Gratulálok!

Annak a kedves olvasómnak, aki úgy érzi, ma van mit ünnepelniük! Mert tényleg van mit!

Öröm

A. már iszonyat ideje nincs itthon. Szoktunk csetelni, meg sms-ezni, meg ímélezni, vagyis amit ilyenkor lehet, sőt, egyszer már telefonon is beszéltünk, mikor az első nap Á. is és én is kaptunk tőle levelet, V. pedig nem (pedig A. küldött neki is, a technika ördöge zabálta fel mérhetetlen zabolátlan falánkságában), és V. olyan szívet tépően zokogott, hogy jobbnak láttam felhívni A.-t. Jobb is lett, megérte. Szóval, beszélünk időnként így-úgy, és tudtuk, hogy ma vadvízi kenuzásra viszik, ami így október végén nem annyira tűnt vonzó mulatságnak a cseh hegyekben, mint amennyire szívesen söröznék vele Prágában - de hát a teambuilding az teambuilding, muszáj volt mennie. Írt egy sms-t, amikor indultak, aztán most este egyet, amikor kiszálltak a csónakból. Én meg mondtam a gyerekeknek, hogy apa kiszállt a kenuból.

Á. (eleve ellenezte a vízitúrát): És nem halt meg? Tényleg él?
én: persze, hogy él
Á. (táncot járva és a levegőt öklözve örömében): Ez az! Juppííí! Ez az!!! Juppí!!!

P, mint

1. p: a pletyka mérges, éles nyelve

beszéltem ma Á. régi (és V. jelenlegi) iskolájából egy tanítóval, akit szeretünk és aki szereti Á.-t. Beszélgettünk mindenféléről, aztán egyszer csak azt mondta, ne haragudjak, hogy megkérdezi, de azt hallotta az ötödikesektől, és hát nagyon meglepődött, és nehezen hiszi, de hát ezt mondják, hogy Á. az új iskolában kettesre áll matekból. Hogy igaz-e.

Hát, egy frászt igaz. Ötösre áll, matekból is. Is! Nem mintha jegyekben mérnénk az életet, és nem mintha másfél hónap nagyon mérvadó lenne. De azért elszorult a szívem, hogy tényleg ezt mondják bárkik is. Mert ez az irigység szívsajdítóan rusnya megmutatkozása.


2. p: a pite, hogy inkább édes szájízzel fejezzem be

3 bögre rétesliszt (ez kb. 75 dkg)
5 evőkanál cukor (mi barnát használunk)
1-2 vaníliáscukor (vagy valódi vanília)
1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna
1 csipetnyi só
25 dkg vaj
1 tojás (+ egy sárgája a kenéshez, én annak a fehérjét is a tésztába teszem)
1 pohár tejföl

Ezeket kell mind jól összegyúrni, két egyenlő részre osztva kinyújtani, az egyiket sütőpapíron egy tepsibe tenni (egy rendes nagy tepsinyire kinyújtható a fél adag)

töltelék: nálunk minimalista: a reszelt almához csak fahéjat szórok, se cukrot, se egyebet, kicsit hagyom állni, barnuljon meg nyugodtan, aztán kicsavarom a markomban és egyenletesen szétosztom a kinyújtott tésztán kb. 2 cm vastagságban (nem szóromk meg morzsával, dióval pláne nem, úgy utálom)

ráborítom a másik kinyújtott fél tésztát, az egész tetejét átkenem (kézzel) a kicsit felvizezett (mert úgy kenhetőbb) tojássárgájával, aztán villával szép mintát szurkálok bele (amin távozhat az alma gőze).

190 fokos forró sütőbe kell betenni, és ott kb. 40 percig sütni.

Iszonyat hamar elfogy!

(+ nem szoktam megcukrozni a tetejét
++ ha teljes kiőrlésű lisztből csinálom, semennyi cukrot sem teszek a tésztába sem, magától is édes!)

Versírás

Van, hogy úgy ébred fel az ember egy álomból, hogy egész nap ott remeg a sírás a szája sarkában. Aztán nem sír, mert nincs rá alkalom, meg mert akkor sem lenne jobb, ha bőgne egy nagyot. Ilyenkor nem jó felébredni, ilyenkor a legjobb lenne talán azonnal visszaaludni. De azt nem tud az ember.  Vagy jó lenne írni. Na, azt pláne nem tud. Pedig mennyi mindenre képes álmában az ember agya, például varázsolni. Csak ébren ilyen béna és földhözragadt.

