Arra jutottam

hogy féljen az, aki fenyegetőzik. Nekem nincs rá okom. Boldogan élem az életem.

Erre irányuló korábbi tapasztalatok híján

felteszem itt a kérdést: mit kell csinálni akkor, ha az embert megfenyegetik? (mármint valaki - távoli ismerős - engem). Az anonimitás érdekében nem írom le a konkrét szituációt, de szakmai ügy, a fenyegető egy szüleim korú pasi, aki az emlitett szakmai témában szeretne személyes előnyökre szert tenni és ehhez a (nagy)politikában is érintett személyeket bevonni, amit az én beleegyezésem nélkül nem tehet meg - én viszont nem egyeztem bele. A szakmai ügy szakmai és nem politikai. Szakmai egyeztetésre muszáj (volt) találkoznunk, azt tudtam, hogy nem lesz könnyű konszenzusra jutnunk - és készültem is alternatív, mondjuk így kompromisszumkész javaslatokkal. De el sem juthattam addig, hogy bármit javasoljak. Felkészültem arra, hogy paternalistra, szexista dumákkal jön, mert az sajátja. De arra nem, hogy durván megfenyeget. Hogy félek-e? Igen. Mondjuk szerencsére nincs karrierem, amit tönkre tehet, mint ahogy ígérte. De van családom és rájuk szintén vonatkozott a fenyegetés. Nem ketten voltunk jelen, volt ott egy harmadik személy is (hogy jegyzőkönyvet írjon, de nem írt) - de mivel őt már régóta erősen befolyásolja (amúgy kifejezetten jogellenesen), elég kétséges, hogy tanúskodna-e. Tőlem nem kell félnie, de tőlem előnyöket sem remélhet. A másiktól félnie kell és szerintem már korábban is fogadott el olyasmit, amivel ha nem is zsarolhatóvá, de a lekötelezettjévé vált.

A legszívesebben persze kilépnék a helyzetből - csakhogy ez nem lehetséges, illetve minimum féléves átfutása van/lenne. És persze nagy kérdés számomra, hogy mennyire felel meg nekem, hogy fenyegetés hatására lépjek ki egy (nem szívesen, de mégiscsak) vállalt helyzetből - amivel mintegy elismerem a fenyegetést, mint megoldást, pedig nagyon nem.

Gondoltam, hogy ügyvédhez fordulok - de őszintén szólva a közel kétéves munkajogi per után nem kívánkozom ismét a bíróságra. Ott mondjuk a ki nem fizetett fizetésem volt a tét, de mire megkaptam, jó része elment ügyvédre. Mondhatni, pürrhoszi győzelem volt. Itt nem tudom, miben reménykedhetnék. És szó sincs arról, hogy ez álom lett volna, kőkemény valóság.

Szegény Zsuzsi a táborozáskor

én: mentek idén nyaralni?
gyerekek*: én szerencsére nem... én sem... én sajnos igen
én: sajnos???
gyerekek: igen, itt sokkal jobb
én: ennyire szerettek ebbe a táborba járni?
gyerekek: igeeeeen! igeeeen! nagyon!
én: hú, ez szuper! és mi itt a legjobb?
gyerekek: hogy lehet alkoholt szipókázni!
én: öhm... hogy? ezt nem igazán értem
gyerekek: a kézfertőtlenítőt kell beszippantani
én: izé... ez elég veszélyesnek tűnik
gyerekek: dehogyis! csak odamész, nyomsz a kezedre, és amíg dorzsölöd, szagolgatni kell... hamar elmúlik...


* gyerekek: 7-12 évesek

Barátok közt