A szuperkánikula reggelén történt palacsintasütés első reakciói

V.. köszönöm, édes mamikám, hogy palacsintát sütöttél nekünk! Milyen kedves vagy! Úgy szeretlek!
Á.: Úgyis kevés lesz, nem fog elég jutni senkinek, tudom, hogy éhes maradok, miért nem többet csináltál?

két közlés, következmény, későbbiek

(1.) Feltettem főni a kukoricát!
(2.) Elmentem hajat mosni!

Következmény (mert valamilyen következménye mindennek van):

a) tiszta hajjal eszem a főtt kukoricát
b) a kádból ugrom ki az égett szagra

Kicsit később (mert az idő mindig múlik):
esszük a sült kukoricát, és ezt hallom: nem szóltál, hogy le kell venni

ébredés

Arra ébredtem, hogy csillogóan tehetséges vagyok. Elmentem egy kurzusra, aminek üvegzománc technika volt a neve - megtévesztő név, mert textilfestésről szól, de a festéket kis üvegcsengettyűk formájában árulták, mint az üvegcsillár, úgy nézett ki, kis dróton függtek a szabálytalan kör alakú, színes üvegkorongok. Onnan kellett leakasztani, feloldani (vízben? alkoholban? hígítóban?), lehetett színt keverni és a durva, szőnyegszerű textildarabokra kenni. Tévedésből egy nagyon nagy készletet vettem - azt hittem, akkora az "egység".

Egy velem körülbelül egyidős srác vezette a tanfolyamot, megkérdezte, mikor utazom norvégiába és azt mondta, emlékszik rám kamasz korunkból. Ez jólesett, azt hittem, már mindenki elfelejtette, hogy fiatal is voltam. Én nem tudtam, hogy ki ő, bár felsorolt néhány közös ismerőst. Festeni kezdtünk, olyan szikrázóak voltak a színek, hogy teljesen belefeledkeztem a munkába, nem ecsettel dolgoztam, hanem ujjal, tenyérrel, meg sem kérdeztem, nem mérgező-e, annyira jó volt hajlítgatni, egymáshoz kötni a színeket, új színek alakultak, mint a víz, az ég, az erdő - jaj, csodálatos volt így festeni. A fiú néhányszor odajött, eleinte egyedül, mint bárki máshoz, hogy segíthet-e, később másokkal együtt, hogy ez gyönyörű, amit csinálok, ezt most azonnal el lehetne adni, de azt hittem, udvarolni akar, dolgoztam tovább, mint a megszállott, úgy éreztem, ennél jobb dolgot még életemben nem csináltam, nem érdekelt, másoknak tetszik-e, festeni volt jó. Aztán a tanfolyam (egy egybefüggő nap? vagy hét?) végén házi kiállítást rendeztünk a művekből, akkor láttam csak, hogy az enyém milyen fényesen kiragyog az összes többi közül, nemcsak a méretével (a többiek tenyérnyi, legfeljebb tányérnyi darabokon dolgoztak, én viszont egy ötször hat méteres szőnyeget festettem meg), hanem a színeivel, a csillogásával, a formákkal, minden teljesen egyedi volt és az egész egyben kimondhatatlanul gyönyörű. Felesleges lett volna szerénykedni, látszott, átütően, egyértelműen, világosan, mint a Nap, hogy tehetséges vagyok, hogy erre születtem, hogy ez az igazi életem.

mikrotúra címszavakban

sámánjogar - egy botra tűzött disznócsigolya,  mert cipelni kell valamit, hosszú botot, lapos követ, úgy könnyebb mászni a hegyre

aztán a tóhoz érve: ez csak fű, ezt utálom a kirándulásban, hogy az ember odamegy és nincs semmi, még hogy tó! mész a semmiért, sosem az vár, amire számítottál (ez Á.)
imádom, hogy mindig van valami meglepetés! ez tiszta susogó sás (ez én)
vadászles, ez klassz! felmásztok? (ez A.)
nézzétek a fák mohos oldalát! arra van észak! hol? nem látom! (ez V.)

