Hogy úsznak el a napjaim

Általában van rengeteg dolog, amit csinálnom kell. Meg van rengeteg dolog, amit csinálni szeretnék. A két halmaz metszete többnyire üres. Az uniójuk pedig rémisztően rengeteg.

Listát írok, hogy mit kell megcsinálnom (ma, holnap, a hétvégén, a héten, stb.)
Listát írok, hogy mit szeretnék csinálni (ma, holnap, a hétvégén, a héten, stb.)

Megrémülök, hogy ennyi mindennel sosem fogok végezni, el sem kezdem. Sem az, amit kell, sem azt, amit szeretnék - mert hogy csinálhatnám azt, amit szeretném, amíg nem végeztem el semmit, amit kell? Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Belekezdek, de látom, hogy nem fogok végezni - elkezdek mást is, valami rövidebbet, hogy legalább legyen látszatja a haladásnak. Persze nincs látszatja, csak az látszik, hogy nő a káosz. Frusztrált leszek, dühös, szomorú.  Olvasok vagy blogot írok.

Meghatározott terv szerint haladok. Csak sokkal lassabban, mint kéne. Sosem jutok a végére. Sosem jutok el addig a pontig, hogy megengedhessem magamnak, hogy végre azt csináljam, amit szeretnék. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Nem érdekel, mit kell csinálnom, félreteszem a listát és nekikezdek valaminek, amit szeretnék. Közben folyamatosan kínoz, hogy mit nem végeztem el már megint. Azok közül is alig csináltam meg valamit, amit szeretnék. Mondjuk évek óta. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Nem írok listát, összevissza csinálok mindent. Nem lelem örömömet az összevisszaságban. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Nem érdekel, ki mit gondol, a hétvégén csak olvasni és blogot írni fogok. A hétvégén csak olvasok és blogot írok. Vicsorog rám a sok meg kellett volna csinálni! dolog. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok. Frusztrált leszek, noha pont azt csináltam, amit elterveztem. Frusztrált leszek, dühös, szomorú. Olvasok vagy blogot írok.

Marci Hevesen

Ketten vagyunk itthon Á.-val, mert A. és V. edzőtáboroznak a hétvégén messze fent északon. Jól megvagyunk Á.-val: én szeretek vele lenni, ő pedig szereti, ha kényeztetem. Kényeztetni pedig úgy kell, hogy etetem őt. Így hát már tegnap azzal kezdtük a lazulást, hogy iskola után bejött hozzám és én elvittem ebédelni (harcsapörköltet evett nokedlivel), majd fél órán belül cukrászdába (kért egy fekete erdő tortát és egy rigójancsit), vacsorára valami kenyereket evett a közreműködésem nélkül jó liternyi tejes teával, reggelire ő sütött tojásrántottát (én pedig nem szóltam, hogy sóval jobban szeretem), most ebédre pedig együtt csináltuk a brassói apró pecsenyét, ami nagyon nagy kedvence (és szerintem nem árt, ha megtanulja elkészíteni, de szívesen jött ő is, mert azt hitte, úgy hogy hamarabb elkészülök vele). Mivel egy kilónyi karaj volt itthon, egy kilónyi húsból csináltuk + közel egy kiló krumpliból. Én szívsalátából (a kedvencem) zöldsalátát is csináltam - és ettem hozzá egy kis húst krumplival. Á. nem evett salátát, de két jókora tányér brassóit igen. Jóllaktál? - kérdeztem. Nem egészen, de szeretném, hogy maradjon vacsorára is - mondta. És tényleg annyi maradt, hogy egy nagy tea mellé talán nem marad éhes utána. Feltéve, ha délután még kap valami finomságot...

