Az új cuccokról

Szép vagyok? - kérdezgetem A.-t már mindjárt tizenhat éve.

Igen - feleli általában A.

És ha idenézel? - nyaggatom tovább időtlen idők óta.

Nem kell hozzá odanéznem, tudom - feleli általában A. És időnként hozzáteszi, hogy nem kell folyton vásárolni. Tök igaza van. Halálra unnám magam, ha folyton ezt kéne csinálnom. De kikapcsolódásnak remek!

Azért nem néz rám, mert a szeme másra kell neki. Azzal folyton dolgozik. Meg mert A.-nak mindegy, mit hordok, mindegy, milyen a hajam, a ruhám, nagy néha a sminkem. Tetszem neki, akár van rajtam valami, akár nincs, akármi is van rajtam vagy akármi nincs. Akár örülhetnék is neki. De nekem ez persze többnyire nem elég. Viszont mindig kiszámítható. A saját szépségembe szépségtelenségembe vetett hitemen nem változtat ugyan gyökeresen ez a válasz, de van így egy állandó engedélyem ahhoz, hogy úgy nézzek ki, ahogy épp kinézek. Nem rossz. Nem is jó.

Viszont el kell ismerni, vannak vitathatatlan előnyei is. Például az, hogy megszoktam: ésszerű kereteken belül szabadon vehetek ezt-azt, amibe épp belefutok és megtetszik és van rá pénzem: sál, póló, karkötő, nadrág, blézer, sapka, kesztyű, bármi, ami nem nagyon nagy költség. Ami nem kerül jelentősen többe, mintha mindennap ebédelnék. Mert ennyi belefér. Könnyedén belefér, hiszen nem is észrevehető.

Szeretem a csip-csup biszbaszokat, az izéket, a valamiket, a turkálóban kevés pénzért talált nagy kincseket, a füzeteket, könyvet, tollakat, a színes üveggyöngyöket, mindenféle ezt-azt. Úgyhogy ha tehetem, benézek az antikváriumokba, a turkálókba, a polcok zugaiba, és ha találok valami izgalmasat, valami kincset, akkor megajándékozom magam vele. Egyébként A.-nak is szoktam venni néha valamit, bár ő azt mondja, nem igényli a valamiket, a tárgymentes életre hajt. Én nem. Valamivel fent kell tartani körülöttem a káoszt!

Belefért, mert észrevétlen volt. Amíg az volt. Amíg a lányom ki nem nyitotta égszínkék szemeit a világra, és rá nem csodálkozott arra, hogy a világ szép és színes, benne a ruhák különfélék, és a különféle ruhák viselésének szabályrendszerét divatnak hívjuk, ami követhető. Én ugyan nem követem különösebben, elég öreg tapasztalt vagyok már ahhoz, hogy nagyjából tudjam, mi áll jól színben, formában, érzésben - és azt veszem, ami tetszik.

V. viszont árgus szemekkel figyeli a divatot, figyeli mások öltözködését, a legapróbb részletekig emlékszik mindenre, ami ruha, öltözködés, viselet,  ékszer, cipő, táska - vagyis mindenre, ami a divat. És különösen mindenre, amit én viselek. És mindent, de még a legapróbb gombocskát is, azonnal kiszúr:

Nem láttam még ezt a szoknyádat! Új? Mikor vetted ezt a pulcsit? Milyen szép kis karkötő! Még sosem láttam! Ezt a sálat most vetted? Kipróbálhatom az új fésűdet? Ez az új táskád nagyon hasonlít a régihez! - kérdezi boldogan minden új felfedezésének korát, eredetét, és kommentálja az összes, de kivétel nélkül az összes új holmimat.

