Most pedig azonnal megeszek egy almát!

Mert szeretem az almát. És szeretem a hatásait is. Persze leginkább a finom almát szeretem, ezt pedig lebutított korunkban, amikor az almáknak nincs neve, csak színe (pirosalma, zöldalma) nehéz jól kiszűrni már a boltban. Ha csak bele nem harapok ott rögtön mindegyikbe, tévelygő Hófehérkeként. Én mindig veszek almát, pedig a gyerekek nem szeretik. Ezt sem értem. Hogy hogyan tudott így elkurvulni az ízlésünk. Az enyém is. Gyerekkoromban rengeteg és gyümölcsöt ettünk, természetesen nyersen. Nem azért, mert anyukánk azt mondta, hanem mert szerettük. És mert az volt otthon. Kristálycukor kilószámra pedig nem volt. Igazából gyümölcsön és zöldségen kívül általában semmi sem volt. Nem a szegénységre vágyom megint - de például ha A. vásárol, akkor magától egyáltalán, soha nem jut eszébe zöldséget hozni, gyümölcsből is legfeljebb citromot, narancsot és banánt. Na, tessék, itt van megint egy újévi fogadalom. Így csúsznak be az életembe szeletelt almaként apránként. És ha már, akkor azt is ide kellene írni, hogy legkésőbb este tízkor (khm... tizenegykor, de akkor már aztán tényleg!) lefekszem aludni. És a hajnali kettő már sosem talál ébren. Még talán az alvászavarom is elmúlna. És nem késnék el folyton az iskolából szombatonként. Nem a blogon múlik, elaludtam, hó van és még nem döntöttem el, hogy hogyan induljak el (autóval vagy gyalogosan és bkv-val)

Hogyan kell pasit fogni?

Mármint egy konkrét pasi kéne, egy konkrét, jótékony célú hasznosításra.

Még az előző munkahelyek okozta stresszből maradt vissza némi alvászavarom, és biztosan az öregedés is közrejátszik abban, hogy bár javult az helyzet, a normálistól még mindig nagyon-nagyon messze vagyok. Nem tudok elaludni, forgolódok, melegem van, hidegem van, szorít a paplan, útban vannak a testrészeim (és nemcsak a mellem, mint korábban), ha elalszom, is lehet, hogy egy órán belül ébren vagyok - elég fárasztó állapot.

Viszont van egy reményt keltő fejlemény: az iskolában az egyik oktató - bár egy kifejezetten érdekes tárgyat tanít - olyan hangszínnel nyomja végig 3-5 órát, hogy én garantáltan, minden alkalommal elalszom az óráján. Az első padban ülve is. Pedig PPT is van. Egyszerűen nem bírom nála ébren. Nem unatkozom, ha véletlenül sikerül ébren maradnom, nagyon tetszik, amiről beszél! Most már csak azt kéne valahogy megoldani, hogy a pasit esténként odaállítsam az ágyam mellé, hogy meséljen. Ha még ugyanabban a ritmusban ringatná is az ágyat, mint ahogy némely budapesti buszok ráznak, garantált lenne a siker.

Olajra lépek

Reggel ismét nem volt időm sem reggelizni, sem elvihető (egészséges, karcsúsító) ételt készíteni magamnak. De legalább a napi kötelező folyadékfogyasztás legyen meg - gondoltam már sapkában, sálban, kabátban, útra készen, így gyorsan a kulcsommal felhasítottam az előszobában tárolt, még lefóliázott italgöngyöleget, egy palackot magamhoz vettem és startoltam ki az autóhoz. A palackot behajítottam magam mellé az anyósülésre, slusszkulcs, waze (azért ez a sorrend, hogy legyen ideje bemelegedni az autónak, hidegen ugyanis csak rángatni tud, menni nem) - és mikor minden megvolt, odanyúltam a palackért, hogy felbontsam. Kunsági Éden - hirdette a címke. Félbehagytam a mozdulatot, és szomjasan beletapostam a gázba.

Nem vall-e halált megvető bátorságra

ellazult nyelvünket egész éjjel az éles fogak közt tartani?


(és rá is fázunk harapunk néha - vagy csak én)

Az első díj

idén a mosógépé az éves elromlási versenyben.

