Miért nem inkább a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?

teszem fel a keserű kérdést magamnak azokon a napokon, amikor A. hosszan olyan undok, hogy már biztosan nem is szeret. Sajnos a kijózanító hideg zuhanyként ható válasz ilyenkor az, hogy Hufnágel Pisti sosem jelezte felém házasodási szándékát. Sőt, ha tovább akarom kínozni magam, hamarosan kiderül, hogy ilyesféle igénye A.-nak sem volt soha - egyszerűen a nyakán maradtam két gyerekkel. A jó szívű A. két bájos (és külső jegyeikben rá igencsak hasonlító) kisgyereket sosem tenne utcára (márpedig tőlem egyedül nem telik több, mint hogy az utcán nyomorogjunk) - de a gyerekek hamarosan felnőnek, én pedig ránctalan, ámde zsíros és rendetlen öregasszonnyá gömbölyödök. Vár az utca. 

Limit

Szoktunk venni kis sütni való kolbászkákat az ALDI-ban. Nekem általában nem jut belőle - de ez mindegy is. A többieknek azért szokott jutni. Azt hiszem, tizennégy darab van egy csomagban. Tegnap vacsorára A. és V. sütöttek belőle maguknak valamennyit (x), majd a maradékot felajánlották Á.-nak. Nekem nem, mert mint mondtam, nekem általában nem jut belőle. A maradékot viszont (14-x) Á. visszautasította azzal, hogy hat alatt (ezen darabszámot értsetek) sosem eszik, úgyhogy inkább nem kér vacsorát. Nem tudom, végül mi lett a maradékkal, valaki reggel mégis megette (nem én, hiszen mint már kétszer is mondtam, nekem általában nem jut belőle)

Egyébként száműzetésben vagyok. Á. a szobájában játszik, mint mindig - de legalább előtte elmesélte, hogy hol volt és mit csinált. V. és A. viszont haragszanak rám. Hogy V. miért, azt tudom: azért, mert nem engedtem, hogy biciklivel jöjjön haza egy forgalmas autóúton. Pedig a barátnőjéék elkísérték volna. Csakhogy V. ötévesen ült utoljára biciklin (noha vannak bringáink), mert állítólag utál biciklizni. Szerintem így körülbelül olyan lett volna elengedni egy forgalmas autóúton, mint elküldeni a Dunára evezni mentőmellény nélkül. Iszonyúan megsértődött, kígyót-békát kiabált rám, meg azt, hogy nem fog tudni így a barátnője szemébe nézni, mert miattam becsapta, mert én állítólag nem engedem el. Egyébként elengedtem, de azzal, hogy csak bicikliúton tekerhet. Mindegy, már megszoktam, V. a hét napból ötön biztosan haragszik rám. A. nem szokott ennyire gyakran és most sem tudom, mi baja. Napok óta undok - bár ha rákérdezek, azt mondja (undokul), hogy nem undok, rosszul látom és képzelődöm.

Úgyhogy inkább magamra csuktam az ajtót és egyedül képzelődöm tovább, így legalább semmiben nem korlátoz a valóság. 

Derűre ború

Na - jól elkiabáltam, hogy trilemmázok, de most mégsem tudom, mi van, egyik álláslehetőség sem véglegesedett még - értem én, hogy ők jobban ráérnek, mint én, de nekem meg fogytán a pénzem, ezért egyre nyugtalanabb vagyok - és persze elkapott a félsz is, hogy mi van, ha mindhárom végül is nemet mond bármiért, én meg nem kerestem még több helyet, nem járok nap mint nap interjúkra, nem iratkoztam be a munkanélküli központba sem - szóval, megy az idő és nem történik semmi.

Persze, történik más, mert egy családban folyton történik minden, csak egyiknek sincs nyugdíjvonzata, meg biztosítotti jogviszonnyal sem járnak - szóval, dolgozni mindig tudok itthon is, csak közben biztosítás híján még a körzeti orvoshoz sem fogok eljutni - pedig.

Pedig a térdem megint annyira nem oké, hogy ennyire nem oké még sohasem volt, recseg-ropog, nem hajlik, nem terhelhető, fáj, dagadt, lüktet - nem használható sem térdelésre, sem guggolásra, sem lépcsőzésre, sőt, az utóbbi napokban már a vízszintes séta, az ülés és a fekvés is fájdalmas. Nyilván magánortopédushoz fogok menni (bár ez nyilván jóval többe kerül), de így magánban is május 22-re kaptam időpontot. Nem tudom, addig hogy húzom ki.

