Nem készült el az új viseletem

Márpedig a kamaszok elviseléséhez valami vadiúj idegrendszerre van szükségem, vastag acélplatinából, szénszálas nejlonpropilénból, jancsiszöggel megerősített háromszorosan szilikonozott gumipántozással. Mert a régi igencsak viseletes már, valami hagyományos szar anyagból készült és nem bírja az állandó tépést és szaggatást.

Szakítás

Úgy látszik, elmúlt ez a szerelem. Pedig hatalmas volt, sok éven átívelő és sok mindent elsöprő. És Á. kedvéért mi is igyekeztünk megbarátkozni vele - de nem szerettük meg igazán. És most (egyelőre nem teljesen tisztázott okok miatt) ő akarja otthagyni és másikat keresni. Örülhetnék, mert én egyáltalán nem tartottam hozzá valónak, mert én Á.-t ezerszer különbnek láttam annál, minthogy épp erre pazarolja az életét. És javasoltam is neki hol ezt, hol azt a másikat - de egyik sem kellett, mindre megvetően biggyesztette a száját, hogy nem ér fel egyik javaslatom sem a focival. Mert a fociban 22 ember van, ott lehet valóban kombinálni, nagyon sokféle helyzet fordulhat elő sokféle megoldással. Nincs még egy ilyen komplex sport. És most mégis elég lett belőle valami. Most ő akarja abbahagyni. És azt mondta, új sportot akar, nem focit, nem másik csapatot. De szerencsére sportot mindenképp. Valami egyénit. Tényleg nem szeretnél másik csapatot? - kérdeztem. Mert azért én azt hiszem, nem a focival, mint játékkal van az igazi gondja. Hanem mert ez a csapat tényleg kritikán aluli volt szinte mindenben - a csapattagok és az edző együttes IQ-ja sem érte el Á.-ét - és igen, ez nagyon sokszor okozott fájó, zavaró, bosszantó, érthetetlen, ostoba helyzeteket. De Á. így is akarta, ezt akarta, sőt, csak ezt akarta. Mi nem annyira, de hagytuk, mert láttuk, hogy szereti. Nem volt jó, de... De közel van, egyedül is megközelíthető. És úgy indult, hogy örömfoci. Aztán kötelező lett a leigazolás, a kupák, ahol szó szerint soha nem rúgtak labdába a többi csapat mellett - technikai, erőnléti és értelmi szempontból sem. És Á. egyre többször szenvedett a meccseken és az edzéseken egyaránt. Úgyhogy most keresünk. Egy másikat - ami nem könnyű, mert már minden sportra volt jól kidolgozott magyarázata, hogy az épp miért kevésbé összetett és szerethető a focinál. Nem lehet vizes, mert a vizet utálja. A jeget is. A monotonitást is. Küzdősportot nem kér, az, hogy A.-val és V.-vel járjon karatézni, kizárt.

Eddig két javaslatot tettem (két és felet) - mindegyikre azt mondta, OK, próbáljuk ki. Ez elég komolyan hangzik, nem? Tenisz. Vívás. És a fél a kosárlabda - azt egy évig próbálta, nem utálta, de nem is szerette igazán - viszont akkor még inkább alacsony volt korosztályi szinten, most meg inkább magas. Egyéninek persze nem egyéni - de én tartok tőle, hogy labda nélkül nehezen tud hosszan sportolni valamit. Vagy nem tudom. Egy kicsit kétségbe estem, azt hiszem.

Ismertek ti sportokat?

Az év könyve

Hát, ez talán egy ilyen év, egy ilyen gyenge. De végül is az elején vagyunk még. Vagy nagyon szar a fordítás. Vagy nekem nincs hozzá semmi ízlésem és érzékem. Szóval, lehet, hogy ez az év könyve, de én ahelyett, hogy örülnék annak, hogy megvettem és elolvastam, inkább csalódottan bámulom a bamba képemet a tükörben, hogy hogy dőlhettem már megint be ilyen hangzatos marhaságnak - rendszeresen bedőlök és rendszeresen csalódok. Nem jó.

