Jaj, micsoda anyához méltatlan viselkedés!

Igen, mind a kettő három banánt megettem. Egyedül. Mintha egyedül élnék a házban (a macskák nem esznek banánt). Mentség? Nyilván nincs, ez példátlanul ronda dolog volt. De oka azért van: az elmúlt hetekben számtalanszor cipeltem haza földig nyúló karokkal a tej, meg a kenyér, meg az egyebek mellett másfél-két kiló banánokat - és másnapra már sosem volt.

Hozzá lehet szokni

Ha a hideghez való alkalmazkodás még nem is sikerült, de már senki sem röhög rajtam, hogy sapkában (fülvédős műszőrme pilótasapka) és sálban vagyok ébren és ezekben is alszom, sőt a múltkor kesztyűt is vettem olvasáskor - megengedve, hogy ha végre meggyógyulnék, talán elég lenne egy vékonyabb kötött sapi is, mert a többiek azért nem fáznak ennyire. Esténként teljes elsötétítést is csinálunk - mármint behúzunk minden sötétítőfüggönyt, hogy azok is tartsák a nagy nehezen, saját testünk által megtermelt meleget. Mindeközben már a második kötetet olvasom Gyarmati Fanni naplójából - és azt kell mondanom, hogy a fejlődésregények nem légből kapottak, Gy.F. a szemünk előtt nő fel és válik hisztis picsából néha már egészen kedvelhető, felelős nővé. Az itthoni körülmények egyébként nagyban hozzásegítenek a korszak klímájának autentikusabb átéléséhez - nincs ám mindennap fürdés meleg vízben (mert vagy fürdünk, vagy mosogatunk), gyors hideg vizes cicamosdások vannak, inkább kistányérból eszünk, mint nagyból, mert azokat könnyebb elmosni... és nagyon várjuk a Messiást (úgy hisszük, egy szegény kazánszerelő képében fog eljönni hozzánk, a vállán egy új kazánt cipelve, amit felszerelve és beüzemelve itt hagy nekünk a Földön, mintegy bizonyítékul saját létezésére - és a kazán évtizedekig tartó szünetmentes jó működésével fogja majd megtartani a hitünket a jóságos kazánszerelőben, akit látni majd nem is akarunk többé)

Riska vs Magyar

Riskát vettem - bár a népi-urbánus vonal urbánus oldalán állok. Tényleg mindig van lejjebb?

Vannak nálam hülyébbek... bocs... agyi tevékenységükben karámok közé szorítottak

Például itt

(csak azon aggódom egy picikét, hogy ha a "társadalom" szó kerülendő, nem törik-e ki a nyelvem tőből, még mielőtt a számra venném és végig kimondanám a "társadalmi változás" ajánlott szószerkezetet? és vajon a végzettségemet még kimondhatom-e nyilvánosan? vagy közerkölcsöt sértek vele? inkább négy fal közt egyedül is legfeljebb suttogva?)

Egyetlen vigaszom

hogy már képes vagyok szemből fényképezni magam úgy, hogy jelenidőben látom is azt, hogy hogy nézek ki - nem kell eztán zsebtükör után kotorászni - még korántsem vagyok olyan szép, mint a tizenévesek, de egy kis gyakorlással biztosan be tudom majd én is állítani a megfelelő szöget ahhoz, hogy érzékien vastag szájjal, hatalmas pillájú tágra nyílt szemmel jelenjek meg a képen - ó, hogy miért is volt szegényebb az én ifjúkorom ezzel a találmánnyal?

(a képet én rajzoltam és az összes volt, ma élő és leendő rokonaim vonásait ábrázolja egyvelegesen)

