Belemerültem a flow-ban, úszom, szeretem. Ez az új munkahely tetszik. Nem úgy tetszik, mint a téli etap új munkahelye, hogy érdekes, de részint belehalok a munkamennyiségbe, részint lábon hordom ki a megaláztatásokat, hanem jól tetszik. Szépen, ahogy csillag megy az égen* Itt nekem jó. Persze nem akarom, nem merem elkiabálni, mert két hét semmi ahhoz a négyszáz évhez képest, amit a nyugdíjig** még dolgoznom kell majd, és hát ki tudja, mikor bújik elő egy pszichopata az új főnökömből vagy valahonnan máshonnan - szóval, a nagyon közeli jelenre szorítkozom - de most jó. Tíz nap jó volt. Tíz napja (leszámítva az első napot, ami előtt még nagyon kísértettek a múlt emlékei) gyomorgörcs és teljesítményszorongások nélkül járok dolgozni. Nem unalmas, érdekes. Sőt, nagyon érdekes. A munkatársaim is érdekesek*** - de ha ez önmagában kevés lenne (oké, ez önmagában kevés): kedvesek is. Sokfélék, de sokfélén kedvesek. A főnököm is kedves. Úgy látom a neten (és úgy hallom a régebbi kollégáktól), hogy szakmai múltja is van, elég jelentős. Ez például a múltkori főnökömre nem volt igaz, ezt a részt ő agresszióval pótolta. Ennek az újnak nincs szüksége ilyesfajta pótlásra. A munka az a fajta, ami leginkább szórakoztat: egy új feladat kereteit és tartalmát kell kidolgozni és aztán el kell kezdeni működtetni, aztán korrigálni. Jelentős csapatmunka, jelentős egyéni lehetőségekkel**** A szakmai tudásom, amit idáig megszereztem, releváns tudásnak minősül *****, kíváncsiak rá, elfogadják, elismerik. Tudom, még csak két hét telt el, nem kezdek el örökre tervezni - de a flow-t megélem. Örülök, alkotok, hatok, gyarapítok. A hazáról nem szólnék most - mondjuk úgy, hogy érthető okokból.
Elkezdődött az iskola. Órák, vizsgák, kötelező ezmegaz. A szakdolgozatommal, amit (egészen másból, nagyjából ég és föld a két szakterület) hamarosan le kell adnom, semmit sem haladtam. Van oka bőven, de ez a kutyát nem fogja érdekelni, szóval jobb lesz nekiállni végre. Helyette blogot írok - ez ismerős nóta, nemdebár? De hogy ne tűnjön úgy, mintha a blog lenne az egyetlen akadály, csatlakoztam egy pro bono projekthez (szakmai ügy - meg hát akkor még nem is volt munkám... és lemondani sem elegáns nem lenne, sem pedig hosszú távon kifizetődő nem - szóval, maradok, mondtam, hogy úgysem szoktam pénzért dolgozni. Aztán meg összeszedtem a bátorságomat és elmentem valahová, amit nem árulok el, de már régóta kacérkodtam, aztán teljesen véletlenül pont úgy jött ki a lépés, hogy egyszercsak a kapu előtt álltam. Bementem. Megriadtam. Kijöttem. Aztán azt gondoltam, hogy életem, egy halálom****** - és mégis bementem. Jól tettem, mert istenien szórakoztam - írok majd még róla további rébuszokat, de soha semmi konkrétat.
Ezenkívül az "Ismeretlen körzet"-ből való olvasók az őrületbe kergetnek. Ki lehet az (napi 500 - 1000) oldalmegnyitással???? Sajnos a KGB és az ÁVH jut eszembe leggyakrabban, mint lehetséges célcsoport. Most hová mentsem az irhámat?
* miért ne juthatna nekem mindenről eszembe József Attila?
** most még létezik ilyen szó, talán még értelme is van, négyszáz év múlva majd más lesz
*** nem úgy értem, hogy furák, hanem hogy felkeltik az érdeklődésemet
**** pont pénz az nincs benne sok, de én úgysem szoktam pénzért dolgozni
***** szemben az előző hellyel, ahol a mások folyton nem releváns tudásként detektálták az enyémet (nyilván saját tapasztalataik híján, azonban hatalmas arccal), amitől az önbizalmam úgy ugrott kútba, mint a megesett parasztlányok Petőfi idejében
****** khm... a tüdőszűrésre egy amúgy negatív lelettel visszarendeltek - nem sejtik, hogy egy hipochonderrel játszani elég kockázatos ügy (mármint a hipochonder számára)
