Kacsa

Tegnap egy majdnem belvárosi nagy parkolóban egy vadkacsa sétált az autók közt. Nem ugrott odébb, nem reppent fel a közeledő autók láttán, csak sétált föl és alá. Az amúgy is lassúból tovább lassítottam, nehogy elijesszem. Felesleges volt, amúgy sem ment volna messzire: elütött párja maradványai körül járkált, várt a  feltámadásra.

Megáll az idő

A rendszeresen viselt és rendszeresen mosott nadrágom zsebében lévő marék aprópénz közt egy- és kétforintosokat is találtam ma. Hogy honnan???

Amiért érdemes volt ma

Ma ismét egy vidéki nagyváros külvárosában jártam. Érdekes összegzést lehetne írni arról, hogy a különféle cégek hová szervezik és hol rendezik meg különféle tematikájú képzéseiket és programjaikat, de ma nem ezért volt érdemes odamennem, hogy ilyesmit összegezzek. Sem azért, hogy tovább bővítsem az ismereteimet a különféle cégrendezvények mellé mellékesen rendelt érdekes mellékhelyiségekről - pedig az sem lenne kismiska. De a mai kb. 250 kilométert másért volt érdemes megtennem. Egy olyan mondatért, amely akkor hangzott el, amikor a kültéri mosdóból léptem épp ki vizes kézzel a hideg szélbe, és azt érzékeltem, hogy miközben bent voltam, három perc sem telt el, de addigra a mosdó épületén dolgozni kezdtek, méghozzá két ember, egy fenti a tetőn és egy lenti ott mellettem, és próbáltak egy közel hat-nyolc méter hosszú gerendát kézből kézbe átügyeskedni lentről fel vagy fentről le, de a gerenda veszettül billegett mindkettejük kezében, és nyilván ők sem számítottak rá, hogy a női mosdóból előjön valaki, és akár szentségelhettek volna is, és akár én is, mert ki szeretne egy vidéki nagyváros külvárosában a kültéri mosdóból vizes kézzel kilépve váratlanul és hirtelenül gerenda általi fejsérülést szenvedni, én ugyan nem. De nem szentségelt senki,  mert a munkások egyike ezt mondta: Jaj, vigyázzunk, rá ne ejtsük erre a szép kislányra ezt nagy a gerendát! Hát, ezért megérte odamenni.

Mother's little helpers

Végtelenül organikus szemléletű és (ön)berendezkedésű otthonunkban a komposztálandó zöldfélék célszerű felhasználása már a konyhában elkezdődik kis barátaink segítségével, akik hosszú, tömött sorokban és fegyelmezetten, mintegy katonás oszlopokban vonulnak a nagyszoba és a konyhapult közti nyolc-tíz méteren, oda-vissza, oda-vissza, több ezren. Felaprítják és elszállítják a hanyagul a konyhai komposztdobozkában hagyott petrezselyemzöldet, az almacsutkát, a kávézaccot, a kenyérmorzsát.  Teszik a dolgukat szorgosan - legalábbis a hülyén eufemizáló természetismeret könyvek így írják. Én meg úgy, hogy elözönlötték a házunkat azok a kurva hangyák. Nem vagyok természetismeret könyv író, feldühödött és elszánt hangyairtó vagyok. Nem ebben a sorrendben szoktam hazaérkezni, de most még mielőtt kezet mostam volna, felmostam a konyhát és a szobát is a ritkán használt büdösre illatosított vegyianyaggal. Nem akarok ma már egy időben egy helyen száznál több hangyát látni! Se éltükben, se holtukban. Uff.

Reggeli

Mit együnk vajon ma reggelire?

Kaviáros vajas kenyeret? (mert úgy néz ki)
Vagy hangyás rántottát? (mert úgy hangzik)

Nem tudom, mi történhetett éjszaka odakint a kertben, hogy kivétel nélkül, mind egy szálig beözönlöttek - és nem csak a konyhába - de őszintén elkeserítettek.