Ki a hunyó?

Ha elromlik egy kapcsolat (házasság, barátság, üzlet, bármi, ami emberi), gyakran megkérdezik, ki volt a hunyó. Ha jól értem, ilyenkor arra kíváncsiak, ki rontotta el, ki volt a hibás, melyikük volt a szemét alak, aki miatt történt, ami történt.

Van egy játék, talán ismeritek ti is, bújócskának hívják, az meg arról szól, hogy legalább egyvalaki, de inkább sokan elbújnak. Ők jól látják, mi hol van a terepen, tudják, hogy a többiek hová helyezkednek, hogy hol vannak fedésben, hol nem, van lehetőségül jól eltakarni és álcázni magukat, szervezkedni, stratégiát kidolgozni. Eközben egy - és mindig kizárólag egy szerencsétlen kis hülye majom társuk falnak döntött homlokkal, befogott szemmel, süketen és vakon, a mobil környezetét tekintve teljesen tudatlanságban hangosan számolja vissza az időt önmagának, hogy mikor indulhat el megkeresni a sok közül legalább egyet, a legbalekabbat, akin piros póló van, vagy akinek kilóg a lába, vagy aki köhög vagy tüsszent, vagy akit (később már, persze) beköpnek és lebuktatnak a többiek. Hogy végül is az ipiapacsról aztán már ne is beszéljünk, az csak az igazi szívás, számolni, otthagyni a fát vagy a falat, senkit nem találni, aztán újra letaglózva leütve lenni és szívni számolni újra egyedül a barátok nélküli, ellenséges környezetben.

Szóval, végül is kicsoda a hunyó?

Nyaralásmorzsák (5.)

A közlekedésről
én nem tudom, melyik autóban ki ül, de aki autópályán jobbról előz vagy aki záróvonalon át előz, esetleg a záróvonal másik partján velünk egy irányba közlekedik a szerpentinen, az az esetek 99 százalékában vagy román vagy ukrán vagy magyar rendszámú autóval teszi. Én nem is gondoltam volna, hogy ilyen erős hatással van az emberekre az, hogy milyen rendszámú autót vezetnek. De van egy jó hírem: úgy tűnik, A. nem is sejti, milyen felségjelzésű autó próbálja őt determinálni.

A szoba
Templomszag van. Hatalmas háromajtós szekrény uralja a szoba tekintélyes részét. Szerintem egy régvolt gyóntatófülkét polcoztak be és láttak el szürke műanyag fogasokkal. Ha nem szólunk hosszan semmit, esténként kihallatszanak a régi sóhajok a tömjénillatból. A templomi áhítathoz szükséges illatutánpótlást egy apró, élénk rózsaszínű (mintha) gipszfaragvány bagolyszobrocska biztosítja, kitárt szárnyakkal illatozik a szekrény középső traktusának padlózatáról. Beülök az egyik oldalsó fülkébe. Az éjjelszekrény kis fiókjában a szokványos helyen a Biblia frissen aktualizált kiadásaként a tévé távirányítója hever.

Wifi
Nincs. Jelszót azért kapunk hozzá, bonyolult betű és számkombináció. Másnapra álmunkból felverve is tudjuk.

Vacsora
Van hal, frissen a tóból. Filézett. V.-t hiába figyelmeztetem, hogy nem szereti a halat, ennek ellenére azt rendel ő is. Kihozzák mind a négyünknek. Gyönyörű, isteni és szinte szálkátlan tényleg. V.-nek persze nem ízlik. Megesszük az ő adagját is. V. éhesen duzzog. És ezt a mutatványát még több estén is elismétli.

Kirándulások
Mint önismereti képzések gyakran tanácsolják, a nyaralás alatt alaposan kihágtam a komfortzónámból, főleg meredeken felfelé. Meg bele is tapostak. A hegyek. Na meg a gyerekeim - ki más.