de a legjobb dolog mégis a túrázásban: levenni a cipőt a végén
mintha spanyolcsizmából bújtam volna ki
az már nem jó: meglátni a sejtett vízhólyagok mellett a vérhólyagokat is a kis lábujjamon (konkrétan másfélszeresére nőtt így az ujjam)
holnaptól csak nagyon nyitott szandálban járok

aztán még lementünk a strandra, ők vizeztek, én olvastam

Menni jó

Na jó, eleinte nem jó, sőt, nyávogtatóan borzasztó. Néma nyávogás persze, az méltóbb. Egy idő után viszont nem áll rendelkezésre külön energia a megszokott szenvedés állandó szinten tartására, lejjebb kell adni belőle, ha menni akarunk. Márpedig az erdő közepén nemigen adódik más lehetőség. Bagollyá változni talán, de a fene akarna ezentúl éjszakánként félig emésztett egérgombócokat köpködni a fa alá a malachempergető száraz fűbe. Akkor viszont menni kell. Menni jó. Felfelé menni jó a térdemnek, csak a fenekem nehéz. Lefelé nagyon jól húz a fenekem, csak a térdem kattog rettenetesen. Mire hazaértünk, a becsípődések egy része kicsípődött, és estebédre illatos sült paprikát ettünk. Bele lehet jönni a nyaralásba, csak elég idő kell hozzá.

Bénázás a piacon

Mire odaértünk, délben, szinte zárva volt már a piac. A piacon öreg bácsi, bácsi előtt paprikák, vicces kódokkal jelölve a ládákon: e.s. cs., e.n. cs., é, é.z., cs.z., és így tovább. Találgattam a kódokat és válogattam enyhén csípős sárgát, édes sárgát, paradicsompaprikát - de az édes zöldnél megakadtam. Mert a többi kilóra ment, volt 200-ért és 400-ért is, meg közte minden más ár is, de az édes zöld darabra ment. Volt százért egyenes és hetvenért is, az göcsörtösebb. Csakhogy én többet akartam belőle egy-két darabnál, úgy meg aránytalanul drágának találtam.

én: mennyit kéne vennem ebből, hogy ideadja ötvenért? - kérdeztem a hetven forintosra.
bácsi: ???????
én: hány darabot vegyek, hogy elvihessem ötvenért? (nem vagyok túl jó alkusz, igazából szégyellem)
bácsi: ?????
vörösre festett öregasszony: mennyi ez a paprika?
bácsi: az kétszáz
vörösre festett öregasszony: és mi a frászért ilyen drága ez a zöld?
bácsi: mert túl könnyűek, nem éri meg 200-ért odaadni
vörösre festett öregasszony: darabra nem viszek
bácsi: kilóját négyszázért viheti
vörösre festett öregasszony: nem kell, drága
én: akkor ezeket kérem (tizet raktam egy zacskóba)
bácsi (leméri): kettőhatvan
én: köszönöm
bácsi: összesen akkor ezernégyhúsz (vettem egy nagy zsák cuccot)
én: A.! fizess légy szíves!
bácsi: viszlát
én: viszlát

egy idegen házban vagy lakásban

azt imádom, amikor egy félig-meddig ismeretlen macska (a rokonék macskája, őt öntözzük, míg ők nyaralnak) felugrik az ablakpárkányra csak azért, hogy a homlokát az enyémnek simíthassa (nem vagyok ennyire alacsony, csak ülök), én nem kezdtem vele a haverkodást, azt vállaltuk  csak, hogy ellátjuk étellel, itallal, a barátságot nem, de az meg szövődik szépen, a macska jóvoltából, meg a mi várakozó jóságunkból