Egy apró mozdulat

Befeküdtem hajat mosni a kádba. Még alig volt víz az alján, hanyatt feküdtem, a lábamat feltámasztottam a kád végén (mert sajnos rövidebb a kádunk, mint én vagyok), és élveztem a körülöttem emelkedő, simogató meleg vizet, néztem a homályos plafont (mármint a plafon bizonyára ugyanolyan éles volt, mint általában lenni szokott, talán az időnként megjelenő kaszáspókok is ott sétáltak vagy lapultak valahol - de én szemüveg nélkül nem látok messzire, csak homályosan). Gondoltam, hogy inkább közelebb kéne megnézni valamit, amit élesen látok, úgyhogy kinyúltam a vízből (addigra már jó félig ért a víz) és a partról leemeltem Á. karácsonyi tusfürdőjét. Nagyon szép jégkék gél, fekete tetővel. Brazíliai mentol, vagy mi. Örömmel láttam, hogy már hiányzik belőle egy-két milliméternyi, tehát Á. már kipróbálta. Örültem neki. Úgy gondoltam, kicsit megszagolom. Felpattintottam a fekete műanyag kupakot és az orromhoz emeltem a tusfürdős flakont - majd ezzel a mozdulattal bele is öntöttem a fektemben égnek emelt orromba a valószínűleg nagyon finom illatú tusfürdőt.

Ne szaglásszatok fekve folyadékot! Ha van habzás a pokolban, minden bizonnyal ilyen lehet.

 

http://yves-rocher.hu/product/show/pid/1767

Történelemhamisításra készülök - bár sikerülhetne!

Az van, hogy míg az első időkben (az első kötet, és még egy kicsivel több) mérték nélkül faltam, habzsoltam a könyvet, most nagyon-nagyon lelassultam a napló olvasásával. Az a (tudom jól, hogy nyilvánvalóan hamis) érzés fogott el, hogyha én ezt nem olvasom tovább, akkor nem is történik tovább. Ha nem hajszolom a rettenetes végkifejletet, akkor az majd visszakozik és nem jön el. Hogy akit ennyire várnak vissza, annak vissza kell jönnie. Hogy drukkolok a szereplőknek. Ha meg nem történtté tehetném azzal, hogy nem olvasom el, nem olvasnám. Szörnyen kínlódom, hogy miközben olvasom a várakozás égető fájdalmát és a mindig jelen lévő bizakodást, én tudom, hogy mindez már hiába. Odakiabálnék, mint a nézőtérről fel a báboknak a bábszínházban, hogy vigyázz! vigyázz, ott ólálkodik, ott les rád a fekete halál az ajtód mögött! Fuss már el! Fuss, amíg lehet! És hazamennék a bábszínházból és újra meg újra, míg csak igazzá nem lesz, lejátszanám lego figurákkal jól végződően történetet. Ez a copfos szőke legyen Fanni, ez a pajzsos vitéz meg legyen Mik. Ez a kis foltos legyen a kutyájuk, ez a három kicsi meg a gyerekeik. Itt a házuk, legyen erkélye, meg néhány fa a ház előtt, hogy majd árnyékot vessen öregkorukra.

Tűcserebere

Tegnap reggel mikor Á. bebújt a cipőjébe, úgy érezte, valami nyomja a lábát. Kibújt tehát, belenyúlt kézzel - és egy zsákvarrótűt húzott elő a cipő orrából. Jaj, biztosan a zoknidra került valahogy - ijedeztem (igen, sajnos nálunk lehetséges az ilyesmi, bár szándékosan nyilván nem tartunk tűt a földön). Nem hiszem - mondta Á.  - tegnap tesióra után kezdtem érezni, hogy nyom valami, csak akkor nem volt kedvem megnézni. Én a magam részéről inkább remélem, hogy itthon akadt bele a lába, mint hogy valaki szándékosan tűt dugdos a cipőjébe, míg ő tesiórán van. Mindenesetre elvettem tőle a tűt - és jobb híján a hálóingembe tűztem - mivel jobbkezes vagyok, a bal oldalra, közvetlenül a szívem fölé. Aztán megfeledkeztem róla.

Ma reggel néztem csodálkozva a tükörben, hogy mi csillog a hálóingemen - úgy tűnik, sikerült a zsákvarrótűvel együtt aludnom anélkül, hogy bennem kötött volna ki. Eléggé megkönnyebültem, nagy tű kúszott ki a szívemből kő esett le a szívemről.

