súlyos titkok alatt görnyedek (büszkén)

terhes, de még az anyja sem tudja
elköltözik a férje, de a gyerekeknek még nem szóltak
beteg, de titkolja, míg lehet
megcsalta, pedig szereti
örökbe fogadták még gyerekként, most gombolyítja a szálakat
örökre külföldre költöznek, csak az öreg szüleinek nem mert még szólni
sosem lehet gyereke, de a férje még bízik a sikerben
sérült a kisfia, de szerencsére még nem látszik

titkos recepteket ismerek

más: vettem húst, de inkább csináld meg te a fasírtot, mert nekem sosem sikerül
én: a fasírt? az hogyan nem sikerül?
más: mindig túl sós, meg olyan ronda sápadt... a tiéd mindig szép piros és finom
én: hagyma, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, tojás, kenyér meg a hús
más: igen, az én receptemben is ezek vannak
én: jó, akkor egyszerűen tegyél bele több paprikát
más: de minek a rovására?
én: ??? semminek a rovására, attól lesz pirosabb
más: de mindig sós is
én: hát miért teszel bele annyi sót?
más: mert annyit ír a recept
én: hát tegyél kevesebbet, akárkitől szerezted is, a recept nem szentírás
más: de ugyanolyan arányba?
én: mármint micsodát milyen arányba?
más: ugyanannyit vegyek el a sóból, mint amennyit beleteszek a paprikából?
én: khm... hát, ha ugyanolyan sós, mint amennyire sápadt, akkor talán...
más: ezt nem értem
én: én sem értem... paprikázd meg jobban, sózd meg kevésbé
más: de mennyivel jobban meg kevésbé?
én: megcsinálom, oké?

Rigófütty és egyéb sületlenségek

Nyitott ablaknál dolgozom az irodában (festett körmökkel - majd elmesélem) és olyan édes rigófütty száll közém meg a közúti forgalom motorzajai közé, hogy egészen boldognak érzem magam (valamint rettentő éhesnek - és ezen a rigótty mellett talán leginkább a sült hal illata segíthetne, de nemhogy sült hal, még egy árva sült galamb sem repked errefelé, hiába is várnám hatalmasra tátott szájjal)

Heeeeeelp!!!!!!

Sajnos ma egészen más színű ruhákban akarok menni, mint amiben tegnap voltam - és valahová megtalálhatatlanul eltettem a körömlakklemosómat. Ilyenkor ti mit tesztek? Cérnakesztyűt húztok? Vagy a tegnapi ruhákat? Vagy talán - alig merem leírni is - ütik egymást a lakk és az öltözék színei?

jaj, csak nehogy én is így járjak!

én: felhívtad már anyukádat?
A.: nem
én: szerintem hívd fel
A.: jó, majd

(...)*

én: felhívtad már anyukádat?
A.: nem
én: szerintem hívd fel
A.: de mit mondjak neki?
én: szerintem csak kérdezd meg, hogy hogy van

(...)**


* ilyenkor napok telnek el
** sőt, hetek

én: felhívtad már anyukádat?
A.: még nem
én: szerintem hívd fel végre
A.: de mit mondjak neki?
én: csak kérdezd meg, hogy hogy van
A.:  de nincs még túl késő?
én: nincs túl késő, de ha nem hívod, örökre megsértődik és túl késő lesz
A.: jó... de miért? nem olyan rég beszéltem vele
én: mikor?
A.: nem tudom... neked kel tudnod
én: szerintem apukád születésnapján
A.: de hát az még csak egy hónapja volt... ezért riogatsz így?
én: egy hónap rengeteg!
A.: miért, mit akarsz, hogy mindennap felhívjam?
én: nem kell mindennap, de azért legalább hetente...***


*** én beleőrülök, ha a gyerekeimnek havonta egyszer SEM fog eszükbe jutni, hogy felhívjanak  (és itt különösen Á.-ra gondolok, akinek senki nem is fog szólni, hogy hívjon fel, mert csak számítógépekkel barátkozik... jaj-jaj-jaj)

**** mielőtt félreértenétek: A. minden bizonnyal a világ legeslegkedvesebb lényei közül való - nem az anyukáját utálja, csak telefonálni

