A nemnormális

Énnekem tetszik ez az eső. Csillog minden! Őszi ruhatárat tervezgetek: látom, hogy divatos lett a fáradt rózsaszín a sötét és az acélkékkel meg a bordóval, barnával, zölddel - azok az én szép színeim!  (nincsen cipőcskéje máig sem szegénynek)

barátaimazúrban

(aképtermészetesenazinternetőlvannemloptamelcsakmegmutatomillusztrációkéntnektekszeretettel)

szülői attitűdök

büszkék vagyunk Á.-ra

én azért, mert jelölték DÖK-képviselőnek
A. pedig azért, mert ő nem vállalta el "a diákvezérséget"


V.-t is jelölték, ő el is vállalta - és mi büszkék vagyunk V.-re

én azért, mert jelölték DÖK-képviselőnek
A. azért, mert egy kicsit elfogult a lányával


(nem pont ehhez a poszthoz illik, de valahol muszáj kifakadnom: a 7 órakor kezdődő nulladik óra heti kétszer szerintem embertelen és felesleges terheket ró a gyerekekre, tanárokra, szülőkre, buszvezetőkre - mindenkire)

nem az van, hogy nincs semmi

hanem az van, hogy mindenféle van egyszerre

(majd letisztul... bár letisztulna valaha)
(az idő semmit sem old meg, sőt)
(magyarország egy kínos és hazug hely)
(azt álmodtam, hogy semmiképp nem tudok találkozni valakivel, mert nem érem el telefonon, a telefon összetört, csak a régi száma volt meg az új készülékemen, az új száma csak a régin, ami eltörött, elhívtam volna ebédre és társast játszani hozzánk a feleségével és az öt lányával, vagy ahány lány ráért volna az ötből, végül is már az is jó lett volna, ha csak a felesége jön a lányokkal, tudom, őket nem érdekli az evés, de jót társasozhattunk volna, de még ez sem jött össze, én meg nagyon szomorú voltam, és aztán amikor felébredtem, akkor is, mert semmi sem valósult meg abból, amit szerettem volna, pedig olyan komoly engedményeket tettem azért, hogy legalább valami legyen, és aztán ébren meg már tudom, hogy mindegy is ez az egész, mert úgyis csak álom volt, de a hiányérzet mégis megmaradt, milyen hülyeség ez)
(odaadtam reggel két fürt szőlőt egy kisgyerek fásult anyukájának, a másodiknál félig talán elmosolyodott, arra gondoltam, a szőlő tiszta étel, anyukám kertjéből különösen nagyon, aztán még azon is gondolkodtam, hogy melyik vajon a helyes viselkedés, sokan adnak ezt-azt, aztán fotózkodnak a hálás gyerekeket ölbe véve, megy a kép a fészbukra, én eléggé lenéztem ezt, mert önreklámnak gondoltam, nem egyébnek - de aztán most azt gondoltam, hogy nem bátrak-e inkább, hogy a sok öregasszonyismerősük előtt is vállalják dokumentáltan, hogy ők nem gyűlölködnek, amikor némely körökben kötelező - de végül is velem nem az van, hogy arccal nem vállalom, de én nem akarok fotózkodni, olyan érzés lenne, mint egy állatkertben a veszélyes farkassal. egyébként inkább szégyellem magam, korántsem teszek meg mindent, amit amúgy megtehetőnek érzek vagy gondolok. különösen nem értem, amikor erdélyből ideszakadt honfitársunk kérdezi szemforgatva, hogy ezek a szakadt koszos népek miért nem maradtak ezek a saját országukban)
(én minden nap végére tök büdösen érek haza, pedig fürdök reggel, este)
(gondolkodtam arról, hogy az a szó vagy fogalom, hogy önként, az vajon mit jelent? mit tettem én meg saját életemben önként, mit meg kényszerre? kényszeres és önkéntes)
(ezek igazából nem tartoznak rátok, a többit meg aztán tényleg le sem írom)
(közérdekű? mindkét gyerekemnek 30 órája van egy héten, házifeladatok és szakkörök, edzések, különórák nélkül - azt hiszem, mégiscsak jogos, hogy otthon én főzzekmossaktakarítsak, mert nekem nincs ennyi kötelező órám, majd kevesebbet lógok itt a játszóteremen)

búék

Mindenkinek, akinek bármilyen köze van, vagy akinek valaha köze volt vagy még valaha is köze lesz iskolához!

vénasszonyok forró nyara

Amikor ma elmentem gyógyszert íratni és beutalókat szerezni, egy öregember fel akart csípni a metrón. Úgy tűnik, a kissé lenőtt hajammal maga korabelinek nézhetett - én viszont annyira elszoktam már az efféle támadásoktól, hogy nem küldtem el a picsába, viszont egy idő után muszáj volt röhögnöm rajta. Nem kellett volna, ő azt hitte, együtt nevetünk. Hiába kérdezgette, mikor szállok le, nem árultam el neki, így én még épp kiugrottam az ajtón, ő pedig fent maradt. Egész kétségbeesetten ejtette le a karjait, amikor a metró továbbindult - immár nélkülem. Ez vár majd rám, ha egyszer titokban elsóhajtozott kívánságaimnak megfelelően megszépülök?