Pénz
Van pénzünk, kártyán tartjuk. Nem veszünk ki feleslegesen pénzt, mert modern népek vagyunk. Így nem jutunk be a múzeumba, a kisboltba, a parkolóba, a strandra, a fagyishoz. De legalább nem kell majd azon agyalnunk, hogyan váltsuk vissza minél kisebb veszteséggel. Szerintem elég tetemes a veszteségem már azzal, hogy nem engednek vásárolni. A. szerint nem kéne a tárgyak bűvöletében élnem. Eredményes tárgyalás következtében egyszer a hét folyamán megállunk mégis tamponért.

Vásárlás (kártyával, utolsó napi aktus)
A. elvei szerint nem beszélünk meg találkozási pontot, mert úgysem tudnánk hozzá pontos találkozási időt megadni. Így az időnk jelentős része azzal telik, hogy egymást kergetjük a stadionnyi boltban. A. utál vásárolni. Én utálok mással vásárolni.

Nyaralásmorzsák (4.)

Következzék két kis kmeglepetés a közelmúltból:

1.
Nem szeretem Bacher Ivánt. Vagyis hát nem olvastam tőle semmit, de azok egyáltalán nem tetszettek. Vagyis egyszer biztosan nem tetszett valami, amit talán ő írt, talán más, mittudomén. Utálom, mit akartok még? De valahogy a kindlémre tekeredett egy könyve. Kínomban, hogy legyen mit olvasnom mégis a strandon, ha már vízbe nem mehetek, bakker, hogy miért pont most - ehhez persze semmi közötök, iszonyú intim vagyok, nekikezdtem. Egyszerűen imádom ezt a könyvet. El kell hogy olvassak több Bacher Ivánt is, mert most már, hogy olvastam tőle valamit, amit imádok, mégsem mondhatom azt nyugodt szívvel, hogy nem szeretem Bacher Ivánt.

2.
A hegyekben minden látszat csal. Először úgy látszik, de jó lenne felmenni a tetejére - aztán már nem látszik úgy, de már nem lehet visszafordulni. Akkor úgy látszik, legjobb lenne azonnal meghalni, de aztán mégsem lenne jó, mi lenne a blogommal gyerekeimmel nélkülem? Aztán úgy látszik, hogy fekete felhők jönnek, amin nem tör át a napsütés. De áttör. És szénné szét égeti az arcomat. Amit nem (amit sem) szoktam benaptejezni, mert utálom, ha ragacsos a képem. Ennél jobban már csak azt utálom, ha feszül rajta a bőr és fáj. De ez is megtörtént - vettem tehát drága európénzekért hiperszuper napozás utáni krémet (pedig nem is napoztam) és vastagon bekentem vele az arcom. Nyugtat, hűt, gyógyít, kisimít, szépít. Úgy nézek ki vele, mint Rumcájsz a borbélynál, és ragad is - de ha ragad, hát ragad, mit bánom én, csak ne fájjon végre. Aztán tovább kirándulgattunk a többi napon is, hol esett, hol fújt, hol kéken ragyogott - az arcom meg tovább fájt. Most is, itthon is. Valami elég jó helyre el is csomagoltam a hiperszupert, hogy mindig kéznél legyen, ha kenni kell. Csak sajnos elfelejtettem, hogy hová.

Figyelj, A. /Á. / V.! Nem tettem/ raktam/ rejtettem/ helyeztem/ dugtam/ pakoltam a te zoknijaid/ pólóid/ szennyeseid/ tiszta ruháid/ cipőid/ holmijaid/ ülésed/ táskád/ közé/ alá/ zsebébe/ zegzugába vagy rejteknyílásába a hiperszuperemet? Mert nem találom sehol! Huszonnégy órája sírok, hogy elveszett, az arcom meg ég, mintha paprikakrémmel.

Meglett végül. Sosem találnátok ki, hol volt. A saját neszesszeremben.

