Párkák

Félúton a hírnév felé

Ha egyszer - elgondolt terveimnek megfelelően - létrehoznám a világ legprofibb halogatóinak exkluzív közösségét, minden bizonnyal eséllyel pályázhatnék  általuk majdan kiadandó fődíjra. 

Sopszka

Úgy tűnik, szakmai feszültségeimet (aka vállalkozástervezés) a tervezett bloghanyagolás helyett gasztroposztokkal fogom levezetni. Csak mondom, hogy szakmai posztot sokkal (de sokkal!) nehezebb írni, és még nincs meg az a folytonosan jelen lévő, és különösen az az elfogadó közeg, mint itt (ott a mai napon nulla oldalmegnyitás várt, míg itt már ébredéskor 187) - oké, ebben itt fekszik benne 8 évem, és látom, hogy korábban kellett volna kezdeni ezt a szakmai izét is, de időgép híján ennek már annyi.*

Szóval ma reggel görög salátát készítettem (uborka, paradicsom, lilahagyma, olajbogyó, só, olíva, feta) és míg vágtam az uborkát, az jutott eszembe, hogy ezzel a típusú salátával Bulgáriában találkoztam először 11 évesen. Akkor ott sopszkának nevezték - de a lényegét tekintve ugyanez volt - és nagyon különbözött minden, általam korábban megismert ételtől, pláne salátától, mert a saláta az zöld levél volt ecetes lében, vagy vékonyra gyalult uborka fokhagymás lében, vagy (nálunk modernéknél) paradicsomkarikák ecetes-fokhagymás lében, esetleg paprikakarikák ecetes lében. Oszt' jónapot. Sajtok terén is az ementáli-karaván-parennyica háromszögben éltünk (mi, felvilágosult modernek nem ettünk szappant trappistát) - erre előkerül egy vegyes zöldségekből összerakott, ecetmentes, olajbogyót is tartalmazó saláta, amibe egy teljesen ismeretlen, hófehér sajt is ott virít! Elképesztő kultúrsokk volt!

Ott derült ki egy kempingben az is, hogy az sem igaz, hogy a lecsót csak a magyar ember ismeri. Augusztus volt és a kempingben látszólag mindenki lecsót főzött - vagyis olajra vagy más zsiradékra hagymát, paprikát, paradicsomot pakoltak - aztán még opcionálisan fűszerezték és sok helyütt került bele valami plusz is (gondolok itt kolbászra, cukkinire, padlizsánra, fokhagymára, rizsre - és a sor tetszés szerint folytatható). Akkor ott megingott bennem a magyaremberről, mint minden bölcsességek egyedüli hordozójáról - nyilván külső sugallatok hatására - kialakult kép. Még a boltban is az szerepelt az üvegen, hogy lecsó - cirill betűkkel persze. Akkoriban még tudtak az emberek cirill betűket olvasni, még ha utálták is magukban ezt a tudást. A boltban minden második nap én, minden közbülsőn a tesóm választhatott valamit, csak magának. Egy leváért - emlékeim szetrint ez 16 forintnak felelt meg. Vagy kettő felelt meg ennyinek? Nem tudom - azt igen, hogy a választék meglehetősen csekély volt: valami narancsos (vagy sárgarépás?) keksz (tesóm ezt kérte minden második napon), cseresznyebefőtt (én ezt kértem minden második napon), halva (amiről undorító íze és büdös szaga alapján meg voltam győződve, hogy halottak összepréselt és kellőképp megrohasztott húsából készül), rózsaízű zselé porcukorral - ezt szerettük, de egész napos strandeledelként émelyítő volt, így nem választottuk. Ebédre, késő délután sopszkát ettünk és időnként apró olajban sült halat, amit piros műanyag szemeteslapáttal mértek bele a cirillbetűs újságból hajtogatott stanicliba egy bádogbódéban. Néhány leva volt az is, és a potenciális ólommérgezés rémét elhessegetve magunktól finom is. És feledhetetlenül más és izgalmas volt minden: bizánci módra berendezett templomok, a rilai kolostor, a fura papok, a tenger, a nyár közepén már érő szőlő, a hatalmas sirályok.

Sajnálom a gyerekeimet, hogy nekik nincs olyan megszállottan kalandvágyó, a vakmerőségig merész anyjuk,  mint amelyen az én anyukám volt - mert részint végigrettegtem miatta az eddigi életemet, részint viszont életem legnagyobb élményeit köszönhetem neki, vagy annak az időszakosan** bennem is fel-felbukkanó, tőle származó örökségnek, ami azt mondja, hogy mindet látni kell, mindent ki kell próbálni, az ár nem számít.

