ebh

Még csak annyit szeretnék hozzátenni ehhez a cikkhez, hogy az eddig szerzett tapasztalatok alapján az EBH határozatait a bíróságok 95% körüli gyakorisággal változtatás nélkül ismerik el és hagyják jóvá. (gondolom, azt nem kell külön ideírnom, hogy azért posztolom a történetet, mert maximálisan egyetértek az ebh döntésével és örülök, ha nyilvánosságra kerül minél több eset, ahol elítélik a diszkriminációt)

A nap, amikor hősünk munkajogászhoz fordul

2017. február 3.

A torta

Muszáj megmutatnom - és szívem szerint körbe is kínálnám, mert olyan isteni, pompás, finom íze van, hogy elámulnátok! Az alja csokikrémes csokis piskótával, az emelet rajta pedig sima piskóta kávékrémmel, a díszítés toffifee félgömbökből áll. Íme:

És nem győzöm hangsúlyozni: V. a kigondolástól az alapanyag-beszerzésen át a megvalósításig (kétféle piskóta megsütése laponként, krémek megalkotása, torta összeállítása, díszítés) tökéletesen egyedül csinálta! Elfogult vagyok a lányommal - de van miért annak lennem!

Piroska also commented on her emlék

és Irén replied to your comment on her emlék - ilyeneket mond nekem reggel óta a fb, úgy látszik, nagyot esett a tükörjeges úton és beütötte szegény a fejét.

Élménybeszámoló

majd holnap lesz. Holnap később, nem húsz perc múlva!

Most csak annyit, hogy holnap színházba megyek két (egyelőre egymást sem ismerő) olvasómmal, akiket én hívtam el, mert a nyakamba esett egy lehetőség három színházjegyre (persze megvehettem volna magamnak mindhármat, hogy legyen hová pakolnia cuccaimat), de inkább telefonáltam néhányat, hogy jönnének-e, és ketten jönnek, mert szeretnének és rá is érnek - de a többiekre is számíthatok, el nem tudom mondani, milyen boldog vagyok és hogy mikor volt olyan utoljára (mondjuk az egyetemen?), hogy ilyen spontán programra fél órán belül simán összejöjjön két (de számolhatom többnek is) olyan ember, akikkel nagyon szívesen töltöm az időmet.

És V. olyan tortát rittyentett nekem, hogy ennek alapján simán meghívnák az Augusztba (ez a budapesti egyik legpatinásabb szupercukrászda) mestercukrásznak. A. pedig hajnalban elment lazacért, Á. pedig pirítóságyon felszolgálta (aztán még feltartottunk vagy ötven ember és meggyűlt a bajunk a rendőrséggel is, nyolcan jöttek ellenünk, meg a katasztrófaelhárítás - de erről tényleg csak holnap írok majd - aztán harminc évre titkosítom a blogot, bocsánat!)

még sosem láttam ilyet korábban

A kertünkben ma egy hatalmas fekete harkály kopogtatta az öreg szilvafát a tejfehéren gomolygó ködben. Ijesztően nagy volt és rémisztően fekete. A zord megjelenésen enyhített némileg a mókás vörös sityak - de azt nem azonnal vettem észre. Próbáltam persze saját képet készíteni róla a homályos ablaküvegen át - de észrevett és elszállt, így csak a netről tudtam képet szerezni. Ilyen volt:

Úgy képzeljétek, hogy szerintem közel fél méter hosszú volt, nem győzöm hangsúlyozni, hogy irdatlanul, irgalmatlanul, elképesztően nagyon nagy madár!

Medve

Vajon meglátjuk-e ma a medvét? Vajon marad-e? És mit jósol nekünk a jövőre nézve?

Fontos: nem az orosz medvére gondolok ám, putyikáim!

Hallgassatok!

A gyerekek helyzetéről
A nők helyzetéről

(ráérősöknek)

Nem eszik olyan forrón a kását!

- avagy a szappanopera folytatódik...

szóval a mai rendezvényünk után nagy(obb*) plénum előtt elköszöntem és mondtam, hogy fizunélküli szabin leszek, ami alatt úgyis elfelejtenek, úgyhogy már nem is kell majd visszajönnöm - mire mindenki jajongott, hogy adjam meg a számomat és mi lesz velük nélkülem, még puszikat és öleléseket is adtak (hát... izé... meghatódtam, hogy milyen kedvesek, de őszintén szólva én nemigen szeretek idegenekkel puszilkodni meg ölelkezni, úgyhogy örültem, hogy viszonylag hamar vége lett ennak az etapnak), és mondtam, hogy nem tudom, ki lesz az új igazgató** , de biztosan nagyon-nagyon szuper lesz, talán még jobb, mint én (na jó, ezt nem annyira őszintén mondtam) - amikor szólásra emelkedett F., és torz vicsorral a képén azt mondta: én már tudom, ki lesz, úgyhogy be is mutatom az új igazgatót! És bemutatta L.-t (akit egyébként a többség ismer, bár tényleg nem igazgatóként, csak hébe-hóba munkatársként***). És ez azért elég csúnya gyomros volt - nem is az, hogy L., hanem hogy nekem sem mondták, hogy már meg is van az utódom. L. azt mondta, szeretne velem beszélni még ma. Oké - mondtam, de nem nagyon örültem. Mert L. F. régi haverja. És bakker, nehogy már ez a pszichopata F. nyerjen folyton, még azzal is, ha elmegyek.

