vademberek a civilizáció küszöbén

Az erdőből visszatért vademberek szelídek, nem támadnak ránk. Csak furcsák kissé. Á. például elveszett. Nem, nem a táborban, nem az erdőben, hanem már itt nálunk, hazaérkezés után. Kimentünk eléjük a buszhoz, úgy ötven - száz méterre tudtam leparkolni a busztól, az iskola mögött. Megérkeztek, leszálltak, megölelgettük őket, összeszedtük a csomagjaikat, megkérdeztem Á.-tól, mitől csurom vizes a bőröndje, azt mondta, nem tudja, aztán elindultunk az autóhoz. A. ment a gyerekekkel előre, én kicsit utánuk, mert még a busznál elköszöntem az összes tanító nénitől. Mikor odaértem, A. és V. a kocsi mellett álltak, Á. sehol.

én: hol van Á.?
A.: nem tudom, velünk nem jött...
én: nem jött veletek????
A.: nem, én nem láttam
V.: én sem
én: a busznál sincs

visszamentem először én V.-vel, aztán A. is. Á. nincs sehol, senki sem látta. Kiabálunk, keressük, megnézzük az iskola bejáratánál, a parkban, kérdezzük az osztálytársakat, szülőket, tanítókat - a buszon még ott volt, mondják. Igen, tudom, találkoztunk vele. De hol lehet most??? A.-t otthagyjuk hátvédnek, én kocsival hazajövök V.-vel és a csomagokkal, közben figyelem az utcákat, hátha meglátom Á.-t. Meg is látom az utcánkban, már nem jár messze a házunktól baktat az út szélén hátizsákkal, dudorászik és focizgat, hóna alatt palack.
Megállok mellette:

én: hol voltál????
Á.: a bőröndömet kerestem
én: de hát az nálunk volt
Á.: én nem tudtam, azt hittem, a buszban van
én: de hát még azt is megkérdeztem, miért vizes...
Á.: azt elfelejtettem
én: és miért jöttél el szó nélkül?
Á.: azt hittem, eljöttetek már
én: azt hitted, otthagytunk????
Á.: igen
én: hogy értetek mentünk, aztán eljöttünk nélküled
Á.: igen... miért ne???

aztán hazaértünk, Á. sértetten felvonul a szobába, még vagy fél óra hosszat jönnek a telefonok, sms-ek az aggódó szülőktől, meglett-e Á. igen, köszönjük, elindult egyedül, mert azt hitte, otthagytuk.

Sütöm a pizzát ebédre, közben kérdezgetem őket erről - arról, például arról, hogy:

én: fürödtetek mindennap?
Á.: én első nap nem
én: miért?
Á.: mert nem tudtam, hogy lehet

én: látom,hoztatok haza még teát (instant izé, mert vízből nem isznak eleget)
V.: igen, hoztam
én: jó lesz máskorra
V.: nem hiszem, mert teli ment esővízzel
én: és azt miért cipelted haza?
V.: hogy ne higgyétek azt, hogy mindet megittuk

megsül a pizza, megterítünk, vágok mindenkinek. Á. elvesz egy szeletet és a tányérjával elvonul a konyha sarkába állva eszegetni

én: hahó! asztalnál szoktunk ebédelni
Á.: jaaaaa (és visszajön)
V.: a táborban nem így volt
én: nem? hát hogyan?
V.: másképp
én: másképp?
V.: igen, ott még a virslit is kézzel ettük (ja, épp úgy, mint mi az ókorban)

