Az előítélet összetevői

Önmagában az, hogy valaki Mercedes típusú gépkocsival jár, nem gond.
Biztosan gazdag.
Önmagában az, hogy valaki fekete színű gépkocsival jár, nem gond.
Ilyen jutott neki.
Önmagában az, hogy valaki sötét ablaküvegű gépkocsival jár, nem gond.
Érzékeny a fényre a szeme.
Önmagában az, hogy valaki szlovák rendszámú gépkocsival jár, nem gond.
A szlovákok északi szomszédaink.
Önmagában az, hogy valaki edzi a testét, nem gond.
Nekem sem ártana.
Önmagában az, hogy valaki tetoválást visel, nem gond.
Más az ízlése, mint az enyém.
Önmagában az, hogy valaki kopasz, nem gond.
Én is utálok fésülködni.
Önmagában az, hogy valakinek hiányos a fogazata, nem nagy gond.
Bár nem is vonzó.

De őszintén szólva nem szívesen hagytam ott V.-t abban a szülinapi buliban, ahol kigyúrt, kopasz, tetkós, hiányzó fogú apukák fogadtak lányaikkal, a ház előtt pedig szlovák rendszámú sötétített üvegű, fekete mercedeseik álltak. De hát mit mondhattam volna V.-nek, miért hozom őt azonnal haza? Előítélet, semmi más. Érezzétek jól magatokat, sietek érted, ezt mondtam, mikor eljöttem.

És hát nem javított az előítéleteimen, hogy amikor érte mentem, az apukák a felfújható szélű medencében dohányozva fingóversenyt rendeztek épp. A lányoknak táncverseny volt, mondta mosolyogva egy anyuka. És tényleg, igazán kedvesek voltak, mindent megtettek, hogy a lányok jól szórakozzanak. Hogy mi nem ilyen bulit rendezünk V.-nek? Hát, nem ilyet. Sokfélék vagyunk. Gyakorolni kell az elfogadást. Nekem. Mert V. tök jól érezte magát, sokat nevettek.

Nyári ízek

Noha a legtöbb étel az évszakok bármelyikében előállítható némi ötletes konyhaművészeti vagy drága konyhatechnikai megoldással valamilyen színvonalon, igenis vannak kifejezetten nyári ételek. Egyik kedvencem a mai ebéd, a lucskos káposzta.

Nos, igen, ez a neve, még akkor is, ha az emberek egy része azt állítja, hogy ilyen nevű ételt ő sosem enne. Lelke rajta, én sem eszem meg bármit. A fejes és a kelkáposztáért viszont gyakorlatilag bármilyen formájában rajongok - és mázli, vagy genetika, vagy nevelés, vagy bármi más, nálunk a gyerekek is így vannak ezzel.

A lucskos káposzta friss, nyári, új fejes káposztából a legfinomabb, és mi kovászos uborka levével készítjük, így elég lényeges, hogy az is legyen hozzá. (olvastam már ecetes változatot is - én abban nem hiszek)

A hagymát csíkokra vágom, megpárolom egy kis olajon, ráteszem a felkockázott húst (mondjuk sertéscombot), teszek hozzá köménymagot, egész gerezd fokhagymákat, vagy egy fejnyit, és egy-két csomag egész, felvágatlan kaprot. Mire a hús némi kevergetés mellett kifehéredik a lábasban, a csíkokra vágott káposztát is hozzá keverem az eddigiekhez. Fedő alatt párolom, majd hozzáöntöm a kovászos uborka levét is és úgy főzöm tovább. Nem kell hosszan, gyorsan kész.

Arányok:
3 nagy fej hagyma
köménymag (nálunk sok)
kb. 1 kg sertéscomb
kb. 1,5 - 2 kg káposzta
1 fej fokhagyma
2 nagy csokor kapor
fél liter kovászos uborka lé - ez lehetett volna több is, de csak ennyi volt
némi só - a kovászos lé amúgy is sós, úgyhogy csak módjával

Nem teszek hozzá pirospaprikát, ez egy ilyen sápadt, savanykás étel. Isteni!