Aztán leültünk beszélni L.-lel - és az derült ki, hogy nem F. haverja. F. azt csak szeretné. Igaz, dolgoztak együtt korábban, de semmi barátság nem volt köztük, semmi mélyebb a semmikülönös munkatársi viszonynál. És amiket elmondtam neki a cégről és F. meg az én viszonyomról, abban kivétel nélkül velem értett egyet. Úgy értem, sokszor előre mondta, hogy ez vagy az hogy van már, logikátlan, szar, satöbbi - és mindig mondtam, hogy igen, ez volt az F. által bevezetett gyakorlat, de én másképp csinálom - és tökre felcsillant mindig a szeme, hogy igen, ez így tényleg korrekt és jó. És hogy nem tudja ma este átvenni (amúgy meg is lepett volna, csak gondoltam, leszarom) ezt a munkát, ki volt az a pancser, aki ezt képzelte, de hogy üljünk majd le együtt - és legyek szíves, április 1-ig maradjak még. Még nem mondtam igent**** - és bakker, egészen felvillanyozódtam, hogy ha maradnék *****, akkor egy korrektnek tűnő, a szakmaiságot komolyan vevő munkatárssal dolgozhatnék együtt. Egészen ellágyultam. És szinte be is adtam a derekam. Úristen, hozzám képest egy kaméleon csak nyugdíjas napraforgó. De a sok szabadidőmből nem engedek, soha többé!

Láttam tegnap egy francia filmet: A pótolhatatlan Werner doki  - nekem nagyon tetszett, semmi fellengzős flikk-flakk, egyszerűen csak az élet meg a halál. És a doktorról Tamko Z.-je jutott eszembe (csak azért merem írni, mert te biztosan azt mondod, egy cseppet sem hasonlít - de szerintem a nézése és a mosolya igen)

* de az eredetinél jóval kisebb
** mert a régi én vagyok
*** külsős, alkalmi
**** de azért érthette úgy
***** izé... max heti három napban, csak lightosan

Nem megyek át a szomszédba

egy kis hazaárulásért, kampányolok: nem kell ide Olimpia! Tél van - oké, az talán nyári lenne, de most tél van. És leesett nem egészen fél centi porhó. Lehet, hogy azóta már több. És én 40 percet álltam a vonatállomáson úgy, hogy az időjárás több ezer kis gombostűfejnyi jéggolyót szórt az arcomba percenként - és a vonat nem jött. Összeomlott megint a pályaudvar. Talán most még csak virtuálisan - bár sajnos nem sok hiányzik a valódi összeomláshoz sem. Most azt képzeljük, hogy nyáron minden jobb. Nos, igen, én is úgy érzem, nyáron szinte minden jobb. De igazából vonattal közlekedni nyáron sem jobb, úgy, hogy időre megyek és konkrét célhoz tartok, mert egyszerűen nem működik. Nem kiszámítható. Amúgy imádok vonatozgatni, csak sok hűhó pénz semmiért kéne hozzá. Amikor gyerek voltam, azt terveztem, hogy majd végigutazok egyszer az Orient Expresszel végállomástól végállomásig. Oda vissza. Egy retúrt kérek! - mert valahogy egyedül utazva képzeltem magam. Nemes férfiúi magányban. Mert akkoriban még kisfiú szexista alapokon nyugvó világnézettel bíró kislány voltam. És Afrikát is kutatok. Nem egy időben, nem egy helyen persze, mert földrajzot tanultam én is. És, mi lett belőle? Maximum Pestszentlőrinc alsótól bumlizok néha át Békásmegyer felsőre és vissza.

ehhez képest

lassan hajnali három van, és nem tudok aludni
heves szívdobogás
pánikroham
diónyi gyomor
összeszoruló mellkas
remegő végtagok
gyomorgörcs
ideges félelem
álmatlan hánykolódás
hipochondria a köbön: félelem eddig rejtett betegségek tömkelegének előbukkanásától, amelyekből azért nem fogok tudni kigyógyulni, mert nincs biztosításom és/vagy nincs pénzem orvosra és terápiára
nem merem A.-t nyaggatni, mert - velem ellentétben - ő dolgozik
tehát aludnia kell
eszelős félelem attól, hogy A.-nak baja esik
vagy csak kiszeret belőlem és már nem akar eltartani egy rövid ideig sem
és attól, hogy soha többé nem lesz munkám
még takarítónőnek sem kellek sehová (az mondjuk komolytalan is lenne)
betegen, elhagyatva egy fagyos sikátorban halok meg súlyos betegségekkel kevert szívrohamban
úristen, mi lesz így a gyerekeimmel, az anyjuk nem dolgozik
és idegösszeomlást kap
dolgozni akarok
aludni akarok
kellett ez nekem?
(hetek, ha nem hónapok vagy évek óta nem tudok aludni egyébként F. pszichoterrorja miatt - de eddig mindig volt reményem arra, hogy kilépek, megszabadulok és akkor majd jól alszom - de ez a reménysugár most szertefoszlott)
segítség