Elsején ment tönkre, ma már a szerelő is látta. Jó hír, hogy javítható - csak az eltört csapágyakat kell kicserélni benne. Ma megrendeli és talán a jövő hét közepére megérkezik hozzá a cserélendő alkatrész. A végére nagyjából ötvenezer lesz. Jobb, mint újat venni még többért, nemdebár? Azt mondjuk nem tudom, hogy a jövő hét közepén mit fogunk felvenni, mert már most teli van mindkét szennyeszsák (és itt valóban hatalmas zsákokra gondoljatok) - de például a nyári cuccaink még szinte érintetlenek a szekrényben.

szférák (negatív) zenitje

Mit reméljek?

Az egyik társszerv csatolt három jókora, adatbázisnak nevezett dokumentumot. Mindháromban ugyanazok a nevek (is) szerepelnek - természetesen más-más sorrendbe rendezve. Az egyik táblázatban a nevek az ügyeleti idők szerint vannak rendezve, de tartalmaz még postacímeket és e-mail címeket is, a másodikban a nevek és a hozzájuk tartozó telefonszámok beosztásokkal, az uborkafán ranglétrán elfoglalt helyük alapján, a harmadikban a nevek a főnökeik neve szerinti (!) ábécé rendbe, és természetesen újabb földrajzi helyekkel bővítve. Mindez három PDF-be exportált wordfájlban van, hogy jól szerkeszthető még nagyobb szívás legyen.

Ezeket kell egybeszerkesztenem egy - már véres verítékkel, több hónap alatt kimunkált - valódi adatbázissal - majd Cerberusként őrködnöm, hogy senki ne bassza szét szerkessze át jó szándéktól terhelten. Mert jó szándék amúgy van a rendszerben - csak hát tudjuk, hogy az hová is vezethet...

Határtalan dimenziók

Üzenet a fb falon: Valaki tudna ajánlani a környéken olyan pillást, aki 4D-5D-6D pillát épít?

Én még azt sem tudtam, hogy létezik a körmös mellett már pillás is, mint tevékenység - és most azon gondolkodom, hogy a 3 dimenzió még oké, a négy is, ha az időt vesszük annak és ez mondjuk tartósabb. De nem értem,  hogy mi lehet a földön kívüli élményt nyújtó 5D meg 6D?

Meeting

Van egy családi tervezőnaptárunk, még szinte üres. De már szerepel benne V.-nél januárra egy meeting. Ez meg mi? - kérdezem meghökkenve. Találkozom valakivel, de nem akarom randinak nevezni - mondja.

Na, és akkor az újról

Kéne egy hét átmenet. Ami már nem a régi év, de még nem is az új. Amikor már el vagyunk távolodva, de még nem léptünk tovább. Én most hetedikéig ezt teszem - muszáj megtalálni az új ritmust. Nem mindent egyszerre, de a keveset következetesen. És egymásra épülően. Permanens és tervszerű változás. Van néhány fix elem, ezek elég nagyok. Egészség. Főleg ez. Kapcsolatok jóféle másokkal. Család, barátok, munkatársak. Tanulás, tanítás, olvasás, írás. A kis lépések még nincsenek meg. Hogy hogyan szerelhetőek össze. Sajnos a puzzle sosem vonzott (bár egyszer kiraktam egy több ezer darabosat)

Sok mozgás - nyilván gyaloglásként kezdve. Vagy szobabicikli. A hideget rosszul bírom. Pedig a hideg is jó, meg kéne tanulni elviselni.

Sok víz, sok zöldség, kevés más. Este sem. Éjjel pláne nem. Ez a kritikus időszak, már kifigyeltem.

Írás. Az ötleteket megírni, nem folyton félbehagyni. El akarok menni egy kreatív írás kurzusra. Kíváncsi vagyok, mit csinálnak ott.

Rend magam körül. Egyre jobban megy - de legyen szisztematikus és alapos.

Szeretnék jóval nyitottabb és kedvesebb lenni. Zsigerből. Azt hiszem, ez a kapcsolatok részhez tartozik.

El kell kezdenem megírni a jövő évi szakdolgozatot. Bevezetés, módszer, szakirodalom, satöbbi. Az önálló rész mindenképp nyárra (őszre?) marad.

Kidobni a felesleges holmikat. Ez nehéz, mert mindenben látok még fantáziát. A szabad terekben is.