én: meséljetek már valamit!
V.: nem volt semmi
Á.: megnyertük a zsinórlabdát
V.: és képzeld, csak fürdőruha volt rajtam és kalap, amikor jött a jégeső
Á.: elolvastam három könyvet, meg amiket vittem
V.: hoztam csokit is neked, meg ajándékokat
Á.: én nem hoztam semmit
A.: csak egy mázsa homokot a bőröndjében
Á.: mert nem volt szennyeszsákom
A.: és a sakk-könyvét vizes törülközőbe csavarva
Á.: mert nem találtam zacskót

kipakoláskor megtaláltuk mindhárom (!) összehajtogatott tiszta, élénk sárga szemeteszsákját, amit szennyesnek, vizes ruhának adtunk: egy a neszesszerben, kettő a táskában szabadon
A.: hogy nem láttad?
Á.: ja, én nem belenézve szoktam pakolni

én: V., mosd meg a lábadat
V.: nem érdemes
én: nem???
V.: nem, úgyis mindig koszos lesz

V.: és volt ott egy Gizinéni, aki ott él, az azonnal elfogadna kislányának, mert amikor odaértünk és megcsinálta a szobánkat, én köszöntem meg egyedül! Azt mondta, jövőre is vár...

... és voltak csodaszép zöldszemű legyek, fekete-sárga csíkosak, és nagyon csípősek, szörnyűek voltak, csak a nagy zöld szemük nagyon szép...

...és most meg ott alszanak mindketten a nagyszobában a szőnyegen,  Á. félig az asztal, V. félig a fotel alá becsúszva... pont a civilizáció küszöbén

Ami boldogabbá tesz

egy apró, hűvösebb fuvallat most mindenképp

első nap

Nehéz döntés volt, de megtaláltuk a legromantikusabb megoldást: a szabadságunkat végül ma reggel izgalmas szerepjátékkal kezdtük. A. már kora reggel beöltözött mesterembernek, egész pontosan szobafestőnek: kisgatya, foltos póló, baseball sapka, gumipapucs, gumikesztyű, és - nagyon élethűen - azzal kezdte a napi munkáját, hogy alaposan megkritizálta az előtte dolgozókat, hogy milyen pancserek voltak, hogy ezt így csak egy hülye csinálhatta. Nagyon hiteles volt, tök elhittem neki mindent. Aztán nekiállt falat csiszolni a fürdőszobában - itt az élethűség kissé megtört, mert szünet nélkül dolgozott, mint egy robot, maga után összetakarított és nem ivott közben sört. Én meg szakácsnőnek öltöztem és bekapcsoltam a tűzhelyet és sűrű sóhajtozások közepette, izzadságos munkával ebédet készítettem. Nagyjából egyszerre lettünk készen, az én munkám gyümölcse azonnal elfogyott, az övé viszont holnap folytatható a festéssel.

A jól végzett munka jutalmaképp este moziban voltunk. Nem, olyan filmet nem találtunk, amit mindketten hajlandóak lettünk volna megnézni, de olyan mozit igen, ahol nagyjából egy időben kezdték vetíteni azt a két filmet, amit a gyér kínálatból kiválasztottunk. Úgyhogy odamentünk együtt, megvettük a jegyeket a két külön terembe a két külön filmre, megbeszéltük, hogy a filmek végeztével találkozunk, jó szórakozást kívántunk egymásnak, és megkereste ki-ki a maga termét.

Az én filmemről annyit, hogy a kiválasztásnál a fő szempont az volt, hogy közel azonos időben játsszák, mint A. filmjét, ez nagyjából teljesült. Egy kritikát elolvastam róla, az úgy végződik, hogy nem lehet pontosan eldönteni, jó-e a film vagy rossz. Hát, szerintem elég egyértelmű a válasz. Kb. 20 nézővel ment, ebből maximum kettő volt a pasi - de kijövet hallottam, hogy a többi nőnek sem tetszett, ami nem csoda, mert olyan szinten amatőr színészi (?) játékkal találkoztunk benne, mintha a játszótéren kértek volna fel néhány unatkozó anyukát - apukát, hogy ugorjanak már be egy filmbe. Azt hiszem, Tegnap éjszaka volt a címe. Ha nem kizárólag a hűvös miatt mennétek moziba, ne nézzétek meg, mert simán eldönthető, hogy ez a film rossz. (Utólag elolvastam a kritikákat, ezek többsége jó filmnek nevezi és több is külön dicséri a színészi játékot. Ez nem változtat azon a véleményemen, hogy a film rossz és a benne játszó nagyon híres színészek rosszul játszanak. Lelkük rajta, szerintem bizony nagyon lapos volt)

