Három nap

Ha három nap nálunk nem is ér fel egy esztendővel, arra azért elég volt, hogy:

- vezessek oda, meg vissza, meg ott összevissza, összesen kb. 600 km-t
- alaposan lebarnuljunk: Á. is, V. is és én is (és anyukám is)
- Á. és V. megtanuljanak felnőtt bringán bicajozni (bár nem akarták)
- együnk birkapörköltet, halat és pacalt is kovászos uborkával
- ráébredjek, hogy a habrolót egyedül én szeretem
- így életemben először négy habrolót egyek három nap alatt
- A. megutálja erre a hónapra a számára itthon hagyott 12 l hideg meggylevest
- lássunk egy tölgyfaerdőt azzal a felirattal, hogy "DINNYEVÁSÁR!!!!!"
- vegyek egy spenótzöld kapát, nyél nélkül
- betekintést nyerjek az Alföldön élők (vélt) olvasási szokásaiba a 399 forintért a(z imádott, mert kincsesbányák!) vegyesboltokban kínált könyvek segítségével
- háromszor is megtapasztaljuk a 40 fokos kánikulában is szinte üres strandot, és lássuk, hogy bizony a környék lakosságának nemigen telik ilyen luxusra

- megtudjam, hogy a helyi patikában lehetőségem nyílna arra, amit erre mifelénk sosem ajánlottak még fel: "Tisztelt Betegek! Személyiségi jogaik érdeke védelmében kérésre gyógyszerét külön helyiségben expediáljuk!" (mivel sokan voltak mögöttem is, nem éltem az alkalommal, sőt, nem is kérdeztem meg, Manci néni, vagy Terike, vagy Misu, vagy Zsiga bácsi szokott-e élni a külön helyiségben való expdiálás kétségtelenül emberbaráti lehetőségével)

- rájöjjek, hogy A.-nak a leghalványabb gőze sincs arról, melyik lehet a jobb és melyik a bal keze - vagy ha tudja, akkor valószínűsíthető, hogy... khm... a többségtől eléggé eltérő módon vezet (részletesebben: felhívtam A.-t egy majdnem tökéletesen sikerült tolatás után, hogy úgy megörültem, hogy háttal épp befértem a csak félig kinyitott kapun (mert a többiek a kapunyitást félbehagyva inkább szedrezni mentek), hogy a végén felszabadult örömömben kicsit jobban megnyomtam a gázt, hogy én is kiszállhassak végre, mint a többiek, így a bal tükrömmel fennakadtam a rosszul kinyitott kapun, így a bal tükröm letörött. A. válasza: nem baj, azt úgysem használod semmire. én: a bal törött le, .... mondom a bal! hallom - így A. - abba úgysem nézel bele soha... A baaaaal!!!!!! ha én vezetek, én is azon az oldalon ülök, amin te is szoktál, ha te vezetsz.... A.: értem, nem vagyok hülye.... jaaaaaa! hogy az úttest felőli? az gáz!... és másnap reggel megismerkedtem a helyi autószerelővel. Nagyon rokonszenves, már az előtt is az volt, mielőtt azt mondta volna, hogy az ilyen kis munkákért nem szoktak kérni semmit)

- egy macskával és két tíz év körüli gyerekkel, meg néhány diplomával, több ezer levezetett kilométerrel,  jó néhány családi torta megsütésével, több tízezer oldal elolvasásával, és több száz oldal leírásával, jelmezek tömkelegének megalkotásával, felelős  állással, rendszeres havi fizetéssel a hátam mögött (hogy a többi nevezetes és névtelen dolgot fel se soroljam, nemmondommeg, hány évesen, de istenbizony nagykorú vagyok) valahogyan egyszer csak kiérdemeltem, hogy végre saját(!), három egyedből álló kulcscsomót kapjak a szüleim Tisza parti vályogházához (mondjuk az is rögtön kiderült, hogy anyukám már két éve másoltatta, de akkor valamiért megharagudott, így nem adta ide, viszont azóta a kert mindkét kapuján lakatot cseréltek, így a három kulcsból álló csomón csak egyetlen olyan van, a házé, ami még rendeltetésszerűen használható... de örülök szüleim abbéli bizalmának, hogy hisznek abban, hogy gyalogosan vagy autóval akár, de bármikor átugratok a kerítésen...)
- és hogy elmerüljek az emlékek világában

A mókusok dicsérete

Szó volt arról néhány hónapja, hogy egyre csak gyűlnek, gyűlnek a színes szalagjaim, amiket az újonnan vett vagy turkált pólók, blúzok vállából operálok ki, mivel oda feleslegesek, sőt. A szép szalaggyűjteményt precízen szortírozva és csomagolva kis dobozkában káosz közeli gabalyodásokban az íróasztalomon szétszórva őrzöm. És most, hogy szabadságon vagyok négy teljes napot (nem túl vidáman, de ez más lapra tartozik), és rendet teszek a szekrényemben, ahol az asztalhoz hasonlóan ocsmány rendetlenség színes, vidám összevisszaság uralkodik, rátaláltam a kis szalagok hasznosításának mikéntjére. Gondoltam egy nagyot és merészet, és elhatároztam, hogy mégis, csakazértis fellógatva fogom tárolni a szoknyáimat. De nem található bennük akasztószalag. Nincs. Nem kiszakadt vagy kivágtam, sosem volt. Hát, most lesz. Minden szoknyába színben hozzáillő szalagocska kerül, kettő - szerencsére van épp minden színből kettőm. És vannak színes cérnáim is ezer színben. Meg varrótűk is valahol.

Úgy látszik, valamelyik hülye szállodában otthagytam az egyik kedvenc pólómat - azt keresve indult a totális rendrakás. De hiába túrtam fel raktam rendbe mindent, nincs sehol. A francba!