Életemben először

kitettem a lában az utcára színesre festett körmökkel  - és nem sunnyogtam el a debütálással járó kihívást: viola, lagúna és az atlantiszi színeket kentem magamra harmonikus együttállásban - és egész nap viseltem a magam választotta terhet. A.-nak nem tetszik, de az emberek döntöttek, maradhat a színes köröm - így vettem négy új színt is. Új projekt a körömlakkjaimhoz színvonalbanben illő ruhatár azonnali mihamarabbi összeharácsolása összeválogatása. Ürügy: a konferencia, amit én találtam ki, én szervezek, vezetek, irányítok és uralok. Szörnyen fárasztó ám ilyen üzletasszonyféleséget játszani.

és még ez is

nem elég, hogy nem lesz több kisbabám, de ráadásul egy olyan fiúról álmodtam, akibe évtizedekig szerelmes voltam (és aki évtizedekig nem volt kíváncsi énrám), és most álmomban azt mondta, hogy mindig is nagyon tetszettem neki, sőt, most is (ez persze eleve gyanús kellett volna, hogy legyen, de nem volt az), ezért én hirtelen megint beleszerettem, de halványan éreztem, hogy ez azért valahol már nem teljesen oké, mert más helyzet van, de otthon voltunk a réges-régi lakásban (ahol felnőttem) és Á. is ott volt és ugyanekkora volt, mint most, meg anyukám is, és ő is olyan öreg korú volt, mint most - de a fiú meg én fiatalok voltunk, vagy legalábbis a mostaninál fiatalabbak, és mikor rájöttem, hogy itt valami nem stimmel, akkor - még mindig álmomban - azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon ez a fiú-e Á. apja - vagy ha nem (nem), akkor kicsoda és az hol van, és nagyon bonyolultnak tűnt az egész helyzet, és aztán felébredtem, amitől a helyzet ugyan egy csapásra kibonyolódott, mert rájöttem, hogy ez csak álom, de megint nagyon elszomorodtam, és sajnos nem a fiú miatt, aki megjelent álmomban, hanem saját magam miatt, aki a tükörben jelent meg (mert sajnos a tükörből kimászva is ugyanolyan vagyok)

blues

Az elmúlt néhány napban volt rá némi esély, hogy esetleg terhes vagyok. Úgy is viselkedtem: sokat aludtam, sokat pisiltem, simogattam csendesen dúdolgatva hasam, nem volt étvágyam, sem kedvem semmihez - aztán mégis lett mindkettő, elbőgtem magam a festőfiún - szóval alaposan beleéltem magam, noha tudtam, hogy nem lenne rózsaszín habos fagyiálom, ha igaz lenne, sőt, azt hiszem, igaziból nem akarom érezni azt a rémületet, amit akkor éreztem volna, ha pozitív a teszt. De negatív volt - hiába vártam a második csíkot, csak egy csík maradt. És noha megkönnyebbültem, olyan mély és sűrű szomorúság telepedett rám, mint már rég. Azt hiszem, eddig mindig úgy volt ez bennem, hogy végül is lehet még bármikor, csak akarni kell, de most még nem akarom, majd valamikor később. Azt hittem, én döntök. De most látom, hogy nincs később, nem volt ennyi idő és muszáj elfogadnom, hogy nekem már soha többé nem lesz kisbaba a hasamban. Úgyhogy ittam egy kis kupica meggylikőrt (mert már szabad), fogtam egy nagy csomag papír zsebkendőt, teli eresztettem a kádat finom meleg vízzel és illatos habbal, beültem és kilakkoztam a körmömet életemben először először úgy, hogy nem kellett azonnal megnyomnom a delete gombot használnom a lakklemosót. Ha újraszületek, egészen biztos, hogy korábban elkezdem a körömlakkozást és a gyerekszülést is.

