A Nyúl, mint a hosszú kapcsolatok kiemelt arany fokozatú támogatója

Új szintre emeltük a kapcsolatunkat A.-val, megnéztünk egymás után három részt a Trónok harcából pusztán azért, hogy a Nyúl éjszakáján tovább tudjunk ébren maradni, mint a gyerekek. A kísérlet nem az elvárt eredményt hozta, mi három rész után aludni térünk. A gyerekek még ébren vannak - lelkük rajta, kizártnak tartom, hogy így reggelre megérkezzen hozzájuk a tavaszi csokoládészállítmány. Mi viszont biztosan tudjuk, hogy a nyúlmentes éjszakákon is együtt folytatjuk majd...

Boldog húsvétot mindenkinek

Ámokfutásunk a húsvéti sonkáért végül sikeresen zárult, lett sonka. Füstölt és nyers és gyorspácolatlan. Most tettem be a fazékba a fűszeres (babérlevél, egész feketebors, szegfűszeg, fokhagyma és kakukkfű) vízbe főni. Lassan nekiállok a kalácsnak is - most kell tüsténkedni, míg tart a paradicsomi állapot - mert a masszőr megjavított. Festünk még tojást is: lesz hagymahéjas meg céklás meg mentás - spenótos.

A holnapi menü is megszületett (fejben): reggelire persze sonka, tojás, frissen reszelt torma, sk. majonéz  és kalács lesz - az alternatív ünnepet (Halvét) ülőknek mindez sonka helyett lazaccal.

Az ebéd zöldborsókrém leves lesz friss tormával és rockforthabbal (igen, létezik ilyen csoda) és a karácsonykor készített saltimbocca(szerűség) - mindenesetre egy zsályával fűszerezett marhasteak, a remek francia tejszínes burgonya gratin és a citromos-olívás zöldsaláta társaságában. Hétfőn a szüleimhez megyünk - de ott nem őket fogjuk elfogyasztani, hanem az általuk feltálalt étkeket (amiről viszont nem tudjuk, mi lesz, de minden bizonnyal finomságok)

Ha kérhetek valamit húsvétra, akkor az a mozgásterjedelem fájdalommentes javulása és végre valami tavaszi időjárás (a kettő nem teljesen független egymástól, vagyis ha tartósan jó az idő, enyhülnek a nyavalyáim - viszont sajnos attól, ha mégoly intenzíven mozogni kezdek is, nem lesz általános tavasz)

Ja, és ha telhetetlennek látszom is: a felnőtteknek is kéne tavaszi szünet, minimum egy hétnyi!

varázsütés

cukiskodunk A.-val az ágyon - én időnként nyöszörgök (sajnos nem a kéj, a kín váltja ki)

én: szerinted van varázsütés?
A.: micsoda? az mi?
én: amitől egy csapásra elmúlik minden bajom
A.: ja!
én: szerinted létezik?
A.: nos... hát.... talán igen...
én: hurrá!
A.: de biztosan büntetik
én: naaaaaaaaaaaaaaaaaa! én nem ezt akartam hallani!