Kihúztam a hálóingemből, de hirtelen nem volt hová tennem... (azt hiszem, egy dobozba szúrtam)

(a hétvégén A. talált egy tűt az ablakpárkányon, felvette - és nézte, hová tehetné (mert a varródoboz fent van, ezek pedig mind földszinti történések - szóval, van helyük a tűknek, csak amikor az embernek nincs ideje felszaladgálni, varródobozt előszedni...) - a párkányon ott ült a macska (mint a képen) - ijedtemben azt mondtam: jaj, nehogy a macskába szúrd! - pedig biztosan nem szúrta volna belé)

(Tematikailag nem épp ideillő, de külön posztba meg rövidke: tegnap az iskolában Á.-ék a kommunizmus áldozataira emlékeztek, nekem nagyon tetszó módon, megnézték az Állatfarmot (én nem láttam, csak olvastam) - kérdeztem Á.-t, hogy jó volt-e. Igen, jó volt - mondta - csak nem engedtek ki közben enni. Enni? - döbbentem meg nagyon. Még jó - mondtam - ezt hogy gondoltad? Másfél órát csak kibírsz evés nélkül? - De miért nem lehetett megállítani a szünetben? - értetlenkedett tovább Á. De hiszen az egy műalkotás, aminek van dinamikája, az nem olyan, hogy amikor kicsengetnek, leállítják, eszünk és focizunk egyet, aztán visszamegyünk. Nem értem, miért ne lehetett volna úgy - mondta Á. Hát, komolyan, én azt hittem, az én gyerekeim ennél jóval finomabb lélekkel állnak a művészetekhez. Egy döfés a szívembe)

Így születtek a negatív számok (aszexuális poszt)

"Gesztenyefákat vágnak ki Keszthelyen" mondja a vastaggal szedett cím az Index címoldalán, kissé jobbra lent. Persze, hogy felkapom a fejem a szörnyűségre. A sokkoló írás folytatódik - majd napjainkat kiválóan jellemző tankönyvi matematikapélda válik belőle:

"Intenzív fairtás indul: a város jelképének számító 30 fából 16-ot ki kell vágni. Aztán még 45-öt."

a)
Hány jelképszerű gesztenyefa marad így Keszthelyen?

b)
Ha öt favágó négy nap alatt három jelképes gesztenyefától fosztja meg a várost, hány favágó szükséges ahhoz, hogy az összesnél másfélszer több fát vágjanak ki Keszthelyen?

c)
Vajon hány osztályt végez egy Indexes újságíró, mire annyi idős lesz, mint a kivágott jelképes keszthelyi gesztenyefák átlagának köbgyönyöre... köbgyökere... könyöke... köbgyöke?

De mi lesz így a bloggal?

Azzal ébresztett ma a blogger.com, hogy márciustól (?) nem tehetek közzé bizonyos szexuális tartalmakat - ennél jobban nem részletezték az ügyet. Vajon én keltettem fel a figyelmüket... a hitvesi ágyban hempergő macskával? vagy egyébbel?... vagy rátok is szólt? És ha ezentúl nem a szexuális tartalmak miatt olvastok (sem én titeket), akkor miről írjak vagy írjunk? Nagyon, nagyon-nagyon nehéz lesz átállni, pont most, amikor rögvest tavaszodik és az egész világ a szexuális forradalomról énekelve pezseg és zsong és bizsereg? És bimbók feslenek (ezek a buja szavak átmennek-e vajon márciustól?)

Ablak

Nagymamák

Egyikük rendszeresen főz valamit és idehozza. Másikuk képes süteményrecepteket oszt meg a fészbukon.

I can get no satisfaction

"Szivem szerint csomagolnék egy olyan futball kulturába ahol az ember munkáját megbecsülik és szeretik. De én "magyar vagyok". Úgy gondolom itt a helyem és itt kell befejeznem amit elkezdtem!"

(idézet a fb hírfolyamból - azt hittem, legalább a hithű focisták elégedettek)

A menyét, a borz és a nyuszt

Nyelvtanulás bibliai alapokon

Telepítettem a Duolingo programot. Angol,  kezdő szint - ismétlés a tudás anyja. A leckék:

nő - woman
férfi - man
egy férfi - a man
egy nő - a woman
alma - apple
egy alma - an apple
az alma - the apple
eszik - eat
ő eszik - she/he eats
a nő - the woman
a férfi - the man
a férfi eszik - the man eats
a nő almát eszik - the woman eats apple
a nő és a férfi almát eszik - the woman and the man eat apple

Keresem a snake szót... és gondolom, a második lecke első mondata az lesz, hogy: Engedetlen tettük láttán szörnyű haragra gerjedt az Úr, így a férfi és a nő kiűzettek a paradicsomból.