Több színház, kevesebb net.

A sok folyadékkal fogok kezdeni.

Hónapokra bontva

Látom, hogy ez a trend, úgyhogy akkor nézzük:

Január

másodikán gyomorgörccsel és lázasan kezdtem dolgozni rémálmaim munkahelyén. Három hónapig mindennap megpróbálkoztam azzal, hogy a végzettségeimből és a korábbi tapasztalataimból kinyert tudásomat relevánsnak fogadják el - nem sikerült. Nagyon nyomasztott, még úgy is, hogy időközben kiderült a projekt körül néhány elég komoly disznóság (mondjuk hogy a közvetlen főnököm titokban tartott anyja az egyik szakmai vezető, akinél egyúttal  - szintén fű alatt - a projekt pénzügyekben is döntő szóval bíró  másik vezetője épp phd-zik - és hogy többeket kirugdostak megfelelő végzettségekkel, de megtartották akár felsőfokú végzettség nélkül is szakértői munkakörben egykori és jelenlegi tanítványaikat, sőt, több rokonukat is.) De januárban még nagyon hittem abban, hogy ez valódi szakmai munka lesz és nekem kell jobban belejönnöm. Közben kitűnőre abszolválom az első félévemet az iskolában.

Február

Szülinap Bécsben - az csodálatos volt, még úgy is, hogy a januári nyavalyáim még mindig nem múltak el. A munkában ambivalens helyzetbe kerültem, mert míg más munkacsoportok gyakran hangsúlyosan engem kerestek meg szakértői véleményt kérve, addig a saját közvetlen főnököm naponta alázott meg azzal, hogy visszadobta az anyagaimat (amelyeket aztán márciusban már vezetői összefoglaló részeiként láttam viszont - természetesen a nevem említése nélkül)

Március

Nagyon para, éjjelenként két órákat sem alszom, sírógörcsök, iszonyú stressz, borzalmasan érzem magam az eleinte nagyszerűnek képzelt munkahelyemen, folytonos megaláztatások - ugyanakkor rettegek a munkanélküliségtől. A próbaidőt követően nem maradok tovább - már a hónap elejétől nekiállok munkát keresni.

Április

Erős a külső nyomás a vállalkozói lét felé, így valós belső késztetés nélkül, de nekiállok megcsinálni a szakmai honlapomat. Elkészül, időnként frissítem is - szeretem, hogy van. Munkát keresek, van néhány ígéret, ahová azonnal felvennének - de valahogy mindig közbe jön valami (utólag azt mondom, szerencsémre). Folytatódik az egyre szürreálisabb munkaügyi per az előző hellyel - rémálom a köbön.

Május

Munkakeresés - elkezdek megint gyalogolni, eléggé magam alatt vagyok.

Június

Munkakeresés, egyre elkeseredettebben, rengeteg álláspályázatot beadok, kevés a válasz, ahová behívnak, röhejes pénzügyi ajánlatokat tesznek - bár lassan annyira kétségbeesek, hogy bármibe belemennék. Újabb vizsgaidőszak, megint jól sikerül. Az iskolát szeretem, a honlapomon dolgozom és lépéseket teszek a vállalkozás beindítására is - de igazából nem azt akarom. Nem is sikerül. Nem vagyok depressziós, de hitevesztett igen, az önbizalmam totálisan elveszett. Pontosan kicentizett időzítéssel ekkor szúr ténylegesen is hátba egy korábban csak passzívan agresszívkodó blogger - sunyi akciójától kis híján elvérzek.

Július

Családi nyaralás Bécsben kölcsönlakásban - nagyon jó. Van négy nap kettesben is. Múzeumok, városnézés, a környéken barangolás, gyógyfürdő. Ha tehetném, minden hónapban eltöltenék néhány napot külföldön. Előtte - utána álláspályázatok, interjúk - már különösebben nem bizakodva. Bécs felé menet felhívnak egy helyről, hogy megfeleltem. Ötnapos alkotótáborba is eljutok - odafelé úton kiszakad az autó sebességváltója, órákig ülök a Nyugati előtt a tűző napon a kocsiban, mire megmentenek. Reggel helyett délutánra érek oda A. segítségével, emberes migrénnel indítom a tábort.

