Az edzés hatalmáról

én: és? otthon mit tett már a vihar? (mert én máshol voltam)
A.: megúsztuk, csak száraz gallyak estek... de az utcában kidőlt egy karvastagságú fa
én: melyik?
A.: én nem ismerem névről itt az összes fát... ott a keresztutca felé

Másnap megyek, nézem, egy fa tényleg kidőlt. Ott fekszik a földön, még nincs felszeletelve. Szegény! Szép nagy fa volt. Úgy 80-100 cm lehet a kerülete.

Kánikulatippek

Én ma a teraszon aludtam pucéran, takaró nélkül. Isteni volt!

Annyi külön odafigyeléssel járt csak, hogy hajnalban bejöttem - bár szerintem nem lehet odalátni világosban sem. Simán megérte, hogy cserébe több órát aludtam egyhuzamban úgy, hogy nem izzadtam, mint egy ló és nem hánykolódtam órákon át ébren a kétszáz fokos házban. Első tipp: aludjatok a szabadban!

Elolvastam a Semmit című könyvet (amit nagyon dicsértek) - hát, nem tudom. Elolvasható könnyen és gyorsan (én egy kád épphogy langyos vízben ültem közben végig) - nem vidám könyv... de nekem olyannyira szürreális, hogy nem bírok komolyan megdöbbenni vagy elképedni rajta. És ettől, meg attól, hogy nagyon más (szerintem egyszerűen kisiskolás) az elbeszélői stílus, szóhasználat és hangnem, mint amit én egy már nem is kamasztól (fiatal felnőttként meséli el a tíz évvel korábban történteket) várnék, hogy a borzalmak sem tűnnek borzalomnak, és úgy egyáltalán, semmi sem valóságosnak. Érdekes - körülbelül ennyit tudok róla mondani, enyhén szájhúzósan. Ezek után mit várjak a Mindentől, amit a kritika is nagyon lehúz (szemben ezzel, amit korszakalkotónak ítél - de én nem érzem elég jól a korszakhatárt) Második tipp: olvassatok a kádban! (szerintem inkább mást)


Hogy legyen minek örülni is:

már megint egy (két) vécé
Harmadik tipp: segítsetek a rászorulóknak!


valamint tegnap valaki szó nélkül, egyszerűen adott nekem egy 10 %-os kupont a Rossmannban, ahová dezodorért tértem be (és dezodor nélkül, egy törülközővel, két liter vizzel és egy csomag betéttel jöttem ki)
Negyedik tipp: segítsetek a különösebben rá nem szorulóknak is - illetve fogadjatok el nyugodtan kedvességet másoktól! Mert mindkettő jó.

Időzítés

Én nem tudom, létezik-e egyáltalán ideálisnak nevezhető időpont vagy időszak arra, hogy az ember (bár pillanatnyilag használt felmosórongynak inkább érzi magát) egy mocskosul durva vécéeldugulást próbáljon elhárítani - de azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy semmiképp nem egy olyan éjszakát jelölnénk meg közelítőleg ideális időpontként, amikor negyven fok van éjjel-nappal, este tízkor ér haza a gyerek, eszik, kicsomagol, becsomagol, szarik, tizenegy felé jár már, amikor elmegy aludni - azzal, hogy nem folyik le a vécé. Cserébe mindenhová máshová. Heroikus küzdelmet vívtam, győztem. Az óra reggel (???) 4.15-re van beállítva.

Kísérteties

Próbálom elérni a hivatalt. Meg van adva körülbelül tizenkét telefonszám, némelyek eléggé hasonlóak egymáshoz, némelyek nagyon különbözőek a többitől. Vannak fax számok is, négy. Nincs mellette név, beosztás, szakterület. Nekem konkrét kérdésem van (lenne) a hivatalhoz, felhívom az egyiket. Kicsöng, semmi. Második. Kicsöng, semmi.  Harmadik. Kicsöng, semmi. Negyedik. Foglalt. Ötödik. Kicsöng, semmi. Hatodik. Foglalt. Hetedik. Foglalt. Nyolcadik. Kicsöng, semmi. És így tovább. Próbálkozom megint, más sorrenekben. Az eredmény ugyanez, vagy legalábbis hasonló. Még géphang sincsen, még Mozart sem muzsikál, még gombokat sem nyomkodhatok az ügyintézőhöz. Több órám telik így el - kéne az az infó, nagyon kéne. Határidős. Szankciókkal.