Kedves olvasóim! Nagyon szeretném tudni, hogy hány méternyi polc, illetve hány méternyi vállfaakasztórúd, és mennyi fiók áll egy (átlagos? vagy messze nem átlagos?) nő rendelkezésére a teljes éves ruhakészletének tárolására! Nektek mennyi? (téli, tavaszi, nyári, őszi ruhák - cipők, kabátok nélkül). Mert az a képzetem támadt, hogy azért vagyok képtelen huzamosabb ideig rendet tartani a ruháim közt, mert nincs elég helyem hozzájuk. A. szerint persze a hely elegendő, a ruha sok. Szerintem viszont többszörösére (!!!) kellene növelni a tárolóhelyeim számát ahhoz, hogy átlátható és kezelhető legyen a rendszer. Nincsenek abroncsos szoknyáim, nincsenek kalapdobozaim, tök átlagosan öltözöm (vannak nadrágjaim, szoknyáim, pólóim, blúzaim, pulóvereim, fehérneműim, sport(vagy szabadidő)ruháim... ja, meg zoknijaim és harisnyáim is... és sok színes kendő. A kosztümöket sem felejtettem ki, viszont nincs egy sem, mert utálom). Ti mennyi helyen fértek vagy nem fértek el?

A rigóink

Milyen könnyen ellátja az ember a világ dolgait birtokos személyjelekkel: rigóink vannak. Pedig dehogy! Csak él néhány felnőtt és néhány serdülő rigó a kertünkben és a fiatalok épp fütyülni tanulnak. Fütyülnek nekünk is, meg mindenkinek, csak úgy, mint a fülemüle - mint Arany óta tudni való.

Hogyan spórolunk?

Például úgy, hogy nem veszünk új porszívót. A porszívóvásárlás semmiképp sem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé, úgyhogy egy cseppet sem bánnám a dolgot, ha nem romlott volna el a mostani porszívónk. Ami úgy került hozzánk Á. néhány hetes korában, hogy az akkori régi tényleg teljesen elromlott, én meg bepánikoltam, hogy az újszülött Á. pormérgezést kap, így leküldtem A.-t porszívót vásárolni, körülbelül azzal az instrukcióval, hogy az új porszívó kicsi legyen, könnyű és piros. Hogy? - csodálkozott A., aki  akkoriban engem ugyan már elég régen és jól ismert, de a vásárlási szokásaink akkor is, azóta is erősen eltérnek egymástól. Lehetőleg hasonlítson egy vidám katicabogárra - pontosítottam. A. a pontos instrukciókkal felvértezve elment hát, majd kisvártatva visszatért a szomszéd házban lévő porszívóüzletből egy kicsi, vidám, piros, egypettyes katicabogárra hasonlító szerkezettel. A neve ugyan megtévesztésül Draco, de tényleg édes kis jószág. Csak most elromlott egy kicsit, épp az egyetlen pöttyénél. Nem mondhatom, hogy használhatatlan lenne, mert a port továbbra is vidáman szívja, viszont immár nem lehet ki- és bekapcsolni, csak a dugót a falból és falba ki- és bedugdosni, ami nem túl kényelmes. Kibírjuk, mert nem rigolyásan gyakori hobbink a porszívózás. És mert A. azt mondta, hogy amíg a néhány hete vett drága papírporzsákkészlet el nem fogy (és nem fogy gyorsan, mert ürítjük), addig semmiképp ne álmodjak új porszívóról. OK, hát akkor nem arról álmodok, velem lehet beszélni.

Vásárláshoz adott instrukciók terén egyébként A. is erős: amikor ma reggel elindultam, megkértem, gondolkozzon ő is, mire van szükség, segítsen kitalálni, mit hozzak majd. Néhány másodperces intenzív koncentráció után azt mondta: én nem szeretnék semmit. Biztos? - kérdeztem. Hát - mondta ő - csak legyen itthon minden. Erre is okét mondtam, mi lenne ennél egyszerűbb?

Szomorú civilizáció

Lényegesen jobban vezetek, mint tíz éve.
Lényegesen rosszabbul futok, mint tíz éve.

Mr. Alkohol

Á. meglehetősen koszosan jött haza a táborból. Vagyis látszott, hogy fürdött, mert keze - lába tiszta, bőre bűztelen... csak a számára láthatatlan részek, vagyis a nyaka, meg a füle, meg a füle mellett az arca vastagon retkes. Gondolom, az izzadság és az erdei por megfelelő mértékű elegye a bőrére száradva. Az esti fürdéskor sem jött le, pedig állítólag próbálta. Szerintem viszont nem maradhat sokáig így, úgyhogy azt mondtam neki:

 - Menj oda apához és kérd meg, hogy mossa le alkoholos vattával!
 - neeeeeeeeeem! - visít Á.
 - nem fáj! a köldökömet is így szoktuk! - szól V. (aki köldökmosásban gyenge)
 - akkor sem - mondja Á.
 - miért? - kérdezem az asszertivitás jegyében
 - gyereket nem szabad alkohollal rombolni! - mondja az egészségtudatos Á.

Arany alkony

Már másodszor kapom magam rajta rövid időn belül, hogy olyan holmit veszek és hozok haza magammal a helyilegjobb turkálóból, amin arany hímzés és/vagy arany flitter van, és amely viselet a korábban kialakult és azóta megszilárdult véleményemet alapul véve az öregség markáns és csalhatatlan - bár nem elengedhetetlen - velejárója. Amúgy viszont... bár ez lenne az egyetlen erre utaló jel, boldogan járnék, repülnék, szárnyalnék tetőtől talpig aranyban.