nincsenek többé elveim

szeptembertől dobozban hozzák majd a kaját

mindkét szemem sír, de nem bírok három (majdnem) felnőttre napi szinten főzni. míg csak A. ebédelt itthon, mindig úgy főztem, hogy maradjon egy-két pluszadag, a mélyhűtőben is volt kábé egy hétre kész kaja tartalék - de tavaly már V. is itthon evett (és most is közölte, hogy az iskolai kaját akkor sem eszi meg, ha fegyverrel ülünk felette), két emberre már nem megy napi rákészülés nélkül - és Á. ugyan tavaly be volt fizetve (míg az utolsó másfél hónapban el nem felejtettük) - de mindig farkaséhesen jött haza. ennyit nem tudok már megoldani, utálom, hogy nem megy, utálom a dobozban szállított kaját, utálom, hogy nem tudom, mi van benne, honnan hozzák. utálom, hogy más készíti és nem én. de már nem tudom jókedvvel készíteni, csak belerokkanva.

Rövid szeptemberi előzetes

Mint köztudott, holnap elkezdődik az iskola. És elkezd betelni a szeptemberi naptáram is:

Á. 10-11-12-én osztálykirándul
én 11-12-én vidéken leszek
A. 14-én elrepül és 17-én jön haza.
én 17-18-án vidéken leszek
A. 20-án megint elrepül és 27-én jön haza
én 28-29-én külföldön leszek

Ezek persze csak a már most ismert többnapos elfoglaltságok - és a programok nagy részét még nem is tudom, mert csak holnap kezdek dolgozni és csak holnap kezdődik az iskola is (és azzal a szülőik, a szakkörök, az edzések, a versenyek) (atyaég, hogy mennyi mindent kell itt majd befizetni!)

Akkor most megyek és megnézem egy youtube videón, hogy hogyan kell helyesen felkötnöm a gatyámat.

vattába csomagolt fejjel élni

tavaly elmentem allergiavizsgálatra, mert néhány gyümölcstől hólyagos kiütéseim lettek (olyan gyümölcsöket azóta nem eszem, csak vágyakozom az ízükre), meg mert kora tavasszal és késő nyáron folyamatosan tüsszögök, lemállik a nyálkahártya a szájpadlásomról és a torkomról, ez persze iszonyatosan fáj (ráadásul seperc alatt bármilyen fertőzést összeszedek rá), az orrom kifújhatatlanul be van dugulva - ugyanakkor naponta többször a legváratlanabb (és legkínosabb) pillanatokban ömleni kezd, ilyenkor 10db/perc sebességgel fogyasztom a zsebkendőket, a szemem és a fülem is viszket belülről, a fejem pedig olyan, mintha vastag, a levegő számára lényegileg áthatolhatatlan vattacsomókba bugyolálták volna be, fény az átjön

boldog vagyok, mert a teszt kimutatta, hogy szerencsére semmire nem vagyok allergiás

Namégeccer

mármint Gandalfról (vagy nem is ő volt?)

Rakott padlizsánt csináltam - egy darált húsos változatot a többieknek és egy vegánt magamnak: Barna rizst megfőztem, majorannával megszórtam, felkarikáztam és megsütöttem olajon sok vöröshagymát és zöldpaprikát, a nyers padlizsánt is karikára vágtam héjastul, rétegeztem a majorannás rizzsel és a finoman olajos hagymával-paprikával, illetve nyers patiszonnal, öt nagy friss paradicsomot felszeleteltem és a tetejére rakosgattam, megsóztam, meglocsoltam egy kevés olívaolajjal és megsütöttem - naggggyon jó lett.  Állítólag a húsos is.

Miután ettünk, mindkét tepsit lefedtük alufóliával, de még kint hagytuk, mert a hűtőbe nem akartam forrón berakni. Kicsit talán ott is felejtődött? Amikor lementem, hogy elrakjam őket, a húsos változatot lefedő alufólián hatalmas lyuk tátongott. Jókora macskafejnyi - és bizony, nagy darabon láthatóan beleeszegetett valaki a rakott padlizsánba. Gondolom, egy macska.

A miénk az elmúlt 6-7 évben még sosem csinált ilyesmit (az asztalra sem megy fel), így hajlamos vagyok Gandalf kártékony varázslatának tekinteni a dolgot. A megcsócsált ételt Á. döbbent és szomorú tekintetétől követve átraktuk két fagyis dobozba. Macskakajává degradáltuk.

A vegán változat érintetlen maradt. Kíváncsi vagyok, így megeszik-e előlem (nem a macskák, A. és a gyerekek)

egy szentségtörés rövid története

V.: gyere! gyere Gandhi! Itt a finom marhahús!
én: mi???? Gandhi? de egy Gandhi nem ehet marhahúst!
V.: nem igazi marhahús, csak tasakos
én. én azt értem, de hogy nevezhettetek el egy macskát épp Gandhinak?
V.: Á. nevezte el, nem én
én: de tudjátok egyáltalán, ki volt Gandhi?
V.: persze, varázsló... Gandalf! gyere szépen Gandalf! Gandikám, gyere!

(nincs új macskánk, ez egy régi macska új néven... és nem is a miénk, hanem a szomszédé, de nálunk eszik és tartózkodik szívesebben - teljesen érthető okoknál fogva, ott ugyanis a jobb napokon párizsi van, a rosszabbakon tészta vagy rizs... sovány is szegény, mint Gandhi)