Zötyögök a buszon. Dolgomvégezetlen? Nem, végül is órák múltán az egyiket valaki felvette, attól megkérdeztem, de nem volt illetékes, úgyhogy átkapcsolt, neki is elmondtam, az továbbirányított, az újnak megint elmeséltem, azt mondta, hogy más tud erre válaszolni , továbblökött ő is, attól megint megkérdeztem, az azt mondta, hogy kapcsolja, akkor sokáig kicsöngött, majd végül felvette, én feltettem a kérdésemet, ő meg elmondta (biztosan csak a melegtől, de erősen hülyének nézve). Nálunk szerencsére nincs meleg, én mindent tolerálok. Szóval, zötyögök a buszon dolgom végezetten (még ha ez kicsit úgy hangzik is, mintha a telefonálgatás közben beszartam volna, de nem, csak a dolgomat végeztem)

A buszon nők beszélgetnek egymással. Három nő. Úgy gondolom, munkatársak lehetnek, félszavakkal fikáznak mindenkit. A hülye nyomorult ügyfeleket. Azokat a csökött agyúakat. A barmok barmait, akik ebben a melegben sem hagyják már békében őket. Mikor a szabadságolások vannak. Ezt ők nem értik. Hogy az a hülye a vonal másik oldalán mégis hogyan gondolja. Hogy felhív egy számot és nem veszi fel senki. Akkor miért csengeti egy órát? Attól Gizike nem jön vissza a szabadságról. Az sok hülye kedvéért. Jó, hogy. Akkor meg mit akar az isten barma? A munkaidő végéig csörgetni? Az nem is az ő asztalán cseng, akkor nem fog odaszaladgálni felvenni. De hát dolgozni nem tud tőle. Ahhoz csend kéne és nyugalom. Béke. Mit várnak ezek a nyomoroncok? Hogy felugráljanak más asztalokhoz? Mert van ám olyan hülye is, aki körbecsengeti az összes asztalt. Ezzel is zavarva a munkát. De3 még hogy! Mégis, hogy képzeli? Ha egyszer az egyiken beszél, akkor sem vehetné fel a másikat, ha az az ő asztalán volna. Ha az ügy az ő asztala volna. De hát nem az, hát nem értik ezek a szerencsétlenek? Hát ebben a döglesztő melegben hogy ne fulladnának ki gyorsabban.  Mármint ők, a nők. Hát már egy kortyot sem ihatnak? Mikor a rádió is azt haresogja, hogy folyadék kell. Hát mit képzel az a sok hülye? Hogy majd ivás nélkül fogják kibírni? Hogy összeesnek? Mikor folyton ott cseng az a sok kurva telefon?

éjféli story

Vannak napok, amikor korán ágyba kerülök - például tegnap. Tizenegy után egy kicsivel már le is feküdtem. Kicsit hánykolódtam még a melegtől, de muszáj volt elaludnom ahhoz, hogy ma fél nyolcra (jól olvastátok) angolórára tudjak menni (a szenvedély az szenvedély). A reggeli kényszerű ébresztésről a telefon hivatott gondoskodni - sosem teszem magam mellé, mert anélkül nyomom ki, hogy később emlékeznék rá. Szóval, tőlem mintegy három-négy méterre van az asztalon, ő ott töltődik éjszaka, míg én az ágyban. Hát, ne gondoljátok, hogy miután már alszom, nem történhet velem semmi!

Ugyanis egyszer csak csörögni kezdett a telefon - vaksötét volt még. Kiugrottam az ágyból - a telefonról V. édes képe mosolygott rám. Úristen, mi történt? - kaptam fel a telefont. Valami baj van? Hogy vagy? - hadartam - és közben járt az agyam, hogy mehetünk azonnal érte, ha kell. Szia, mami - csicseregte. Csak azért hívtalak, mert tőled nem köszöntem el este (de, elköszönt, csak A. kezében volt a telefon és ő közvetített köztünk, mert én még nyakig meggyes voltam). A szorítás a gyomromban elég lassan múlt. De hány óra van? Mit csinálsz? A többiek hol vannak? - kérdeztem még mindig remegő hangon. Mindenki ébren van még, mert délután aludtunk. És még mesélt egy kicsit. Nem csináltak semmit, csak a víz volt, meg a nap. Elköszöntünk. Letettük. Nézem az órát: éjfél elmúlt. Aztán egy körülre sikerült is elaludnom.