Per Petterson: Megtagadom

Sajnos nem emlékszem

arra, hogy hová dugdosom el rendszeresen a tornagatyákat (és egyéb, külön megnevezni nem kívánt) dolgokat. Nyilván én vagyok, aki eltünteti, hiszen Á. mindig (amint leveti vagy amint hazahozza) azonnal a szennyesbe dobja őket, mint mondja és ebben nincs okom kételkedni. Bekerül tehát a ruhadarab az általam kezelt szennyesládába. Ez feltehetően olyan sokirányú végzettséget és tapasztalatot igényel, hogy nincs rá esélyem, hogy még az én életemben valaki a családból megtanulja helyesen működtetni a rendszert - lám-lám, még én is hibázok. De mennyit! Szóval, ők (Á. és a többiek) természetesen mindig elhelyezik a kihelyezett gyűjtőpontokon (vannak állandó és ideiglenesen kinevezett helyszínek) a maguk jól kontrollált szennyesét, amit én aztán elherdálok, szétdobálok, elkutyálok, eldugdosok, megsemmisítek. Mentségemre szolgáljon - ha egyáltalán van mentség - az, hogy én ezeket nem tudatosan teszem. Nektek bevallom, hogy én egyáltalán nem is emlékszem ezekre a destruktív eseményekre. Ezt persze nekik nem mondom, nem akarom, hogy lecseréljenek egy fiatalabb mosónőre.

Szóval, az én töredezett emlékeim szerint úgy zajlik a dolog, hogy mielőtt elmennék itthonról vagy amikor hazajövök, akkor szétválogatom színek és egyéb típusok szerint a szennyest, majd egy (igen, csupán egyetlen) adagot közülük a mosógépbe teszek, ellátom mosóporral, néha öblítővel is (én elveim szerint nem használok öblítőt, de az elveimet a kamaszodó gyerekek lábszaga könnyedén és röhögve felrúgja) - beindítom a mosógépet, a többi, fel nem használt kupac ruhát pedig magára hagyom. Itt feltehetően nagy hibát követek el, mert amikor ismét ránézek a kupacokra, azok már korántsem azt a rakásonként eltérő, de halmon belül egységes színvilágot mutatják, mint ahogy én kihagyó emlékezetem szerint hagytam, hanem össze-vissza másznak egymáson, színeikben is keveredve. Itt kell megjegyeznem, hogy abszolút megértem azt, hogy mivel A. nem azért van itthon, hogy mosson, hanem hogy dolgozzon - ő természetesen a nap 24 órájában nem nyúl a szennyeshez sem szétválogatott sem feldúlt állapotában (mármint a szennyes állapotát tekintve), ezt én igazán megérthetem és természetesen meg is értem, mert tényleg sokkal logikusabb, hogy egyetlen felelős személy legyen ura a szennyeskezelésnek, az pedig jó, ha én vagyok, mert rajtam világosan látszik már messziről, hogy amikor még nem indultam el vagy már épp hazaértem (amúgy teljesen érthetetlen, hogy hol és mivel töltöm azt a rengeteg időt ahelyett, hogy itthon kupacolnék), szóval, hogy ez az időm már semmiképp nem munkával telik - és akkor már nekem nincs is más feladatom, mint a mosás (főzés, vásárlás - de ezeket értelmezhetjük ugyebár a személyiségemet kiteljesítő hobbijaimként), és akkor én újból beindítom a mosást, ami már egyszer lejárt, de nem tartózkodtam itthon, hogy kiteregethessem azt, aztán újból szétválogatom a halmokat, aztán kiteregetem azokat, amik időközben ismét kimosódtak, aztán berakok egy újat, aztán leszedem a fregoliról, amit néhány napja teregettem fel, hogy férjen a helyére új adag - és hát, igen, ebben a fejvesztett, sokszor minden alapvető koncepciót és struktúrát nélkülöző heves összevisszaságban juthatok el odáig őrületemben, hogy bizonyos ruhadarabokat eldugdosok. Ha szerencséjük van, még mosás előtt, így szagnyom alapján megtalálhatóak az ágy alatt (ahová Á. egészen biztosan nem hajította be), vagy a táskájában (ahonnan viszont egészen biztosan kivette már) - de sokszor úgy rejtem el a cuccot, hogy előtte már kimostam és nincs szagnyom sem. Ilyenkor Á. (és a többiek) joggal haragszanak rám. Ezért kérek most segítséget a nyilvánosságtól, hogy közös erővel fejtsük meg, vajon hová a fenébe dughatok el hetente négy-öt tornagatyát? És a zoknikat? És a többit?