*későbánatebgondolat

** sokkalta ritkábban, mint ahogy nála megtapasztaltam - enek megfelelően az én gyerekeimnek nincs oka rettegni a megvalósításra vágyó ötleteimtől, ugyanakkor sokkal sivárabb és egyszersmind kisimultabb is a gyerekkoruk, mint az enyém volt

mostantól mindennap itt szeretnék enni!

Kedves olvasóm, Judit jóvoltából ma itt ebédeltem, mert meghívott. Azt hiszem, életem legjobb ebédei közt tarthatom számon, annyira odáig voltam mindenért, hogy nem győzök még most sem nagyokat nyelve visszagondolni az ebédre*. És amikor épp nem az ebédre gondolok, akkor pedig az jár a fejemben, hogy mennyi kedves ismerőst, sőt, mostanára barátot köszönhetek a blogomnak. Amikor megnyitottam, el sem tudtam volna képzelni, hogy bárkivel is személyesen találkozhatnék, azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy valódi barátokra tehetek szert a blog által. Sziasztok, örülök nektek!

* halleves korianderrel és haltekerccsel, birkacomb paradicsomos kuszkusszal, amit elcseréltem a borjúmájra krumplipürével - mert nekem ez utóbbi, Juditnak az előbbi ízlett még inkább (bár az eredeti választás is osztályon felüli volt) - és aztán még brownie eperrel és csokikrémmel - meg sok szóda - köszönöm, köszönöm, köszönöm!

bloghanyagolás

nem, dehogy... csak születik a vállalkozásom*, részint izgalmas, részint fájdalmas, részint és legfőképp annyi időt vesz el az életemből, hogy még hízni blogolni sincs időm

* egyszerűen meguntam munkáért kuncsorogni - ha jön valami, megnézem, ha megéri, elfogadom, de rá kellett jönnöm, hogy a munkanélküliség és az álláskeresés a világ egyik leginkább improduktív tevékenysége: kurva sok időbe telik, nulla látszatja van és tulajdonképpen ráhatásom is csekély. Szóval, innentől az energiáimat inkább saját magamba tolom. Nyilván nyár elején nekilátni ilyesminek felettébb ostoba ötlet, de mostanra lett végleg elegem a sikertelen önalázásból.

Fafülgomba saláta és lemon curd

Ezek voltak a tegnapi ünnepi vacsora főbb különlegességei.

V. tonhalsalátát kért - az annyiból áll, hogy vegyes (virágos) zöld leveleket (Lidl) megmostam, vágtam hozzá egy kevés zöld hagymaszárat, tettem rá sót, balzsamecetet és olívát, aztán beleborítottam három doboz (sós-vizes) tonhalkonzervet. Volt még tatárbifsztek pirítóssal és a címben emlegetett fafülgomba saláta. Most csináltam először, de az általam ismert egyetlen lelőhelyén, a KÖKI terminál éttermi szintjén szoktam időnként venni, mert imádom. És most megláttam a Lidlben, hogy árulnak szárított fafülgombát - hát, több sem kellett, beszereztem.

Nem mondom, hogy mindenkinek ízleni fog (mert például a család még a megkóstolását is szabotálja) - de a szüleim tegnap ettek belőle és ízlett nekik. Bár ők nagyon hasonlóak e tekintetben, mint én, hogy ki kell próbálni a különleges dolgokat.

Szóval, a fafülgombát forró vízbe kell áztatni úgy egy-két órára. Döbbenetesen nagyra meg fog nőni! Aztán oliván hevíteni kell fokhagymát és erős paprikát (én sima hegyes erőset karikáztam fel) - annyit, hogy az ember simán meg tudja enni köhögés és fuldoklás nélkül, de azért legyen enyhén csípős. Rátenni a már puha (igazából nagyon fura állagú, nem kocsonyás, bár akként írják le több helyen, inkább olyan roppanós, de valami nagyon kemény zselés állaga is van) gombát, néhány percig átforgatni ezen az olajon, megsózni. Az egészet átönteni egy (pld) jénai tálba, még egy kis  oliva olajat önteni hozzá, még néhány szelet fokhagymát vágni rá, fehér balzsamecetet és megszórni apróra vágott petrezselyemmel - aztán betenni a hűtőbe. Ma reggel ezt reggeliztem, csak úgy magába - isteni finom!

