrot találtam?????? Remélem, nem a színre célzás, mert semmiképp sem vagyok hajlandó ibolyalila hajat viselni!