A. a Prométheusz című filmet választotta, ami nyilván a hét slágerfilmje, mert mindenütt játsszák reggeltől estig. Amikor kijött és elkezdte mesélni, miről szólt, az első három percben említett kb. húsz olyan dolgot, amelyek egyenként is elegendőek lettek volna ahhoz, hogy sose nézzem meg. A. szerencsére remekül szórakozott - nem annyira a filmen, mint a filmben fellelhető hibákon. Ha a hűvös miatt mennétek moziba, inkább ezt a filmet ajánlom, mert sokkal hosszabb, mint az enyém volt.

Persze én sem unatkoztam, miután kijöttem a moziból: bementem néhány ruhaboltba és körbenéztem, hogy milyen ruhákat turkáljak majd legközelebb, ha divatos cuccokat szeretnék venni. Mert hogy a plázás ruhaboltban 24 ezerért (és leárazva volt ennyi!) sem veszek a közeljövőben olyan nylonotthonkát, ami a retro jegyében színben, anyagban és fazonban is tökéletesen hozza a hetvenes - nyolcvanas évek falusi, esetleg kisvárosi modelljét, az tuti biztos. Pedig úgy látszik, ez a fő irány.

Várom a holnapi izgalmas napot, amikorra a falfestésen kívül tervezzük egy árnyékoló megvarrását és felszerelését, újabb ebédkészítést (A. nem kér több meggylevest, úgyhogy főzni kell, nincs mese), és a nap fénypontjaként fagyizni megyünk majd valami különleges, messzi helyre...

A szomszédlányok kínálatából

Most, hogy a gyerekeket elzavartuk táborozni hazánk szabad medvével leggazdagabban ellátott tájaira, hiányzik a vidám gyerekzsivaj. Ülünk a kertben hárman: A., a macska és én, lógatjuk a nyelvünket az ezerfokos melegben, így még beszélgetni sem tudunk. A. hintázik a hintaágyon, én egy nyugágyon élekhalok, a macska pedig a kerítés tövében kuporodott le. Mindannyian szótlan áhítattal figyeljük a szomszédlányok vidám játékát: a macska leplezetlenül átbámul az ő kertjükbe, mi csak disztingváltan hallgatózunk. Nem kell nagyon, mert szerencsére elég hangosak a lányok: Eszterke (5 éves) épp a fagylaltkínálatot sorolja üvöltve a vevőnek, azaz Lillácskának (3 éves). Van:
epres limonádé
meggyes limonádé
cseresznyés limonádé
málnás limonádé
vaníliás limonádé
kókuszos limonádé
csokoládés limonádé
kávés limonádé
karamellás limonádé
és...
citromos limonádé

Sokat akar a szarka

Én nagyon megértem azt a szegény szarkát.

Mert most, hogy a gyerekeket elküldtük medvét nézni, azt gondoltam, mi felnőttek is használjuk ki jól azt az időt, amit a csemeték a táborban töltenek. Vettünk is ki mindketten 3-3 nap szabadságot, sőt, ugyanazt a három napot a hétből, így erősen rákészültünk arra, hogy jól kihasználjuk az időnket.

Vagyis menjünk el A.-val mi is egy kicsit kettesben nyaralni. Valami tuti wellness gyógyfürdőbe, ahol kedvünkre úszkálhatunk vagy aludhatunk egész nap, reggeliebédvacsora tálalva. Vagy menjünk el a Tátrába, mert ott hűvösebb van, mert ott fenyőillat van, mert ott jéghideg patakok vannak, mert ott már olyan rég voltunk és mert én imádom a Tátrát, a magasat. Vagy menjünk el kettesben is a Tiszára, bár azt A. utálja, mert szerinte ott tombol csak igazán az allergiája, akkor inkább menjünk el hűsölni Nápolyba, ott csak 32 fok van...