Nyaralásmorzsák (3.)

a képek az időrend, a tematika, a logika és a jó ízlés teljes mellőzésével kerültek ide feltöltésre, aki bármi ilyesmit felfedezni vél bennük, az (izé, helyesbítek: ő) a véletlen műve

Szép, ugye? Messziről igen... de nagyon nehéz felmászni rájuk (nem tudom, megfigyeltétek-e, de kisebb fenékkel mintha könnyebb lenne az ilyesmi...)

 egy kiskakas, gyémány félkrajcár nélkül

 közeleg az évszázad vihara

 hosszúgyerekem napozik a strandon

 rövidgyerekem (az, hogy mégis az ő lába van a másik képen, erre meg nem fért ki, na, az a technika ördögének a találmánya)

 ide másztunk fel

 ezt láttuk, ha nem lefele néztünk épp

 meg ezt - majdnem parnasszusi magasságokba kerültünk

 aw, mily' lovely!

 park

 part

 háztetők (mondanom sem kell, ezt sem adták ingyen, másztunk)

 pizza a tenger gyümölcseivel a hegyek közt

 volt patak is (bele is mentünk, naná)

 több tónál is jártunk

 és több hegyen (ide felvonó vitt fel)

 ide autó vitt el

 nem ég a ház, a felhők ereszkedtek le közénk, hegyek emberek közé

 jött a vihar megint

kiharapott a hegyből egy nagyot

a száguldó autóból is tudok fényképezni - ilyen lesz

a strand gyepszőnyege (selymes volt, puha, tiszta, csikk- és tüskementes, úgy simogatta a talpunkat, mint a mandulaolaj - és A. még egy egyeuróst is talált benne)

ennek a gyerekemnek tériszonya van, nem bír feljönni egy húszperces úton a libegővel a hegyre rosszullét pofavágás nélkül - de ezen a hegyi kötélpályán mintegy négy óra hosszat csúszott-mászott

 ennek a gyerekemnek nincs tériszonya, csak a türkizszín körmeit félti - de ezen a hegyi kötélpályán mintegy négy óra hosszat csúszott-mászott

1142 képet csináltam*
* egy jelentős részüket a száguldó autóból

Nyaralásmorzsák (2.)

Mivel nem délen jártunk, hanem fent a hegyekben (olyannyira, hogy a tengert még csak távolról sem láttuk így a jövő héten vissza is megyünk még egy hónapra), viszont itt is evéssel töltöttük az időnk egy részét, így főként nem a könnyed, dolce vita féle tipikus olasz ételekkel találkoztunk, hanem a kemény hegyi életnek megfelelő másféle kajákkal (persze, azért ettünk pizzát és mozzarella bufalát is (én ettem például tengergyümölcseis pizzát, hamarosan meg is mutatom, hogy nézett ki - szóval, épp kurvamessze voltunk a tengertől, de azért nem szúrták ki a szemem két aprócska kis vízisünnel kagylódarabbal)

Többnyire egyébként azt ettük, amit a házigazdák főztek nekünk - mindig többféléből lehetett választani, mindig volt ravioli, spaghetti, tagliatelle - és mindig voltak különféle húsok - nyúl, hal, disznó, marha, és mi ezekből nem tudtunk választani.

Volt például egyszer hideg marinált marhahús hagymás babbal, máskor pedig gnocco con spinaci e speck - amit (szerintem) úgy kell csinálni, legalábbis én ezentúl úgy fogom, hogy készítek krumpligombóchoz (gnocchi avagy nudli) való tésztát, füstölt sonkát vagy húsos füstölt szalonnát* kis (!) kockákra vágva megpirítok saját zsírján, icipici vajon megfonnyasztok friss spenótleveleket, felvagdalom nem túl apróra, aztán mindkettőt (spenót és szalonna vagy sonka) belekeverem a tésztába, kisebb szilvásgombócnyi gombócokat formázok, lobogó (sej, a mi lobogónkat!) vízben megfőzöm, a sonka vagy szalonna kisült zsírján kissé még meghempergetem, aztán tálaláskor parmezánsajtot adok mellé (vagy rászórom magam)

* szerintem ez gombával is finom lehet, akár a füstölt hús helyett is

Nyaralásmorzsák (1.)

