Főleg németül muszáj tudni. Bécsben voltunk, A. a gyerekekkel elment valahová, engem meg otthagyott egy sportszatyorral, amit ridikül helyett viseltem, volt benne minden mi szem szájnak ingere marhaság, nem tudom, pontosan, micsodák, de nagyon nehéz volt tőlük kotorászni - és még ennél is nehezebb meglelni valamit a kötött céllal történő kotorászás során. Volt nálam egy ötven eurós bankjegy, gondoltam, felváltom. Én úgy szoktam pénzt váltani, hogy veszek egy csokit. Nagyon rossz módszer, állatira hizlal. Na, mindegy, bementem valami nagy közértbe, de aztán megijedtem, hogy majd rosszul adnak vissza, ezért a nagy bolt mellett kis üvegkalickából csokit és egyéb cuccokat áruló hatvan év feletti asszonytól kértem egy csokit, majd odanyújtottam a pénzemet. A pénzt elvette, adott egy csokit és egy köteg papirost. Volt benne étkezési csekk, különféle kuponok és reklámújságokból kivágott pénznagyságú szeletek is, amelyeken ilyen-olyan összegek szerepeltek. Pénz nem volt közte. Próbáltam szólni a nőnek, hogy ez így nem oké, de unott, dölyfös arccal értetlenkedett. A pénzem pedig nála volt. Nem a kasszában, hanem nála. Gyűlt mögöttem a sor. Nem tudtam jól elmondani, mit akarok, a nő kikiabált valami olyasmit, hogy miattam nem halad a sor, bolond vagyok. Kilökdöstek a sorból. Mutogattam a csokimat és a papírkötegemet - látták, hogy hogy tényleg bolond vagyok. A kutya sem törődött velem. Én viszont vissza akartam szerezni a pénzem. Bementem a pláza női, majd férfi vécéjébe, letekertem minden papírt, a vécékbe dugaszoltam egy részüket, más részüket szétteregettem a földön és vizet engedtem rá. Sokat. Reklámújságokat is halmoztam rájuk. Jöttek a biztonsági őrök. Próbáltam nekik angolul elmondani, mi a baj, de persze nem értették. Nem tudom, mit vártam az osztrák biztonsági őröktől. Hívták a rendőröket. Azok igazoltattak. Odaadtam a személyimet, de nem ismerték a magyar személyit. Benéztek a vécékbe, ahol randalíroztam. Magukkal akartak vinni. Üvöltöttem, leültem a földre, sírtam. Végül hívtak egy embert, aki tudott magyarul. Elmondtam neki a problémámat. És hogy a vécébeli ámokfutást csak azért rendeztem, mert nem figyelt rám senki. Nem okoztam sok kárt, azt megtérítem. De adja vissza az öreg nő a pénzemet. Elővették, tagadott. Naná. De úgy éreztem, muszáj mindenkinek megtudnia az igazságot, hogy ellopta a pénzemet. És persze meg is kell szereznem a visszajárót. Vagy az egészet - még a csoki is nálam volt, azt is simán visszaadhattam volna. Végre megláttam, hogy közeledik A. a gyerekekkel. Megpróbáltam minden lehetséges mozgással felhívni magamra a figyelmüket - erre ébredtem fel.