Halad

Nem szép ez a szó, sajnálom, nem tetszik. Otromba, formátlan, üresen kongó hangzása van, megcsúfolva azt, amit jelentenie kéne. Attól még persze, hogy nekem nem tetszik, a kor halad (a kutyák meg ugatják a holdat). A nemrégvolt születésnapomra ma végre egy okostelefont kaptam - nagyon szép, nagyon selymes, nagyon örültem neki, körülbelül addig a két percig, amíg nem próbáltuk meg beüzemelni - aztán  hamarosan intenzív idegösszeomlást kaptam a makacs kezelhetetlensége miatt. Olvasom a mondatait, amikkel szól hozzám - és nem értem őket. Nem értem, hogy az amúgy ismert szavak hogy kerülnek itt egymás mellé, látszólag mondatokat alkotva (bár szerintem már mondattanilag sem tökéletesek - de ott egye a fene) - viszont nem értem. Nem értem, mit kell csinálnom. Őrjöngök. Szépen megkérem A.-t, hogy segítsen mondatot értelmezni. A mondatok egy részét A. sem érti - pedig neki már réges-régen okostelefonja van (meg mint tudjuk, többek közt ez is a szakmája, sőt, újabban a kéményseprést is kitanulta, jobban is csinálta, mint a hivatásos TEK állomány, kiszedett vagy nyolc kiló kormot a koromzsákból (ezt a szép szót most tanultam, látjátok, képes vagyok még új dolgok legalább korlátozott befogadására) közvetlenül a fehér szőnyeg széléhez - és immár a kazánszerelés is pont úgy megy neki, mint a képesített vezetőszerelőnek - sajnos még egyikük sem tudott eredményt felmutatni, lassan két hete fázom istentelenül) - szóval, A. sem érti a mondatokat, állítólag a fordítás előtt angolul még szokott értelmük lenni, de mire valaki átülteti őket a technika nyelvére, tökéletesen értelmüket vesztik és legfeljebb neoabszurd darabok párbeszédében állnák meg jól a helyüket, információtartalmuk ugyanis kevesebb, mint nulla. Szerencsére A. ennek ellenére is átblútúszolta a régi nemokosról az adatokat, így rajtam volt a sor, hogy próbálkozzak - de akkor kiderült, hogy nekem nagyon béna furkósbotujjaim vannak, és egyszerre minimum három betűt érintek, így az sms -írás, mint eddig gyakran használt praktikus kommunikációs lehetőség, a jövőben elveszett számomra. Nem kaphatnám vissza a kazettás magnómat? A STOP gomb piros volt, a play felett kis nyíl, a kazettát kétféleképp lehetett berakni, de csak az egyik irányba fordított módon indult el a zene - akkor viszont elindult, lehetett hallgatni az ágyon fekve, a lábamat a magasan a falhoz támasztva, arcomon világfájdalommal, de szép is volt akkoriban minden

A vegyszerespolcokról és az idő múlásáról

Most, hogy nappal is itthon tartózkodom, elkezdtem - egyelőre csak gondolatban - racionalizálni néhány dolgot, hogy példának okáért miért is tartunk a fürdőszobaablakban muskátli helyett hipót, meg ilyesmiket (azon kívül, hogy a hipó és barátai nagyon praktikusan nem igényelnek öntözést) - és akkor rá kellett döbbennem, hogy beleragadtunk a megszokásainkba, így még mindig elsődleges szempont volt, hogy "elérhetetlen magasságokban" tartsuk a vegyszereket - de közben Á. magasabb lett nálam, a legutóbbi mérés szerint már 175 cm cipőben (nem hord magas sarkút), és V. ugyan még nincs 150, de már rég nem kell attól tartanunk, hogy tölt magának egy pohárral a  szép színes padlótisztító folyadékból - szóval, ha egyszer majd jobban leszek, akkor átrendezem a lakást a jelenlegi magassági szinteknek megfelelően.

(amikor ideköltöztünk, olyan gyerekbarát lakást akartunk, hogy a vegyszereket véletlenül se érjék el, a villanykapcsolókat viszont mindet érjék el kisszék nélkül - csak az nem jutott eszünkbe, hogy míg a villanykapcsolók magassága állandó, a gyerekek rettentő hamar megnőnek - így most ezek a kapcsolók nekem is kényelmetlenül derékmagasságban vannak, de Á.-nak például lassan le kell hajolnia hozzájuk - ha még villanykapcsoló-telepítés előtt álltok, ti ne legyetek már ennyire hülyék, egy gyerek sem sérül lelkileg attól, ha nem számára vannak mellmagasságban a kapcsolók... komolyan, ilyen hülyéket...)

