"De az idő nem gyógyít, nem igaz. Az idő világosabbá teszi a veszteséget."

Két alkotás érintett meg maradandóan az elmúlt hetekben. Az egyik egy film volt, a Testről és lélekről, a másik pedig egy Szabó Magda könyv, a Liber Mortis. A Liber Mortist igazából egyikünknek sem szabadna olvasnia, mert nem nekünk szól, annyira intim, annyira mélyen személyes, hogy végig szégyenkeztem olvasás közben, hogy hogy jövök én ehhez, hogy más legrejtettebb titkait kilessem, hogy más fájdalmát sajátomnak érezzem, hogy illetéktelenként szerelmes becenevekről és szokásokról olvassak, hogy egy minden szavában zokogó naplóban lapozgassak, miután a tulajdonosa meghalt. De hát muszáj olvasni. Mert ez az az írás, amiből megtudhatjuk, hogy nem őrültünk meg akkor, amikor úgy fáj valami, hogy szétszakad a szívünk, amikor olyanhoz szólunk, aki már nem válaszol, amikor jeleket keresünk és találunk mindenben, hogy túléljük a túlélhetetlen dolgokat. És hogy ez nem valami romantikus sírós regény, hanem maga az élet. Hogy Szabó Magda elég jól írt, azt tudjuk a könyveiből, amiket a nyilvánosságnak szánt. A naplót nem közkincsnek írta (bár több utalás is van benne arról, hogy tudja, hogy olvasni fogják, és részint nem szeretné, részint viszont akarja is, mert ez is annak a szerelemnek a része, folyton élő bizonyítéka, ami a férjéhez kötötte), és azt hiszem, másként is ír benne, mint a regényeiben, nem pongyolának mondanám... inkább selyemkimonónak. Ami megdöbbentő, hogy a szóhasználatát tekintve bármelyik (igényes nyelvhasználattal bíró) mai blogba beleférne. Olyan, mintha nem a nyolcvanas - kilencvenes években írta volna, hanem a megjelenés éveiben. Döbbenetes erejű írás. Amióta olvasom, rendszeresen álmodom vele valamiképp - de az ébrenlét óráiban is folyton körülöttem lebeg és sikoltozik. Még nem fejeztem be - nem hordom magammal, mert irgalmatlanul vastag és nehéz, ráadásul már így is elég csúfra olvastam (mert irgalmatlan vastag és nehéz) - egyrészt letehetetlen, másrészt félek, hogy mindjárt vége, mindjárt elfogy a kapaszkodó a saját fájdalmakhoz és marad az artikulálatlan üvöltés. Bár tudnék így írni! (csak mert fájni és szenvedni tudok így)

Ismét a fogyásról

Kérek egy jegyet a Makó - Jeruzsálem viszonylatra, egy útra, csak oda, gyors járatra való kiegészítő pótjeggyel, átszállás és felesleges várakozás nélkül.

Látogatás Szürreáliában

Tekintsünk el attól, hogy ezeket a műsorokat senki sem nézi - így természetesen én sem. Azért mentegetőzésül elmondom, hogy kezdődött: a fb-on futnak mindenféle hirdetések, többek közt ez is futott. Többször láttam már, mire először rákattintottam, mert egyrészt ugye nem nézek ilyen műsorokat, másrészt viszont nem hittem el, hogy tényleg ez lesz benne. Rákattintottam tehát, ami feljogosított arra, hogy belenézzek a kis reklámfilmecskékbe, amelyek a műsort ajánlják. Aztán nem tudom, hogy a döbbent kételkedésem vagy a kíváncsiságom volt-e nagyobb épp, amikor regisztráltam - de regisztráltam. Nem, nem a műsorba - mint ahogy A. gondolta, amikor elmeséltem neki, csak az oldalra, hogy megnézhessem élőben. A saját két szememmel. Hogy ne már! (amúgy pont de).