egy idegen házban vagy lakásban

azt sosem értem, hogy miért nincs a mosogató szélén a mosogatószer meg a szivacs mellett olyan nyomkodós folyékony szappan is, meg jól látható helyen olló, és hogy mások miért dugják el a porszívót (mire megtalálom, inkább már valami betonsmirgli kéne), és hogy hogyhogy nincs liszt (vagy akkor hol van), és hogy egy erdei ház ablakán hogyhogy nincs szúnyogháló, legalább egyen (kettőn keresztbe), nappal szellőztetni forróság, este rovarinvázió (és nem túlzok, amikor invázióról szólok, a minap több tízezernyi kis izé bizonyította, hogy felelőtlen dolog nyitott ablakkal szellőztetni, inkább tüdőben kell behordani a frisset több fordulóval), szóval, nehéz az élet egy idegen házban vagy lakásban, a kávénk is fogytán (hoztuk), bolt meg nincs az erdőszélen, megint a városba kell menni

Megjött a szél

És egy erős lökéssel elvitte az öreg, nyögdécselő, kövér, vastag lábú szakácsnőt, és meghozta helyette Mary Poppinsot, vagy legalábbis valamelyik kicsit sántácska tündérrokonát, egy Marynél kevésbé szigorút és talán nem is következetest, aki viszont kedves, és legalább felkelt, nem úgy mint a korábbi öregasszony, és kávét főzött, és talán még mosogatni is fog. Talán. A locsolást azért a gyerekekre hagyja ő is, ha már az égiek nem intézkedtek és a várt, bőséges, langyos eső helyett csak élesen a szembe vágó, csikorgó homokot küldtek a kertre. Finom nyári illatokat hoz, de keményen támad a szél. Elmegyünk a piacra málnát venni. És dobókockát.

(semmi) különös?

meleg van
nyár van
van dinnyém (még egy negyed)
van időm (a jövő ismeretének terhe nélkül)
kávét iszom, még van egy kis tej is
egy szál bugyiban ülök a gép mellett
van net is, normál sebességű
nincs messze a Balaton
este jönnek, vagy tán már délután
hoznak majd fogast vagy pontyot sütve
szeretem
nem iszapízű egyáltalán
vagy azt is szeretem
na és
iszap színű a szemem is állítólag
vagy keszeget vagy hekket
(ezeket nem kértem, az egyik szálkás, a másik tengeri)
fesztivál is van a közelben (autóm nincs, azzal mentek fürdeni)
zene tömeg arcok sátrak
de itt engem most
nem zavar a kutya sem
csend van
csak néhány sms jön a másik szobába
ott én nem vagyok
alhatok, ha akarok, bárhol
vagy olvashatok
vagy írhatok
papírom nincs, sem ceruzáim
(annyi baj legyen, majd máskor)
a hegyekre látok
meg a kertre
teli virággal, pillangókkal
mint Dél-Olaszország vagy Provance
pont olyan tényleg
narancsliget helyett szilvafák
idén nem teremnek valami jól
a macska hűsöl valahol
a többiek mind a parton vannak
ma Á. is bemegy a vízbe (Balatonba tán soha még)
azt mondta legalábbis
és vigyáznak magukra nagyon
úszás közben kalapot viselnek
és befújják magukat a sokfaktorossal (én vettem)
és vesznek kenyeret estére, talán valami mást is
és locsolnak majd leandert a nagy cserepekben
estére vihar is lesz
bőgök, ezt inkább ne is olvassátok
valójában nem történt semmi említésre méltó
ezen a kurva legmelegebb napon

új nemzedék központ

úttörő ifjúsági átnevelő tábor

Nem mondom, hogy az, hiszen csak a tábláját láttuk, az meg egyszerűen csak táblaszerű, de hangzásra számomra olyan borzongatóan ellenszenves, mintha Huxley Szép új világában vagy Orwell 1984-ében járnánk. Vagy mindkettőben egyszerre.

Amúgy meg megtisztítottam egy kiló mézet egy kiló hangyától. Nem ment veszteségek nélkül, de mindkettőből maradt valamennyi, mézből sajnos kevesebb, hangyából viszont jóval több is a kelleténél.

Hasznos módszer

én: várj egy kicsit, ne edd még!
V.: de már tudom enni, apa kilengette
én: OK, akkor eheted