Őrületen innen és túl

ahol a kurta farkú malac túr oké, inkább túl, de hát a történet valós, sőt, most van, noha a képzelet határait feszegeti. Felnézek az október közepi világos kéken ragyogó égre, rajta felhők. Cirrusok, talán fibratus fintortus a típus. És ahelyett, hogy elandalodva dúdolnék valami életvidámat, a mammográfiai vizsgálati képen megjelenő képet látom a szokott fekete helyett az új kék háttér előtt. Csomókkal, naná. Nem nagyon jó most nekem lenni.

Első nap az iskolában

Történik szeptemberben. És igazából ez már a második nap, mert az elsőn csak előadások voltak, kevés* személyes interakcióval, a másodikon meg már csoportmunka is (nevezhetjük szemináriumnak). Bemegyek a csoportszobába, úgy tíz főnek elegendő. Ebédszünet van, a kis teremben nincs bent más, csak a bútorok és én. Bejön egy magamkorú öregasszony**. Nem köszön, leül egy helyre. Köszönök, és jóindulatom jeléül*** mondok valami személyeset is:

én: finom szeptemberi iskolaszag van, krétapor és fonnyadt, félig rágott alma... szeretem

más2: retyószag van

én: ööö... hááát... én azt nem érzem**** én azt a régi szeptemberi...

más2: retyóbűz van, pontosan ismerem az ilyet, undorító, mindjárt hányok

én: oké, akkor inkább kimegyek*****

* azért volt:
más1: megtapogathatom a táskádat?
én: ööö... igen...
más1: hát ez kurva jó!
én: igen

** jól látjátok, nem bírom elengedni ezt az ügyet, még mindig úgy érzem, hogy a java hátravan. Nyilvánvalóan teljesen irreális elképzelés. Nagyon frusztrál a dolog.

*** hogy barátkozzunk

****  a terembe lépés előtt egyébként a mosdóban voltam, az sem volt büdös

***** nem leszünk barátok (és sajnos a kiscsoportba csupa olyanokkal vagyok, akik már a nagycsoportban sem voltak rokonszenvesek - nem tudom, mi alapján osztották, de nem csinálták túl jól) - bár a nap végén elhangzott egy másik beszélgetés is:

más2: lefényképezhetem a táskádat?
én: ha nem tartod büdösnek, akkor persze
más2: a férjem imádja a tetraédereket, neki gyűjtöm
én: értem

P.S.: ha ebből bárkinek is az jön le, hogy nem barátkozom olyanokkal, aki más szagokat kedvel, mint én, az téved jól gondolja, nem tűröm az illatpluralizmust (sem)

Vili, az imposztor

Éjjel egy - ne kérdezzétek, dolgom volt. De most azért már lefeküdtem volna. Azonban amint az ágy felé vettem az irányt, a párna- és paplanhalomból kiemelkedett a hatalmas fehér-fekete foltos - mostanra mintegy nyolc kilósra nőtt - macska. Rám nézett, játékosan hempergett egy kicsit, míg én megpróbáltam hang nélkül becsukni az óriásira eltátott számat (nem sikerült, azt morrantottam: Vili! hát te meg mit csinálsz itt?), aztán amikor azt mondtam, sicc, elszaladt - én meg rájöttem, hogy akkor mostantól bárhol lehet a sötét házban, ahol három ember alszik különböző szobákban nyitott ajtóknál, úgyhogy leszaladtam a lépcsőn halk ciccegéssel, hogy jöjjön elő mégis. De nem volt elbújva: az üres tálka mellett üldögélt várakozó, halk nyivákolással (Vilinek valamiért nincs hangja, illetve valami nagyon halk kis repedtfazék hangocskája van, ami nagyon váratlanul érinti az embert, mert a robosztus termetéhez inkább valami oroszlánbőgés illene). Nem adtam neki semmit, hanem felnyaláboltam (ő pedig azon nyomban hangos dorombolásba fogott - Vili kedves és jó szándékú macska, de butuska kissé) és kitettem az ablakon. Most pedig megyek ágyat húzni. Brrr.

Csak óvatosan a dicséretekkel!

Ritkán örvendeztetem meg a kedves nézőket új fészbuk képpel, de időnként meghülyülök és eluralkodik rajtam az olthatatlan vágy, hogy megmutassam, hogyan öregszem én úgy döntök, ideje szembenéznem és megbarátkoznom a valós arcommal, és kiteszek egy-egy képet a kendőzetlen valóságról. A kendőzetlent értsétek nyugodtan úgy, mint eleink tették: minden smink és fésülködés nélkül, néhány kép a tájról, néhány magamról, aztán megint erdő, lovak, felhők, szelfi, lombok, satöbbi. Aztán persze a tájképek és az önarcképek közül is kiválogatom a legjobbakat, nem vagyok én önmagam ellensége, és megnyomom a közzétesz gombot. Aztán várok. A lájkvadász ül hosszú méla lesben, vár felajzott képre gyors lájkokat* - és azok jönnek is. Vannak barátaim és felebarátaim is. Egy lájk nem kerül semmibe. A lájkok szöveges kiegészítése sincs ellenemre, bárki nyugodtan válogathat a "szépséges vagy!" "istennő!" "ismeretlenül is hódolatom!" "szeretném felkérni az őszi szám szupermodell pozíciójára" típusú szövegek közül. De hogy valaki azt írja (és nem feltételezem, hogy rosszindulatúan tenné) a végre korhűen felvállalt képemre, hogy te (nagyon) megfiatalodtál - hát honnan jönnek az én ismerőseim? A (nagyon) távoli jövőből?

* Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című versének felturbózáshasználásával, mert a jogdíjak már úgyis lejártak