Szóval valódi, élő embereket toboroztak azzal, hogy egy pszichológus team megtalálja számukra az ideális társat. Tudom, tudom, önként jelentkeztek, meg pont ilyen volt a valóvilág meg a nemtudommelyik másik is. De közben mégsem. Szerintem (azokat sem néztem, kivéve a valóvilágot, azt induláskor igen - és nem kis döbbenettel azt sem) ez durvább. Nem tudom, itt miket lehet nyerni a férjen/feleségen túl - házat? kocsit? gyereket? A többiben, úgy emlékszem, ilyesféle nyeremények voltak. De nekem úgy tűnik, itt most valahogy még jobban belekerül, majd még inkább elkárhozik a lélek. Milyen iszonyú kényszer, miféle társadalmi vagy családi elvárásözön, milyen belső késztetés vihet rá arra valakit, hogy látatlanban, a magánszféráról való teljes lemondással kösse össze valakivel az életét? (2017, Magyarország - illiberális, meg minden - de azért azt hittem, mégsem a totál középkor) Tudom, létezik már válás, de akkor is. A pszichológus team őrjöng a boldogságtól, hogy micsoda valós kísérleti helyzet itt az ország nyilvánossága előtt. Első hallásra Mengele kísérletei jutottak eszembe, de aztán finomítottam magamban, hogy ő az áldozatainál semmiféle önkéntességre nem alapozhatott - szemben ezekkel az önkéntes ügyfelekkel - akik szintén nem tudták, mibe vágnak bele. Minden esetre én pszichológusként nem vállalnék  szerepet ilyen szituban, elég kétes hírnevet fog adni. Szakmailag egy ilyen hogyan vállalható? Mert bennem jócskán vet fel morális kétségeket a műsorban közreműködő pszichológus szakértők tevékenysége. És mi a helyzet ebben a műsorban a házassággal? Egyfelől azt sugallják, ez az a fennkölt cél az ember életében, amiért bármit érdemes vállalni - másrészt olyan lealacsonyítóvá teszik, olyan ocsmányul húzzák le a sárba ezzel a bazári mutatvánnyal, mintha nem egy felelős (életre szóló?) döntés meg egy következményekkel is bíró jogi aktus lenne. Oké, én nem vagyok nagy házasságfun, de valahogy egyik látásmódot sem tartom megfelelőnek (a műsorban szereplő egyik anyakönyvvezető pedig nettó hideglelés, a szőr felállt a hátamon - önmagában az ő személye is alkalmas lenne arra, hogy tömegeket riasszon el az esküvőtől) Végignéztem mind a három adást - de annyira kikészültem, hogy szerelmem jeléül spontán akcióként sütöttem A.-nak egy adag palacsintát ebédre. 

Nem is tudom, mit mondhatnék még... tuti, hogy nem fogom nézni nézni fogom. Jaj, ez is mennyire gáz. Nézzétek már ti is, ne egyedül legyek ilyen megvethető. *

*Alapvető személyiségváltozáson estem át, mióta nincs munkahelyem és több a szétfolyatható szabadidőm a kelleténél.

Adottságaim

Elég jó szemem van az öltözködéshez - csak sajnos rossz alakom.

A nagy tavaszi fogyókúracsapás

Fogyókúrázom. Illetve életmódot váltok. Vagyis kevesebbet eszem és többet mozgok. Elvileg legalábbis. Vagyis fogyókúrázom. Elég jól megy, az elmúlt két hét alatt nem pusztultam éhen fogytam vagy másfél kilót. Na jó, egyet. Mert fél kiló már vissza is jött a hétvégén. Mert a bográcsozás nem szerepel a fogyókúra menetében. Vagyis kevergetni nyilván szabad lett volna, csakhogy történt ott más is... Szóval, fogytam egy kilót két hét alatt, tankönyvi érték. Lenne, ha a rajtam lévő felesleg is beférne a tankönyvi értékek közé - mondjuk plusz hat kilogrammig. De hát nem a kilók számítanak, hanem a látvány meg a centik - ugye? Különösen azok megerősítő válaszát várom, akik még sosem kerültek 60 kilogramm és a bűvös 36-os méret fölé. Abból is lement már vagy másfél. Mármint centikből. Mármint összesen. Mindenesetre a pozitív gondolkodás jegyében örülök ennek is, gondoltam, előszedem a nyári ruháimat (mondjuk az időjárást tekintve a valódi pozitív gondolkodás az, hogy nyári ruhákat keresek). Elővettem. És rögtön bele is bújtam egy szép, lenge tavaszi blúzba. Hogy majd milyen jól áll rajtam a nagy fogyás után. Ami ezután következett, arra viszont egyáltalán nem voltam felkészülve. A tükörképemre. Meg az érzésre. Ezek szerint ugyanis a kötözött sonka hozzám képest felmosóronggyal lazán letakart partvisnyél. Aztán alig bírtam kibújni belőle. Nem a bőrömből, a blúzból. Mert múlt nyáron (tavasszal vagy ősszel) még egyáltalán nem voltam ennyire kövér, mint amilyenre most lefogytam. Sokk. És én a sokkhatásokat evéssel szoktam kezelni. Mármint korábban. Most viszont nem tudom, mivel. Szívbénulás? Agyvérzés? Hetekig tartó megállíthatatlan sírás? Mit javasoltok? (tudom, ne egyek semmit, viszont mozogjak sokat... és ne stresszeljek, mert az csak árt. Aha, tényleg.)

