Elolvastam,

amit vettem legutóbb. Emberi - minden értelemben: iszonyú, rettenetes, gyönyörű, borzongató, borzasztó, elmondhatatlan.

Egy szakképzett és értő kritikus biztosan ír róla majd mást is másutt, én itt annyit, hogy betettem azok közé a könyvek közé, amiket alkalomadtán majd odaadok a gyerekeknek is azzal, hogy vannak könyvek, amiket muszáj elolvasni, és oda fogom adni a szüleimnek is, meg a barátaimnak is, azzal, hogy érdemes az ismert klasszikusok és nem klasszikusok mellett az ismeretlenebb kortárs irodalomra is időt szánni, mert szerencsére úgy tűnik, messze-messze nem írtak meg még mindent a régiek.

Meg annyit még, hogy ír történelemből elég rosszul állok, de olyan párhuzamokat vélek felfedezni az ír és a magyar sors (történelem, életút, lélek?) bizonyos részletei közt, hogy ezt a könyvet bizony végigolvashattam volna úgy is, mintha az egyik dédapámról szólna, és talán emiatt, talán meg amiatt, hogy egyszerűen nagyon jó ez a könyv - elbőgtem magam a végén.


Mondjuk, van benne néhány számomra rejtélyes dolog, amiről nem tudom, hogy én nem olvastam-e elég figyelmesen, vagy félrefordítás/elírás, vagy az író következetlensége - de eltörpülnek a könyv valódisága mellett - majd ha újraolvasom, kijegyzetelem őket.

Könyvek

Tegnap megint beszabadítottam magam egy könyvesboltba, mert vannak dolgok, amiknek nem tudok ellenállni. Pontosabban fogalmazva: van néhány olyan dolog a világon, aminek képes vagyok ellenállni, de többek közt a könyveknek sem. Nem áltattam magam azzal, hogy csak körülnézni megyek be, de azt elhatároztam, hogy egynél többet nem veszek.

Ezt vettem: Sebastian Barry: Messze, messze (de még nem kezdtem neki) és azért vettem meg szinte gondolkodás nélkül, mert már olvastam tőle ezt: Egy eltitkolt élet

Gyerekkoromban szinte mást sem, tettem, mint olvastam. Mindig, mindenhol. Nem mondom, hogy válogatás nélkül, de olyan sokat, hogy a válogatás ellenére is belefért sok minden - és a gondos :) válogatás ellenére is kimaradt sok minden. Kacatok is, kincsek is. Imádott kacatok és utált kincsek is. Nagyon ritkán tettem le könyvet, ha az nem tetszett, úgy gondoltam, hogy csalok, ha nem olvasom el mindet. Mivel ma már nem áll rendelkezésemre a nap 24 órája olvasásra, erről a mániámról lemondtam, ami ma nem tetszik, nem olvasom el. Mondhatjuk úgy is, hogy kiszabadítottam magam a saját magam által rám aggatott béklyók egyikéből.

Most egyébként ezt olvasom (újra): E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő Egyrészt iszonyú luxus újraolvasni könyveket, pláne hogy ez szörnyülködnivalóan :) nem magas irodalom kategória - de a múlt héten olvastam ezt:  Norman Mailer a Meztelenek és holtak (először), éééééés.... egyszerűen kedvet kaptam hozzá.