bezzegazénidőmben

Tudom, tudom, már mindenki mindent elmondott erről, amit csak lehet, de amikor én gyerek voltam és nem volt kötelezően minden nap testnevelés óra, sőt, erkölcstanóra sem volt még, akkor nekem volt időm úgy hetente ötször edzésre járni, hogy közben a leckéim is elkészültek este tíz előtt. Az ötödikes lányomnak háromszor van hét órája egy héten - és mivel nem akarta abbahagyni sem a rajzórákat sem a karatét, iskola után ebédelni is alig van ideje, nemhogy játszani, pihenni és tanulni. Szerencsére kimagaslóan okos és kitartó, így többnyire tanulásnak elég annyi, amennyit az órán hall - de az írásbelikkel nincs mit tenni, mert a szüneteket kötelezően az udvaron töltik - lehetne pártolandó az ügy a friss levegő miatt - csakhogy az udvaron a friss levegőn túl semmi nincs a betonon kívül - és még jó időben sem opció, hogy ott olvashasson. Nagyon rossz időben a folyosókon ugyanez, a termekben tartózkodni tilos.  De miért? Miért ne lehetnének a gyerekek a tantermekben? Mondjuk olvasnának vagy beszélgetnének vagy ennének (azt csak a kijelölt szünetben lehet - hát komolyan, ezek nem normálisak!) Bezzegazénidőmben még olyan is volt, hogy párosával, kézen fogva sétáltunk körben az iskola folyosóján - na, ilyen nincs, de ez nálunk is csak az alsó tagozat elején létezett, amikor még rákosimátyás (na jó, legyen a kádárjános) személyesen ellenőrizte a barbárságot  , aztán már később ilyen hülyeségek nem voltak, ez tényleg nem volt normális - na de most vagy negyven évvel később van, hahó! És iszonyú dühös vagyok (az oktatáspolitikára és a szervilis tanárokra), amikor V. kibőgött szemmel fekszik le este tízkor, hogy nem végzett még, és sírva kel, hogy nem végzett még - holott semmi más nem kéne mindehhez, mint egy ésszerű időbeosztás - és nem V. részéről, aki nagyon normálisan viselkedik az abnormális rendszerben, amikor akár erőn felül is ragaszkodik azokhoz az időtöltésekhez, amelyek boldoggá teszik őt. Megteheti, mert bírja. De aki nem kiemelkedő képességű, annak az egészből csak a szívás jut, semmi, amit örömmel csinálna, mert időrabló, központilag kiötlött felesleges, idiotizmusokra megy el a drága idő.

A nap összefoglalásaként

El vagyok puttyanva, mintha leputtyintott volna a hatalmas, vad és gonosz sztyeppi keselyű

Aztán csak a bácsinak lett igaza

Az idei február igazán elkényeztet: ha reggel csípős is az levegő és fagyottak a szélvédők, de napközben kék az ég, ragyog a nap és sétára, de akár szélvédett helyen kiülésre is csábít az idő. Az este felkeresett orvos jóvoltából mától itthon gyógyulok. Amint elintéztem a rémítő tüdőröntgent és amint meggyőződtünk arról is, hogy az ugató köhögés mellé van-e vagy nincs arc- és homloküreggyulladásom. A napon! - gondoltam én. A szép langymeleg tavaszi  napon fogok meggyógyulni - ábrándoztam én. Egy frászt - írja az ab ismertetője, amire ítéltettem - mert ez a gyógyszer fényérzékennyé tesz, kifejezetten kerülni kell a napot. Okozhat még ideiglenes vakságot, Achilles-ín szakadást, hallucinációkat és látomásokat (mondjuk ha már nem lát az ember, érdekesebb úgy)

Csak tájékoztatásul: a kazán még mindig nem jó, mert nem derült ki, mi a hibája - de A. különféle varázslatokkal újra és újra be tudja indítani, úgyhogy a szokásos 20 fok van megint. Az, hogy majd' meg fagyok, nyilván egyéni érzékenység.

Gyarmati Fanni naplóját olvasom továbbra is, már az első kötet végén járok (napközben eddig nem volt időm és akkora, hogy magammal cipelni sem bírtam a vonatra, buszra) - nagyon-nagyon intenzív könyv, soronként lehet elképedni, utálni ezt a hisztérikát, megdöbbenni, aztán azt gondolni, hogy bakker, de jól látta, más hogyhogy nem? - és ijesztően sok a párhuzam a napi politikával.

Miért győznek le egyeseket betegségek?

(a vonaton kihallgatott az agyamba tolakodó beszélgetés - nyálképű úgy üvölt, hogy a vonat zakatolását sem hallani)

nyálképű: Áááááákoskám! Köszönöm, hogy visszahívtál!
(ákoska)
nyálképű: rövid leszek, tudod, hogy én is mindig sietek
(ákoska)
nyálképű: nagggggyon elfoglalt vagyok, éééééédes barátom
(ákoska)
nyálképű: deeeeelegáááálom a feladataimat, hoooooogyne, Ááááááákoskám
(ákoska)
nyálképű: nem lehet mindent, tudod, hogy nem lehet
(ákoska)
nyálképű: iiiiigen, én is delegááááálok mindent már, peeeeersze
(ákoska)
nyálképű: csalááááááád? a fiúcskák nem estek bele a fránya betegségekbe?
(ákoskám)
nyálképű: ééééén is ííííígy gondolom, niiiincsenek víííírusok, csak a buta ember kap vííííírust
(ákoska)
nyálképű: csaaaak a lusta ember beteg.... igeeeeen
(ákoska)
nyálképű: vagy ha nem táplálkozik helyesen, vaaan olyaaan, ugyeee, nem törőőődnek...
(ákoska)
nyálképű: iiigen, éééén soseeeem vagyoook beteg, az a lóóóóóóógósok kifogáááása
(ákoska)
nyálképű: neeem, nem leszek szerdán, pénteken KÜLFÖLDRE utazom HIVATALOS útra
(ákoska)
nyálképű:  jaaaaaj, dehogy megyek több napra, delegááááálom... de ugye MEXIKÓÓÓÓÓ
(ákoska)
nyálképű: iiiiigen, két réééésze van, az egyik koszos
(ákoska)
nyálképű: iiiigen, igaaaazad van, a másik unalmas, csak egy napra megyek én is
(ákoska)
nyálképű: vagyis igeeeen, ahogy mondod, szívem szerint csak egy napra mennééééék, de
(ákoska)
nyálképű: igen, szervusz, viszlát, kedves barátom, már teszem is le, sieteeeeek nagyon