És a torta pedig egy nagyon különleges torta volt, amit megláttam és megszerettem: ez -ami oda vezetett, hogy akaratomon kívül életemben először lemon curd-ot? öt? készítettem, és életemben először mascarponéval vertem fel a tejszínt habbá (nagyon mutatósan és maradandóan kemény, úgy tűnik, a mascarpone a tejszín viagrája) - és a tésztája tényleg kemény és roppanós - csak képtelen voltam formára nyújtani, mert szakadt és ragadt (igaz, csak érzésre mértem bele a hozzávalókat) - szóval, nálunk kissé amorf alakja volt. De nagyon-nagyon mutatós! (majd meg is mutatom, de én nem fényképeztem, úgyhogy a többieknél kell képért kuncsorognom)

Akartam még tenger gyümölcseis rizottót is készíteni - de szerencsére nem maradt idő rá, mert ezek sem fogytak el félig sem.

15.

Én nem értem, hogy lehetséges az, hogy már tizenöt év elmúlt azóta, hogy azt láttam a velem szemben lévő digitális fali órán, hogy 8.10 van - és úgy éreztem, menten apró darabokra szétszaggatódom - és aztán 8.11 lett, a fájdalom eltűnt és megszületett V. Úgy éreztem, hogy akinek lánya is van, az már örök életére boldog lesz - és kisebb-nagyobb ideiglenes hiátusokkal ez így is van. Nem mintha manapság nem ugranánk egymásnak szinte naponta. Amikor nincs itt, pláne, amikor itt van, de ragyog, akkor ki érti? De egy pillanat alatt képes őrjöngő, tomboló fúriává alakítani magát - és én is magamat. Hasonlítunk, de mégis egészen más. Én lágy vagyok és sokszor befeszülök - ő inkább kemény, de el tud lágyulni. A jó tulajdonságaim nagyobb részt megvannak benne is, de benne ott vannak a belőlem hiányzó dolgok is: az elengedés képessége, az erő, akarat, kitartás, dinamizmus, keménység, célratörés és bátorság is. Nem beszélve arról, hogy mennyire szép. És ezt is tudja - és ezt is helyén kezeli. Őrület!

Kelly's letter

Valaki tudja értelmezni Kelly szavait? Gondolom, nemcsak velem levelez.Mármint én is lefordítottam (úgyahogy), de nem állítom, hogy tudom, hogy mi fog most történni... és hogy én mit lépjek erre... hogy bezárjak-e végleg vagy képes leszek megugrani a kibaszott* újításaik általi akadályokat. Vigasztaljatok, hogy sokkal jobb lesz (mert amúgy képes vagyok azt hinni, hogy felesleges basztatás* az egész, és az öncélú fejlesztések megőrjítenek)

Miért tartok időnként attól, hogy kifogyok a témákból és nem lesz mit írnom, ha egyszer mindig történik valami szarság*?

* elnézést kérek bv-től (és mindenkitől), akitől távol áll az alpári beszéd, továbbá azt hiszik, tőlem is távol áll

Hasadóanyag

hajnal

Korlátok

Sosem értettem, hogy a matektanárok (bezzeg az én időmben: számtantanárok) miért állítják azt, hogy nem lehetséges összeadni az almát, a körtét és a szilvát (úgy tűnik, ez mindig ősszel jöhetett elő, tanévkezdéskor, mert sosem hallottam egyiküket sem eperrel, málnával vagy cseresznyével példálózni - valószínűleg tavaszra betörtek mindenkit*). Szerintem viszont simán lehetséges, csak közös nevezőre kell hozni őket: gyümölcs.

*nem mondom, hogy büszke vagyok arra, hogy egyszer kétszer megbuktam matematikából (és egyszer latinból is) és ezért októberben kellett érettségiznem, de mostanra egészen biztosan tudom, hogy korántsem egyedül az én saram volt. Mint ahogy az sem egyedül az én érdemem volt, hogy az egyetemen különösebb gond nélkül négyesre szigorlatoztam belőle**

** nem baj, martine, majd kijavítod! - kommentálta sikeres vizsgámat A. kissé maximalista elvárásokkal felém a világ felé forduló édesanyja***

*** aki viszont a múltkor egyetlen telefonbeszélgetés alatt mondta azt, hogy nagyon ízletesen főzök és azt is, hogy nagyon okosan nevelem a gyerekeimet - több, mint huszonkét munkás évet toltam bele ebbe a röpke néhány percnyi dicséretbe

(a matematikáról továbbá Judit nevű olvasóm jut eszembe, akivel nem kéne már találkoznunk?)