nagyon szomorú

Nagyon szomorú vagyok.

Gömbikét ma egy árokban látták a gyerekek holtan. Gömbike is a macskánk volt, ha kicsit vadóc és néha hűtlen is. V. hozta haza őt is talált kiscicaként: ázott volt, sovány, csipás, éhes és játékos. Kezdetben Folti volt a neve, mert foltos cica volt, de olyan gyorsan és olyan mulatságosan kigömbölyödött, mire jött a tél, hogy a Gömbike név maradt rajta végül. Úgy futott, mint egy nyuszi: a hátsó lábaival egyszerre ugrott. Sokáig lánynak hittük, jó fél éves korában láttuk csak, hogy kandúr, innentől volt magyarázat a vadságára is. Megfogni nagyon ritkán engedte magát, de szívesen jött-ment körülöttünk, hozzánk dörgölőzött, felágaskodott, mikor enni kért.

Gömbike nem az első macskánk, aki meghalt. Az első Párducka volt, 8 hetesen. Valami nagy ütés érhette a fejét, remegett, dőlt a vér az orrából.. Hiába vittük orvoshoz, nem élte meg a másnapot. Eltemettük, virágokat ültettünk a sírjára és egy évig nem engedtük (nem támogattuk), hogy V. újabb cicát hozzon haza. Mert nagyon, nagyon-nagyon megviselte őt a kiscica halála.

Egy évre rá hozta Gömbit, aztán rá egy hónapra jött a szürke Maci és a Fekete. Decemberben találta őket a kertünkbe bedobva. Fészket készítettünk nekik, etettük, melengettük, kérdéses volt, megmaradnak-e egyáltalán. Nagyon kicsik voltak, még kék szeműek. Tavaszra gyönyörű lett mindkettő: a szürke kandúr szelíd, hűséges, dorombolós, ölbenalvós, szépennézős, szomorú arcú - ezért lett V. kedvence. A Fekete lány félénk, szelíd - és mindig együtt voltak, egy kosárban aludtak, többnyire hárman együtt, Gömbivel. Nyár elején a hamuszürke kandúrt egy nap kétségbeesett keresés után nagyon csúnyán megcsonkolva találtuk meg. Még élt, de muszáj volt elaltatni, mert mindkét hátsó lába hiányzott. Eltemettük őt is, egy rózsabokrot ültettünk fölé.

A gyerekek őrjöngve zokogtak. Én is.

Egy hónap múlva a Fekete nem jött elő, a bokor alján találtuk meg, összetörve. Azonnal orvos, műtét - lemondtuk a nyaralást, csak mentsék meg. Sikerült :) Három helyen tört el a medencéje, de összedrótozták. Egész nyáron karanténban tartottuk, de túlélte, meggyógyult és gyönyörűen mozog.

Csak minden reggel félve nézünk ki, hogy jött-e, itt van-e?


A megtalált cicákon kívül sosem jött haza többé a házzal együtt "vett" Tigris, akiről azt mondtuk a gyerekeknek, hogy elköltözött, nyilván családot alapított. És innen, tőlünk veszett el nyomtalanul anyukám hatalmas cirmos cicája, a Cilka is. Nálunk volt megőrzésen sebesülten, míg anyukám nem volt itthon - de félt tőlünk, egy óvatlan pillanatban kiszökött a kórházketrecből és sosem láttuk többé.


Nem tudom, szokás-e macskáért imádkozni, és hogy elfogadtatik-e olyantól az ima, aki csak végső kétségbeesésében fordul ehhez, de nagyon-nagyon szeretném, ha a Fekete még legalább tíz évig velünk lenne egészségben, épségben - mert mindannyiunkat megviselnek a macskahalálok, de V. mindannyiunknál jobban kikészül tőlük, és féltem őt nagyon egy újabb szomorúságtól!

Szeretném, hogy ne legyen oka V-nak semmilyen szomorúságra!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ingerküszöb

Hazajött minap Á. Az egyik kedvenc garbója volt rajta. Csak valahogy furán: a garbó jobb ujja könyöktől lefelé cafatokban végződött. Erősen megdöbbenve kérdeztem, hogy mi történt vele, a karja nem sérült-e meg, és egyáltalán, mi történt a garbóujjal. Ránéz. Meglepődik. Nem vettem észre - mondja - talán mikor fogócskáztunk...



Szintén Á.:
az üzenőjében ezt találtam ma: igényfelm!!!!!!!

még nem tudom, hogy jelentkezzünk-e, kérjünk-e, megyünk-e, vállaljuk-e, akarjuk-e, befizetjük-e, tudomásul vesszük-e, egyetértünk-e -  vagy nem.

Amit nem értek...

hogy hogyan tudok megnyitni egy blogot és írni bele, ha tegnap töröltem???????


Az utolsó bejegyzés viszont, amit tegnap írtam bele, még a törlés előtt, na, az nincs sehol. És a kisszoba sem, amit tegnap nyitottam kínomban ehelyett...

Titkos szobák, titkos ajtók...