Vagy - ha úgy sincsenek itthon a gyerekek - maradjunk itthon kettesben. Olvassunk. Nézzük meg az itthon felhalmozott filmeket. És menjünk moziba. Álmodjunk akár koncertekről is (bár azok már úgy sincsenek). Napozzunk a kertben anélkül, hogy percenként felharsanna a mamiiiiiiii, apaaaaaa, nem hagy békén, kérek ezt, kérek azt... keljünk és feküdjünk, amikor tetszik...

Vagy látogassuk meg a barátainkat, sörözzünk, amíg csak akarunk. És amennyit csak akarunk. Úgy ám!

Vagy ne menjünk sehová, takarítsunk egy nagyot, mossunk függönyt, ablakot, pakoljunk szekrényeket, rendezzük át a házat, fessük ki a beázott és a penészedő foltokat, dobáljuk ki a sok felesleges cuccot, nézzük meg, mit rejtegetnek még mindig az iskolatáskáikban, amit pedig már kipakoltattunk velük. És amit ki is pakoltak - elvileg. Amúgy tudom, hogy nem...

Vagy mélyedjünk el mindazokban a szakirodalmakban, amikben munka közben nem tudunk, de amikre a munkánkhoz szükség lenne...

Főzzünk és együnk, ami csak tetszik. Ne főzzünk és ne együnk folyton, hisz nem muszáj...

Járjunk futni, vagy biciklizni, vagy strandra. Járjuk végig az antikváriumokat, mint tíz éve utoljára. Vagy dobáljuk ki a felesleges, szar könyveinket, hogy az igazán jók elférjenek a polcokon...

Menjünk el fogászatra, mert most mindegy lenne, mikorra ad időpontot...

Vagy nézzük meg, van-e valami tuti last minute út... Olaszországba.... vagy Amsterdamba.... vagy Párizsba.... vagy

Van három napunk... talán három és fél.... ha jól beosztjuk, kedd délutántól szombat délig, akkor négy... mindent, mindent mindent akarok!

( http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/41200/bikini/kicsinal-szodat-1-zeneszoveg.html )

Alvás

Éjfél után, több órányi hánykolódás és több sikertelen elalvási kísérlet után végül a csatornában ágyaztam meg magamnak. Nem eső-, nem szenny-, hanem egy vélt szélcsatornában. Szél nem fújt ott sem, de az elalváshoz szükséges minimális oxigéntartalom ott, azon az egy helyen a házban valóban megvolt.

Nyár - ahogy én szeretem

a hossza minimum hat hónap
a levegő hőmérséklete 25 és 30 Celsius fok közt ingadozik
a víz stabilan 28 fokos
enyhe szellő lengedez
lágyan hullámzik a víz
a hegyek hívogatnak, az erdők kitárják karjukat, selymes fű simogat
a páratartalom alacsony
az UVA és UVB is alacsony, bármit is jelentsen ez
a nappalok és éjszakák aránya 2:1 (16:8)
a fizetett szabadság időtartama minimum nyolc hónap (hogy télre is jusson)
érik a cseresznye, a meggy, a barackok, a dinnyék, a szőlő, alma, körte, málna
mindez a piacokon olcsón beszerezhető a ribizlivel és az eperrel együtt
van bőven hideg sör, ásványvíz, limonádé, jeges tea, málnaszörp (málnából)
mindenki boldog, elégedett, vidám és jó
az országház is aluszik

Medvék

Gyerekkorom egyik legtöbbször, ezáltal pedig kellemesen rongyosra, teafoltosra és könnyesre olvasott könyve Robert Franklin Leslie: A medvék és én című (kaland?)regénye. Minden alkalommal végigizgultam, és minden alkalommal bőgtem rajta, pedig kislány koromban még nem is voltam sírós, nem úgy, mint mostanság - úgy látszik, előjelei azért voltak a dolognak. Tetszett ez a fajta önként választott egyedüllét, a küzdés mindenért, a sok bóklászás, az ezekhez szükséges mindenféle erő. Olvasáskor ott voltam én is.