Amit viszont most olvastam és  ki fogom próbálni, az az, hogy a (csíkokra vágott) káposztát ugyanúgy lehet kovászolni, mint az uborkát, úgyhogy a következő alkalommal majd abból fogom elkészíteni.

Van, aki tejföllel eszi, például a gyerekeim. Én magában szeretem a legjobban, ráadásul - hogy tovább borzoljam a kedélyeket - hidegen is nagyon jó.

Egy boldog város

V. táborban volt a héten, olyan reggel megy - este jön táborban, amit egy osztálytárs - barátnőjének anyukája csinált náluk otthon. Mondhatnám azt is, hogy nem tábor, hanem vendégség, hiszen fizetni tavaly sem fizettünk érte, és most is csak a felhasznált anyagokra kellett némi pénzt beadni. Ebédet mindenki vitt magával, gyümölccsel közösen, napi váltásban láttuk el a gyerekeket - és olyan csodákat csináltak, hogy szemünk-szánk tátva maradt a bámulattól a napi munkákat bemutató kiállítás, a kis animációs film és a bábelőadás láttán, amit táborzáró ünnepség gyanánt mutattak be a szülőknek, természetesen saját bábokkal, saját háttérrel, nagyon lelkesen, nagyon profin.

Évelő gyümölcseim

Született ma:

17 nagy üveg sárgabaracklekvár tíz kiló barackból
5 üveg picike ribizlilekvár és
4 üveg kis ribizliszörp két kiló piros ribizliből.

És vagy a hétvégén, vagy a jövő héten szeretnék még venni és eltenni
sárgabarackot (további lekvárnak)
őszibarackot (lekvárt és befőttet is)
málnát (lekvárt és szörpöt)
ribizlit (lekvárt és szörpöt)


aztán egy kicsit pihenek, de utána szeretnék még
körtét
szilvát
sárgadinnyét

aztán majd még lecsót.

(amiről nem akarok írni)

csak annyit, hogy baj esetén nincs az a harang, amit félre ne kéne verni, nincs az a kő, amelyet ne kéne megmozgatni, ha esetleg segítséget remélhetünk tőle. nem, nem hisztéria. a segítségkérésben nincs olyan, hogy túl sok. tűz esetén a tűzoltó, balesetkor a mentő szirénázik, akár éjszaka is, ha muszáj, akkor is, ha ezzel esetleg legédesebb álmából ver fel valakit, olyat akár, aki nem érintett. ennyit el kell viselnünk egymásért, hogy bízhassunk abban, hogy ennyit majd elviselnek mások is értünk, idegen emberek, amikor nekünk van szükségünk rá.

kis nyári abszurd

Ülök békésen az irodában, a nyugszék nyugszik a helyén, én írok, úgyhogy nem abban ülök sajnos. Kopognak az ajtón.

én: igen, tessék!
ismeretlen nő: csókolom
én: jó napot, miben segíthetek?
ismeretlen nő: jöhetek szemetelni?
én: khm... mit szeretne?
ismeretlen nő: szemetelni jöhetek?
én: ne jöjjön, nekem nincs időm összetakarítani utána
ismeretlen nő: hogy tetszik mondani?
én: ha bejön szemetelni, azt utána valakinek össze is kell takarítania
ismeretlen nő: nem úgy értettem... a szemetet elvihetem?
én: köszönöm, nincs szemét
ismeretlen nő: hogyhogy nincs szemét?
én: úgy, hogy reggel takarítottak, én meg ma nem szemeteltem
ismeretlen nő: biztos?
én:biztos
ismeretlen nő: megnézhetem?
én: nem
ismeretlen nő: akkor most mit csináljak?
én: nem tudom
ismeretlen nő: az asztalt se mossam le?
én: nem, köszönöm, épp dolgozom rajta... meg tiszta is
ismeretlen nő: de akkor mit csináljak?
én: köszönöm, nincs szükségem semmire, reggel már takarítottak itt
ismeretlen nő: akkor elmegyek
én: jó
ismeretlen nő: tényleg elmenjek?
én: nyugodtan...  viszlát!
idegen nő: csókolom

Tény, hogy elég gyakran változnak a takarítónők itt az irodaházban, de reggel még itt takarított, akit ismertem. Aztán délben is láttam - csak nem rúgták ki háromkor és vettek fel helyette valakit háromtól négyig.