előutálatos gondolkodásom eredményeképp

Az odaút

Nem tudom, hol hagytam abba és honnan kéne folytatnom, történnek a dolgok szüntelen. Tegnap például vidéken jártam (amúgy a eléggé értetlenül állok a nagypéntekre időzített vidéki képzések előtt - de még mielőtt elindultam volna, már előző nap (nomen est omen) csütörtököt mondott a derekam és reggelre csak irtó nagy megerőltetések árán tudtam néhány centire elemelnem a talpamat a talajról (ez nem valami jógás tornagyakorlat, egyszerűen járni szerettem volna), aztán még nem tudtam ülni meg állni sem. Szóval az, hogy én kocsival menjek vidékre, az teljesen elképzelhetetlenné vált. A. levitt az állomásra és feltett a vonatra (majdnem szó szerint) - aztán a pályaudvaron átszálltam egy másikra, ami vidékre vitt. Üldögéltem nyugodtan magatehetetlenül a székemen, jöttek a leendő utasok tömött sorokban. IC, sok külföldivel. A mellettem lévő ülések mellett megállt két rosszarcú srác (nem tudom, pontosan mitől jó vagy rosszarcú valaki - de ha leszámítom a terrrorizmusparát, ezek akkor is rosszarcúak voltak), feldobták a hátizsákjukat meg a kabátjaikat (alatta is kabát volt mindkettőn), aztán leültek. Én nem akartam, de mégis azon kezdett járni az agyam, hogy vajon, ha felronbbantanák a vonatot ezzel a hátizsákkal, akkor belőlem a dns-eimen kívül maradna-e más nyom, illetve hogy a szétszakadásom szerencsére biztosan olyan gyorsan történne, hogy talán nem is lenne idő fájni. Annak ellenére sem vigasztalt a dolog, hogy épp alig volt porcikám, ami ne nyilallt volna. És akkor jött négy japán kiscsaj, a rosszarcúakat felállították, ők pedig leültek - de megnyugvásra semmi ok nem volt, mert a srácok (nyakukból kilógó zsinórral) kicsit méltatlankodtak - majd leszálltak. A cuccaik nélkül. Ilyenkor vajon kéne szólni valakinek? De kinek? Senki hivatalosnak látszó ember nem volt a közelben (korábban is meg később is jöttek-mentek rendőrök meg biztonsági nő - akkor épp senki) - és hát (azért a jó hipochonder ismeri magát - és én régi jó hipochonder vagyok) mi van, ha feleslegesen gyanúba keverek valakit, pusztán azért, mert szerintem rosszarcú? Minden esetre az utolsó erőmmel felcihelődtem és elkezdtem bandukolni hátrafelé a holmimmal együtt. Közben a vonat elindult - a rosszarcú fiúkák meg valahonnan előkerülve az én helyemre ültek le. De hát ügye az öngyilkos merénylők egyik fő tulajdonsága az, hogy saját cuccaikkal együtt repülnek szanaszét - így ebben sem láttam semmi megnyugtatót. Leszállni már nem tudtam (meg hát dolgoznom is kellett menni) - így az utat az étkezőkocsiban vészeltem át azzal a szorongató tudattal, hogy ha felrobbanunk, az is az én gyávaságom miatt lesz, mert nem kiáltottam, amikor észleltem a bajt - és ha pedig szólok, az színtiszta előítélet a rosszarcú (amúgy a arab* világhoz tartozónak látszó) srácokkal szemben. Hosszú út volt, na.

* korántsem tartom rosszarcúnak az arab(kinézetű) embereket úgy általában


A visszaút

Elmondtam mindent, amit kellett, a nap végén hazaindultam. Állok a peronon, a másikon jóval többen, köztük egy eléggé nagyon szegényesen öltözött öt-hat tagú társaság (család?). Átkiabál nekem a fallal elválasztott másik peronról ebből a társaságból egy férfi, hogy ahol én állok, oda jön-e a gyors. Az átkiabálás alapján nem tűnik magasan iskolázottnak. Visszakiáltok, hogy igen. Áttódulnak. Nem hangosak egyáltalán, de elég nagy teret foglalnak mégis az egymás közti normál beszédükkel. Arról folyik a szó, hogy az a helyjegy, amit kaptak, hová szólhat. És hogy - úgy tűnik - különböző helyekre: 401-es és 402-es kocsik. De a jegy meg egy papíron van, most ezt hogy oldják meg (ma olvasom, hogy lett erről cikk is) Végül jó távol egymástól állnak meg, a helyjegyek által írott számok vélt helye szerint - de ahogy közeledik a vonat, összébb húzódnak mégis, mert bizonytalanok, hogy mi lesz így a jeggyel, az kinél legyen, a családfőnél-e (aki átkurjantott nekem) vagy másnál. Jön a vonat, lassít, megáll - elindulok hátrafelé a 403-as kocsihoz (nem fér a fejembe, hogy miért nem egyszerűen egytől ötig - sok esetben háromig kell csak - számozzák a vagonokat, miért kell huszonvalahányas meg négyszázvalahányas számokat adni a három-öt kocsiból álló vonatoknak). Közeledek már a kiszemelt kocsihoz, amikor leszáll az egyik kalauz. Jól megtermett ember - és rivall felém: van jegye? Nem szálljon fel! Mutassa a jegyét! Már épp kikérném magamnak, amikor elszáguld mellettem - látom, hogy a jóval mögöttem még mindig töprengő csoporthoz rohan: szálljon le! Ide jegyet kell venni! Van jegyük? Mutassák csak! Felháborító - de nem megyek vissza, mert még mindig csak botorkálni tudok. Felszállok a 403-as első ajtajánál, leülök. Végig úgy utazom, hogy a kutya sem kéri a jegyemet, nem is látok kalauzt. Azért csak szégyellem magam, hogy szó nélkül hagytam - még egy gyávaság nagypéntekre.