napsütés a buszon

Egykedvűen rázkódok a buszon, áprilisi nyár van, ami akár tehetne jó kedvűvé is, de a nyáron kívül épp hétfő is van, így kötelező megbeszélések várnak rám (többek közt F.-fel - és azok valahogy mindig kiborítanak) - de a többi muszáj - meetinget is inkább felesleges szájtépésnek érzem, mint fontosnak (nem az van, hogy semmiféle megbeszélést nem érzek fontosnak, sőt - de ezek sosem azok). Szóval, kanyarog a busz, én meg a legkanyargósabb, legrázósabb, leghátsó sorban ülök. Szemben velem, már az ajtó túloldalán egy fiú meg egy lány édeleg egymással. Nem tudom, milyenek, leginkább unalmas fejűek. Valamiért mégis folyton oda-odanézek - eleinte egyáltalán nem értem magam, de aztán már tudom, miért: a lánynak nagyon klassz pöttyös harisnyája van. Nem aprópöttyös, mint a harisnyák szoktak lenni általában, hanem feltűnő - bár a harisnya saját színéből - egy-két centis átmérőjű pöttyök vannak rajta, minden szimmetria vagy bármilyen láthatóan tervszerű elrendezés nélkül. Annyira random, mintha még csak nem is lenne állandó helyük a pöttyöknek. Kényszerítem magam, hogy kinézzek az ablakon, mielőtt az unalmas fejű fiú beszólna, hogy mit bámulom a csaja lábát. De muszáj megint odapillantanom, mert máshol vannak a pöttyök a harisnyán, esküszöm, máshol vannak, mint az előbb! Vagy lehet, hogy csak elmozdította a lábát, azért tűnik úgy? Perceken belül egy lánylábbámuló nővé válok. Megszámolom a pöttyöket. Kilenc. Kinézek az ablakon. Visszanézek. Tizenhárom. Istenbizony mozognak a pöttyök a harisnyán! Ez maga a csoda! Mégsem ámuldozhatok kedvemre, muszáj leszállnom - felállok hát. És feláll az unalmas fejű pár is a mozgópettyes harisnyával. A pöttyök eltűntek, mind egy szálig! Ó, én hülye! Most jövök rá, hogy csak busz plexidizájnja vetett csak árnyékot a lány lábára. Egyszerű, unalmas szürke harisnyája van, jól illik az unalmas fejéhez.

a reklám meg az antireklám helye

vettem egy gumipartvis-szettet (az Aldiban) - mert egyszerűen megőrülök az (nyers gumi?) illatáért (hasonlóképp imádom még a fa villanyoszlopokra felkent kátrány (?) szagát - de nem szoktam fe villanyoszlopot venni, azokat csak megszaglászom az utcán)

vettem mentolmentes Elmex fogkrémet (mert a mentolt csak ritkán szeretem, fogat mosni viszont naponta többször is szoktam) - mint kiderült, a mentolos ízt eredeti hányás ízzel helyettesítették

van képem hozzá

szinte bármihez - de most csak ennyit mutatok (fordított időrendben kell értelmezni őket):

gyanús ráolvasásokkal élek

borsó, borsó, fokhagyma,
ördögök öreganyja
ezt elvetem most a földbe,
rádöngölve, meggyötörve,
borsó, borsó, fokhagyma,
ördögök öreganyja
eső és fagy békén hagyja
szökkenjen szárba a magja
borsó, borsó, fokhagyma,
ördögök öreganyja
ne legyen a termés görbe,
növekedj, rajnai törpe!

gruppentext

Én eddigi tapasztalataim alapján úgy képzeltem, hogy mindig édes kettesben vagyunk a fodrásszal, amíg zajlik az esemény. Az első alkalommal legalábbis így volt és az tetszett. A második alkalomkor bejött ugyan egy fiú a vége felé, akinek el is kezdte mosni a haját a fodrász, míg a kabátomat vettem, de gondoltam, valami rokongyerek és bizonyára elzárták otthon a vizet, ez meg randizni siet - hát van ilyen, én elnéztem nekik.