De van, aki tud írni is, és ilyenkor nagyon jó, hogy volt idő (már rég nem), amikor legalább száz verset tudtam a József Attila összesből.

(Amikor verset ír az ember,
mindíg más volna jó,
a szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó

Amikor verset ír az ember
nem írni volna jó.)

A legnehezebb pillanatok

azok voltak a négy napban, épp az imént, amikor beállítottam a telefon ébresztőóráját 5.30-ra. Lehet sajnálni érte. Lehet irigyelni érte. Jó éjszakát!

Víg napokat élünk

Előre szólok, hogy legérdektelenebb bejegyzéseim legunalmasabbja következik, arról fogok írni, hogy mit csinálunk, amikor annyira semmi sem történik, hogy nem írok.

Hát, vígan vagyunk. Úgy bizony. Pedig nem csinálunk semmit. Reggel sokáig alszunk, én például akár kilencig is. Aztán kávézunk, kakaózunk, egy idő múlva reggelizünk is. Aktuális sláger náluk a szardínia, most ezt imádják nyakló nélkül, naponta. Én magamnak paprikát sütöttem, mert én meg azt. Aztán ők kimennek a térre, vagy a kertbe, többnyire labdázni. Én meg sütök és főzök. Nem muszájból, örömből. Ennek megfelelően tobzódunk a sokféleségekben. Mindenkinek kívánsága szerint készítettem mindenfélét. Ami nem fogy el, azt lefagyasztjuk későbbre (a többségük nemcsak jól fagyasztható, hanem a felmelegítés után finom is). És sütök. Meg csináltam birsalmasajtot is. Nem a klasszikusat, amihez sok cukrot ajánlanak, hanem egy teljesen cukormenteset. Csak a birsalma. Nem túl dizájnos, de nagyon finom. Idén (szerencsére) nem termett közel sem annyi birsünk, mint tavaly, szerintem legfeljebb 10-15 kiló, így viszont megvan az az örömöm, hogy szinte mindet fel tudom használni. És meg is esszük, mintha csak tervezett rost- és pektinkúrán lennénk, pedig nem, csak nem lehet abbahagyni a kóstolgatását. Sütni almás pitét sütöttünk. Meg rétest is. Mert annyi reszelt alma lett, hogy a pitetésztába nem fért bele (a pite tésztáját Szilvi (hopp, egy név, viselője egyértelműen pozitív szereplő az életemben!) barátnőmtől tanultam, ő meg a nagymamájától, és az a különlegessége, hogy én ugyan mindig is imádtam az almás pitét, de sosem sikerült pont olyat sütnöm, amilyen a kedvencem. Mióta viszont Szilvi elárulta ezt a receptet, nem tudok betelni a saját sütésű pitékkel, akkor sem, ha ez aztán dicsekvés a javából). És nem én reszeltem az almát, hanem a gyerekek. Kint is voltunk. Többször is összesöpörtük a lehullott leveleket, aztán megint. És most megint ugyanannyi van. Távcsövön madarakat figyeltünk. Mindennap kosaraztunk, futottunk, gyalogoltunk, ők fociztak is. Meg voltunk kirándulni a szép őszi erdőben. És filmet néztünk jól összebújva. Aztán én külön is. Megáll az idő. És napoztam minden nap, legalább két-három órát. Alibiből könyvvel a kezemben, de igazából most csak színleltem az olvasást és szívtam magamba a napsütést. Mostam és teregettem is sokat, még a napra, mintha csak azt képzelném, hogy ha most kimosok mindent, tavaszi nem kell. Dehogy képzelem. Pedig jó lenne! És szekrényt is rendeztem, mert a múltkoriban panaszolt gondom, hogy túl kicsi a szekrényem, meghallgatásra és orvoslásra talált, kaptam még két polcnyit. Nem lesz elég, de örülök neki és igyekszem mihamarabb telerakni. Zenét is hallgatok. Amikor a gyerekek a téren vannak, üvöltetem és énekelek vele én is. Most persze megint több gyerek van nálunk, mint az én kettőm, de szeretem, ha itt vannak. Olyan jó itthon.