I madam remember mormon oral as no

semmi, semmi... csak viberezek V.-vel...  és még nem eléggé szoktam hozzá, hogy egy idegen rendszer kérdezés nélkül kijavítja a leírt szavaimat arra, amire külalakját tekintve őszerinte a leginkább hasonlít, így el is küldtem anélkül, hogy újraolvastam volna a szöveget

A homogenizált tejről jut eszembe

utálom
gusztustalan
miért kell mindent elrontani?

Amikor gyerekek voltunk és egyszer valahonnan megtudtuk, hogy a tejeszacskó falára belülről lerakódó vastag vékonyka fehér réteg az valódi tejszín, egészen eksztázisba kerültünk a boldogságtól - mert onnantól kezdve mindennap, de mindennap ehettünk tejszínt (ami már szinte tejszínhab - el is kezdtük gyűjtögetni egy időben - de hát a legértékesebb kincsek mindig nagyon korlátozott számban elérhetőek csak - szóval, habbá verhető mennyiség nem jött össze sosem)

Miközben a reggeli kávét csináltam - amihez olyan jó lett volna egy kis titkos tejszín a palack faláról - jutott eszembe, hogy azt álmodtam, hogy mire visszamentem a betegállományból, kirúgták az új kolléganőt (aki nagyon rokonszenves) és felvettek helyette egy (vagy rögtön két?) iszonyú okoskodó, korlátolt, szervilis nőcit, és amikor bementem, megígérték, hogy főznek nekem kávét, de annyit piszmogtak vele (miközben mószerolták az előző kedves lányt), hogy lekéstem az esti mozit (mert munka után 7-re moziba akartam menni), és ezért a végre elkészült kávéval a kezemben szálltam fel a trolira, hogy hazajöjjek. A trolin kis híján leöntöttem a forró kávémmal egy pasit, aki viszonzásul leszólított, hogy menjek vele moziba (egy másik filmre, mint amit nagyon-nagyon szerettem volna és csak aznap játszották) - és annyira vágytam moziba, hogy el is mentem vele, és felültetett a nézőtér felett lógó kettős libegőszékbe, hogy majd onnan jobban látunk, én meg azon aggódtam, hogy pont a vászon és a vetítőgép közt lebegünk majd a fénycsíkban, és mindenki utálni fog, mert a film egy jó részét kitakarjuk. És az előadás előtt még valami nőgyűlés volt a moziteremben, U alakban felállított politúrozott asztalok mellett, ahol az egyik mószeroló új nőci volt az elnök (vagy mi), és nem akartam, hogy észrevegyen és beköpjön a főnökömnek, hogy én moziba jöttem, holott még nem is volt készen minden munkám, és azon kezdtem dühöngeni, hogy hogy a jó égben nem értik, hogy ez nem olyan munka, hogy a nap végén (vagy bármikor máskor) van(nak) olyan pillanat(ok), amikor minden készen van, hiszen ez sok egymás mellett futó folyamat és mindig van valamelyiken mit csinálni és azon is gondolkodtam, hogy az a kedves lány ezt egyből tudta, biztosan ezért rúgták ki, ezek a másik behemót és otromba nőcik a gusztustalan kis csipkegallérjukkal pedig annyira a főnököm stílusát hozták. Felébredtem és remélem, hogy nem rúgták ki az új lányt, mert nem nagyon ismerem még ugyan, de kifejezetten rokonszenvesnek érzem őt és kedvelem. Sajnos sokkal jobb itthon lenni, még betegen a hidegben is, mint odabent. Annyira szeretnék kedves emberekkel dolgozni, akikkel jókat lehet röhögni, együtt kitalálni és együtt megcsinálni dolgokat, nem a folytonos gyomorremegés, hogy melyik frissen kitalált ötletet kell azonnal megvalósítani és félredobni mindent, ami húsz perccel azelőtt még abszolút prioritást élvezett minden mással szemben.