Történik a hazafelé vezető úton, amikor már megtettünk kb. 250 kilométert és hátra van még 800, a két táv törésvonalán előre eltervezetten bementünk egy Cita Mercatoba hatalmas nagy üzletközpontba, ahonnan a parmeggianot, a prosciutto crudot és a többféle (de így is csak bolti - én a piacosért vagyok oda leginkább) olivát leszámítva az úton elfogyasztandó minimál stílusú élelmiszercsomaggal szédelegtünk ki*, ami sima és mákkal szórt császárzsemléket, különféle szabadon választott joghurtokat, vizet és mortadellát** tartalmazott, valamint volt már az utastérben olivás grissini, mazsolás kalács, mandulás minikeksz és nutellás sfogliatella. Mindenki összehajtogatva ül a helyén, még a fali polcok is csomagokkal*** vannak teli - ja, nincsenek falipolcaink a kocsiban... akkor azért vannak mindenütt csomagok

Á.: és nekem mit hoztatok?****
én: a zsemléket meg joghurtot (meg ugye ott van az a sok édesség)
Á.: nekem nem hoztatok a zsemléhez semmit?
én: ööö.... nem... mit kellett volna hoznunk?
Á.: SEMMIT sem hoztatok nekem a zsemléhez?
én: semmit... miért, mit szerettél volna hozzá?
Á.: mindegy (és örökre a hátra lévő 800 kilométerre vérig sértődik)

Most persze nyilván azt gondoljátok, hogy ezek a szülők állatok, hát nem bírtak ahhoz a nyomorult zsemléhez venni valamit a gyereküknek... de a tényállás az, hogy Á. nem eszik
semmiféle sajtot (csak megsütve)
semmiféle felvágottat (mortadellát sem)
semmiféle sonkát
semmiféle szalámit
semmiféle nem magyar kolbászt (de azt is csak felszeletelve, harapva nem)
semmiféle kenhető cuccot (a körözöttet és a halkrémet leszámítva, de ezekből is csak azt, amit én csinálok)
semmiféle szendvicset (a melegszendvics kivétel, de ehhez a kocsiban uralkodó ötven fok kevés lett volna)
 - az autóban pedig nem tartottam volna jó ötletnek a kezébe adni egy Rio Mare tonhalkonzervet, még evőeszközzel sem (de amúgy is csak késünk volt)

Szóval, nem tudtam, mire gondol, amit hozhattunk volna neki a zsemlékhez. És most sem tudom. Szerintetek mit kellett volna vennem ahhoz, hogy ne nézzen rám az utolsó pillantásával úgy, mint egy nyomorult, utolsó gyerekgyilkosra?

* ennek több oka is volt, különösen az, amin még biztosan vekengek majd egy néhány sort, hogy A.-val és Á.-val képtelenség egy jóízűt vásárolni - de azt meg kell mondanom, hogy nem ezekért álltunk meg elsősorban, hanem ruhákat, cipőket és legfőképp egy zöld, bőr minihátizsákot akartam vásárolni

** az egyetlen felvágott kategóriába tartozó étel, amit megeszek - gyerekkori fixáció, imádom

*** a csomagokban nincs semmi, ami új lenne, csak a trehányul a táskákba dobált szennyeseink foglalnak több helyet, mint odafelé menet (ja, de, mégis van új is a nap alatt, mert néhány intim mosakodót mégis sikerült vennem stikában a parti kisboltban)

**** Á. természetesen nem jött be velünk a boltba, az első kávézónál vettem neki narancslét és vizet és mellérendeltem egy szigorú fegyveres őrt leültettem a tabletjével, így tudtam, hogy az elkövetkező bármennyi időben sem mozdulna el onnét, még fenyegető erőszak hatására sem