És ami nem tűnik fel A.-nak rajtam, ha viselem, hiszen egyik ruha épp olyan érdektelen, mint a másik, legfeljebb a színe, a formája, az anyaga más, de ezek jelentéktelen eltérések, a funkciója mindnek nagyon hasonló, az viszont már nagyon is feltűnik, ha V. verbalizálja az adott cucc megjelenését a családunkban. Mert ha szeme nincs is, füle azért A.-nak is van. Egyre nehezített pályán mozgok idehaza!

Nehéz-e gólt lőni?

Szerintem nem.

Minden reggel elveszek egy almát a zsákból. A családban termett, a gyerekek szedték, finom, permettelen. És épp az utca végéig tart egy alma, ahol aztán ráfordulok arra az utcára, ami a vonathoz visz. A csutkát pedig a lejtős út egyik csatornanyílásába dobom. Másfél méterről. A rácson át. Tízből kilencszer csont nélkül.

Határidőn belül

Megkönnyebbülten tudatom mindenkivel, aki halálra aggódta magát miattunk, hogy sikerült a megadott határidőn belül elköltenünk a tanévkezdési utalványainkat. Azokat, amelyeken nem tudtunk tankönyvet vásárolni,  amelyeken nem tudtunk szakkört, különórát, iskolai ebédet befizetni.


Azt hiszem, igazán jól vásároltunk. Több más fontos dolog mellett vehettünk rajta például egy karton sört a kedvencemből, így alkoholmámoros estéken feledhetjük majd az utalványokkal kapcsolatos, naivitásunkból fakadó tortúrát.

Mostanában

Mostanában nem történik semmi különös.

A. hazatért Párizsból, hogy megjavítsa a mosógépet, felmásszon az ereszhez, kicserélje a villanykörtéket és összesöpörje a lehullott leveleket meg a macska által hozott egértetemet és sakkozni vigye Á.-t.

Azt a szabadidőmet, amit nem azzal töltök, hogy A.-t ellássam ház körüli teendőkkel, részint kitölti az, hogy a gyerekekkel kilovagolunk közeli birtokainkra  nagyokat sétálunk a közeli utcákon, kihasználva a még mindig szép időt, részint bálozni bulizni viszem V.-t a szomszéd földbirtokosok leányaihoz közelben lakó osztálytársakhoz, természetesen mindig jó előre az utolsó pillanatban gondoskodva születésnapi ajándékról az ünnepelt számára, vagy vadászni vendégségbe számítógépezni Á.-t. Ébren és álmomban, itthon és úton  egyaránt nagyon-nagyon drukkolok Á.-nak, mindenhez, amiben csak elindul, legyen az matek, sakk, foci, nyelvtan vagy egyéb... illetve mindig, amikor csak elindul... sapka nélkül, pulóver nélkül, kabát nélkül, táska nélkül, kulcs nélkül, ész nélkül, az aznapi holmijai nélkül, amiket én éjfélig keresek, majd aztán másnap kiderül, hogy szerencsére a táskájában voltak mindezek, csak az esze nem, csak nem nézte meg jól, amikor azért sírt, mert valószínűleg elveszítette őket. Félreértések elkerülése végett néhány nagyalakú könyvről és munkafüzetről van szó, amiket az állítólag tök üresre pakolt táskája rejtett el vizslató szemei elől. Aztán ma estére igazán nagyon elfáradt a minden napra egy versenyben, most zokogva iddogálja a forró karamelláját, még olvasni sincs kedve. Csak egy kicsit. Robin Hoodot épp. Hirtelen megengedtem, hogy holnap ne menjen iskolába, ha nem szeretne. Csakhogy nem tudtam, hogy épp holnap lesz a verseny a szépen olvasóknak, és Á. nagyon szépen olvas. Mindegy, ha reggel is ilyen szomorkás és fáradt lesz még, itthon marasztom, verseny ide vagy oda - lesz még idén bőven része benne.

Most először érzem úgy, hogy az őszi szünetnek helye és funkciója van, így most alig várom. Ha nagyon szerencsés leszek, egy napot talán ki tudok venni én is akkor.