De most harmadjára az történt, hogy még bőven épp csak a fajfestésnél tartottunk (ekkor vagyok a legrondább és a legkiszolgáltatottabb az aktus folyamán), amikor bejött egy (feltehetően) házaspár, Józsi és Ildi. Azt mondták, szia, Évike (ez nem én vagyok), aztán leültek a hátam mögé, ahonnan jól rálátni a tükörre is, amiben épp úgy néztem ki, mint egy erősen rohadt alma és elkezdték csámcsogni a kis asztalra kitett cukrot meg a szomszédokat, közben meg a tükröt bámulták és benne engem. Aztán bejött Sanyi bácsi, hogy mikor lesz a Lacika temetése, aztán amikor Sanyi bácsi kiment, én is egészen részletesen megismerhettem Lacika baleseti halálának körülményeit - bár mivel Évike és a házaspár nem ugyanúgy tudta, lett egy kis vita belőle. Aztán Józsi beült a hajmosó székbe, aztán végig kellett néznem, ahogy az ő haját is levágja Évike (és nem mertem megkérdezni, de érdekel a dolog: az ollókat meg a fésűket vajon sterilizálják két vendég közt? vagy hogy van ez?), aztán én kerültem a hajmosóba, de közben telefonált Babák, aki (mint kiderült) Évike épp állapotos lánya, így végighallgattuk az aggódó anya minden jótanácsát az étkezésre, a pihenésre, a vásárlásra és úgy egyáltalán, a helyes viselkedésre vonatkozólag - valamint több tucat nevet, amin még érdemes lenne elgondolkodni. Ez után a telefon után értelemszerűen a gyereknevelésre terelődött a szó, hiszen Józsinak és Ildinek egy év körüli uncsija van, okosabb és ügyesebb mindenkinél, például a tévében mindig kommentálja a látottakat a maga kis módján. És - hála az égnek - minden érdekli: az autók, a szerelés, a nők! bizony, már a nők is! Mert akkor tanul a gyerek, ha sok tapasztalás éri - ezért aztán folyton megy nála a tévé. Mert ha nem megy, kiköveteli, úgy bizony, ki-kö-ve-te-li magának az információt! Egyszerűen addig gajdol, míg fel nem hangosítják neki - kiváltképp akkor lenne erre szükség, mondja Józsi nagypapa, amikor egyedül hagyják a tévével. Mert amikor kijönnek a szobából a gyerek mellől, akkor a gyerek hangosabban kommentálja a tévét - és ő már kipróbálta, ha felnyomta a hangerőt és úgy jött ki, bizony, a gyerek hangja már nem hallatszott, úgy tűnik, megnyugtatja, ha valaki hangosabban szól hozzá. Ildi mama helyesel, hogy ezt annak idején ő épp így csinálta és lám, milyen jól csinálta. Megveregetik egymás vállát, aztán Ildi kimegy cigizni. Józsi azt mondja, mostanában, mióta megvan a gyerek, már nem iszik annyit. Mármint Ildi. Így aztán szerencsére rá lehet hagyni a gyereket.

Ildi visszajön, felfedezik az asztalon hagyott palackomat: limonádé van benne fahéjjal, gyömbérdarabokkal és mentalevelekkel dúsítva. Megkérdezik Évikét: ebbe belehányál? vagy az ebéded? Tisztázzuk, hogy az enyém és megiszom. Félelemmel vegyes elismeréssel döbbenettel tekintenek rám. Kiderül, hogy a gyerek pépjei is ilyen gusztustalanok voltak, de szerencsére már mindent eszik. Közben Évike megszárítja a hajam, ollót ezúttal nem használ (mivel A. a múltkor kiokosított, már nem hagyom átverni magam azzal, hogy úgy is tud vágni belőle, hogy ne legyen rövidebb). Míg a kabátomat veszem, Ildi beül a helyemre a székbe, hogy még ebéd előtt készen legyen. Most nem csak mosás lesz. Többedjére hallom, így lassan elkezdem komolyan venni, hogy van, aki csak hajat mosatni jár fodrászhoz. Lehet, hogy a későbbiekben ha szintet lépek, ez velem is előfordulhat?

Előre bejelentkezem a következő időpontra, mert a konferenciát megelőzően szükségem lesz egy újabb menetre. Itthon látom, hogy V. beírta a családi falinaptárba az események közé: mami fodrász!!! Ez már az öregség, ugye?