Cserébe persze gyönyörű tavasz van - kár, hogy legfeljebb az ablakból élvezhetem.

Trilemma

Három lehetőség próbál kiaknázni - mindegyik jó több szempontból is. Egyszerre semmiképp nem megy kettő sem belőle. Melyiknek hagyjam magam? Kérdezhetitek, hogy kellett-e ez nekem. Hát, mint egy falat kenyér jókora légbuborék a víz alatt.

Ma turistáskodtunk Budapesten (mert anyukám születésnapja van) - majd (talán) írok róla - egyelőre olyan fáradt vagyok, hogy aludni sem bírok. De semmi mást sem.Jó volt!

Vigasztaló

Várjatok, nem értem, miért féltek,
Szeretettel ölellek, de tényleg!

Itt a nyár

Ezzel a címmel biztosan megtévesztő, ha azt írom, hogy én ma még sírtam is. De ez van, jött a nyár is, a sírás is feltartóztathatatlanul.

Talán hatásos lenne, ha azt írnám, most már legalább tudom, mire gyűjtök: kivándorlásra - de nem. Én azt szeretném, hogy itt legyen jó. 

Az új magyar tragédia

Ork bán

Az adja a vigaszt, hogy egy anyára mindig szükség van

Á. egész télen egy őszinek is alig nevezhető fekete széldzsekiben járt. Jobb napokon (mármint a számomra jobb napokon) vett alá két pulóvert is. Rimánkodtam, hogy hordja a télikabátját - mert amúgy van neki. Igaz, tavalyi, de fiús, bélelhető, mérsékelten divatos (vagyis semmiképp nem a ciki sem a divatos, sem a divatjamúlt kategóriában), a mérete megfelelő - de először azt találta ki, hogy szorítja a nyakát. Ezen néhány csavaró mozdulattal enyhítettem. Nem Á. nyakát csavartam ki, hanem a kabátot és rácipzározható csuklyáját gabalyítottam ki egymásból, így még egy sál is odafért volna Á. nyaka és a kabát közé - már amennyiben hordana sálat. Aztán azt találta ki, hogy az a baj vele, hogy nem fekete. És ez ellen nem tudtam hogy védekezni, mert tényleg nem, hiszen a kabát fekete-szürke-kék mintás. Szóval, Á. minden kérésem ellenére is egész télen az őszinek is alig nevezhető fekete széldzsekijében járt.

Tegnap kicsit későn feküdtem le, mert vártam a csodát. Talán sejtitek, hogy hiába - szóval aztán lefeküdtem aludni és talán még mindig aludnék, ha hajnalok hajnalán arra nem ébredtem volna:

Á.: mami! mami! ébren vagy?

én: grhrmmmm...khgrm....mi?

Á.: vegyek kabátot?

én: mi?

Á.: vegyek kabátot?

én: milyen kabátot? mikor? hová? ég a hajó? süllyed a ház?

Á.: milyen idő lesz ma? vegyek kabátot?

én: nem tudom, nézz ki az ablakon

Á.: de még reggel van, milyen idő lesz napközben?

én: milyen idő? mittudomén... nézd meg a neten

Á.: de már késő van, mennem kell és nem tudom, vegyek-e kabátot

Most biztosan azt hiszitek, hogy nagyon kongruensen viselkedve a fejemre húztam a takarót - de nem. Megnéztem neki a telefonomon, hogy milyen idő lesz, láttam, hogy napos, száraz, 24 fok, úgyhogy azt mondtam neki, nem kell kabát.

Á.: de biztosan?

én: napos, száraz, 24 fok Celsiusban mérve

Á.: Hurrá! Hurrá!

Nekem nem volt erőm hurrázni (ma még egyáltalán) - de ha ennyi kell ahhoz, hogy örömöt okozzak a 16 és fél évesnek, ám legyen, felkelek máskor is megnézni az időképet.

Arcok

arclabor.com - nagyon frusztráló érdekes, különösen nekem, aki egyáltalán nem ismerem fel az arcról az embereket

de azért szavazni elmegyek
mert itt nem arcokról kell dönteni

agitálok
menjetek szavazni!