Áttörés

Szóval, február elsejétől nem dolgozom. Fizetés nélküli szabadságon leszek körülbelül fél évig - és így hirtelen a következőket remélem:

- egészségem helyreállítása - körülbelül kétszáz helyen hibádzik

- ezen belül - de külön is leírom: fogyás (amennyi csak kell... de a felével is elégedett lennék egy darabig)

-  több idő (magamra, fel- és lemenő családra)

- több pénz (ja, ez nem reális)

- élvezetes tevékenységek művelése: rajzolás, írás, mozgás, varrás, kézműveskedés utazás (jó, pénz híján ideszámolom a metrózást kék buszokat is)

- új munkalehetőségek körvonalazódása a későbbiekre

- itthoni rend, harmónia, tisztaság, ablakmosás, stb.

- idegrendszer boldog kisimulása

- F. kínhalála... ööö... oké, elég, ha megüti a guta,  miután egy fatális véletlen során idegenek számára is kiderül, hogy full pszichopata

Téli erdő

Egyszer csak A. azt mondta, hogy süt a nap, most kell menni sétálni. Az én szemem előtt a sötét szürke köd volt, még tegnapról. Úgyhogy bebugyoláltam magam felöltöztem és indultunk. Én a Balatonhoz szerettem volna elmenni a gyerekekkel együtt kettesben, mert mégis, mikor lát ilyet az ember? Én gyerekként koriztam a Balatonon utoljára, akkor sétáltam a befagyott tavon - és látjátok, az emlék máig ható. Izgi volt siklani, kerülgetni a rianások okozta huplikat, az a kép, ahogy lassan bukik le a nap, bár még csak délután van. A parton ittunk forralt bort. Vagy teát. Szóval, A. kerek perec megmondta, hogy oda nem jön,  a Balaton messze van, mindketten fél lábbal a sírban vagyunk az influenzában csücsülünk - de hajlandó volt elvinni egy közeli kisebb tóhoz. Az is be van fagyva tényleg (kár, hogy nincs már meg a korim, pláne az egyensúlyérzékem), és körülötte a fák! Eleve kék volt az ég, hiába a szmogközeli értékek, és sütött a nap, még ereje is volt, a csupasz fák törzse aranylott a napfényben - és mindnek a teteje hófehér zúzmarával volt futtatva! Mentünk a tó mellett, aztán kicsit sétáltunk az erdei úton is, és hóval bélelt csend volt körülöttünk, meg fák közül előbukkanó narancsos napsugarak, és azt gondoltam, hogy hiába volt nehéz a fizikai erőfeszítéseket kívánó élet (az én gyerekkoromban is még, de persze korábban még inkább), valahogy intenzívebb volt a szépsége, meg jobban tapintható benne az élet. Ott akartam maradni az erdőben, bóklászni még, nézni a fákat, hallgatni, ahogy ropog a léptem alatt a keményre fagyott hó, csúszkálni kicsit itt, ahol letaposták, felfedezni, hogy van, aki az erdőbe is akaszt ki madáreledelt (én önző módon csak a kertünkbe, hogy lássam, ki fogyasztja el - és nem azért, hogy a macskának legyen mire vadásznia - szomorú lettem, mert megint elkapott egyet) Ábrándos, vidám hangulatba kerültem, gyalogoltam volna még órákat akár. Mit tesz egy jó kabát! Viszont A. összevissza csúszkált (pedig én mondtam, hogy ne a Martensban jöjjön, hanem túrabakancsban) el is esett, fázott is - úgyhogy a kelleténél jóval előbb beültünk a kocsiba és elmentünk bevásárolni.

Kérdőív

A váratlan éjjeli pálinkaeső örömmel töltött el (igen), megacélozta a lelkem (nem) és optimistává tett (nem), ezért újabb nyereményjátékba kezdtem (igen). Mert kérdőívet kitölteni legalább tudok, ha máshoz nem is értek. Úgyhogy nekiláttam:

1) Tervez-e mostanában ingatlant értékesíteni?
a) igen
b) nem

bejelölöm a b) válasz (nem)

2) Milyen módon tervezi az ingatlan értékesítését?
a) közvetítővel
b) magánszemélyként

Tovább - talán nem kell magyaráznom - nem forszíroztam a kérdőív kitöltését. És valaki pénzt kapott ezért. És más valaki kifizette. Őrület. Nyereményem tehát ezúttal nincs, de legalább az önbizalmam erősödött kissé, mert arra rájöttem, hogy helyes részismereteim azért vannak néhány tárgykörben, hogy ne menjünk túl messzire, például a kérdőívszerkesztés mikéntjéről is.