kalauz: jónapot kívánoki, kezeletlen menetjegyeket kérem ellenőrzésre
nyálképű: mi ez az újítás már megint maguknál?
kalauz: újítás? mire gondol? a jegyét, ha szabad...
nyálképű: nem mondja be az állomásokat a vonat
kalauz: bemondja... hallgassa csak..
nyálképű: nem mondta be, le kellett tennem a telefont, mert nem tudtam, hol járunk
kalauz: automata... hallja, bemondja... nem mindig működik, de most ez jó... hallgassa
nyálképű: egy fontos tárgyalást kellett megszakítanom, mert nem mondta be a következőt
kalauz: hallgassa... mondja... bemondja... ahol működik, ott minden megállót bemond
nyálképű: maguk miatt szakadt meg egy fontos tárgyalásom!
kalauz: automata... biztosan bemondta
nyálképű: én nem hallottam... írni fogok a főnökének...

Aki beteg, az maradjon otthon!

- förmedt ránk a malacképű öregember a metrón. A néni, aki mellette ült, halvány vászonzsebkendőbe köhögött. Én (szemben ülő szörnyeteg) a gyűrt papírzsebkendős kezembe. Nem tudják, hogy a beteg embernek otthon a helye? Nem az egészségesek közt? - fröcsögte tovább mérgét zsebkendő nélkül az észosztó. Nem, nem köhögtem direkt rá - de kérek majd néhány névjegyet a főnökömtől és az ilyen mindenbe belepofázó okostojások kezébe fogom nyomni, hogy meccseljék le egymás közt.

A legbátrabbak

nálunk a sárga krókuszok. A hóvirág még épphogy a fülecskéit hegyezi, de a fűben ott virít már két napsárga krókusz. Ma őket követtem, amikor én is átengedtem magam a februári napnak.

(holnap pedig elmegyek orvoshoz, kiíratom magam, óránként megiszom egy liter friss gyümölcslét vagy forró teát és meggyógyulok végre, mert ez így nem mehet tovább)

Eleresztem a fantáziám, hadd szárnyaljon!

Még sohasem találtam telefont, de valahogy így képzelem:

van itt valami izé.... mi lehet ez? nahát! egy teljesen gazdátlan telefon! nincs körülötte senki más, csak én. Vajon kié lehet? Szegény ember! hogy keresheti! ez meg itt lapul az ülés alatt/ a fűben / a járdán (stb.) Felhívok vele valakit... talán van benne olyan cím, hogy "anya" "apa" "nagyi"... vagy felhívom azt (a kettőt-hármat), akivel utoljára beszélhetett... névjegyzék, hívás... vajon ki fogja felvenni? a szám neve "anyuka"... kicseng... nem veszi fel... nézzük a következőt... jaj, kicseng mégis, felveszem... jónapot kívánok (vagy helló!)... nem, én nem a kis Bodobács vagyok...nem, a kis Bodobács nincs is  itt, de ne aggód(jon)... megtaláltam ezt a telefont itt a fűben / a járdán (stb.) ... gondoltam, megkérdezem, hogy hogyan juttathatom vissza az ismerősének... igen, a kis Bodobácsnak... tudunk esetleg találkozni?  ööö.... másik város? akkor mit csináljak? esetleg adjam fel postán? Basszus, ebből nekem semmi hasznom nem származik... sőt, lehet, hogy akár egy ezresem is bánná? na, de hogy örülne neki a kis Bodobács? pláne, hogy akkor talán mégsem tolja le őt nagyon az anyukája... De hol vagyok én ebben a sztoriban? ... hát... én meg olyan elégedett lehetnék magammal, hogy ... altruista... izé... segítőkész.... jófej... vagy egyszerűen milyen faszagyerek voltam.