A nagy kő

Azt nem mondanám, hogy a kő legördült volna a szívemről, de morzsolódik és talán kissé enyhül a szorítása.

Szeretem

Ennek persze semmi köze ahhoz, hogy épp ma ötven éve lépett fel a Rolling Stones először nyilvánosan.

Szeretem.

A letűnt szezon nyomában

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy két hétig egyedül uralom az irodát reggeltől estig. Jó azért is, mert ücsöröghetek mezítláb, meg felhúzott pólóban és feltűrt szoknyában, jó azért is, mert nem kell kimennem a cseppet sem intim légkörű folyosóra, ha telefonálni szeretnék, sőt, még dolgozni is sokkal jobban tudok így, még akkor is, ha főleg másutt jár az eszem (végre optimista hírekkel lettem gazdagabb, és ezek még az én rusnya és utált, de tagadhatatlanul létező pesszimizmusomon is átütnek és beengednek némi fényt)

Szóval, jó így most egyedül bent lenni, és elgondoltam, mitől lehetne még jobb.

A produktív munkához (vagyis amikor írok valamit) van asztalom, van székem és gépem is. Egyik sem csúcskategória, sőt - de azért használhatóak. Viszont a munkám egy részében nem írnom, hanem olvasnom kell, nem is feltétlenül képernyőről, hanem könyvet, papírokat. Vagy épp olvasnom sem, csak gondolkodnom. Kitalálnom valamit könyv és papírok nélkül. Na, azt emellett az íróasztal mellett, ezen a széken ülve nagyon nehéz. Még a nagy egyedüllétet kihasználva az asztalra feltett lábbal is. Kényelmetlen, itt nyom, ott zsibbad.

Így hát úgy döntöttem, veszek egy olyan nyugágyat a munkahelyemre, amiben feltett lábbal is lehet olvasni, anélkül, hogy a nap végére leesnének a végtagjaim. Jobb lenne, igen, ha a munkahelyem gondoskodna ilyesmiről, meg például szekrényről, ahová betehetem a holmijaimat, mert az sincs, meg ventilátorról, ha már légkondi nincs - teafőzéshez való vízmelegítőt már vettem, előbb-utóbb beszerzem ezeket is. És nem fog visszatartani, hogy a zsebkendőm után a szabadságom alatt a teám is elfogyott  - biztosan a virágaim itták meg. Ja, hogy már virágaim sincsenek? Akkor ismét a kollégák.

Szóval, bementem egy szakboltba, vagy mibe, hogy feltehetős lábú nyugágyat vegyek, sokféle volt, de épp ilyen nem. Úgyhogy bementem egy hipermegaszupermarketbe is ugyanezzel a céllal. Gyér kínálat a grillparty- és kertosztályon - viszont jó napom van, találtam egy eladót, akitől megtudtam, hogy jócskán vége a nyárnak:

én: jónapot! billenős nyugágyat keresek
ő: itt vannak a nyugágyak
én: köszönöm... de olyat nem látok
ő: akkor nincs
én: mit javasol, hol keressem?
ő: talán majd jövőre keresse
én: ??? jövőre???
ő: idén már nincs szezonja