Azért jutott most megint eszembe ez a könyv, mert reggel a kis bocsokat  alaposan felmálházva feltettük egy buszra, ami a Börzsönybe viszi őket táborozni (talán épp most érkeznek meg), oda, ahol a hírek szerint egy ideje egy felnőtt medve jár-kel, dézsmálva az édes nógrádi málnát. És mert a hír hallatán az osztálytársak és egyéb iskolai barátok, barátnők, sőt azok szülei sem fukarkodtak a medvével riogatni egymást és kelteni a pánikot a táborba menők közt. És mert Á. nem akart könyvet vinni, mert azt mondta, annyit úgysem tudna elvinni, hogy végig elég legyen, inkább focizik. Mondjuk, aztán a labdáját is otthon felejtette végül, de reméljük, kevésbé feledékeny gyerekek is lesznek a táborban. Szóval, az jutott eszembe (persze, későn), hogy ezt a medvés könyvet kellett volna odaadnom Á.-nak. Persze, azzal az instrukcióval, hogy ne tartsa magát fiatal, szakállas kanadai aranymosónak - de sem ő, se V. ne is hallgassanak az ostoba riogatókra.

Nem nagy kihívás - bezzeg az én időmben!

Régen sokkal, de sokkal nehezebb volt. Én nem is bírtam megtenni.

Most? Most igen könnyű, szinte észrevétlen feladat. Most ragyognak a színek, élénk zöld alapon villámgyorsan cikázó vörös, arany, kék és fehér bogarak, futnak a labda után, közelednek egymás felé és távolodnak egymástól. A fekete bogár vezényel. Csapzott a haja mindnek, kezükkel integetnek, látjuk, ahogy az ujjaik mozognak, vagy hogy ökölbe szorulnak. Látszik, amint egy-egy izmuk megfeszül. Nemcsak a lábizmok, az arcizmok játéka is jól követhető. Bele lehet nézni a szemükbe. A szájukba is akár. Leolvasható a szájukról, mit mondanak, aki nem érti, az is hamarosan olvashatja a közzé kiáltott vagy elsuttogott szavakat. Az izzadságuk szinte ránk csorog. Itt vannak velünk a szobában, közelebbről látom az arcukat, mint a konyhában kukoricát pattogtató A.-ét. Mert van sör meg kukorica is, enyhítendő a feszültséget, amit a pályán szaladozó szép színes bogarak keltenek, meg a kamerák, amelyek a pályán játszók érzelmeit lopják el percről percre és adják nekünk, kétszer negyvenöt percen át, meg még tovább. A közönség is nézhető, a viccesen színesre festett szurkolók, nők, férfiak, szomorúak és boldogok, dühösek és viccesek. Könnyű nézni őket, nem kell érteni a focihoz, olyan, mint kiülni egy sörrel a Moszkva térre valahová az árnyékba és csak nézni a téren futkosó népet órákon át.

Na, régen nem ilyen volt. A képernyő talán elérte a harmincszor negyvenet, már ahol, nekünk egy tizenötször tizenötös volt, mákos rezgéssel. Volt egy szürke háttér, lassan zizegő, voltak gyorsabban mozgó halványabb és sötétebb szürke pacák, egy eltévedt kóbor pixelt kergettek talán, hogy együttesen-e vagy egymás ellen, az nehezen volt megfejthető. Volt közönség, állítólag az a szürke massza, a foltok halmaza a képernyő teteje felé, az volt a közönség. A hang, amit kiadtak, zúgott, hullámzott, tömegi volt inkább, mint emberi. Na, aki akkoriban végigült egy meccset a televízió képernyőjére meredve, az biztosan őszintén, igazán rajongott a fociért, akkor igazi kihívás lehetett megsejteni, mi is történik a pályán.