Büntetésből csak este döbbenek rá, hogy sonkát nem (sem) vettem még húsvétra. Este kilenckor A. elvisz vásárolni (mert vezetni továbbra sem merek ilyen nyeklő-nyakló állapotban). Szinte mindent kapok még, amit felírtam - bár van, amiből az utolsó darabot teszem el - de sonkák már rég elfogytak. Gyorspácolású van persze - de azt nem akarok. Úgyhogy perpillanat úgy tűnik, idén sonka nélkül ünnepeljük majd a húsvétot. Vettem helyette lazacot, az féláron volt.

szignifikancia

ha írok, jóval* több az olvasó

*messze a szignifikanciahatáron túl, még az óperenciás tengeren is túl

címszakadás

ezerbillió dolog történik, de a történő dolgok többsége nem publikus, még kicsit sem

ezen kívül pedig?

- megtörtént velem, hogy amikor rákanyarodtam arra az utcára, ahonnan a parkoló nyílik, már láttam beérkezni a vonatot. miközben ugrottam ki az autóból, leesett a cipő a bal lábamról és enyhén behengeredett az autó alá - előkotorásztam, visszabújtam bele, bezártam a kocsit - és én sem hittem, de elértem a vonatot (egy kis segítség azért kellett hozzá a kalauztól, hogy lassabban kezdje megfújni a sípot)

- életemben először üzleti reggelin vettem részt - jól választottam, fantasztikus volt

- találtam néhány cikket a pszichopata munkahelyi főnökökről - egy az egyben leírják F.-et (akivel korábbi kiszámíthatóan rossz viszonyom erős mélyrepülésbe kezdett és kiszámíthatatlanul groteszk, paranoid és abszurd elemekkel dúsult)

- megdöbbentem, hogy a fiatalok (sok tizenéves, a tizenévesek többsége) a Széna tértől a Mechwart ligetig leül a villamoson

- friss reszelt tormával bélelt (?) zöldborsókrémlevest ettem - nem tudom hogy fogom kibírni azokat a napokat, amikor nem azt főznek (és noha ez nem a reklám helye, ez is meg a pestós tésztalapka meg a diós csiga is a Lövőház utcában van) (ja, a kitett zöldségekből és gyümölcsökből az ember maga mixelhet smoothiet - volt korábban egy alma-cékla-szárzeller meg ma egy retek-alma-répa-zeller-gyömbér - mindkettő olyan, hogy miközben iszom, az az ősi dal(lam?) jut eszembe, hogy meghalok, hogyha rám nézel, meghalokhogyharámnézehel, ohohhóóó)

- vettem színes székeket (az irodába) (és nem a bosszantás volt a cél, csak a magam öröme - de F. robbanni fog)

- tornáztatom a meridánjaimat (van stresszoldó gyakorlat is)

- az a kollégám, akire a leginkább alapoznék közös munkában: terhes. egyrészt szívből örülök neki. másrészt nem kicsit pánikoltam be, hogy mi lesz így velem a továbbiakban

- nagypéntekre vidéki utat szervezni a pesti előadónak - ezek tényleg normálisak? (nem - hajnali kelés, sok utazás)

A pofonegyszerű dolgokról

Mindig is úgy éreztem, hogy sántít ez a gyakran használt szókapcsolat. Mert mi az, hogy pofonegyszerű? Mitől is lenne egyszerű egy pofon? Attól, hogy nagyon eccerű gondolkodással is véghezvihető? Na, ez nem lesz nagy érdem. Vagy attól, hogy gyors megoldás? Ha nem adják vissza - akkor talán az. És jó megoldás? Szinte biztosan nem az. Primitív megoldás. Fájó megoldás. Romboló megoldás. Agresszív megoldás. Vagyis még csak nem is megoldás.

Sokkal jobb lenne azt mondani: mosolyegyszerű. Na, nem mintha a mosoly minden esetben egyszerű lenne - de azt legalább érdemes gyakorolni.

PofonMosolyegyszerű az ügy! Ezt pofonmosolyegyszerűen meg fogjuk csinálni! Olyan magától értetődő, mint egy pofonmosoly! Remélem, értitek - hiszen mosolyegyszerű!