Augusztus

Munkakeresés - az ígért helyről nem hívnak, újabb interjúk, újabb csalódások. Már majdnem megszokom - de nem lehet megszokni. Augusztus végén mégis cseng a telefon, hogy szeptemberben kezdenem kell. Örülnék szívesen, ugyanakkor nem nagyon hiszek már abban, hogy értelmes munkát végezhetek, vagy hogy kellek bárhová is.

Szeptember

Elkezdek dolgozni - bár kissé gyanakodva. Jónak tűnik, de nem merek örülni.

Október

Gyomorgörcs nélkül járok dolgozni már több, mint egy hónapja - a munka érdekes, a főnök normális, a kollégák kedvesek. Felszabadultságomban egy szűk hét alatt megírok és leadok egy szakdolgozatot, amivel kilenc éve tartozom magamnak. Megjön egy értesítés, hogy eseti szakértői posztra beválogattak egy projektbe, ahová még nyár közepén jelentkeztem. Szólok a főnökömnek, aki örül (!) a lehetőségnek és természetesen (!) hozzájárul, hogy a nem túl magas keresetemet szakértői munkákkal egészítsem ki.

November

Egyre felszabadultabban dolgozom, egyre inkább kiismerem magam az új helyen, élvezem, hogy  a kollégák elfogadnak úgy szakmailag, mint emberileg.

December

Egy nagyszerű beszélgetés keretében annyi elismerést kapok a főnökeimtől, mint még soha korábban, kapok ígéretet fizetésemelésre, jutalomra, sőt, tanulmányi szerződésre is. Boldogan jövök el a karácsonyi szünetre, mert biztosan tudom, hogy számítanak rám hosszabb távon is, támogatnak, sőt, szeretnek is. A munkaügyi pernek vége, nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert végül sokkal kevesebb pénzt fizettek ki, mint amennyi járt volna - ugyanakkor őszintén boldog vagyok, hogy nem kell többé ezzel foglalkoznom. A pénz egy részét elszórtam karácsonyra (nehéz volt megállni, hogy dőzsölhetek) - egy másik részéből viszont szeretnék elutazni néhány napra valahová A.-val és a gyerekekkel, mert ők is megszenvedték ezt az időszakot. Erkölcsi jóvátételként azért azt betudtam, hogy a tárgyalóteremben ajánlott újra munkát az egykori munkahelyem, mondván, hogy nagyon jól végeztem a dolgom és szívesen számítanak rám a későbbiekben is, hiszen az ügyfelek rendszeresen keresnek és hiányolnak még két év után is. A szakdolgozatom jeles lett.

Hát, ezt az ívet szeretném folytatni, ami szeptemberben kezdődött (nyilván van magánéletem is a munka mellett, arról sem feledkezem el - de a munka (sok munkahely, munkakeresés, munkaügyi per, iskola, vizsgák, szakdolgozat) olyan mértékben nyomta rá a bélyegét 2018-ra, hogy ez volt az a vezérfonal, ami mentén a leginkább végig tudtam gondolni az évet)

Mennyire durva már ez az év!

Már arra is alig bírok időt szakítani, hogy Lucia blogjában kívánjak (oké, szakítottam, de aztán persze rájöttem, hogy idén is itt kell kívánnom, mert ott idén sem tudok) - szóval idén nem aprózom el, ezúton is kívánok magamnak és mindenkinek egy teljes (!) Maslow - piramist

Valamint vastag, piros szalaggal aláhúzva további

egészséget (mindenkinek és még azon túl is)

időt (mindenre, amire kell, mindenre, ami hasznos és/vagy jó)

szeretetet (mindenkinek, aki szereti és Á.-nak is, aki nem)

békét (még a galamboknak is, pedig...)

meg még ami kell

és boldog új évet, köszönöm, hogy olvastok, írtok, támogattok, szóval itt vagytok a nagyszobámban!

A barátkoztatógép

És akkor a tegnapi vekengés folyományaként ma reggel félálomban kávézás közben feltaláltam a barátkoztatógépet. Azt sajnos nem tudom, hogy hogyan működik - mert ha tudnám, nem kéne hozzá egy gép. Ugye. Először is saját magát kell megtöltenie tartalommal. Én a létezéséhez a kereteket biztosítom.