A körömlakkozás az új hajfestés

Mutatom a várható trendet:

eleinte nem festettem a hajamat - eleinte nem festettem a körmömet
megpróbáltam magam - megpróbáltam magam
nem az igazi - nem az igazi
megkértem A.-t - kizárt dolog, hogy A. a körmömet lakkozza
elmentem fodrászhoz (mintegy tíz évvel az első próbálkozás után)
kizárt dolog, hogy (mű)körmöshöz menjek (ne haragudjatok, de már maga a szó is viszolyogtató... olyan, mint a szemfelszedő)
nyilván nyavalygok majd itt nektek
meg értetlenkedek (gél lakk? az nem a profiknak való? direkt quick lakkokat vettem, szóval, az van... mi az a fedőlakk? és akinek remeg a keze, az mit csináljon?)

Szeretném előre jelezni, hogy Kossuth bankókkal fizetnék és középkori aranydénárokban várom a visszajárót

Ezt mondjuk életszerűnek tartom. Valamennyire. Mindenképp inkább ezt, mint azt, hogy 2017-ben Budapesten, az Astoriánál a Lipóti pékségben külön előre szóljak azért, hogy kártyával szeretnék fizetni. Amit lehet (és tudtam is, mert már fizettem ott kártyával) - de csak a másik kasszánál, mert csak ott van terminál. Legközelebb jelezzem előre. Kiírva mondjuk nincs semmi. Becsületére váljon a kiszolgálólánynak, hogy a fenti okfejtést hallva elnézést kért és azt mondta, hogy végül is jogos az észrevétel, mely szerint nem nekem kell észben tartanom, hogy melyik bolt melyik kasszájánál nem fizettem még kártyával, hanem esetleg kiírhatnák, hogy itt lehet, ott nem (már amennyiben nem az az alapértelmezett, hogy lehet kártyával fizetni - mert amúgy az sem lenne teljesen irreális elvárás)

Időkérés

Mennyivel az aktuális esemény előtt láttok neki kilakkozni a körmötöket? És mennyi időt vesz igénybe ez a tevékenység (két kézzel és tíz ujjal számolva)? Mert nekem ma sem jött össze...

művészbejáró

- szia! mit adhatok?
- szia, két jegyet kérünk 18.15-re,  Testről és lélekről
- csak egy jegy van
- mi?
- már csak egy jegy van...
- az kevés...
- na, kéritek?
- nem lehetne betenni egy pótszéket?
- nálunk nincs pótszék
- akkor nem kérjük

(basszus, nehogy már, bakker, egy jegy, ezt nem hiszem el.... a szakállasék vették meg a másik pénztárnál, ha az a nő nem furakszik elénk a béna vécés kérdésével, mi kértünk volna előbb, ezt nem hiszem el, egy jegy van már csak a filmre... akkor mit nézzünk? nincs más... nézzük meg a műsort... sehol semmi, ilyenkor nincs más itt sem... elolvasod a többi mozit? jó... halál... gyilkosság... űr...  halál az űrben... gyilkosok az űrből... gyilkosok és halál... űrgyilkosok... űrhalál... halálűr... holtak és gyilkosságok... idegenek az űrből... idegen halottak... idegen gyilkosok... gyilkosságok egy idegen bolygón... zűr az űrben... idegen halottak egy másik bolygón... ÁLLJ!!!!!!!... ezeket utálom!!! jó, akkor mi legyen?... ha már bejöttünk, jó, legyen a Puskin 20.45-től... addig sétáljunk... jó, csak előbb vegyük meg a jegyet, kettőt, ezt nem hiszem el, hogy csak egyetlen jegy volt már csak)

Ó, ez az utóbbi évek legjobb filmje volt, imádtam végig, minden percét!

(tegnap V.-vel A kört néztem meg, na, az viszont... khm... elég didaktikus szar lenne, ha sikerült volna jól megcsinálniuk, így csak egy didaktikus fércmunka, brrr)

Kertiparti a szomszédban

A gyerekek a kertben vannak,
a felnőttek pedig a házban.
A felnőttek ott bent nyugodtak,
de kint a gyerekek nagy lázban.
Itt biztonságos nagyon a kert
ezt minden benti felnőtt tudja,
a gyerekek meg kint drukkolnak
míg a Kefir a Masnit dugja.
Így hajrázik a gyerekkórus:
dugjad Kefir! Add meg jól neki!
Kefir, a háziak kutyája
ezt a dolgot örömmel teszi.
Házat védeni lusta mindig
csak a szomszédokat ugatja
és hát most is elemében van,
hogy a vendégkutyát lyuggatja.
A kicsik biztatják az ebet,
Ne hagyjad abba, csináljad még!
Jön a házigazda egy tállal
bent a sült, kint az ő feje ég.