Egy aprócska félreértés

Idebent az irodában az asztalomon szoktam hagyni azokat a papírokat, esetleg könyveket, amikből épp dolgozom. Ha nem vagyok elég előrelátó - és nem mindig vagyok - akkor másnap szépen összerendezve szoktam megtalálni a papírjaimat - és mivel abban a formátumában teljesen alkalmatlanok a munka tovább folytatására, időnként igyekszem nagyon előrelátóan cselekedni. Szerdán is így tettem - akkor voltam bent utoljára: egy géppapírra piros filccel ráírtam nagy betűkkel, jól olvashatóan, hogy "AZ ASZTALON NEM KÉREK TAKARÍTÁST! KÖSZÖNÖM!" - és rátettem az asztalomon lévő (látszólag kusza, de volt benne rendszer!) papírhalomra.

Nos, ez a papír fekszik most a tökéletesen élére állított, magas papírstóc tetején. A stócból egyetlen lap sem lóg ki, az oldalak derékszöget zárnak be az asztallap éleivel.

A szórólapos bácsi féltett titka (nagyon nagy leleplezés!)

Amikor kiléptem az előszobaajtón, azt láttam, hogy egy nagyon jól megtermett valami fekszik a küszöb előtt a kövön... mondjuk egy nagyon hízott egér. A macska által leterített és ajándékba hozott vadak nálunk A. kompetenciájába tartoznak, mert én ugyan a macska teljesítményét maximálisan elismerem, de a döglött állatokhoz nem szívesen nyúlok - márpedig valakinek muszáj kidobni őket (egeret, cickányt, gyíkot és is kidobok, ha A. nincs otthon... a madárhoz szerintem szerelőt hívnék) De szerencsére A. otthon volt.

én: nézd, egy nagyon nagy valamit kaptunk!
A.: láttam, nem érdekes
én: de nagyon nagy!
A.: igen, láttam, az előbb hozták
én: és miért hagytad itt?
A.: mert nem érdekes, a szórólapos bácsi dobta be
én: ezt? a szórólapos bácsi?
A.:miért, ki más?
én: de ez egy iszonyatosan nagy valami... itt fekszik... hatalmas... a macska inkább
A.: jaaaa, ez! ez egy...tényleg jó nagy... hát, ez egy kövér egér

Vidéki történet, kizárólag pesti szereplőkkel

Ma vidéken dolgoztunk (gyakran szoktunk, nincs ebben semmi furcsa), volt nálam telefon internettel, F.-nél szintén, meg laptop is internettel - mert ezek mindenhol szükségesek időnként. A telefonomra megjönnek a céges levelek is - mert azok is szükségesek időnként. Jött ma is, több is, különfélék. Az egyik délutáni levél feladója F. volt (nyilván a laptopról), a címzett pedig a cég, azon belül az új lány, aki ma is a pesti irodában ült. A levél tartalma pedig az, hogy az új lány továbbítsa a mellékelt kérdést (pontosan kilenc szó) két további kolléga e-mail címére. A további két kolléga F.-nek húsz éve kollégái (ha F.-et képesnek tartanám emberi érzelmekre, akár azt is mondhatnám, barátai), mindkettőjüknek megvan az e-mail címe F. listájában is (nyilván). És vajon miből állt volna rögtön nekik címezni a levelet? Nyilván semmiből - csak akkor nem szőhetne bele utasítást határidővel, maximum kérést és köszönömöt. De utasítani jobban szeret.

Rávetette magát, mint üveges tótra a hanyatt esés

Ugye, szép? Ugye, gyönyörű?

Ez nem ebbe a gyűjteménybe tartozik, mert azokat mások mondták teljesen komolyan, ezt meg itt én találtam ki véres verítékkel, hogy mulattassam A.-t, miközben takarítunk és főzünk (ők takarítanak, én főzök, nevezetesen háromféle sztifádót: feketét, fehéret, tarkát gombából és babból vegát, a már hagyományosat pedig marhahúsból), megint yorkshire puding lesz hozzá. Aztán pedig aszalt szilvás konyakos csokitorta sós karamellmártással - recept volt hozzá már itt.

Javaslat egy jobb újságírásért

Ugrásszerű minőségbeli fejlődést jelenthetne ennek a szakmának, ha az alkalmazott újságírók mindegyikétől elvárt készség volna a betűk konkrét felismerésén túl (persze ezt a tudást is respektálom) a szövegalkotás és a szövegértés tudománya is.