Így hát ezen a szezonon túli, borongós őszi napon elballagtam még egy nagy boltba, ahol szintén van kertosztály, és ott találtam olyat, mint akartam - igaz, másfélszer annyiért, mint amennyiért tavaly vettük otthonra, de volt. Szezon után, ugye, örülhet az ember ennek is. Volt szürke, zöld és narancssárga. Eredetileg narancssárgára pályáztam volna, mert olyan színű a benti szemetesem (igen, azt is én vettem, ikeás, és jó nekem, mert ha egyszer majd saját irodát nyitok, nem kell bele mindezeket megvennem, mert már megvannak), de a nagy kupacok alján volt csak narancs színű, a tetején szürkék és zöldek. OK, legyen zöld - és mivel nem vagyok nyeretlen kétéves, olyat választottam, amin láttam, hogy van vonalkód. Elsétáltam vele a pénztárhoz, kivártam azt a jó negyed órát, amíg a pénztáros váltópénzért telefonálgatott az előző vevő számára. Kiderült, hogy a szinte üresnek tűnő boltban vagy tízen szerettek volna épp fizetni - ők mögém álltak, és vártunk angyali türelemmel. Megjött a váltópénz, előző vevő jobbra el, én felteszem a szalagra a székemet és várok.

pénztáros: nem tudom eladni
én: mi?
pt: nem adhatom el
én: ???
pt: narancsba veszi
én: elnézést, nem értem
pt: nem adom el, mert narancsba veszi
én: hogy mi van?????
pt: Zolikám! szólj már Ferinek, szóljon Sanyinak, mert a gép narancsba veszi!
Zolikám: rosszul írtad be a kódot, Mici!
pt (Mici): van saját kódja, de narancsba veszi!
Zolikám: és?
pt (Mici): nem jó, mert ez olaj!
Zolikám: ja... értem
pt (Mici): és szólsz Ferinek, hogy küldje Sanyit?
Zolikám: nem kell, add el narancsba!
pt (Mici): az olajat??
Zolikám: azt, ugyanannyi az ára
pt (Mici): szerencséje van, viheti


Így hát végül ezen a gigamegahiperszuper szerencsés napomon, amit ajándéknak tekintek így ősszel, szezonzárás után, elhozhattam egy ilyet: (persze, zöldet, de a neten ilyen képet találtam róla)

mondjuk, ma még nem volt időm beleülni, de majd a kollégák biztosan örülnek ennek is, ha megint szabadságra megyek, így szezonon túl

Ma a baj a fagyival?

Az én kedvenc fagyi(zó)mmal másoknak meglepően sok baja szokott lenni:
túl messze van
túl sokféle van
túl különlegesek
túl krémes
túl gyümölcsös

De egy másik hely kritikájával én is megleptem vasárnap K.-t.
túl nagyok a gombócok

Mert én a sokféle, különleges, krémes, (gyümölcsfagyi esetén) gyümölcsös fagyikat kedvelem. A nem túl nagy gombócméret azt szolgálja, hogy többfélét is tudjak enni. A messzeség persze egyáltalán nem kívánalom, viszont erősen tartózkodásfüggő.

imádkozni tanulok

azért, hogy ne legyen miért



vagy azért, hogy még jó sokáig legyen miért

éjszaka

bent már éjjel sem kibírható a hőség, kifeküdtem a teraszra egy üveg sörrel bámulni az eget, gyönyörű, szentjánosbogarak utaznak a Göncölszekéren

Önkéntes beval-ló

A proaktivitás jegyében elgondolkodtam azon, hogy vajon mi lesz akkor, ha a nagy nemzeti lóösszeírás nyomán kiderül, hogy nincs minden iskolának saját lova. Akkor nyilván az lesz, hogy a lószegénységtől sújtott iskoláknak kiutalnak létszámarányosan lovakat. Vagy kötelezik a tanulókat, hogy mindenki saját lovát vigye be, mint ahogy például eddig saját labdát használtak a gyerekek testnevelés órán. Igaz, saját bordásfalat nem kellett még cipelnünk (pedig az is van ám itthon - igaz, csak egy) Van viszont két szép lovunk is, szeretném bevallani őket, mielőtt feketetartás gyanújába keverednénk. Íme:

Az első egy almásderes póni, igen öreg, és elég keményfejű jószág, de ajánlható oktatási célokra, mert termete miatt nehéz nagyot esni róla.

A másik egy kékvérű gumicsikó, elegáns csokornyakkendőt hord, nem nyeretlen kétéves ő sem, rugalmas gerincén akár ugrálni is lehet.