Szívesen hinném, hogy álmodtam az egészet az ördögökkel való harccal, a titkosírásaikkal és jeleikkel együtt - amiket nem tudtam megfejteni, vagy a tegnap éjjeli másik (rém)álmom a laborvizsgálatról - de nem álmodtam, és erről egy ma is meglévő levelezés tanúskodik...

Amit köszönök ezúton is :)

Design

Van egy vázám: viszonylag magas, felfelé szélesedik, így nagyon ideális nagy csokor virágokhoz, szögletes, ami kicsit különlegessé teszi, kék üvegből készült. Szép, arányos, egyszerű, visszafogott... tökéletes. Hittem én. Ma vettem észre, hogy valaki egy színben hozzáillő (vele azonos színű) kis matricát ragasztott rá, egy táncoló kisegeret (vagy nyulat?) V. volt: "örülök, hogy végre észrevetted!"

Az ideális ház

Az ideális házban minimum 2n a fürdőszobáktól különálló WC-k száma (n jelen esetben a házban lakó emberek száma), aztán még lehet a fürdőszobákban is, mit bánom én (a fürdőszobák száma lehetőleg nagyobb, mint n).

Az előszoba hatalmas, a bejárati ajtók száma 4n, hogy akkor is ki lehessen menni, amikor mindenki a cipőjét köti, a kabátját veszi, a tornazsákját keresi - segítek, az ajtó ELŐTT van odabent, csakúgy, mint az iskolatáska, a korcsolya, a cipőkanál, a téli sapkák és sálak, a megmutatni hazahozott iskolai rajzok és az otthon rajzolt, de az iskolában megmutatandó rajzok. Az ajtó előtt kint random módon hol gyíktetem, hol szétszedettt madárka, vagy kisegér, a hálás macskák hozzájárulása a család összbevételeihez. Köszönjük. (köszönjük, de nem kérjük!!!!!! hozzatok haza nagy csokor virágokat inkább)

Az ideális házban az ágyak száma minimum 5n, öntisztuló és önelrendező ágyneműgarnitúrákkal, van külön szoba, minimum n számú a ruháknak, azok oda maguktól bemennek, tisztulnak, hajtogatódnak, oszlopokba rendeződnek és a szekrényekbe masíroznak. A szekrények száma tetszőleges, de épp elegendő, ajtajuk önműködően zárul.

A ház és teljes berendezése természetesen öntisztuló és önfelújító.

Mi történik az ágyunkban hétfő este 9 után?

Halk suttogások, hangosabb sikolyok, kacagás, rihegés - röhögés, viccmesélés, egymás borzongatása történetekkel és csiklandozással.

Én ezt a dolgozószobából hallgatom és A. sincs az ágyunkban. Mi dolgozunk.

Az ágyunkban egy kisfiú és egy kislány suttog, sikolyog, riheg-röhög, viccmesél, borzongat, borzong, csiklandoz és csiklandozódik immár egy órája. Á. és V. Akik ma a nagyágyban szeretnének aludni, mert annyira álmosak, hogy csak hozzám bújva tudnak. Szerintem ebben közrejátszhat az a négy-öt mázsányi nagyon fontos dolog is, amit a saját ágyukban tartanak, és amiktől lassan kucorogva is alig férnek el saját maguknál.

V-nél reggel találtam két ölnyi ruhát, legalább 5 babát, egy lepedőnyi arany csomagolópapírt, egy vízfestékes tálkát (már víz nélkül), különféle puhaállatokat (nálunk a plüssök puhaállat néven futnak), könyveket, ceruzát, papír zsebkendőt, gyöngysort, látcsövet.

Á. ágyában csak 20-30 könyv volt, sok - sok zokni, néhány a párjával, íróeszköz, füzetek, puhaállatok (nevezetesen Pingu, Reinhard, Csíkos Miaú, Selymi), egy csörgőkígyó és egy kobra (?) fából

A két ágy zsinórral erősen összekötve (általuk), a zsinóron egy táskában műanyag élelmiszerek lógnak - gondolom, hogy el ne sodródjanak éjszaka egymástól és a legsötétebb álmokból ébredve is mindig legyen mit játékenniük.

Amikor megengedtem, hogy nálunk aludjanak, Á. az öklével a levegőbe csapott és azt mondta: jeeeeeeeeeeeee! V. hozzám bújt és azt mondta, én vagyok az egyetlen mamikája. Aztán átcuccoltak hálózsákostul, paplanostul és azóta ott kaszinóznak. Á. mesél, mesél, mesél, néha énekel (!), V. kacag és biztatja.

Á. szerint V. "ugyanolyan kislány, mint bármelyik másik, miért kéne jobban szeretnem?" Mondtam, hogy nem muszáj, de én a magam részéről jobban szeretem bármelyik másik kislánynál - és a figyelmébe ajánlottam, hogy ilyen őszinte rajongással nagyon sokára fogja egy teljesen idegen lány körülövezni őt. Arra nekem semmi szükségem sincs, morogja - de csak azért, mert el van kényeztetve a húga által, és még sosem tapasztalta elég hosszú ideig a hiányát. V. egyértelműen és állandóan rajong Á-ért, aki "a legokosabb kisfiú a világon, csak kicsit morcos" Szerintem nem kicsit, inkább nagyon. De jobban szeretem bármelyik másik kisfiúnál.