Aztán elvittük a gyerekeket életük első IKEA látogatására - tudom, nem siettük el az ügyet, de ők nem szerettek (Á. pedig továbbra sem szeret) vásárolgatni és boltokban nézelődni, én pedig utálom, ha vásárlás és nézelődés közben
Aztán még délután megnéztük ezt a filmet - csalódás volt. Színészi játékként valóban lenyűgöző amúgy, de az élettörténet legsziruposabb részeit emelték ki és mutatták be (OK, értem én) - én viszont arra számítottam, hogy ez egy ennél jóval okosabb film lesz és ha nem is akadémiai székfoglaló, de legalább ismeretterjesztő szinten hallunk az elméletekről vagy azok hátteréről is, illetve például arról, hogy a betegség, aminek a lefolyására két évet jósoltak, hogy volt mégis szinten tartható ennyi ideig? Tényleg pusztán a szerelem miatt? OK, akkor legyen az - de akkor mondassék ki, hogy nincs rá racionális magyarázat! Mondanom sem kell, hogy Á. halálosan unta, V. pedig azt mondta, hogy a múlt héten látott Kódfejtők című film sokkal jobban tetszett neki (mert az izgalmas volt, ha a történelmi hűség több ponton csorbát is szenved benne). Valamint még azt kérdezte V., hogy "azt nem értettem, hogy miért cserélték ki a szemüvegét?" Mi először a kérdést nem értettük - mondtuk, hogy azért, mert egy hosszú életen át huszonéves korától hatvan-hetven éves koráig senki sem ugyanabban a szemüvegben nyomul (még maga A. sem, pedig ő híresen ritkán cserél) - mire V. azt mondta, hogy ezt természetesen elfogadja, de miért úgy csinálták, hogy Hawkingnak a film elején a hatvanas években még tök divatos, trendi fekete keretes szemüvege volt és ahogy múlt az idő, a szemüvegei mindig egyre bénábbak lettek? Aki nem ma született bárány, az tudni fogja a választ.
Hazaérve IKEÁS fehércsokis mandulatortával koccintottunk - így az ünnepségsorozatot már majdnem hivatalosan is lezártnak tekinthetjük - de holnap még megsütöm ezt a citromtortát - csak a krém mellett a piskóta is Meyer citrommal készül majd.
A mai esti vidám hangulatért az internet szabad művészeinek alkotására kattintottam - tudom, tudom, olcsó játék hülye gyerekeknek - de a tolmácsos résznél én ezen bizony kipukkadtam a röhögéstől, még a könnyem is kicsordult.
P.s.: van ám arra is magyarázat, hogy miért kérem a szülinapi éttermi ebédemet egy halvendéglőbe, ha pontosan tudom, hogy A. és V. nem szeretik a halat! Szóval, egyrészt engem senki más magánember nem szokott étterembe vinni, csak A. (céges kajálásokra sokszor megyek különféle cégekkel, de azokon az alkalmakon ritkán kínálnak halat - meg hát az sosem az örömkajálásokról szól) - vagyis ha vele nem vitetem el magam, mehetek egyedül. De egyedül (szerintem) nem jó étterembe menni (szemben a second hand ruhaboltokkal, ahová viszont kizárólag egyedül megyek) - és azért én itthon is szoktam halat csinálni, csak nem elégszer - és tudom, hogy nem a hal ízét utálják, hanem a szálkákat. És nagyon alaposan utánaolvastam a Halkakasnak és tudtam, hogy ez nekik is ízleni fog. Mert nem vagyok olyan feneketlenül gonosz, hogy oda citáljam őket, ahol tudván tudom, hogy rossz nekik. Azt gondoltam, hogy jó lesz nekik is, nekem is - és jó is lett. Máris vágyom vissza!