A. (teljesen jogos) kommentje: jó lenne kicsit visszafejleszteni benne ezt a cukiságfaktort! (pedig általában ő inkább vevő rá, mint én - nem mintha én nem lennék elbűvölhető, mert nagyon könnyen olvad a szívem - de a túldirekt cukiskodástól kiver a víz, még V. esetében is )

nyaralnak

V.
voltunk cirkuszban, öt tigris volt és egy elefánt, nagyon későn értünk haza, annyira izgalmas volt, majdnem éjfélre, és tegnapelőtt harcsát ettem, tegnap hekket, lehet, hogy már megszerettem a halat, ma gombaleves lesz és pizza, ma kétszer mostam hajat, mert beleragadt a vattacukor a hajamba, és akkora szél fúj, hogy tarajos hullámokon csónakáztunk gumimatraccal, de vigyázunk nagyon, és mindig bekenjük magunkat és kalapot is viselünk, tegnap majdnem elmentünk kalandparkba, de már nemsokára bezárt, úgyhogy mégsem indultunk már el, és jégkását is kaptunk, képzeld egy kicsi kulacsban adták, illetve elég nagyban, és nagyon jól szórakozunk, annyit nevetünk, nagyon szeretlek téged és apát is puszilom, és a cica hogy van? majd holnap is felhívlak, nagyon-nagyon jól érzem magam...


Á.
jol vagyok

relax

Tudom én, hogy kit a pap nyugtat meg, kit pedig a papné - én csak annyit mondhatok, hogy csodálatos a meggymagozás. Ülök a szilvafa alatt az árnyékban, előttem a lassan langyosodó víz egy hatalmas mosdótálban, benne körülbelül tizenkét kiló meggy - persze egyre csökken a  vízben ázó száras, magos meggyek száma és egyre szaporodik a leszárazott, kimagozott gyümölcs a földön álló nagy fazékban. A meggynek jó illata van. Szinte hibátlan még mindig, alig van eldobni való. Néha elgurul egy-egy rakoncátlanabb szem a fűben. Nem ugrok utána, majd egyszerre szedem össze a végén, addig hadd mulassanak. Tapicskolok a kezemmel a vízben, időnként slaggal átlocsolom a meggyet, hogy tisztuljon a víz, egyúttal a lábamat is, mert jó érzés. Lágyan körülölelő, békés monotónia. Hallgatom a feketerigókat, nézem, ahogy egy kövérre hízott, barna fióka próbálja áttuszkolni magát a kerítés dróthálóján - nem sikerül végül. Még nem szokta meg, hogy az idővel gyorsan változik a teste, ahol tegnap még átfért, ott ma már akadályba ütközik. És ami felett tegnap még nem tudott átrepülni, afelett ma már  átsuhan. A kerti meggymagozás eléggé egyértelmű helyzeteket teremt, majdnem biztosan eldönthető minden szemről, hogy jó-e vagy rossz. Tudható, mit kell eldobnom ahhoz, hogy elérjem a célomat és mit kell eltennem, megőriznem. A köztesnek látszó szemek sem ijesztenek meg:  amiről nem látszik világosan, jót vagy rosszat tesz-e majd a lekvárnak, azt bekapom. Az élet egy hosszú. boldog meggymagozás - vagy legalábbis annak kéne lennie.

néhány nagyon megnyugtató dolog az életemből

1. napokon át is nagyon jól érzem magam A.-val kettesben

2. ha én nem is, de a kedvenc zoknijaim a Balatonnál nyaralnak V.-vel

3. anyukám nem látja, hogy még csak most állok majd neki a csütörtökön kapott meggynek

4. ha el is felejtettünk bevásárolni, egy paprikás krumplihoz minden van itthon (még kovászos uborka is)