Bizony, a mai fiatalok már szájukba rágva kapják az élményt a kukorica mellé, nem nagy kihívás élvezni így a meccset, sőt, igen könnyű ott ragadni a pompás színek és képek által, immár a foci iránti legcsekélyebb érdeklődés sem szükségeltetik hozzá. Most nagyobb kihívás otthagyni a tévét, a kukoricát - de én megtettem, mert a nehéz körülmények közt való szocializáció megedzett.

Hideg meggyleves

A. hideg meggylevesen élt három napig, mert amikor elutaztunk, csak azt hagytam neki itthon. Szeretetből És mert az én fejembe nem tud tartósan megmaradni az a tény, hogy léteznek olyan emberek, akik képtelenek az evés terén az önellátásra. Pedig A. ilyen. Magának nem vásárol, nem főz, még a hűtőben sem néz körül, azt eszi, amiről azt mondom neki, hogy ott van ÉS amit azonnal meg is talál fogyasztásra kész állapotban, keresgélni nem áll neki. Ennek ellenére nem féltünk itthon hagyni, mert végszükség esetén pizzát rendelni tud.

Aztán hazajöttünk, és noha A. kizárólag azon élt, szerencsére volt még a meggylevesből, így a kánikulában nem nagyon igyekeztem sok mást főzni, egy kis tepsiben krumplit, egy másikban zöldbabot sütöttem, de főleg a leves volt. Szerettük. És idén júliusban még A. sem evett meggylevest egyáltalán.

Recept. Nagyon egyszerű, és nem a lustaság miatt, hanem mert ennél finomabbat még sehol sem ettünk:

Tetszőleges mennyiségű meggyet leszárazva, megmosva beteszünk egy fazékba. Tapasztalataink alapján nagy fazékba érdemes. Felöntjük körülbelül kétszeres - háromszoros mennyiségű hideg vízzel (hogy gyakorló, leendő vagy pályaelhagyó mérnökök, fizikusok is értsék a mértékegységek kreatív használata ellenére is: egy kilogramm meggyhez két - három liter víz kell). Mennyiségtől függően érdemes beletenni szegfűszeget, egész fahéjat, egész vaníliarudat (de művaníliával is finom), a meggy édes vagy savanyú voltától függően pedig lehet hozzátenni valamilyen cukrot vagy mézet és összeforralni az egészet. Aztán a már finom illatú fűszeres meggyfőzet reménytelenül sokáig hűl, kezdetben a konyhában, aztán a hűtőben. Fogyasztás előtt keverünk hozzá (ízlés szerinti mennyiségben - én egy kb. ötliteres fazékhoz nagyjából 2 - 2,5 dl-t) hideg habtejszínt. Felverni nem kell, csak összekeverni. És már készen is van. Liszttel, pudingporral, sem egyéb sűrítőanyaggal nem szoktuk elrontani.

 A sült krumpli és bab pedig:
megtisztítottam az újkrumplit, meg az új babot is. Tán Juliska? Valami sárga hüvelyű, friss. Egy tálban összekevertem olívaolajat némi vajjal, sóval, egy fejnyi felaprított fokhagymával,  chili paprikával, szárított oreganoval, bazsalikommal. Ebbe beleforgattam először a megtisztított, de egészben hagyott krumplikat, majd amikor azokat egy kis tepsiben sütőpapírra teregettem, a babokat is megfürdettem a fűszeres olajban. Az kenőolaj ezzel nagyjából el is fogyott. A babokat is sütőpapírra tettem egy másik kis tepsiben - a kettő együtt épp befér a sütőbe. 200 fok, kb. fél órán át. Finom volt.